Ismerje meg az „anti-Sorost”, Trump egyik legnagyobb támogatóját!

0
2987

Több mint 38 milliárdosra becsülik a kaszinómágnás, Sheldon Adelson vagyonát, aki hatalmas összegekkel támogatta Donald Trump megválasztását, és azóta is rendszeresen találkoznak. A 84 éves Adelson rendszeresen szerepel azokon a listákon, amelyeken a világ legbefolyásosabb embereit sorolják fel, komoly befolyása volt Trump Jeruzsálemet érintő döntésére is. Nagy ellenfeléhez, Soros Györgyhöz hasonlóan Adelson is sok ügyet támogat – de a nézeteik szinte mindenben különböznek.

Sheldon Adelson
Forrás: Flickr / East Coast Gambler

Sheldon Adelson 1933-ban született, apai oldalról ukrajnai és lengyelországi zsidó felmenői vannak, anyja viszont Angliában született. Bostonban nőtt fel, már fiatal korában milliomos lett különböző üzleteivel, mára pedig

ő Amerika 14. leggazdagabb embere,

a Forbes szerint 38,3 milliárd dolláros vagyona lehet – vagyis kb. másfélszer akkora, mint nagy ellenfelének, Soros Györgynek volt az adományozás előtt.

Adelson a Las Vegas Sands Corporation alapítója, elnöke és vezérigazgatója, szállodája és kaszinója van Las Vegasban, Makaóban és Szingapúrban, övé a Las Vegas Review-Journal című újság, valamint az Israel Hayom (Izrael Ma) című izraeli napilap. Ezek mellett az offshore-cégeket leleplező Panama Papírok között is előkerült Adelson neve: egy bermudai céghez volt köze.

Már gazdag ember volt, amikor 1991-ben második feleségével Velencében járt nászúton, és annyira megtetszett neki a város, hogy felépíttetett egy róla mintázott szállodát Las Vegasban: a The Venetiant. Amely egyébként, a Las Vegas Strip hoteljeihez hasonlóan, jóval több, mint egy szálloda: szórakoztatóipari komplexum, kaszinóval, éttermekkel, klubokkal.

- Hirdetés -
Fotó: MTI/EPA/David G. McIntyre

A kétezres évek elején Adelson Kelet-Ázsiában kezdett terjeszkedni, egész pontosan Makaóban: ő nyithatta meg az első, nyugati stílusú kaszinót. Ezzel kapcsolatban korrupciós vádak is érték, újságcikkek szerint például a koncesszióért cserébe segített, hogy Peking kapja a 2008-as olimpiát. Végül 2016-ban a cég elfogadott egy 9 millió dolláros büntetést, és lezárták a vizsgálatot.

Sheldon Adelson vagyona az ázsiai befektetéseknek köszönhetően megsokszorozódott,

így került be a világ leggazdagabb emberei közé.

Az amerikai milliárdosok többségéhez hasonlóan régóta adományoz nagyobb összegeket különböző, általa fontosnak tartott társadalmi ügyekre, egy, a saját nevét viselő alapítványt is létrehozott. Tízmilliókat fordított iskolák építésére, de zsidó származású fiatalok izraeli útjait is támogatja. Emellett

gyakorlatilag minden ellen küzd, amit Soros György támogat.

Sorosnak például vannak befektetései az online szerencsejátékiparban, míg Adelson háborút hirdetett az internetes kaszinók ellen. 2013-ban arról beszélt, hogy Iránra atombombát kellene dobni, dollármilliókkal küzd a marihuána legalizálása ellen, és még egy szervezetet is létrehozott, kifejezetten azért, hogy szembeállítsa a demokraták támogatói, elsősorban Soros György által létrehozott MoveOnnal, amely főleg liberális ügyeket támogatott.

Forrás: Wikimedia Commons

Ez a szervezet volt a Freedom’s Watch, amelynek évi 30 millió dolláros költségvetését Adelson gyakorlatilag egymaga finanszírozta. A szervezet

rengeteget költött például az iraki háború népszerűsítésére,

valamint republikánus jelöltek támogatására.

Sheldon Adelson ugyanis, bár családja demokrata volt, hithű republikánus. Hiába nőtt a vagyona Barack Obama elnöksége alatt jobban, mint bárki másé (a Facebook-alapító Mark Zuckerberget is beleértve), elszántan küzdött ellene: a Brookings Intézet szerint csak 2012-ben összesen 93 millió dollárt költött arra, hogy Obamát ne válasszák újjá.

A kudarc nem vette el a kedvét: a Bloomberg összesítése szerint

Adelson az elmúlt néhány évben több mint 200 millió dollárt költött republikánus jelöltekre és különböző, a jobboldaliak által fontosnak tartott ügyekre.

2012 februárjában a Forbes-nak el is mondta, hogy miért: azt állította, ellenzi, hogy gazdag emberek megpróbálják befolyásolni a választásokat, de ameddig képes rá, ő is megteszi, mert szerinte Soros György is ezt csinálja.

Ugyanebben az interjúban Adelson egyébként azt is állította, hogy ellenzi a negatív kampányt, és az ő pénzét nem lehet ilyenre használni – ugyanakkor több példát is lehet sorolni, amikor mégis ez történt.

A pénznek is köszönhetően

Sheldon Adelson befolyása óriási a republikánus pártra,

az utóbbi időben még nagyobb is, mint a nála is gazdagabb Koch-fivéreké.

Több forrás szerint Adelson a tavalyi elnökjelöltek között például valóságos külön castingot tartott a Venetianben, ezután döntötte el, hogy kit támogat. Ő volt a legnagyobb adományozó a 2012-es és 2016-os kampányban is – nemcsak saját pártjában,

egyik pártnak sem adott senki annyi pénzt, mint ő a republikánusoknak.

Tavaly Donald Trump mögé állt, 25 millió dollárt adott a kampányára, majd a választási győzelem után adott ötmilliót Trump beiktatási ünnepségére is – soha egyetlen magánszemély nem adott még ennyit. A New York Times szerint

Trump hivatalba lépése óta az elnök és Adelson rendszeresen beszélnek egymással,

vagy telefonon, vagy a Fehér Házban.

Sheldon Adelson feleségével Trump beiktatási ünnepségén
Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Nemcsak Amerikában ilyen nagy a befolyása, hanem Izraelben is. Az ő tulajdonában lévő Israel Hayom az ország legolvasottabb napilapja – és az újság hosszú időn keresztül Benjamin Netanjahu kormányfő szócsöveként működött.

Az elmúlt néhány hónapban Adelson és Netanjahu viszonya azonban megromlott, a Times of Israel korábban arról írt, hogy a milliárdost egy rendőrségi ügyben is meghallgatták, és ott azt mondta, „meglepődött, csalódott és dühös”, hogy Netanjahu tárgyalásokat folytatott egy másik lappal, hogy írjanak róla kedvezőbben, cserébe pedig azt ígérte, visszafogja az Israel Hayomot.

Emiatt Adelson egyre inkább a még Netanjahutól is jobbra álló Naftali Bennett felé fordult, a Háárec szerint ezt ellensúlyozandó kezdett Netanjahu aktív Soros-ellenes kampányba, hogy valamelyest visszaszerezze Adelson bizalmát.

Sheldon és Miriam Adelson
Forrás: Wikimedia Commons

A milliárdos régóta támogatja, hogy az USA Jeruzsálemet ismerje el Izrael fővárosaként, hírek szerint egyre türelmetlenebb volt, amiért Trump halogatja a döntést – ez a nyomás is közrejátszhatott a közel három héttel ezelőtti bejelentésben.

A téma ugyanis a New York Times információi szerint régóta napirenden volt Trump és Adelson között – állítólag még tavaly Trump azzal győzte meg a milliárdost, hogy őt támogassa a jelöltek közül, hogy megígérte neki Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését és a nagykövetség költözését. A lap szerint tíz nappal azelőtt, hogy Trump hivatalba lépett volna, kettesben találkozott Adelsonnal, aki utána felhívta egy barátját, és azt mondta neki:

Trump számára a fő prioritások egyike lesz, hogy átköltöztesse a nagykövetséget.

Trump azért is hozhatott ilyen, a világ legtöbb országában elutasított döntést, mert számára Jeruzsálem kérdése amúgy is inkább belpolitikai ügy, és nem diplomáciai. Fő támogatói közül pedig nem csak Adelsonék harcolnak a költözésért, hanem az úgynevezett evangéliumi keresztény közösségek is.

Az biztos, hogy októberben Adelson a Fehér Házban együtt vacsorázott Trumppal – nem sokkal később pedig az elnök bejelentette döntését. Nem véletlenül mondják sokan, hogy Adelson befolyására tett így. Azt pedig a közeljövőben meglátjuk, hogy a konzervatív milliárdos más ügyekben is konkrét intézkedésekre tudja-e váltani befolyását.

Aki ismeri a House of Cards (Kártyavár) című sorozatot, annak Adelson életének több eleméről is eszébe juthat az egyik szereplő: Raymond Tusk, a titokzatos milliárdos. Tusknak is kínai üzletei vannak, kaszinómogulokkal is kapcsolatban áll – és aztán ebből a pénzből támogatják a kampányt. A hasonlóság nem véletlen, Tusk alakját részben Adelsonról mintázták a sorozat készítői, de rajta kívül a Koch-fivérek és Warren Buffett is mintaként szolgált.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .