Iszapbírkózás Brüsszelben: újra nekifutnak – Friss: mára vége

0
8960
Macron és a V4-ek. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Várhatóan ma folytatják az állam- és kormányfők az egyezkedést a legfontosabb EU-posztok betöltésére. Az éjszakai kísérlet teljes kudarccal végződött. Új nevek jöhetnek.

Voltaképpen el se kezdődött az Európai Tanács (ET) ülése vasárnap: a több órás késéssel indult tanácskozást késő este fel is függesztette Donald Tusk, hogy kétoldalú megbeszéléseken próbáljanak megoldást találni. Sikertelenül.

Az eddigi többség eltűnt

Az elsődleges feladat az EU néhány fontos tisztségének élére találni kompromisszumos jelöltet. Mindenekelőtt az Európai Bizottságéra. Az már korábban világossá vált, hogy nincs elegendő támogatása az Európai Néppárt (EPP) jelöltjének, Manfred Webernek. Az viszont az EPP-ben verte ki a biztosítékot, hogy

Tusk a második legnagyobb pártcsoport emberét, a holland Frans Timmermanst

terjesztette elő az állam- és kormányfők el.

- Hirdetés -

Az alapszerződés értelmében az ET jelöl, az Európai Parlament (EP) pedig megszavazza a bizottsági elnököt. A jelöléshez a 28-ból 22 tagállam támogatása szükséges, melyek együtt az uniós lakosság legalább 60 százalékát képviselik. Az EPP szerepelt a legjobban az EP-választáson, de nem szerzett többséget, sőt, az eddig a Szocialisták és Demokraták frakcióval alkotott többsége is elveszett. Emiatt a rendkívül megerősödött liberális pártcsaláddal kell kompromisszumra jutni.

Csomagról kellene dönteni

A problémát növeli, hogy öt jelentős posztra kell megegyezéssel vezetőt találni. Az EB mellett az ET és az EP élére is, továbbá az ősszel megüresedő Európai Központi Bank elnöki tisztségére, valamint az EU külügyi főképviselői posztjára. Ezek közül a legszorítóbb a parlamenti elnöki hely sorsa, mert kedden összeül az új EP, amikor elnököt kellene választaniuk (és még egy sor tisztségviselőt, akiknek széke ugyancsak bekerülhet az alku kalapjába). A jelenlegi vezető, Antonio Tajani este azt nyilatkozta, hogy

szerdán mindenképpen megválasztják az EP-elnököt, akár lesz javaslata az ET-nek, akár nem.

Ehhez az EP-nek joga van, csakhogy itt egy ötös „csomagról” megy az alkudozás. Az egyes pártcsaládoknak jutó helyek és a személyek sorsa össze van kötve. Jelenleg úgy néz ki, hogy ha most is sikertelen lesz az egyezkedés, akkor két hét múlva újabb csúcstalálkozót tartanak.

Marad-e a csúcsjelölti rendszer?

Komplikálja a dolgot, hogy az EP-ben talán lenne többsége a csúcsjelölti rendszernek, amelynek alapján a választást nyerő EPP-s Weber lett volna a befutó a bizottsági elnökségre. Ez a 2014-ben többséggel megszavazott szisztéma azonban ellentétes az EU alapszerződésével. A liberális frakció, elsősorban Emmanuell Macron francia elnök elutasítja ezt a megoldást.

Formailag elegendő júliusig megtalálni a bizottsági elnök személyét, de – a csúcsjelölti rendszer elvetésével – ez aligha szakítható ki a teljes csomagból. Ráadásul a bizottság meg se tud alakulni az elnök beiktatása előtt, mert utóbbi joga elosztani a szakterületeket és összepárosítani ezeket a tagállamok jelöltjeivel, hogy aztán az EP-bizottságokbeli meghallgatások után a plenáris ülés szavazzon róluk.

Új nevek?

Egyelőre kiszámíthatatlan a helyzet. Lehet, hogy ismét előkerül a francia Michel Barnier, jelenlegi Brexit-ügyi főtárgyaló neve is mint néppárton belüli alternatív jelölté. A Timmermans személyét elutasító V4-ek őt valószínűleg elfogadnák. Elterjedt hírek szerint reggel Tusk újabb neveket is bedobott, egyik se teljesen új javaslat. Az egyik a bolgár Krisztalina Georgijeva, a Világbank vezérigazgatója (korábban bizottsági alelnök), a másik Leo Varadkar ír kormányfő és Michel Barnier.

FRISSÍTVE – Kora délután Donald Tusk felfüggesztette a csúcstalálkozót, a megbeszélések kedden 11 órakor folytatódnak – írta Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetében hétfőn. A hírek szerint se Weber, se Timmermans nem kapott akkora támogatást, hogy szavazni legyen érdemes róluk.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .