Egyes részleteiben lenyűgöző, de azért korántsem mestermű Az utolsó Jedik, amelyben akadnak váratlan fordulatok, de korszakalkotó újdonsággal nem állt elő Rian Johnson író-rendező, aki Az ébredő Erőnél könnyedebb és érzelmesebb Star Wars-filmet készített. Kérdés, hogy erre a hangnemváltásra mennyire volt szükség.
A 2015-ben bemutatott Az ébredő Erő arra volt hivatott, hogy átvezesse a sztorit az eredeti trilógiából az újba, és felvonultassa azokat a karaktereket, akik aztán a következő két részben kibontakozhatnak. Ilyen szempontból a hetedik rész átmenetinek tartott film volt, és a történet igazi előrehaladását a nyolcadiktól lehetett várni. Ebben nincs is hiány Az utolsó Jedikben: több égető kérdésre választ kapunk, fontos dolgok történnek fontos karakterekkel, és az is érhetővé válik, hogy miért döntött úgy a Disney, hogy újabb Star Wars-filmeket bíz Rian Johnsonra. Az író-rendezőnek láthatóan rengeteg ötlete van, és attól sem kell félni, hogy hűtlen maradna az eredeti trilógia örökségéhez. Viszont éppen ez a két dolog az, ami zavaró is lehet Az utolsó Jedikben.
Az ébredő Erő ugyanis az előbb említett átmenetisége ellenére is eléggé egyben volt sajátos, sötét hangulatával, Az utolsó Jediknek viszont már az első perceiben nyilvánvalóvá válik, hogy Rian Johnson más utat választott. A hetedik rész ünnepélyes utolsó jelenete után (Rey és Luke Skywalker első találkozása) szinte arcul csapják a nézőt a nyolcadik humorosnak szánt kezdő képsorai, és Johnson végig igyekszik vicces jelenetekkel oldani a feszültséget. Ez korántsem idegen a Star Wars-filmek világától, de akinek nem jön be a rendező humora, vagy kifejezetten értékelte Az ébredő Erő komorabb hangulatát, azt jópár dolog idegesíteni fogja a filmben. Félreértés ne essék, nem Jar Jar Binks szintű tévedésre kell gondolni, de azért van néhány olyan jelenet, beszólás, illetve fura lény, amiket nyugodtan ki lehetett volna hagyni a filmből.
Olyan, mintha Rian Johnson túl sok ötletét akarta volna belezsúfolni Az utolsó Jedikbe,
és, habár rengeteg kulcsjelenet van a filmben, amelyeket a kilencedik rész megérkezéséig, vagy még azután is lehet majd elemezni, kevés olyan dolog történt, amihez hasonlót ne láttunk volna korábban Star Wars-filmekben – akár többször is. Hiába a sok új helyszín vagy az új karakterek, azok a dramaturgiai elemek, amelyekből a sztori felépül, alapvetően ismerősek, pedig sokan épp az eredetiséget várták Rian Johnsontól. Persze a felszínen kifejezetten sok az újdonság, és az is igaz, hogy Rian Johnson még az ismerős szituációkat is képes érdekfeszítően tálalni. Az Első Rend és az Ellenállók űrbéli csatározásai pedig nemcsak elképesztően látványosak, hanem nagyon izgalmasak is, csakúgy, mint a szemtől szembeni összecsapások a két oldal képviselői között.
Abban is hű maradt Johnson az eredeti trilógiához, hogy több olyan mellékszál van, ami elsőre baromi fontosnak tűnik, hogy aztán ne sokat vigye előre a történetet. Ezek szintén lehetnek megosztóak, de szerencsére a két és fél órás filmben jutott idő a főbb konfliktusokra is. Luke Skywalker (Mark Hamill), aki Az ébredő Erőben éppen csak megjelent, ezúttal sokat van a vásznon, és arra is magyarázatot kapunk, hogy mivel töltötte remeteként az életét. Valószínűleg nem nagy spoiler, hogy Hamill továbbra is szörnyen rossz színész, akit a rendező összes igyekezete ellenére nehéz komolyan venni, hiába ősz a haja és szakálla, és hiába emlegetik áhítattal az egész galaxisban Luke Skywalker nevét.
Szerencsére az ő történeténél
sokkal izgalmasabb Rey (Daisy Ridley) és Kylo Ren (Adam Driver) párosa, illetve a köztük lévő különös kapcsolat.
Annál is inkább, mert Driver zseniális választás volt a folyamatosan őrlődő Kylo Ren szerepére, és messze ő a legjobb színész az összes fontos szereplő közül. A Finnt alakító John Boyegának és a Poe Demeront játszó Oscar Isaac-nek is központi szerep jut Az utolsók Jedikben, illetve külön öröm, hogy Rose Tico (Kelly Marie Tran) és Holdo admirális (Laura Dern) személyében két fontos új női karakter is bekerült a filmbe.
Az pedig kifejezetten érdekes, hogy Rian Johnson bizonyos tekintetben egészen aktuális filmet rendezett. Benicio del Toro opportunista figurájának köszönhetően például még az is szóba kerül, hogy kik gazdagodnak meg a hosszú ideje tartó háborúskodásból, hogy honnan érkeznek a fegyverek a szemben álló felekhez, és kik azok, akikkel a hatalomért folytatott harcban senki sem törődik.
Összességében tehát elég jó film lett Az utolsó Jedik, még akkor is, ha csak néhány jelenetében hoz igazi katarzist, Rian Johnson pedig néha túl is lőtt a célon. A két és fél órás játékidővel kapcsolatban viszont csatlakozunk Mark Hamill véleményéhez: tényleg nem tűnik soknak, hiszen szinte sehol nem ül le a film, és végig kifejezetten szórakoztató tud maradni.
