Győzelem

0
1346
x.com

„Amerikai tisztviselők szerint a Pentagon hónapok óta blokkolja, hogy Ukrajna nagy hatótávú rakétákat vessen be Oroszországon belüli célpontok ellen – írja a Wall Street Journal. A Védelmi Minisztérium magas szintjén meghozott, eddig nyilvánosságra nem hozott döntése az új jóváhagyási eljárásról tavasz óta akadályozza Ukrajnát abban, hogy amerikai gyártmányú, nagy hatótávolságú Army Tactical Missile Systems (ATACMS) rakétákat lőjön ki orosz célpontokra.”

A szöveg arra utal, hogy korábban Biden nem akadályozta, Trump viszont már igen.

Mint az immár a közelünkben is látható, Trump azt nem akadályozza, hogy Oroszország nagy hatótávolságú rakétákkal támadja Ukrajnát. Az egyik ilyen rakéta például nemrég csapódott be egy kávéfőzőket gyártó üzembe Munkácson, lerombolta a raktárat, 14 civil megsérült, meg persze egyéb károk is keletkeztek. Putyinék nyilván úgy gondolták, hogy a támadás révén Ukrajnában nem lesz elég kávéfőző, ebből következően az álmos ukrán katonák nem tudnak majd ellenállni az orosz rohamoknak, azaz Munkács rakétázása tisztán katonai célból történt.

A gyár a Flex cégé, azaz amerikai tulajdon, mégsem hallottam arról, hogy Donald szólt volna kedves barátjának, Vologyának, hogy „Ilyet azért mégse, hogyha kérhetem!” Annyira nem szólt nekik, hogy Lavrovék nem is tudtak róla, miszerint egy orosz rakéta Ukrajnában eltalált egy amerikai gyárat, és ott jelentős a kár, valamint sok a sérült. Az orosz külügyminiszter annyit mondott, nagyon jó a titkosszolgálatuk, és ha odalőttek, annak oka van, mert ha egy cég fegyvert gyárt az ukrán hadseregnek, tehát része az ukrán hadigépezetnek, és az a célja, hogy orosz állampolgárokat öljön meg, akkor csak amiatt, hogy ebben a cégben éppenséggel amerikai tőke van, nem fogja az orosz hadsereget elrettenteni attól, hogy odalőjenek.

Lehet ugyan, hogy Lavrovék tévedtek, mert a vállalat azt írta, hogy:

- Hirdetés -

„Az oroszok által augusztus 21-én megtámadott munkácsi gyár fogyasztói termékekre specializálódott, sem a múltban, sem a jelenben nem vett részt katonai, hadászati vagy védelmi eszközök gyártásában.”

Az is lehet, hogy nem tévedtek, mert egy háborúban álló ország esetén nem szokatlan, hogy a területén működő, akár külföldi gyárak fegyveralkatrészek szállítására megrendelést kapjanak a kormánytól. Valóban hihető tehát, hogy a Flex esetében is történt ilyen, de nekem akkor is furcsa az ügy. Nem az odalövés, mert Lavrovék az odalövést illetően nem ismernek se istent, se embert, hanem az amerikai reakció teljes hiánya. Hová tűnt a Trumpra minden helyzetben jellemző, általa meghirdetett America first? Az oroszokkal kereskedő országokat sújtó vámok nemes bosszúból való azonnali megduplázása? Az ukránoknak történő fegyverszállítások fölpörgetése? A harcias szónoklatok Oroszország ellen? Ugyanis ez most nincs. Annyira nincs, hogy semennyire se.

A fentiek alapján úgy látom, nagy a gond az Egyesült Államok háza táján. Putyin Trumppal szemben elképesztő fölényben van, mert Trump a béke érdekében az összes feltételét hajlandó lett volna elfogadni (borzasztóan kell neki az a Béke Nobel díj, na!), de mindez láthatóan kevés, mert azokat a Putyin féle feltételeket az amerikai elnök nem tudja Ukrajnára ráerőltetni. Egyiket se, nemhogy az összeset! Ebben az önállósági törekvésében segítik Ukrajnát az európai országok (egy kivételével), ezért állhat ellen egyáltalán.

Az orosz és az ukrán elképzelések olyan távol vannak egymástól, hogy az ellentétek jellemzésére nyugodtan használhatjuk az „antagonisztikus a négyzeten” kifejezést. Trump mára, igaz, kissé lassan, de belátta, hogy a békére csak akkor van esély, ha az egyik fél katonailag veszít. Tudja azt is (nyilván megmondták neki), hogy az Egyesült Államok, azaz ő, csak Ukrajna vereségét képes elintézni, Oroszország vereségét nem, azaz a béketeremtés csak egyetlen módon lehetséges, ezért Ukrajna veresége érdekében érdekében megtiltotta Ukrajnának az Egyesült Államok által szállított nagy hatótávolságú rakéták használatát. Ugyanakkor nem szól egy árva szót sem, ha az orosz határtól közel ezer kilométerre lévő Munkácsot éri találat, még akkor sem, ha az eltalált gyár amerikai. Fegyvert Ukrajnának a továbbiakban csak akkor szállít, ha az EU fizeti. A fentiekből látható, hogy Trump szerint ott rohadjon meg a nyugati demokrácia, ahol van, őt ugyan nem érdekli, hányan és mennyit küzdöttek a nemes célért, az erőszakmentes világért, neki egy a lényeg: a béke. Illetve hát a díj. Legyen csönd, akár ha azon az áron is, hogy a továbbiakban Ukrajna Oroszország gyarmata, azaz pont olyan ugródeszka lesz Oroszországnak az európai országok ellen, mint ami miatt Putyinék üvöltöztek, hogy Ukrajna NATO ugródeszka lesz az oroszok ellen, ha felveszik.

Trump láthatóan mindent megtesz Putyin győzelméért, ahogy Orbán Viktor is, de van köztük egy alapvető különbség, mégpedig az, hogy az EU előbb-utóbb kitalál valamit a magyar miniszterelnök ellen, és attól kezdve csak a macskaasztal marad neki. Trumppal az EU ezt sajnos nem tudja megtenni, noha nagyon nagy szükség lenne a Trump nélküli Egyesült Államokra a háborúban, mert Ukrajna és Oroszország biztosan nem fog megegyezni.

A legvalószínűbb forgatókönyv:

  • Oroszországot nemhogy nem gátolja senki, hanem sokan segítenek neki a háborúban, mind a finanszírozást illetően, mind azzal, hogy nem közösítik ki, sőt az olaj és gázvásárlások mellett még fegyvereket és kiegészítőket is szállítanak Putyinéknak.
  • Elszigetelésről egyáltalán nincs szó, a világ egy része vidáman fog kezet a piros szőnyegen egy olyan tömeggyilkos agresszorral, aki egyben háborús bűnös, valamint Oroszország diktátora. Ez nagy önbizalmat adhat Putyinnak a háború folytatásához, vagy akár egy újabb agresszióhoz is.
  • Ahogy látható, Trump hülyesége folytán az Egyesült Államok hamarosan Oroszország csatlósa lesz, azaz Ukrajna már csak Európára számíthat, ami Európa jelenlegi katonai erejét tekintve kevés. Ukrajna nagy valószínűséggel előbb-utóbb kapitulálni kényszerül, és Putyin végre győz!
  • Amikor ezen az alapon majd megtörténik a vae victis jellegű „békekötés”, az egy még sokkal feszültebb helyzetet eredményez, mint amilyen korábban volt, azaz egy új háború kitörése szinte borítékolható.

Ezek után csak egy dologra lennék kíváncsi: a világ három legnagyobb hatalmát, melyek döntő hatással vannak az emberiség sorsára, hogyan vezethetik olyan alacsony képességű és/vagy romlott erkölcsű emberek, mint amilyenek vezetik? Egyszer valaki (már nem emlékszem ki) azt mondta, hogy az Ember mindig a legjobbat választja – de előtte minden mást kipróbál.

Hát, ezt nem kellett volna.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .