Három vádlott a meggyilkolt máltai oknyomozó újságírónő ügyében

0
2588

A máltai hatóságok tíz embert tartóztattak le Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságírónő meggyilkolásának kapcsán. Ezt maga Joseph Muscat miniszterelnök közölte az újságírókkal. A kormány kiemelt ügyként kezeli az esetet, amit jól szimbolizál az is, hogy egymillió eurós jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. 

A három gyanúsított: George és Alfred Degiorgio, illetve Vincent Muscat. Mindhármuknál robbanószereket találtak. Máltán azt írja elő a törvény, hogy a letartóztatott gyanúsítottakat vagy bíróság elé kell állítani, vagy szabadon kell engedni 48 óra elteltével. Közben az uniós parlamenti honatyák jártak Máltán, ahol nemrég maffiamódszerekkel gyilkolták meg a kormányt bíráló újságírónőt.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke védelmet kért hét európai képviselő számára miután korábban életveszélyesen megfenyegették Málta egyik EP képviselőjét. Tajaninak nemrég hasonló levelet kellett küldenie Lengyelországba, ahol szimbolikusan felakasztottak egy szélsőjobboldali tüntetésen néhány olyan lengyel EP képviselőt, aki a populista varsói kormányt bírálta Brüsszelben.

Októberben Daphne Caruana Galizia autóját maffiamódszerekkel robbantották fel Máltán, ahol az oknyomozó újságírónő többször is életveszélyes fenyegetést kapott. Az Európai Parlament gyanúja az, hogy ezek a fenyegetések részben kormányzati körökből érkezhettek. Az oknyomozó újságíró ugyanis azt állította:

a kormányfő neje egymillió dollárt kapott Azerbajdzsán elnökének lányától.

Az európai sajtó nemrég leleplezte, hogy Azerbajdzsán mintegy 2,5 milliárd dollárt szánt arra, hogy  európai vezetőket vesztegessen meg. Magyarországra is érkezett azeri pénz, a baltás gyilkos kiadatása környékén. Az Európai Parlament követelte Joseph Muscat máltai miniszterelnöktől, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a hatóságok fényt derítsenek az újságírónő meggyilkolásának körülményeire.

- Hirdetés -

Természetesen nemcsak ezt akarták tudni az EP képviselők Máltán, hanem tisztázni akarták a kormányzat érintettségét egyéb korrupciós ügyekben is. A miniszterelnök kabinetfőnöke és néhány miniszter is belekerült abba a botrányba, amely Panama-papírok néven vált világhírűvé. A Panama-papírokból kiderült, hogy sok európai vezető offshore paradicsomokba menekíti pénzét.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .