Európai főügyész: a pénzügyi visszaélések legkevesebb 50 milliárd eurós kárt okoznak évente  az Európai Uniónak

0
557
maszol.ro

Hatalmas pénzügyi visszaéléseket fedett fel az Európai Ügyészség. Erről beszélt elsősorban a brüsszeli Politiconak adott interjújában Laura Codruta Kövesi, aki Romániában a korrupció elleni küzdelem vezére volt, és két éve áll az Európai Főügyészség élén.

Magyarország, melyet a Transparency International az Európai Unió legkorruptabb államának nevezett, nem lépett be az Európai Főügyészségbe, amely nálunk nem nyomozhat.

“Több mint 50 milliárd eurót veszít az Európai Unió pénzügyi visszaélések miatt egy évben” – hangsúlyozta az európai főügyész. Idézte ezzel kapcsolatban az Europolt, mely szerint ez a nagyságrend már nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.

Milyen európai pénzeket céloznak meg elsősorban a különböző érdekcsoportok?

Jelenleg az Európai helyreállítási alap a legfontosabb célpont – mondta Laura Codruta Kövesi. Ezt a 750 milliárd eurós alapot a Covid pandémia utáni helyreállításra szánták Brüsszelben, de az európai ügyészség többszáz vizsgálatot folytat jelenleg is, mert erős a gyanú a jogtalan pénzfelvételre. 135 ügyész dolgozik jelenleg, de több kellene hiszen rengeteg a kivizsgálásra váró ügy. Érkezik is utánpótlás Lengyelországból, ahol az Európa-barát Tusk kormányzat elődjével ellentétben támogatja az Európai Főügyészséget. Svédország is jelentkezett, de Magyarország távol marad – írja a brüsszeli Politico. Amely felveti:

Európai FBI kellene?

“Az európai pénzek védelmére létrehozott rendszert egy kissé át kellene alakítani” – fogalmaz óvatosan a főügyész. Aki tudja, hogy nagyon érzékeny területről van szó. Neki is azért kellett távoznia Romániából, mert a korrupció miatt gyakran vizsgált elit végül is megbuktatta őt.

- Hirdetés -

“Mi megváltoztatjuk az európai rendszert. Már eddig is több milliárd eurót szereztünk vissza. Közben együttműködésre törekszünk az OLAF-fal”

– mondja Laura Codruta Kövesi, aki pénzt kér Brüsszeltől az eddig eredményekre hivatkozva.

“Az Európai Főügyészség joggal várhatja azt, hogy megemeljék a költségvetését, mert az eredményei igazolják a teljesítést, de az OLAF esetében nem egészen ez a helyzet” – így értékeli  a két szervezet munkáját  egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú uniós diplomata. Elmondta, hogy májusban megnyílik az Európai Főügyészség akadémiája, ahol továbbképzik a különböző tagállamokból érkező ügyészeket. Az olasz pénzügyőrség pénze és szakmai támogatása segített az akadémia létrehozásában. Olaszországban a pénzügyőrség élenjár a korrupciós és maffia ügyek leleplezésében. Ők jól képzett pénzügyi szakemberek vagyis képesek átlátni a bonyolult nemzetközi ügyleteket is. Erről az akadémiáról kerülnek ki azok az ügyészek, akik nem csak egy országban nyomozhatnak hanem szinte az Európai Unió egész területén.

Európai FBI-t akar a főügyészség vezetője?

“Nagyra tartom azt, amit az FBI csinál, de mi európaiak vagyunk, megvannak a saját eszközeink arra, hogy megvédjük a polgárainkat”

– válaszolja óvatosan Laura Codruta Kövesi. Akinek megvannak a saját tapasztalatai arról, hogy miképp működik a rendszer. Görögországban személyesen próbált meg kivizsgálni egy gyanús esetet: súlyos vasúti balesetben 57 ember meghalt. Uniós pénzeket vettek igénybe a kártérítés során, de felmerült a visszaélés gyanúja. Hiába mutattak erre rá az Európai Főügyészség emberei, hiába utazott oda Laura Codruta Kövesi, mert közölték velük: a görög törvények szerint balesetek során csakis hazai szervek nyomozhatnak! Az Európai főügyész abban maradt a görög kormánnyal, hogy hamarosan megváltoztatják a törvényt nehogy újra falakba ütközzenek az Európai Főügyészség emberei. A brüsszeli bizottság nemrég adott ki egy jelentést arról, hogy számos tagállamban akadályozzák az Európai Főügyészség munkáját a nemzeti jogszabályokra hivatkozva.

Szlovákiában visszalépés van ezen a téren, mert a Fico kormány jogi reformot hajt végre, és feloszlatta a korrupció ellen küzdő hatóságot.

“A szlovákiai változás nagyon nagy mértékben érint bennünket, írtam is egy levelet erről a brüsszeli bizottságnak. Korábban Szlovénia esetében tapasztaltuk, hogy olyan jogszabályokat hoztak, amelyek csak enyhe büntetést szabtak ki korrupció esetén, sőt olykor egyenesen amnesztiát adtak” – nyilatkozta a főügyész.

Mi van akkor, ha magát a brüsszeli bizottságot kell vizsgálni?

A Pfizergate a brüsszeli bizottság elnökasszonyát érinti. Ursula von der Leyen a Covid pandemia idején amerikai gyógyszergyáraktól szerzett vakcinát – Pfizer és Moderna. A vizsgálat tárgyát az Ursula von der Leyen és a Pfizer elnök vezérigazgatója közötti levelezés képezi.

Hol tart a vizsgálat? Nem áll-e nyomás alatt az Európai Főügyészség? Ezek most különösen érzékeny témák hiszen júniusban európai választásokat tartanak. Laura Codruta Kövesi válasza a Politico kérdéseire:

”Ha lesz nyomás felülről az Európai Főügyészségre, akkor azt mindenki megtudhatja majd, mert azonnal közzétesszük.”

Végül pedig Laura Codruta Kövesi mindenkinek üzent, aki európai pénzeket kíván lenyúlni:

“senki nem alhat tőlünk nyugodtan!”

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .