Gazsula

0
1489
Facebook

Végigtekintve hős vérünktől ázott, egyre növekvő számú csatatereinken, hát… nem könnyű a helyzet, tisztelt polgártársaim. Arról, hogy ez hogy történhetett, a népet kellene megkérdezni, melynek választópolgárai immár 13 éve szavazzák meg négyévente miniszterelnöknek azt a derék utcai harcost, aki minket mára ide juttatott. Kétharmaddal természetesen.

Népünk bizalma töretlen miniszterelnökünkben, úgy tűnik sokaknak, nem fogy el soha, ezért aztán nem is dolgoznak a megingatásán, inkább kívülről szemlélik a történteket. Páholy? Vagy inkább zsűriasztal? A harcból kivonulók kritikai érzékének fejlettségét véve figyelembe az utóbbira saccolok, de oly mindegy, hogy micsoda. Lényeg az, hogy a szemlélődők  (legmagasabb rendű életforma – biosz theórétikosz) nem segítenek a népnek se információkkal se magyarázatokkal, az meg csak úgy magától soha nem jut el a megértésig.

A fentiek szerint ez egy önerősítő folyamat, a nép nem kap segítséget az értelmiségtől, hiszen az értelmiség szerint Orbánt úgysem lehet leváltani, ezért aztán a nép nem is váltja le, ami megerősíti az értelmiséget abban a hitében, hogy Orbánt úgysem lehet leváltani, így nem segít a népnek, amely ezért nem váltja le Orbánt, estébé, estébé, in aeternum, ámen.

A tétlenséget a tétlenkedők „A másik sem lenne jobb!” mondattal magyarázzák.

Vannak ugyan magányos küzdők, de inkább röhejesek, mint hatékonyak, mert aki nem azt mondja, hogy Orbán nagyon rossz, de a másik sem lenne jobb, hanem azt, hogy hogy a másik sokkal jobb lenne, és ha mind dolgoznánk rajta, még le is tudnánk Orbánt váltani, az a butuska golyhó önként lép ki a magyar fősodorból oda, ahol a semmi van. Illetve ahol semmi sincs. Kis kapálózó pont a nagy űrben, szörnyen kacagtató látvány bárkinek.

Miniszterelnökünk a családjában, a katonaságnál meg a létező szocializmusban tanulta az életet, ahol röpködtek a sallerok, kokik és egyéb büntetések. Ott jött rá az élet nagy titkára is, mikor azt mondta, „Akit nem lehet nevelni, azt időnként idomítani kell. Ha nincs más eszköz, hát meg kell verni.” Ez persze nem azt jelentette, amit mondott, hanem azt, hogy az élet tele van idomításokkal, és ő nem idomított, hanem idomár akar lenni. Mindenütt. Az idomár ugyanis (apa, őrmester, párttitkár) nem csak üti az idomítottat, hanem, és ez a lényeg benne, maga határozza meg a szabályokat, amelyek szerint idomít. A verés így mindig jogos. Legjobb, ha a piramis csúcsára kapaszkodva idomár az ember, akkor fölötte csak a Jóisten lehet, mivel pedig ő már régóta nem szól bele semmibe, a csúcsidomár azt csinál, amit akar. Ha rá hivatkozva, akkor úgy.

A fentiek alapján Orbán életcélja az idomárság. Mindent annak rendel alá, a pénz egyáltalán nem érdekli (jó, persze, engem sem érdekelne, ha mindig ötször annyi lenne, mint amennyi kell), és mivel kies hazánkban idomárként sokra vitte, például Budapest főpolgármesterébe akkor rúg bele, amikor csak akar, úgy gondolta, az lehet majd nemzetközi téren is. Az EU ásza és megújítója, tutimegmondó embere, aki az igazság mellett sallereket és kokikat oszt.

Nem jött be. Az arrafelé dívó komoly szövetségi rendszerekben erősen irritáló, hogy kies hazánk a jajdenagyonsok történelmi bántás miatt többletjogokat követeljen, ott nem alapszabály, hogy a magyar érdek mindent felülír, továbbá lehet ugyan állandóan vétóval fenyegetőzni, de azt előbb-utóbb megunják a többiek.

A szövetségek többi tagja egyébként nem az idomítás alá- és fölérendeltségi technikájában hisz, hanem az egyenlő partneri win-win megállapodásokban, azaz te is engedsz egy kicsit meg én is engedek, így végül mindketten jól járunk. Orbán az engedésben gyengeséget lát, ezért feszíti tovább a húrt, itthon ugyanis hozzászokott, hogy ezt is megteheti, meg még ezt is, no de ezt már nem… de mégis, sőt, azt is… de amazt már nem fogják tűrni, az már túl sok… és mégsem az! Csöndben vannak az alattvalók. Hát akkor, gondolja, menjünk még tovább, csináljuk külföldön ugyanezt.

Meg is teszi. Nem lenne baj, ha önjárók lennénk, azaz ha nem onnan kapnánk a pénzt, meg a katonai védelmet. De onnan kapjuk. Ráadásul az ottani vezetők, akikkel Orbán folytonosan kekeckedik, rutinos politikusok, akik nem az Orbánék által lenyúlt MTVA-t nézik, és nem a NER lapokat olvassák, így aztán a húr már elszakadt egy ideje, de a miniszterelnök csak mostanában kezdi észrevenni.

Mivel alapállása az, hogy minden meccs addig tart, amíg ő meg nem nyeri, nem keseredik el semmitől. 6:0 oda? Na és? Majd holnap kiegyenlítünk és nyerünk. Vagy ha nem holnap, akkor a jövő héten, de 2036-ban biztosan. Már csak azt kell megérni és akkor minden jó lesz. Értitek? Sanyikám, vannak itt páran, akik nem akarják érteni. Magyarázd már el nekik! Úgy határozottan, hogy megértsék… később majd emeljük a rendőrségi béreket. Hogy mikor, Sanyi? 2036-ig biztosan. Már csak azt kell megérni.

Evvel a „majd csak nyerünk egyszer” elgondolással az a baj, hogy a néppel szemben a magyar belvidéken ő már régóta nyertes, korlátja semmi, pénze rengeteg, ezért nem érdekli, ha az ország éppen vesztésre áll (ami a nemzet kevésbé tehetős tagjainak keserves dolog), így a taktikáját akkor sem adja fel. Na de most ám beütött a krach.

Az orosz agresszióval a helyzet  megváltozott: kezd Orbánra veszélyessé válni. Drága gáz, az orosz is, infláció, kényszerintézkedések, EU pénz sehol. Amint ez már mindenkinek látható, az ország pénzhiánya komoly méreteket ölt, mert Orbán ahelyett, hogy szó nélkül teljesítené az EU 28 pontból álló feltételrendszerét, és besöpörné a nekünk megítélt igencsak tekintélyes összeget, „Szuverenitás! Szuverenitás!” sikolyok közepette folytonosan próbálkozik, hátha ismét sikeres a pávatánc. Ahogy a Mutti idején. De nem.

A másik nagy gond az energia, mert amíg tartott a bőség, nem tettünk sok mindent annak érdekében, hogy egyrészt kevesebb gázt fogyasszunk, másrészt az ne csak orosz gáz legyen, és hiába derült ki a Roszatomról, hogy elfogadható időn belül nem képes Paks II-höz engedélyezésre alkalmas dokumentációt összehozni, mégis ragaszkodtunk hozzá tűzön-vízen át. Ma már Paksnál nincsen visszaút, a gáznál meg nem nagyon igyekszünk, mivel ránk (a szidott Brüsszel jóvoltából) gáz szankció nem vonatkozik. Jön is az orosz gáz rendesen.

Orbán a bőség idejében túl stabilnak látta diktátori helyzetét, az EU-val való konfrontációt tekintve elment a falig. Most lenne jó onnan visszajönni, de arcvesztés nélkül immár nem lehet. Ezért másfelé próbálkozunk. Illetve próbálkozik. Simicska ledarálása óta ő az egyszemélyes Magyarország. Bizony.

Ezért kellett személyesen lépnie, ugyanis az általa feltőkésített magyar oligarchák külföldön legföljebb focicsapatba tudnak beruházni, de az nem valami nagy üzlet, amelyből idefelé dől a lé, sőt igencsak ellenkezőleg, lásd a tizenakárhány nem magyar csapat költségvetését, ráadásul azokat sem tőkéseink támogatják, hanem mi, a befizetett adónkkal, amelyről nem mi döntünk, hanem az idomár.

Orbán először Kipcsákiában próbálkozott. Kevés sikerrel, szegények azok, maguknak is kevés a pénzük, magyar termékekért nem tudnak sokat fizetni, sajnos. Együttműködési megállapodásból van ugyan ládaszám, de azzal sokra nem megyünk. Utána Kína következett. Ők persze jönnek nagyon szívesen, imádják az EU-n belüli gyártást, hozzák a terméket, a gyárat, a munkásokat, de annyival nagyobbak és erősebbek, hogy sok kívánságunk a gyárakkal kapcsolatban nem lehet. Azért a GDP-t így is növelik, egyetlen probléma, hogy leginkább olyan gyárakat hoznak, melyet más EU tagok nem látnának szívesen. Azoknak nagy a víz meg az energiaigényük, de más jelenleg nincsen, ezt kell elfogadni. Paks II. erősen csúszik, és mert magunknak sem elég a villany, plusz kell a gyáraknak is, nagy gáztüzelésű erőműveket kell építenünk (1 GW +1,6 GW). Ezekhez sok gáz szükségeltetik, és az honnan is jönne máshonnan, mint Oroszországból. Szomorú módon Törökországon át.

Kína más módon is segít nekünk. Mivel a nagyra nőtt Mészáros birodalmat most már megrendelésekkel folyamatosan etetni kell, hogy ne dőljön össze, megépíti nekünk a Budapest-Belgrád vasútvonalat. Saját maga hitelezi is. Az országnak sosem hozza be az árát, csak Kína hasznára fog üzemelni, de Orbán úgy gondolja, jó lesz átmenetileg (az építés alatt a GDP nő, Mészárosnak meg egy olyan üzlet, amilyet egyedül úgysem tud szerezni), a hitelt meg majd visszafizetik az unokák.

Ez van. Nincs mese. Ezért a gazsulálás Putyinnak, Hszi Csin pingnek meg Erdogánnak. Kötelezően és folyamatosan. Ha kiosztanak pár kokit neki, Orbán akkor sem hagyhatja abba, mert ezúttal más az idomár. Várja nagyon Trump visszatértét, mert akkor onnan leesne egy kis pénz, meg tán folyékony gáz is egy jó adag, és a gazsulálásokra nem lenne szükség annyira. Nagyon nem illik egy államférfihoz.

Egyben mindenki biztos lehet: nekünk, magyaroknak Orbán rokonait, barátait és üzletfeleit kivéve mindenképpen rossz lesz… hacsak le nem váltjuk őt az ellenzékre, amely sohasem pávatáncolt, és nincs is náluk tervbe véve.

Még idomárjuk sincs nekik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .