Jászapáti Petra hatodik az olimpián, Liu Shaolin Sándort kizárták a döntőben

0
936

Döntőbe jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyében Liu Shaolin Sándor a téli olimpián, de ott elesett és szabálytalanság miatt ki is zárták. Hatalmas meglepetésre a 19 éves Jászapáti Petra is döntőbe jutott 1500 méteren, és ott pontszerző, hatodik helyen végzett.

Jászapáti Petra a bal oldalon
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Először a nők 1500 méteres versenyének első futamát rendezték, két magyar indulóval. Bácskai Sára Luca nem végzett továbbjutó helyen, ráadásul szabálytalanság miatt ki is zárták, a mindössze 19 éves Jászapáti Petra viszont okos versenyzéssel,

a megfelelő pillanatokban előzve második, vagyis továbbjutó helyen végzett.

Jött a férfi ezer méteres negyeddöntő, Liu Shaolin Sándor már itt is nagyon nehéz futamba került, hiszen két lett versenyző mellett ott volt a világbajnok kínai Vu Taj-csing és az olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelin, márpedig csak az első kettő juthatott tovább (kivéve persze, ha szabálytalanság miatt valakit kizárnak, az azt elszenvedő pedig bírói döntéssel megy tovább).

Ugyanakkor Liu Shaolin Sándor is az esélyesek közé tartozott, hiszen első helyen áll a világkupa-sorozatban ezen a távon, a tavalyi vb-n pedig hatodik lett. 1500 méteren már az olimpián szerzett egy ötödik helyet, a váltóval pedig döntőbe jutott.

A negyeddöntős futam végül rendkívül izgalmas lett,

ide-oda előzgették egymást a versenyzők, nagyon sok volt az ütközés,

több esetben Liu is érintett volt, többször meg is billent, ennek ellenére végül első helyen ért célba, néhány centivel megelőzve Hamelint és Roberto Pukitist.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az ütközések miatt hosszas videózás következett, amelynek végén végül az eleve nem továbbjutó helyen végző kínait zárták ki szabálytalanság miatt, vagyis Liu Shaolin Sándor bejutott az elődöntőbe.

A nők 1500 méteres elődöntője következett. Jászapáti Petra egyáltalán nem számított esélyesnek, két kínai, a címvédő Zsu Jang és Li Csin-jü mellett ott volt a futamban az egyik legnagyobb esélyes, a világbajnoki címvédő brit Elise Christie, a kanadai Valerie Maltais és a hatszoros világbajnok dél-koreai Csoj Min-dzsong.

Ennek megfelelően Jászapáti Petra a táv nagy részében hátul haladt, de aztán megelőzte Zsut és Maltaist. A negyedik hely B-döntőt jelentett volna (vagyis esélyt a pontszerzésre), csakhogy az utolsó kanyarban a döntőért nagyot harcoló Christie és Li is elesett – így viszont

Jászapáti Petra a második helyen ért célba, vagyis óriási meglepetésre döntőbe jutott.

A férfi 1000 méteren összesen kilencen jutottak az elődöntőbe, itt Liu Shaolin Sándor a négyfős futamba került, a dél-koreai Lim Hjo-dzsun, az olasz Yuri Confortola és az orosz Szemjon Jelisztratov mellé.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A futam első felében itt is látványos előzések voltak, az egyik kanyarban például Liu a negyedik helyről az elsőre jött előre. A koreai ezután még megelőzte, de Liu nagyon okosan versenyezve tartotta a második helyet, és végül

magabiztosan jutott be a döntőbe.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A nők 1500 méteres döntőjében a bírói döntések miatt heten indultak: Jászapáti Petra mellett két dél-koreai, Csoj Min-dzsong és Kim A-lang, a kanadai Kim Boutin, a holland Jorien Ter Mors, az olasz Arianna Fontana és a kínai Li Csin-jü.

Jászapáti Petra a hatodik helyen állt a rajt után, de hamar a hetedikre csúszott vissza. Tartotta a lépést a többiekkel, de kimaradt a lökdösődésből, aminek meg is lett az eredménye: a táv végén meg tudta előzne az olaszok legendáját, Fontanát, vagyis

a hatodik helyen végzett.

A versenyt végül Csoj nyerte meg, Li és Boutin előtt.

Jászapáti Petra itt már Fontana előtt.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A férfiak 1000 méteres döntőjében is volt egy, bírói döntés alapján szereplő versenyző, a kanadai Samuel Girard, Liu Shaolin Sándornak mellette a dél-koreai Lim Hjo-dzsunnal és Szeo Ji-rával, valamint az amerikai John-Henry Kruegerrel kellett felvennie a versenyt.

Liu sokáig az ötödik helyen állt, a vége előtt nem sokkal próbált előrébb jönni, de

összeakadtak a két koreaival, és mind a hárman elestek.

A versenyt így Girard nyerte Krueger előtt, de jött a videózás, hogy szabálytalan volt-e valaki. Végül kiderült, hogy Liu szabálytalankodott, így kizárták, vagyis nem végzett pontszerző helyen. A bronzérmes így Szeo lett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .