Az elmúlt hónap emlékezetes eseményei az antiszemitizmus, cionizmus-anticionizmus körüli politikai manőverek, az Alexandre Benallával kapcsolatos szenátusi vizsgálat és Macron európai választási kampányának hivatalos kezdete.
A tizenhét hete tartó válság újabb fejezettel bővült ki. „Az antiszemitizmus terjed, mint a méreg”, „támad, és rohasztja a szellemi életet” – ezekkel a drámai mondatokkal vezette be a belügyminiszter az antiszemita tettek 2018-as frissen publikált statisztikai mérlegét február 11-én. Az elmúlt évben 541 antiszemita cselekedetet és fenyegetést tartanak nyilván az országban, amely a 2017-ben elkövetett 311 ilyen akció számához képest 74%-os növekedést jelent.
Mindenki tudja, az antiszemitizmus nem új jelenség Franciaországban
Mély történelmi és társadalmi gyökerei vannak. Maradjunk csak a 21-ik század első két évtizedében, 2002-ben, 2004-ben és 2009-ben kivételesen magas volt az antiszemita tettek és fenyegetések száma, majd valamennyit csökkentek, de 2014-ben megint az előbb említett évekére hasonlított. 2014 első félévében 527 antiszemita tettről és fenyegetésről panaszkodott a CRIF, a francia zsidó egyesületek esernyőszervezete, ami a megelőző évhez képest 91%-os emelkedést jelentett. És még mindannyian emlékszünk a kóser hypermarket elleni támadásra 2015 január 9-én, az ott meggyilkolt három személyre és az órákig fogvatartott túszokra.
Minden évben minden kormány felháborodásának ad hangot az új adatok nyilvánosságra hozatalakor, és minden alkalommal – elsősorban nevelési – programokat, no és kemény megtorlásokat ígérnek. Ez már amolyan politikai rutin. De, ahogy Delphine Horviller rabbi-nő nemrég megjelent „Gondolatok az antiszemitizmusról” című könyvében írta, az antiszemitizmus évszázadok óta „szétszórt, ugyanakkor nincs sehol, megbújik az emberek között, de nem keveredik össze velük, felismerhetetlen, de nem asszimilálható”. Tehát nehéz harcolni ellene.
Az antiszemitizmus politikai célokra való felhasználása szintén rutin már
Kevés államfő hagyja ki a lehetőséget az éppen aktuális problémák összekapcsolásával. Idén a kormány és a mögötte álló sajtó és értelmiségiek a mintegy három hónapja tartó társadalmi válságot kirobbantó és fenntartó sárgamellényesek diszkreditálására használja fel az antiszemitizmus megnyilvánulásait. „Amikor a zsidók gyűlölete és a demokrácia gyűlölete egybefonódik, akkor a fasiszta szféra szókincse ellepi a házak falait” nyilatkozta a rasszizmus elleni miniszterközi megbízott egyik tweetjében rögtön a belügyminiszter után, és mindenki értette, hogy az adó- és szociális egyenlőségért és a demokrácia kiszélesítéséért, a népi kezdeményezésű népszavazás bevezetéséért tüntető sárgamellényesek mozgalmát tette felelőssé.
Három nappal később, a politikai színen való fennmaradásért küzködő Szocialista párt villámgyorsan reagált a belügyminiszter riasztó mondataira. „Elég volt! Egység az antiszemitizmus ellen” címen hirdetett meg nagygyűlést február 19-re a Köztársaság téren, amelyhez azon nyomban csatlakozott a kormány nevében a miniszterelnök és tizennégy jobb- és baloldali demokrata párt (Le Pen pártja nem szerepelt a meghívottak listáján).
Trágár antiszemita sértegetések
A nemzeti egységet jelképezni hivatott nagygyűlést megelőző szombaton robbant be egy újabb esemény, amely még tovább fokozta a politikusok és a sajtó szenvedélyét. A sárgamellényesek tizennegyedik tüntetésén a mainstream médiák által kedvelt francia és izraeli kormánypárti publicista-filozófus, izlamofób és Izrael-barát gondolatainak gyakran hangot adó Alain Finkelkraut megjelent a tüntetés útvonalán, és a boulevard Montparnasse-on tapasztalta meg a felvonulók ellene irányuló haragját, gyűlöletét, trágár antiszemita, anticionista sértegetéseit. Tettlegességre nem került sor, amit a védelmére (talán előre?) mozgósított rendőröknek nyilvánosan meg is köszönt. Már másnap – vasárnap – bírósági vizsgálat indult a trágár mondatot kiabáló sárgamellényes beazonosítására.
A Libération napilap tizenkét politikus reakcióját szedte csokorba, amelyek az olvasókban azt az érzést kelthetik, hogy Franciaországban elszakadt a gát, törők-zúzók hordái gyújtogatnak és most ráadásul a zsidókat is kezdik támadni, üldözni. Alain Finkelkraut „jelképe [lett] annak, amit a Köztársaság kinek-kinek megenged” írta tweet-jében az az Emmanuel Macron, aki hetekig várt, hogy a Benalla ügyben vagy a sárgamellényesek követelései kapcsán megnyilatkozzon. „Nem, ti nem a nép vagytok, ti a gyűlölet Franciaországa vagytok, azé a Franciaországé, amely miatt szégyenkeznünk kell” nyilatkozta a szenátus elnöke (5) a Finkelkraut-incidens után.
Nos mi a helyzet a sárgamellényesek antiszemitizmusával?
Röviden, valószínűleg ugyanaz, ami a francia társadalom egészével (lásd 3.bekezdés). Mivel a pártoktól és a politikát irányítóktól való függetlenségük, a politikai játékokban való résztvétel és a mozgalmon belül mindenfajta hierarchia elutasítása továbbra is a mozgalom alapköveit képezik, nehéz az egész mozgalmat am blok felelőssé tenni néhány antiszemita vagy anticionista tettéért. Illetve csak akkor, ha három hónap nem volt elég a sárgamellényesek jelenségének valamelyes megértésére.
Mindezidáig nem készült országos vizsgálat a sárgamellényesek mozgalmában résztvevő antiszemiták arányáról, se annak a francia társadalom egészével való összevetéséről, se antiszemitizmusuk (zsidógyűlölet), anti-cionizmusuk, (Izraelnek a palesztin kisebbséggel kapcsolatos politikájának bírálata) okairól és tartalmáról. És ha készül ilyen vizsgálat, és ha netán nem igazolja a sárgamellényesekkel kapcsolatos kvázi hisztériát, akkor – és ez is abszolút rutin – nem lesz a sajtóban helyreigazítás, és egyik politikust és sajtóterméket sem fogják felelőssé tenni Macron új törvénye nevében „fake news”-ok (hamis információk) terjesztéséért. Végül csak egy apró tény, a tizennegyedik tüntetés szombatján felfedezett antiszemita tag-ek nagy része nem a felvonulás útvonalán lett felmázolva a falakra és postaládákra, és mivel nem értek senkit tetten, és tanukat se találtak eddig, nem lehet tudni, hogy valóban sárgamellényesek a tettesek vagy sem.
Cohn-Bendit Macron jó barátja
Még néhány szót az antiszemitizmus politikai célokra való felhasználásáról, ami gyakran és régóta jó eszköznek bizonyul a politikai ellenfelek, pártok, politikusok lejáratására. Cohn-Bendit a 74 éves hajdani 1968-as diákmozgalmi hős, régen maoista, ma Macron jó barátja, a sárgamellényesek mozgalmát rendszeresen szidalmazó, „totalitáriánus szándékkal” megbélyegző EU képviselő Jean-Luc Mélenchont, a France Insoumise vezetőjét támadta azért, mert nem reagált elég gyorsan a Finkelkraut-ot ért sértésre.
Nem csak Franciaországban dívik az antiszemitizmussal való vádaskodás a zavaró politikai ellenfelek ellen. A La Manche másik partján a Labour-párt következő választásokon miniszterelnökségre esélyes baloldali főtitkárát, Jeremy Corbyn-t az utóbbi hetekben ezzel az érvvel próbálják diszkreditálni ellenfelei pártján belül és kívül. A számukra elfogadhatatlan álláspont: Corbyn keményen bírálja Izrael politikáját a közel 21%-ot képviselő palesztin kisebbséggel szemben. Két lemondottt Labour-párttag vádjaival szemben több mint 200 zsidó párttag nyílt levélben cáfolta meg a pártfőnök ellen hangoztatott hamis vádakat. (Az információért köszönet a Londonban élő Márkus Piroskának.)
A francia belpolitika másik érzékeny pontja Alexandre Benalla és a Macron-rendszer átláthatatlansága
A szenátus február 20-án nyilvánosságra hozta több hónapos kihallgatásainak, vizsgálatának eredményét, amely megállapítja, hogy a Benalla-ügy kapcsán az állam legfelsőbb szintjén „jelentős működési zavarok” tapasztalhatók. „Nem lenne ma Benalla ügy, ha május 2-án Alexandre Benalla, tette elkövetése után [május 1-én rendőrruhába öltözve másodmagával a felvonulás után tüntetőket brutalizált] megfelelő szankciókban részesült volna.” A szenátus szükségesnek látja „az érdekkonflikusok megelőzését és szankcionálását az elnök kabinetjeiben dolgozó személyzet körében, hogy ezentúl ne külső érdekek befolyása alatt cselekedjenek”.
Ezután részletezi a jelentés mindazokat az illegális eszközöket (köztük a fegyverrel, diplomáciai útlevéllel rendelkezés jogát) amelyeket Benalla magának tulajdonított és amelyeket a felettesi utólag jóváhagytak. Ami az „orosz szerződést” illeti, ez „országunk érdekein túl, az államfő biztonságát is sérti” állapítja meg a jelentés. Többek között Benalla és még két személy, a már vád alatt álló és lemondott elnöki hivatal főigazgatójának, Macron egykori jobbkezének, beszédírójának és az elnök személyes kabinet vezetőjének, Benalla közvetlen felettesének bíróság elé állítását kéri hamis tanúskodásaik vádjával.
A jelentésnek nagy visszhangja volt, de a legfigyelemreméltóbb a kormány reakciója. A miniszterelnök, az igazságügy miniszter és a kormány szóvivője nyílt támadásba kezdett a szenátus ellen. Mindhárman kórusban megkérdőjelezték a kormány és a parlament/szenátus hatalomelválasztásának elvét, a Köztársaság egyik alappillérét. Szerintük „sem a parlamentnek, sem a szenátusnak nincs joga véleményt nyilvánítani a köztársasági elnök hivatalának tevékenységéről és belső szervezetéről”.
Macron Európa jövőjéről fejtette ki vízióját
Emmanuel Macron, aki tavaly nyár óta hallgatásba burkolózik volt tanácsadója és biztonsági embere ügyében, március 4-én a londoni The Guardian Vélemény rovatában fejtette ki vízióját Európa jövőjéről. Elszürkült imázsát az európai válság megoldásának, Európa megmentésének ambíciójával szeretné retusálni. A januárban elindított patetikus „nagy vita„, az eddig nem sok eredményt hozó példátlan rendőri és bírósági erőszak, az ENSZ, az Amnesty International, az Európai Bizottság, kül- és belföldi civil szervezetek bírálatai ellenére úgy gondolja, hogy május 23-ig, az EU parlamenti választásokig bizalmat tud kelteni az EU megmentőjének szerepében.
„Drága Európa, a Brexit lecke mindannyiunknak: itt az idő a megújulásra” – a cikk jól hangzó címe ellenére a kíváncsi olvasó, akit érdekel a Brexit tanulsága és az EU jövője, kevés új gondolatot olvashat benne. Csak a politikai nyelvészet és kommunikáció szakbemerei és amatőrjei számára nyújt csemegéket a cikk arról, hogy hogyan, milyen szókinccsel, fordulatokkal lehet/kell tálalni a megújulás-de-semmi-ne-változzon stratégiáját. Javaslatai egytől egyig vagy már érvényben vannak (közös határvédelem, minden ország maga határozza meg a minimálbért, nulla CO2 kibocsátás 2050-ig, a mezőgazdasági mérges vegyszerek megfelezése 2025-ig), és megvalósításukra kevés a remény, vagy megvalósításuk az EU keretében tökéletesen kizárt mert olyan EU egyezményekbe ütköznek, amelyek módosítása vagy eltörlése nem áll a tagállamfők – Emmanuel Macront beleértve – és a mögöttük álló lobbyk érdekében. Az IFOP március 8-án közölt közvélemény-kutatása szerint Macron pártjának listájára a választók 24%-a gondol szavazni.
Körösi Zsuzsa, Párizs
