Franciaország: mi lesz a szociális gondozással, ha a kormányra  jutó szélsőjobb leállítja a bevándorlást?

0
1034
Facebook

Franciaországban a szociális gondozók döntő többsége egykori migráns, a munkaerőhiány máris jelentős. Marine Le Pen mozgalma, amelynek van esélye a kormányra kerülésre, azzal kampányol, hogy leállít mindenfajta bevándorlást.

“A harminc gondozóm közül legfeljebb, ha egy volt francia” – mondja a 95 éves Renée, aki egyedül él kis párizsi lakásában, és csakis segítséggel tud boldogulni a hétköznapokban.

“A gondozóim jórészt afrikaiak, főleg Kamerunból jöttek, de van európai is, Olga, aki Moldáviaból érkezett Franciaországba 2016-ban.”

Olga most nyugtalan, mert a légkör barátságtalanná kezd válni a külföldiekkel szemben:
”Amióta megérkeztem Franciaországba, egyetlen napot sem pihentem. Megállás nélkül dolgozom, hogy a gyerekeimnek jobb legyen. Most aggódom. Ha jól értem a helyzetet, akkor a változás nem érinti azokat, akiknek rendben vannak a papírjaik, fizetik az adót és nem sértik meg a francia törvényeket. Remélem, hogy így is lesz, mert mindenképp maradni szeretnék: a gyerekekért jöttem ide, azért, hogy nekik már jobb életük legyen.”

60% a bevándorló

A családgondozás nehéz és gyengén fizetett munkáját többnyire migránsok vállalják Franciaországban. Hivatalosan 60% az arányuk, de ez csak azt jelenti, hogy a többiek már megszerezték a tartózkodási engedélyt, és ezzel a legális munkavállalást. A munkaerőhiány permanens, mert a francia társadalom is gyorsan öregszik, a hazai lakosság pedig nem vállalja a szociális gondozás alacsony presztízsű munkáját. Mi lesz, ha Marine Le Pen szélsőjobboldali mozgalma kormányra jut? A migráció megfékezése az egyik fő jelszavuk. Miért oly népszerű ez ma Franciaországban? Itt él Európa legnagyobb muzulmán közössége, amely gyorsan szaporodik.

Az algériai gyarmati háború idején meglehetősen ellenséges viszony alakult ki a francia társadalom jelentős része és az arab bevándorlók között.

De Gaulle tábornok elsősorban azzal indokolta meg Algéria függetlenségét, hogy onnan annyi muzulmán áramlana be amennyi már felborítaná Franciaország demográfiai egyensúlyát. Ez 1960-ban volt, azóta a muzulmán közösség legkevesebb hétmillióra nőtt Franciaországban. Pontos statisztika nincs, mert a francia törvények szerint csakis az állampolgárság számít, a származás, a vallás nem.

- Hirdetés -

Le Pen mozgalmának kínos öröksége

Franciaország náci megszállása idején – 1940-44 – a szélsőjobb együttműködött a német hatóságokkal, melyek faji alapon osztályozták a lakosságot. Franciaországból 90 ezer zsidót deportáltak a náci Németországba, ahonnan csak tízezer jött vissza. Marine Le Pen édesapja, a mozgalom korábbi vezére, ennek a hagyománynak az örököse volt, de váltott: a zsidók helyett a muzulmánokat vette célba. Miért?

Néhány vagyonos zsidó származású üzletember ajánlatot tett neki: csinos pénzért cserébe a jövőben koncentrálja erőfeszítéseit a zsidók helyett a muzulmánokra. Ők sokkal többen voltak már 40 évvel ezelőtt is amikor az alku megköttetett.

Marine Le Pen már Izraelt is felkereste, és az iszlamizmus elleni harcot tűzte a zászlajára. Ez népszerű jelszó ma Franciaországban, de egyáltalán nemcsak azért, mert a terrorakciók nyugtalanítják a közvéleményt. A nagyobb gond a megélhetés: a bérből és fizetésből élők életszínvonala stagnál Franciaországban már évek óta. A bevándorlás a munkavállalók számára konkurenciát jelent, amely lenyomja a béreket. Ezért érezheti úgy Olga, a moldaviai bevándorló, hogy szorul a kapca, ha Marine Le Pen mozgalma alakíthat kormányt Franciaországban. Erről a második forduló dönt: Marine Le Pen máris közölte, hogy csakis akkor alakítanak kormányt hogyha megszerzik az abszolút többséget, és nem korlátozza őket egyetlen más párt akarata sem.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .