Gyöngyszem – (az igazmondó juhász sorozatból)

0
2315
miniszterelnok.hu

Demokrata: „El a kezekkel a nyugdíjaktól!

Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel összegezte a mögöttünk álló hetet és ismertette a közeljövő kormányzati intézkedéseit. A kormányfő kifejtette: a 13. havi nyugdíjat a brüsszeliek el akarják venni, és az ellenzéki pártok mögött álló közgazdászok is rendszeresen azt mondják, ez így nincs jól. Minden fűtési szezon előtt jönnek a tanulmányok és ajánlások, ezeket vissza kell utasítani. A 13. havi nyugdíjat meg kell védeni – jelentette ki. Közölte, eddig is megvédték, és ezután is ragaszkodik hozzá a nyugdíjasok és a jövőbe vetett hit, remény miatt is. A miniszterelnök értékelése szerint a 13. havi nyugdíj lelki, pszichológiai, politikai, és csak ezeket követően gazdasági kérdés.

– Ha győztes nemzetet akarunk faragni saját magunkból, és mi azt akarunk, szemben a cinikusokkal, ahhoz a régi bajokat le kell győzni. Az egyik ilyen régi baj, amire mindenki személyesen emlékszik és húsba vágó is volt, az a 13. havi nyugdíj elvétele a Gyurcsány-Bajnai korszakban. Az emberek nem tudják, a 13. havi nyugdíj kifizetése micsoda harc, elő kell teremteni rá körülbelül 500 milliárd forintot.

Kitért arra is, hogy a bérek gyorsabban nőnek, mint a nyugdíjak, de a 13. havi nyugdíjjal valamelyest közelebb tudják hozni a nyugdíjemelés mértékét a béremelkedéshez.

- Hirdetés -

Hát ja. Hogy mit küzd értünk ez az ember, szinte felfoghatatlan! Nem is tudom, hol lennénk nélküle. Ugyan a rossznyelvek szerint az élen, de legalábbis a középmezőnyben, és nem ott ahol most, a k-európai csoport legalján, de ezekkel nem szabad törődni, mert az ilyen tuggyukkik a fideszmagyarosan biblikus definíció szerint 2 – 3 szinttel az ördög  alatt helyezkednek el. Azoknak meg kuss. Értem?

Szóval a teljesítmény csodálatos… illetve némi pontosítás azért szükségeltetik.

  • „ … a 13. havi nyugdíjat a brüsszeliek el akarják venni.

A kormány még az EU Tanácsa által 2022 decemberében jóváhagyott helyreállítási tervben vállalta, hogy független nemzetközi szakértőkkel elkészíttet egy jelentést a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósági kihívásainak kezelését célzó szakpolitikai lehetőségekről.

A jelentésre azért lett szükség, mert a társadalmak öregszenek, ugyanakkor a MANYUP vagyont, amely révén mindenki magának takarít meg, és így az öregedés nem játszana szerepet, azaz a nyugdíjrendszer fenntartható lenne, Orbán a hatalomra kerülésekor azonnal lenyúlta (2700 milliárd HUF, az akkori GDP 10 százaléka!). Ezzel nem csak egy hatalmas összeghez jutott, hanem a további évek állami befizetéseit sem kellett teljesítenie a magánnyugdíj pénztárakba (melyet Gyurcsányék folyamatosan teljesítettek, 2700 milliárdra hizlalva a tőkét), azaz így több jutott az Orbán családnak meg a haveroknak. Nem is kevéssel. Ennek következtében Magyarországon újra megindult a fenyegető folyamat, hogy az elöregedés miatt a nyugdíjkassza túlterhelődik, azaz új megoldást kellett találni.

Erre Brüsszel hívta fel a figyelmet. A magyar kormány a brüsszeliekkel kötött megállapodást betartva az OECD szakértőktől meg is rendelte a jelentést, az el is készült, és több ajánlást is tartalmazott.

Ezen ajánlások egyike volt, hogy a 13. havi nyugdíjat illetően az átlagnyugdíj alattiak továbbra is az egész összeget kapják, mint eddig, az átlagnyugdíj felettiek viszont már csak az átlagot.

Magyarán: nem a brüsszeliek, hanem az OECD szakértők, nem maguktól, hanem a magyar kormány megrendelésére, nem elvételről van szó, hanem a magas nyugdíjat kapók 13. havi nyugdíjának csökkentéséről, és nem akarják, hanem javasolják, mint a nyugdíjkassza terhelését csökkentő, nem az egyetlen, hanem az egyik módszert. A többi stimmel.

  • „ … az ellenzéki pártok mögött álló közgazdászok is rendszeresen azt mondják, ez így nincs jól.

Magyarán: nem az ellenzéki pártok, hanem a közgazdászok, ők ugyanis a dilettánsokkal ellentétben tudják, hogy a MANYUP lenyúlásnak előbb utóbb következményei lesznek. A „mögött álló” azt óhajtja a hallgatók tudomására hozni, hogy ezek a megszüntetni akarók nem ám a közgazdászok, hanem azok a szemét ellenzéki pártok, de az csak a szokásos fideszhazugság, mert ez ellenzéki pártok egyike sem tett még csak halvány utalást sem a megszüntetésre. Az persze igaz, hogy a véleményük Orbánék katasztrofális gazdaságpolitikájáról megegyezik a „mögöttük álló” közgazdászokéval, de ebben az esetben az lenne a csoda, ha nem egyezne meg.

  • „ … Közölte, eddig is megvédték, és ezután is ragaszkodik hozzá a nyugdíjasok és a jövőbe vetett hit, remény miatt is.

Mint tudjuk, Orbán úgy „ragaszkodott hozzá”, hogy a válság miatt megszüntetett 13. havi kifizetését újra csak 2022-ben rendelte el, azaz 12 évig nem fizette. Bajnai 2009-ben azt mondta, ha a válság elmúlt, ismét lehet fizetni, azaz nem megszüntetésben, hanem szüneteltetésben gondolkodott. Mivel Orbánék saját közlése szerint a 2012 – 2022. korszak az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt (EU pénzek dögivel + világgazdasági fellendülés), mondható, hogy Orbán nem megvédte a 13. havit, hanem sok éven keresztül, noha fizethette volna, simán ellopta a nyugdíjasoktól (több maradt nekik stadionokra), és csak azért hozta vissza újra, mert a 2022-es választásoktól kissé be… megijedtek. A nyugdíjasok lefizetési taktikája egyébként bevált, a 2022-es győzelem a Holdról is látható.

  • Ha győztes nemzetet akarunk faragni saját magunkból, és mi azt akarunk, szemben a cinikusokkal, ahhoz a régi bajokat le kell győzni.

Hát ez nagyon igaz. Ideje lenne már legyőzni Bulgáriát, és utána vetni magunkat Romániának, aki nemrég elhúzott mellettünk. Ezt csak a cinikusok nem akarják, akik állandóan arról szövegelnek, hogy az Orbán-Matolcsy tandem régebben mindig Ausztriát akarta utolérni, azzal most mi van? De nekik is kuss! A miniszterelnök úr tudja, mit csinál! Először Bulgária. A többit meg majd utána győzzük le, Ausztriát például a NER kihalása után 65 évvel. Annyi kell, hogy legyűrjük a NER károkozását.

  • „ … Az egyik ilyen régi baj, amire mindenki személyesen emlékszik és húsba vágó is volt, az a 13. havi nyugdíj elvétele a Gyurcsány-Bajnai korszakban.”

Gyurcsány idehazudása azért érdekes, mert ő volt az, aki a regnálása alatt végig fizette, sohasem maradt el az 5 év alatt. Orbán idén fizeti negyedszer, a 15 év alatt, ez 27 %. 2030-ban 45 % lesz, ami a Gyurcsány féle 100 %-hoz képest nem valami sok.

  • „ … Kitért arra is, hogy a bérek gyorsabban nőnek, mint a nyugdíjak, de a 13. havi nyugdíjjal valamelyest közelebb tudják hozni a nyugdíjemelés mértékét a béremelkedéshez.”

A bérek valóban gyorsabban nőnek, mint a nyugdíjak, ugyanis a svájci indexálást, amely a nyugdíjemelésnél a bérek növekedését is figyelembe vette, az Orbán kormány hivatalba lépésekor azonnal eltörölte. Azóta csak infláció követés van, azaz a nyugdíjak vásárlóértéke 2010-től 2022-ig, azaz 12 év alatt egy fillérrel se nőtt. 2022-ben volt egy 8,3 %-os egyszeri(!) emelés (ez a 13. havi újbóli bevezetése), a nyugdíjak vásárlóértéke azóta ismét csak stagnál.

15 év alatt 8,3 %. Ezt már nevezem! Igaz-e, bátyám? Úgy meg van kend becsülve, hogy jobban már nem is lehet. Ez a megbecsülés a rossznyelvek szerint ugyan a nyugdíjasok út szélén hagyásának tipikus esete (ingyenélőkre nincs szükségünk), de mint már mondtam: nekik is kuss!

És ha valaki ezek után azt találná mondani, hogy ennek a szerencsétlen dilettánsnak egy szavát se higgye senki, nem tehet az ember mást, minthogy igazat ad neki.

Egyéb lehetősége nincs.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .