Katalán függetlenségpárti tüntetõk szerdán. MTI/EPA/Javier Cebollada

Nem tárgyal Katalóniával a spanyol kormány a függetlenségről, a párbeszédhez vissza kell térni a törvényességhez – mondta a spanyol miniszterelnök. Azután, hogy a katalánok napokon belül kinyilvánítani tervezik kiszakadásukat a népszavazás után.

A spanyol központi kormány nem fog az általa törvénytelennek tartott katalán függetlenségi népszavazás eredményéről tárgyalni – közölte szerda este Mariano Rajoy kormányfő hivatala. Ezelőtt a katalán vezetés bejelentette, hogy hétfőn kinyilváníthatják a tartomány elszakadását.

A kormány nem fog semmi illegálisról tárgyalni és nem hagyja magát zsarolni sem

– hangzott el a nyilatkozatban. Eszerint tárgyalásokra akkor lesz lehetőség, amikor Carles Puigdemont katalán elnök feladja függetlenségi törekvéseit.

Rajoy kiemelte: ha Puigdemont közvetítést vagy párbeszédet szeretne folytatni a központi kormánnyal a régió jövőjéről, úgy először

vissza kell térnie a törvényesség útjára.

A spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért törvénytelen népszavazásnak egyelőre eddig csak előzetes eredményeit közölték, eszerint a választásra jogosultak 42,3 százaléka vett részt a referendumon, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, 2,02 millió ember támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

- Hirdetés -

A spanyol király, VI. Fülöp a népszavazás után törvénytelennek minősítette a katalán referendumot, és a katalán vezetésre hárította a felelősséget a kialakult helyzetért. Mindeközben sztrájkokkal teli tüntetések kezdődtek Katalóniában.

A katalán függetlenség kockázatai továbbra is fennállnak. Nem beszélve a feléledő szeparatista kezdeményezésekről.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .