Ma reggel, nem sokkal 8 óra után, felmondtam a Fidesznek. Berendeltem a hivatalomba, várattam kicsit a folyosón, majd odaállítottam a szőnyeg szélére és közöltem vele: nincs tovább. Vége, befejeztük.
Próbáltam tűrni, elviselni, ameddig csak lehetett, de mostanra véglegessé vált: a jövőben nem tudunk együtt dolgozni.
Úgy tett, mint aki nem érti. Mondjam meg neki, hogy mi a baj vele. Több tiszteletet várt tőlem, meg különben is, vegyem észre, hogy jobban teljesít. Mondtam neki, hogy ne játssza itt a bazári majmot, tudja ő nagyon jól, mi a gond. Elmondtam már sokszor az elmúlt években, ne akarja, hogy elismételjem. Jobb lesz mindkettőnknek, ha nem kell még egyszer végighallgatnia, váljunk el békességben.
Kötötte az ebet a karóhoz. Hogy amióta csak eszét tudja, értem harcolt. Miattam csinált hülyét magából, értem hagyta, hogy leordibálják a fejét a nemzetközi fórumokon, ujjal mutogassanak a háta mögött. Miattam kerüli mindenki, mint a leprást.
Mondtam neki, nem azért fizettem, hogy a nevemben lejárassa magát. Látszott, nem érti, hogy nagy a baj.
Na jó: elmondom még egyszer. Remélhetőleg utoljára.
Nem az volt a munkaköri leírásodan, hogy lesajnált, lenézett országot csinálj a hazámból. Hogy földig rombold az oktatást, padlóra küld az egészségügyet. Beleköss mindenkibe – tanárba, tűzoltóba, munkásba és munkanélkülibe. Fiatalba, idősbe, középkorúba.
Ellopd a javainkat, a hitünket, a reményeinket.
Nem ebben állapodtunk meg.
Rombolás és pusztulás, amerre lépsz. Lenyúltad a lóvét, és odaadtad a csókos haverjaidnak. Több a szegény ember, mint valaha, elbontottad a jogállamot, soha nem látott méretűre hizlaltad a korrupciót. Remélem, tudod, hogy ennek a töredéke is elég ahhoz, hogy elváljanak az útjaink.
Mégis, mit gondolok, ki vagyok én, hogy csak úgy felmondok neki?
Meg sem hallottam, elegem volt már belőle. Vége, befejeztük, mondtam, nincs tovább. Két hónap a felmondási idő, nem kell ledolgozni.
Hálátlan vagyok, válaszolta. Ő csak értem, a magyar emberekért tett mindent. Ezért vívott meg Európával és a nagyvilággal, miattam ment csatába, szállt síkra mindenütt. Ott is harcolt, ahol nem volt ellenség.
Fejezzük be, mondtam. Vége.
Kezdte kapiskálni, hogy nincs tovább.
Érdemei elismerése mellett, más fontos beosztásba? Nézett rám reménykedve. Nem szóltam semmit.
Esetleg megrendült egészségi állapotára való tekintettel? Ez sem jött be.
Közös megegyezéssel, mondtam neki. Ami tudjuk, mit jelent. Azt jelenti, hogy ki vagy rúgva. Nincs rád szükség többé, eddig is csak kárt okoztál, ennek most legalább egyszer, s mindenkorra vége.
Tovább próbálkozott: végkielégítés?
Volt gyerekszobám, így sikerült megállnom, hogy ne vágjam pofán.
