Juhász Péter az MSZP-t hibáztatja

1
773

Az Együtt elnöke közleményt adott ki az MSZP, a DK és az Együtt megbeszéléséről. Juhász Péter sajnálatosnak nevezi, „hogy  Karácsony Gergely a legfontosabb tárgyalást kihagyta, így nehéz elképzelni azt, amit magáról állít, hogy ő az ellenzéki együttműködés közös miniszterelnök-jelöltje.”

Juhász szerint elképzelhető, hogy „az volt az oka a távollétének, hogy ő már tudta és nem akarta az arcát adni ahhoz: az MSZP nem hajlandó koordinálni. Nem hajlandó elősegíteni azt a helyzetet, hogy mindenhol a legesélyesebb egyetlen ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel kihívóként.”

Mint írja, ezt történelmi bűnnek tartja.

A pártelnök közleménye szerint „ennél már csak Molnár Gyula indoklása elfogadhatatlanabb: a koordináció befolyásolná az MSZP kampánytámogatásra kapott összegét, ezért nem hajlandó sehol engedni. Tehát Szabó Szabolcsra, aki egyszer már megverte Németh Szilárdot azért indít rá jelöltet az MSZP, hogy több pénze legyen. Kovács Alex, akinek egyetlen politikai teljesítménye az volt a belvárosban, hogy ő is kapott kedvezményesen lakást, azért indul velem szemben, aki feltártam ezeket a panamákat, hogy az MSZP-nek több pénze legyen. „

Juhász véleménye szerint „a DK viszont nyitott a megállapodásra. Gyurcsány Ferenc kifejezte azon szándékát, hogy visszaléptet jelölteket az esélyes helyeken az Együtt javára, ahogy ezt mi is meg fogjuk tenni a DK javára. Mi még a héten folytatjuk a tárgyalásokat, és reményeim szerint meg is állapodunk.”

A pártelnök végül azt írja, hogy „az ellenzéki pártoknak felül kell emelkedniük a saját önző érdekein, és alázatot kell mutatniuk a közös siker érdekében. Csak együttműködésben törhető meg Orbán rendszere, ennek ellehetetlenítője ma az MSZP.”

1 hozzászólás

  1. Az érzelmi zsaroláshoz és az ellennel szembeni hisztériakeltéshez nagyon értenek az elvtársnők és az elvtársak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .