Karcagon a törvénytelenség nem büntetendő

0
27
youtube

Immár egy hónapja, hogy kitudódott: a karcagi rendőrkapitány lehordta az állományt, amiért a helyi kórház főigazgatóját, nem mellesleg fideszes önkormányzati képviselőt, szabálytalan parkolás miatt jogosan megbüntették. – kezdi közleményét Vadai Ágnes DK-s képviselő.

Az alezredes elintézte, hogy a képviselő asszony pénzbüntetés helyett csak figyelmeztetésben részesüljön, és aggódott, hogy az ilyen esetek miatt nem tudja majd kieszközölni a helyi kórházban az állomány tagjainak soron kívüli ellátását.

A megyei rendőr-főkapitányság és írásbeli kérdésemre a Belügyminisztérium államtitkára sem látott semmi kivetnivalót az ügyben, mondván, a törvény lehetővé teszi a rendőr számára a mérlegelést és ez alapján a differenciált intézkedést. Ez tény, ám ha egy kiszabott szigorúbb büntetést azért enyhítenek, nehogy a megbüntetett által biztosított jogtalan előnytől elessenek, az már hivatali visszaélés.

A karcagi rendőrkapitány tehát a hangfelvétel szerint nem csak törvénytelenül járt el, de egyenesen törvénytelenségre utasította beosztottait, világossá téve, hogy büntetés tekintetében Karcagon különbséget kell tenni magyar és magyar között. Minthogy a Belügyminisztérium is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, írásbeli kérdéssel fordulok a legfőbb ügyészhez, hogy vizsgálja ki a karcagi esetet, különösen pedig azt, hogy az ügyben indított-e vizsgálatot a Nemzeti Védelmi Szolgálat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..