Helyzetjelentés – avagy a kilátástalanság lehetősége

0
1027
telegra.ph

Látva a legújabb közvélemény kutatást, igazából nincs mit jelenteni. A végeredmény a várt helyzettel azonos. Beérni látszik az a szívós, kemény, de főleg tengernyi munka, amely 2006-ban indult, és amelynek eredményeképpen húsz évvel később, azaz 2026-ban nem nagyon fog a Parlamentbe jutni se szocialista, se szociáldemokrata, se liberális, se zöld párti képviselő. Kevés vigasz, hogy viccpártos meg szélsőjobbos se. Lesz egy NER Orbánnal, és lesz még egy NER Orbán nélkül, oszt annyi.

Nekünk is.

Arról, hogy mindez kiknek köszönhető, már nagyon sokat írtam. Minden népet az értelmisége vezeti, tőlük kap iránymutatást, példát, ők azok, akikben megvan az érdeklődés a dolgok iránt, ezért utánamennek az információknak, amíg meg nem szerzik, sőt a megszerzett információkat fel is tudják dolgozni, ebből következően a kialakított helyzetértékelés alapján a politikai tennivalók meghatározhatók. A nép ezt nem tudja megcsinálni, szükséges az iránymutatás.

Ha a helyzetértékelés hibás, vagy ha egyénieskedő (én mondom meg a tutit, mindenki másnak kuss), vagy ha nem jut el a néphez (nálunk mindhárom érvényesül), akkor az országot a nép által megválasztott rossz politikusai zsákutcába, szakadékba, vagy akár egy imbolygó állvány tetejére is vezethetik, ahol még a talpon maradás is nehéz, nemhogy a visszatérés a vezéri lázálmokból a földre. Mindez azért, mert az értelmiség nem intézte el, hogy a rossz politikusokat a nép jobb politikusokkal váltsa le. És ez nem a nép hibája ám!

A kacagtató elem az egészben az, hogy a vallásos választók, a NER lapok által speciális információkkal etetett, politikailag hithű választók, valamint a nagyon kevés tudatosan konzervatív (ha egyáltalán van olyan) választók mind a FIDESZ-re szavaznak, az összes többi szavazó, akiknek egyike sem konzervatív, azok meg mind a TISZÁ-ra. Így valósul meg egy olyan „ellenzéki összefogás”, ahol „nincs vita a pártok között”, mivel csak egy ellenzéki párt van, ráadásul az a párt konzervatív eszméket vall, miközben a szavazóinak abszolút döntő többsége nem ért egyet ezekkel az eszmékkel. Nem írom le ötszázadszor, hogy miért szavaznak mégis a saját pártjaik helyett egy konzervatív pártra, amely ráadásul olyan, mint egy szakácsverseny indulója, aki még sohasem főzött. A versenyen akarja megtanulni.

A fenti folyamat eredményezi azt, hogy a magyar politikai palettán a speciálisan magyar  „konzervatív”, azaz a bigott-szuverén-mimagyarok irányzaton kívül nem marad semmi. Az óellenzék eltűnik a süllyesztőben, és ahogy valamelyik TV műsorban hallottam, az utolsó majd lekapcsolja a villanyt, becsukja az ajtót, és kész. Bezárni nem kell, nincs már ottan semmi féltenivaló. A nép ítélkezett. Lefelé tartott hüvelykujjal. Punktum. Hogy esetleg helytelen információk alapján, amely zavaros elegyben sok volt az átverés, az a demokráciákban lényegtelen.

Persze, ha a TISZA győzne, még az is jobb lenne az országnak, mint a mostani szörnyűség. Az előny egyrész abban mutatkozna, hogy a saját magunk által a saját nyakunkba ültetett, önjáró kolonc nélkül sokkal népszerűbbek lennénk Európában. Ez minden szempontból kedvezőbb, hazahozhatnánk a nekünk megítélt EU-s pénzeket, és nem akarna velünk senki direkt kiszúrni, ahogy most. A másik előnye az, hogy kevesebb közösből való lopással kellene számolni. Ebben nem az ellopott összeg a lényeges, az a GDP-hez képest ma is elhanyagolható, hanem a vele kötelezően együtt járó urambátyám világ megszűnése, azaz eltűnne az „Én fedezem a te lopásodat, te fedezed az én lopásomat” állapot. Ez azért nagyon fontos, mert így az egyes pozíciókra szakembereket lehet kinevezni, ugyanis a kinevezéseknél nem lesz fontos a mi kutyánk kölyke jelző, vagy a haverság, esetleg még bizalmasabb viszony. Tengernyi tehetségtelen ostoba tűnhetne el a süllyesztőben, és jöhetne helyettük akár hozzáértő nemtolvaj is. Hosszú folyamat, de három-négy év alatt megvalósítható – ha van rá szándék. Mivel a TISZA legfontosabb jelszava a lopásmentesség, határozottan létezik esély, viszont csak akkor, ha a TISZA hatalomra jut. De nem jut.

A helyzet sajnos az, hogy a vadonatúj ellenzék nagy valószínűséggel veszít. Oka egyszerű: a FIDESZ-nek volt, van és lesz is 2,5 millió stabil szavazója, a TISZÁ-nak nyolc hónapja nulla volt, 2026-ban meg kábé 2 millió várható, esetleg ha nagyon jól ígérgetnek, legfeljebb 2,3 millió, azaz a 200.000 mindig hiányozni fog, amennyi még szükséges lenne a győzelemhez. A FIDESZ-től ugyanis, mint azt a közvéleménykutatások mutatják, a TISZA máig nem tudott átcsábítani magához egy darab tényleges FIDESZ szavazót sem. Néhány bizonytalan, virtuális fideszest igen, de az láthatóan kevés.

A fentiek szerint Orbánt nem győzi le soha senki, a NER majd egyszer, mikor már végképp tarthatatlan, nagy robajjal fog összedőlni. A politikai rendszer újbóli felépítése keserves meló lesz. A helyzet elkerüléséhez (ahogyan azt már „néhányszor” írtam), a nagy olvasottságú médiafelülettel bíróknak folyamatosan kellett volna cáfolni azt a nagyon sokak által hatalmas sziklákból 18 év óta összehordott, égig érő népi hitet, hogy a magyar politikai palettán NEM Orbán a legrosszabb, és el kellett volna terjeszteni, hogy DE, Orbán a legrosszabb (aminthogy így is van). Akkor már rég nem lenne sehol. De még itt van. És sokáig itt is lesz, hiszen a nép szerint NEM ő a legrosszabb, cáfolat meg nincs.

Ha Orbán belerobbantaná a Gellérthegyet a Dunába, mert nem lett kereszt az emlékművön, és ebből hatalmas árvíz keletkezne, óriási károkkal, hamar végigfutna az országon, hogy ez rossz, nagyon rossz, rettenetesen rossz, de ha nem ő regnálna, akkor még rosszabb lenne. Bizony, hogy úgy, ecsémuram!

Nagy Grat mindenkinek. Akiket illet, természetesen.

(zárójeles megjegyzés: Magyar Péter saját konteóm szerint egy Orbán megbuktatására irányuló fideszes összeesküvés főszereplője, akinek az Orbán nélküli NER-t kell(ene) összehozni, de ez a fentebb írtakon nem változtat semmit)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .