Milyen elbaszott országban élek? Milyen ország az, ahol a kormányzópárt derékhadához tartozó interjúalany azzal mondja vissza a már leegyeztetett interjút, hogy az időközben őt ért támadásoktól, ne a balliberális ellenzékinek titulált orgánum védje, mert abból neki csak további baja lehet!
A baloldaliságot én személy szerint kikérem magamnak, liberalizmusunk pedig magával hozza, hogy függetlenségünkhöz ragaszkodva minden véleménynek helyt adunk! Pontosabban csak adnánk, ha mindkét oldal hajlandó lenne egy olyan orgánumban megszólalni, ahol az övéitől különböző vélemények is helyt kapnak! És bármilyen hihetetlen, ezek a „véleménynyilvánítók” alkalmanként még balosok is…, ha ennek van még egyáltalán értelme, én úgy mondanám inkább: nem osztják a fideszkormány véleményét.
A „Nemnyilatkozót” magát még csak-csak megértem, semmi szükség arra, hogy a Rómáig vezető út keresztre feszített emberekkel legyen szegélyezve; épp elég galibát okozott az az Egy is, aki vélt vagy valós igazával a mártíromságot választotta.
Belátom azt is, hogy az EU-s pénzekhez való további hozzáférést – a héten megmondták a Néppártnál – csak az illiberálisból hirtelen átnevezett „kereszténydemokrácia” útján élvezheti tovább a kormányzópárt, megfosztva még attól az icipici örömtől is, hogy – amúgy jó szélsőjobbosként – a Horthy korszakra utaló jelzővel illethesse. Ennek jegyében legalább saját embereit nem kellene félelemben tartani, nem kellene őket is egy alternatív valóság Patyomkin falujába szorítani. Legalább ennyi, ha már félelem nélküli gondolat- és szólásszabadságról nem álmodhatunk.
