Jézus feltámadását ünneplik a keresztények húsvétkor, maga az ünnep viszont régebbi ennél: kapcsolódik hozzá a zsidó pészah és különböző, a tavaszi napéjegyenlőség kapcsán tartott termékenységi ünnepek is, amelyeknek szintén központi eleme a feltámadás.
A húsvét a keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe, a hívők ilyenkor Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékeznek. Az ünnep több mint egy hétig tart, hiszen virágvasárnap kezdődik: a hagyomány szerint Jézus ekkor vonult be Jeruzsálembe. Nagypénteken ítélték halálra és feszítették keresztre, majd a Biblia szerint vasárnap támadt fel.
A Biblia által leírt eseménysor egybeesett a zsidók egyik legnagyobb ünnepével, a pészahhal:
Jézus utolsó vacsorája például egy szédereste volt.
Érdekesség, hogy mozgó, tehát nem naptári naphoz kötött ünnepekről van szó, de a kettő idén is gyakorlatilag egybeesik. Ez egyébként a 325-ben tartott niceai zsinatig mindig így is volt, ott azonban megváltoztatták a húsvét időpontját: a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapra tették.
Forrás: Wikimedia Commons
A legtöbb történész ugyanakkor egyetért abban, hogy a húsvét eredete jóval régebbi. Többek szerint egy sumer (de az akkádok és az asszírok között is népszerű) mítosz az alapja: a pásztoristen Tammúz (Dumuzi) és felesége,
a termékenység-istennő Istár (más néven Inanna) története,
amelyet már i.e. 2100 körül keletkezett agyagtáblákon is lehet olvasni.
Eszerint, amikor Tammúz meghalt, Istár annyira gyászolta, hogy utána ment az alvilágba (más verzió szerint meg akarta hódítani az alvilágot), ki is szabadította, őt viszont megfosztották isteni erejétől és ruháitól is, majd karóba húzták. Mivel azonban nélküle terméketlen lett a föld, egy másik isten, Enki segített rajta: két követet küldött, akik feltámasztották. Az alvilágból azonban csak úgy térhetett vissza, ha valaki ott marad: mivel Tammúz közben megcsalta, ezért Istár őt küldte maga helyett. Ettől kezdve a mítosz szerint fél évet Tammúz, fél évet Istár töltött az alvilágban.
Istárnak megfelelő isten több más mitológiában is megjelent: a kánaánitáknál ő volt Astarte, a görögöknél és a rómaiaknál pedig Aphrodité, illetve Vénusz.
Forrás: Wikimedia Commons
Talán véletlen egybeesés, talán nem, hogy amikor a 4. században a keresztények Jézus sírját keresték, egy olyan helyet választottak, ahol Aphrodité temploma állt. Ennek helyén épült a ma is álló Szent Sír Templom Jeruzsálemben.
Hasonló meghaló és feltámadó istenek persze más vallásokban is megjelentek, amelyek szintén hatottak a kereszténységre. Ilyen volt például Mitrász, vagy az egyiptomi Hórusz is. Ami mindegyik mítosznál közös:
a feltámadást a termékenységgel, a fénnyel, vagyis a tavasszal kapcsolták össze.
A húsvét mai változatának kialakulására egy európai ünnep is hathatott: Eostre / Ostara, az angolszász tavaszistennő ünnepe (nem nehéz észrevenni a szó hasonlóságát az angol Easter, vagy a német Ostern szóhoz). Ezt a tavaszi napéjegyenlőségkor tartották, és Jacob Grimm Német Mitológiája szerint ez is termékenységünnep volt.
A húsvét magyar nevének eredete ennél prózaibb: a hús magunkhoz vételére utal. Ilyenkor ugyanis véget ér a húshagyó kedden kezdődött 40 napos böjt, vagyis az ezt betartók innentől kezdve ehetnek újra húst.
A húsvét jelképei
Az egyik legrégibb húsvéti jelkép a bárány. Ez a Bibliához kapcsolódik: a zsidók fogságban tartása miatt Egyiptomot sújtó tíz csapás közül az utolsó az elsőszülöttek halála volt. A zsidó családok viszont előtte bárányt áldoztak, és megjelölték a vérével az ajtajukat. Az áldozati bárány helyébe később Jézus lépett, aki az Újtestamentum szerint halálával megváltotta az emberiséget: ő lett „Isten báránya”.
A húsvéti nyúl eredete ennél bonyolultabb, valószínűleg a termékenységhez kapcsolódik, hiszen nagyon szapora. A nyúl megjelent Eostre már említett ünnepén: ez volt az istennő szimbóluma, gyakran vele együtt ábrázolták. A gyerekeket megajándékozó nyúl viszont csak 16. században került elő, konkrétan a húsvéti nyulat pedig egy német tudós, Georg Franck von Franckenau 1722-ben megjelent könyvében említik először, ott arról ír, hogy a nyulak rejtik el a színes tojásokat, amelyeket gyerekeknek kell megkeresniük.
A tojás maga viszont jóval régebbi termékenységi szimbólum, már az ókori egyiptomiak és perzsák is annak tartották. Utóbbiaknál a tavaszi napéjegyenlőség volt az év első napja, ezt többek között tojások díszítésével, ajándékozásával és elfogyasztásával ünnepelték.
A Bibliában keveset írnak a tojásról, egy ortodox keresztény legenda szerint viszont Mária Magdolna főtt tojásokat vitt Jézus sírjához, amelyek vörössé változtak, amikor észrevette, hogy Jézus nincs ott. Egy másik változat szerint amikor a császárnak, Tiberiusnak mondták azt, hogy Jézus feltámadt, azt válaszolta: annyira támadt fel, mint amennyire ez a tojás piros, mire az vörössé változott.
Végül pedig a húsvéti locsolkodás alapja az a hit, hogy a víz tisztít és termékenységet biztosít – persze itt nem nehéz észrevenni a szexuális utalásokat sem, amelyek egy termékenységünnepnél nem is meglepőek.
