Itt az újabb jelölt az év elkapására

0
1175

Egy újonc első elkapása az NFL-ben mindjárt a szezon legszebbje címért is versenybe szállt, a Jaguars-Chargers meccs pedig az egyik legőrültebb utolsó két percet hozta idén. Az NFL tizedik játékhetének vasárnapi meccsein többször is pontzuhatag volt, és már csak egy nyeretlen csapat van.

A hét meccse: Atlanta Falcons – Dallas Cowboys 27-7

Ezekiel Elliott eltiltása, amelyet azért kapott, mert a vád szerint megverte barátnőjét, végül életbe lépett, így

a következő hat meccsen egyik legnagyobb sztárja nélkül kénytelen játszani a Cowboys.

Amely még joggal reménykedik a rájátszásban, akárcsak a Falcons, bár náluk ehhez javulnia kellene a tavaly még szárnyaló támadósornak, és a tavalyi MVP Matt Ryannak is.

A Cowboysból Elliotton kívül hiányzott az egyik legjobb támadófalember, Tyron Smith is – ez meg is látszott már a meccs elején, az ő helyéről folyamatosan érkezett a nyomás a dallasi irányítóra, Dak Prescottra. Matt Ryan első passzát viszont a védők szedték le:

- Hirdetés -

Ráadásul megsérült Devonta Freeman, a Falcons első számú futója, agyrázkódás miatt kellett lecserélni. A labdaeladást Dak Prescott futott touchdownnal büntette:

Mezőnygóllal válaszoltak a hazaiak, aztán némi meglepetésre a következő pontszerzés a félidő végén történt csak: Tevin Coleman futott be egy yardról, 10-7-re vezetett a szünetben a Falcons.

Ők kezdték a második félidőt is, egy jó drive-val, amihez kellett Julio Jones bravúros elkapása is:

A végén Matt Ryan Justin Hardyt találta meg az endzone-ban. A Cowboysnál kezdett valamennyire beindulni a futójáték, ennek köszönhetően eljutottak egy mezőnygólig – amelyet a sérült Dan Bailey helyén játszó Mike Nugent kapufára rúgott. A Falconst viszont nem tudták megállítani a vendégvédők: a drive végén Ryan Austin Hoopernek adott TD-passzt.

A meccs egyre simább lett. A Cowboys támadásai rendre elakadtak, a Falcons pedig növelte előnyét, egy mezőnygóllal, több pont már nem is született.

A Falcons védelmében szenzációsan játszott Adrian Clayborn, rendszeresen megverte emberét, a Smith helyén játszó Chaz Greent,

összesen hatszor sackelte Prescottot,

ez több, mint amit tavaly az egész szezonban elért, kétszer a labdát is kiverte az irányító kezéből. Összesen a negyedik játékos lett az NFL történetében, aki egy meccsen ennyi sackig jut.

Matt Ryan végül 215 yardot és két TD-t passzolt, egyszer adta el a labdát. Prescott 176 passzolt yardja mellett 42-t (és egy touchdownt) futott is, de elvesztett két fumble-t.

Jacksonville Jaguars – Los Angeles Chargers 20-17

A liga egyik legjobb védelme az utóbbi hetekben magára találó Chargers támadói ellen – sokan várták kíváncsian a meccset. Az első TD-t aztán a Jaguars speciális egysége hozta össze:

https://twitter.com/NFL/status/929783124875034624

De a Chargers fordítani tudott, Austin Ekeler két elkapott touchdownt is szerzett.

https://twitter.com/NFL/status/929797142624870400

És bár a hazaiak még egyenlítettek, de a Chargers berúgott egy mezőnygólt és vezetett.

Az utolsó két percben jött az őrület:

a Jaguars a győzelemért támadhatott, de Blake Bortles eladta a labdát. Jött viszont a Jaguars védelme: kiszedték Ekeler kezéből a labdát, jöhettek megint a támadók – Tre Boston pedig megint ellopta Bortles passzát.

És még itt sem volt vége. A Jaguars védelme ugyanis villámgyorsan leparancsolta a pályáról a Chargers támadóit, így egy perce maradt még a hazaiaknak, hogy a félpályáról indulva legalább egyenlítsenek – egy védőszabálytalanság miatt ez sikerült is, jöhetett a hosszabbítás.

Ahol a Jaguars támadói nem jutottak sokra, de megint jött a védelem: A.J. Buoye leszedte Philip Rivers passzát, és az ezután rúgott mezőnygóllal végül a hazaiak nyertek – az a Josh Lambo rúgta be, aki egészen tavalyig a Chargers játékosa volt.

Rivers 235 yardig és 2 TD-ig jutott az egy interception mellett, Bortles számai: 273/1/2.

Chicago Bears – Green Bay Packers 16-23

Az NFL legnagyobb történelemmel bíró rangadóján az elmúlt években a Packers számított esélyesnek, most viszont Aaron Rodgers sérülése miatt más volt a helyzet. Hiányzott ráadásul a csapatból a védelem egyik vezére, Morgan Burnett is, a Bears pedig Danny Trevathan linebackert hiányolta a leginkább.

Sokáig csak mezőnygólok estek, aztán jött Ty Montgomery:

Mindkét csapat főleg a futásokra épített, még úgy is, hogy a vendégeknél két running back is megsérült: előbb Aaron Jones, aztán Montgomery. A negyedik negyedben, tízpontos hátrányban aztán passzolni kezdett a Bears, meg is lett az eredménye:

De gyorsan válaszolt a Packers, méghozzá Brett Hundley már-már Rodgerst idéző passzával:

A vendégek a védelmüknek köszönhetően nyerték meg a meccset: jól állították meg a futásokat, Nick Perry pedig három sacket is elért. Hundley is egyre jobban játszik: bár néha még mindig rosszul olvasta a játékot, így is eljutott 212 yardig és egy touchdownig. A Bears-irányítójának, Mitch Trubiskynak is voltak olvasási gondjai, ő végül 297 yardot és egy TD-t passzolt.

Washington Redskins – Minnesota Vikings 30-38

Továbbra is rengeteg a sérült a hazaiaknál, nem játszhatott Jordan Reed, a támadófalemberek viszont kezdenek felépülni – és a vendégeknél is volt egy nagy hiányzó Everson Griffen személyében.

A meccs leglátványosabb jelenetét az újonc Maurice Harris mutatta be. Ugyan nagy a verseny, de ez könnyen lehet az év legszebb elkapása.

https://twitter.com/NFL/status/929774817665888256

A másik oldalon pedig kreatívan ünnepeltek egy TD-t:

https://twitter.com/NFL/status/929793020161015808

Pontgazdag meccs volt, de szinte végig a vendégek vezettek és biztosan győztek.

A Vikings annak is örülhetett, hogy Teddy Bridgewater hosszú sérülése után ismét bekerülhetett az aktív keretbe, egyelőre még csak csereirányítóként. A helyén játszó Case Keenum 304 yardot és 4 TD-t passzolt (166 yardot Adam Thielennek), igaz, kétszer el is adta a labdát, mindkétszer D.J. Swearinger szerezte meg. Kirk Cousins egyszer adta el a labdát, ő 327 yardot és egy TD-t passzolt – de futott is két touchdownt.

Indianapolis Colts – Pittsburgh Steelers 17-20

Komoly hiányzó nélkül látogatott az AFC egyik legjobb csapata a gyengén szereplő Coltshoz, amelynek védelme egy interceptionnel kezdett:

Jacoby Brissett hosszú passza jobban sikerült:

Sőt, a második félidőt is azzal kezdte:

https://twitter.com/NFL/status/929797962724622336

De ekkora hátrányból is fel tudott állni a Steelers, és végül egy utolsó másodperces mezőnygóllal megnyerte a meccset.

A két irányító hasonló számokat produkált: Ben Roethlisberger 236 yardot, két TD-t és egy interceptiont passzolt, Brissett számai: 222/2/1.

Detroit Lions – Cleveland Browns 38-24

Az eddig nyeretlen Browns nem fűzhetett komoly reményt a meccshez, még úgy sem, hogy sérülés miatt hiányzott az egyik legjobb vendégvédő, Ezekiel Ansah.

Az elején 10-0-ra elhúzott a Browns:

De aztán egyenlített a Lions, sőt, egy labdaszerzés után a vezetést is átvették:

Ezután is tartotta magát meglepetésre a Browns, de a végén aztán két újabb TD-t szereztek a hazaiak:

Egy meccs eleji interception után Matthew Stafford 249 yardot és három touchdownt passzolt, míg a másik oldalon DeShone Kizer 232 yardig, egy-egy TD-ig illetve eladott labdáig jutott – egy időre pedig le kellett cserélni kisebb sérülés miatt.

Buffalo Bills – New Orleans Saints 10-47

Mindkét csapat meglepően jól szerepelt eddig, az volt a kérdés, tudják-e ezt folytatni – ez végül csak az egyik csapatnak sikerült. A Bills ugyanis egyáltalán nem tudott mit kezdeni a Saints futásaival, a vendégek összesen hat TD-t értek el a földön,

hármat Mark Ingram futott,

egyet-egyet pedig Alvin Kamara, Drew Brees, és az újonc Trey Edmunds.

Ráadásul megint remekül játszott a Saints védelme is.

https://twitter.com/NFL/status/929801038210646016

Breestől most elég volt 184 passzolt yard,

futásokkal ugyanis kereken 300 yardot hozott össze a Saints:

Ingram 131-et, Kamara 106-ot. A Bills irányítói közül Tyrod Taylor mindössze 56 yardot passzolt, egyszer el is adta a labdát. A negyedik negyedben beállt a helyére Nathan Peterman: ő 79 yardot és egy TD-t passzolt.

Tennessee Titans – Cincinnati Bengals 24-20

A Titans még a rájátszásért hajt, a Bengalsnak erre egyre kevesebb az esélye, még úgy is, hogy A.J. Greent nem tiltották el a múlt heti verekedés miatt.

A meccsen Marcus Mariota megmutatta, hogy végre egészséges:

A negyedik negyedben indultak be igazán a csapatok. Előbb Green szerzett 70 yardos touchdownt:

De volt még ideje a Titansnek, végül a két futott TD-je után DeMarco Murray el is kapott egyet:

Mariota 264 yardot passzolt, az egy TD mellett egyszer eladta a labdát, és volt 51 futott yardja is. A másik oldalon Andy Dalton 265 yardig és két touchdownig jutott.

Tampa Bay Buccaneers – New York Jets 15-10

A hazaiaknak minden győzelemre szükségük van, hogy maradjon még esélyük a rájátszásra – de most sérülés miatt nem játszhatott az irányítójuk, Jameis Winston, Mike Evans elkapó pedig kapott egy egymeccses eltiltást.

Mégis végig a hat sacket elérő hazaiak vezettek, és meg is nyerték a meccset. A Winston helyén játszó Ryan Fitzpatrick, a korábbi Jets-irányító 187 yardot passzolt, egy TD mellett egyszer eladta a labdát. Josh McCown számai: 262/1/1.

Los Angeles Rams – Houston Texans 33-7

A szezon egyik legnagyobb meglepetése a Rams, ráadásul most a sérülések sújtotta, Deshaun Watson és J.J. Watt nélküli Texanst fogadta.

Fej-fej mellett haladtak egy darabig a csapatok, de aztán jött Jared Goff, és kiosztott egy 94 yardos touchdown-passzt Robert Woodsnak:

Ezután pedig egyre jobban elhúzott a Rams és végül simán nyerte a meccset.

A remeklő hazai védelem mellett Jared Goff is újabb nagyszerű meccsen van túl,

355 yardot és három TD-t passzolt – 171 yardot és 2 touchdownt Woods kapott el. A Texans irányítója, Tom Savage 221 yardig és egy TD-ig jutott, de dobott két interceptiont és két fumble-t is elveszített.

San Francisco 49ers – New York Giants 31-21

A nyeretlen 49ers a rengeteg sérüléstől sújtott Giants ellen – a hazai szurkolók az első győzelemben reménykedtek. Ennek megfelelően mezőnygólok után a 49ers szerezte az első TD-t, méghozzá 83 yardosat:

A labdát elkapó Marquise Goodwinnak

néhány órával a meccs előtt halt meg újszülött kisfia.

Ezután ugyan fordított a Giants, de megint jöttek a hazaiak:

A második félidő elején aztán Sterling Shepard megmutatta, neki is megy az egykezes elkapás:

https://twitter.com/NFL/status/929848376765464577

De nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez a vendégcsapat, a negyedik negyedben pedig két TD-t is szerzett a 49ers, így megszerezte első győzelmét.

Az eddigi legjobb meccsét játszó 49ers-újonc, C.J. Beathard végül 288 yardot és két TD-t passzolt, egy interceptiont dobott, de volt egy futott touchdownja is. Általában is jól mentek a futások a csapatnak: 198 yardig jutottak a földön. A másik oldalon Eli Manning 273 yardot és két TD-t passzolt – ő egy fumble-t veszített el.

Denver Broncos – New England Patriots 16-41

Brock Osweiler sem vált be a múlt héten, ennek ellenére ő maradt a kezdő irányító a hazaiaknál, de most se nyújtott emlékezetes produkciót. A meccs gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt: mindkét csapat berúgott két mezőnygólt, de a Patriots emellé három touchdownt is szerzett.

Ehhez ezúttal a hazai speciális csapategység bénázása kellett: Isaiah McKenzie elejtett egy puntot, engedtek egy 103 yardos kickoff-visszahordást, egy puntjukat pedig blokkolták.

A második félidőben közelebb zárkózott ugyan a Broncos egy kicsit – de aztán már csak a vendégek szereztek pontokat.

Osweiler most „csak” egyszer adta el a labdát, 221 yardot és egy touchdownt passzolt, Emmanuel Sanders 137 elkapott yardig jutott. A Patriots irányítója, Tom Brady 266 yardig és három TD-ig jutott.

A játékhét első meccsén a Seattle Seahawks legyőzte az Arizona Cardinalst, de elvesztette Richard Shermant. Az utolsó meccsen hétfő éjjel a Carolina Panthers fogadja a Miami Dolphinst.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .