Együttműködésre ítélve

0
800
commons.wikimedia.org Szerző: High Contrast

Együttműködésben állapodott meg a  világ két legnagyobb környezetszennyezője. Erről Glasgowban állapodotak meg, ahova Biden elnök személyesen is ellátogatott, de Hszi Csinping és Putyin nem.

„Most már megvan a stratégiai menetrendünk (roadmap)” – örvendezett John Kerry, aki a környezetvédelem fő felelőse a Biden adminisztrációban. Ő volt az első magas rangú amerikai vezető, aki Biden beiktatása után Pekingben tárgyalt.

„A mostani megegyezés kötelezővé teszi az együttműködést a metán kibocsátás korlátozásában” – hangsúlyozta John Kerry. Hozzátette: Kínának az a vállalása, hogy nemzeti tervet készít erről, nagymértékben befolyásolja majd egész bolygónk klímáját.

Fel is szólította ebből az alkalomból a világ összes országát, hogy vegyenek példát a két legnagyobb környezetszennyező országról!

„Az Egyesült Államoknak és Kínának sok nézeteltérése van egymással, de a klímaváltozással kapcsolatban az egyetlen megoldás az együttműködés”.

Biden – Hszi Csinping csúcstalálkozó

John Kerry elmondta, hogy a megállapodást a klímaváltozás elleni harc ügyében az tette lehetővé, hogy néhány héttel ezelőtt Biden és Hszi Csinping telefonon egyeztetett egymással.

Amint a Bloomberg elsőként hírül adta: a jövő héten virtuális csúcstalálkozón cserél eszmét Joe Biden és Hszi Csinping.

Kína kész arra, hogy rendezze nézeteltéréseit az USA-val – közölte a kínai államfő a washingtoni nagykövetség portálján.

Szerdán John Kerry is megerősítette, hogy hamarosan sor kerül a virtuális csúcstalálkozóra, amely az első lesz a két államfő között. Amikor még mind a ketten alelnökök voltak, akkor többször is találkoztak egymással.

Biden és Hszi legutóbb szeptemberben folytatott telefonon megbeszélést: a társalgás 90 percen át tartott.

A két államfő széleskörű stratégiai eszmecserén áttekintette azokat a problémákat, melyben egyetértés mutatkozott és azokat is, amelyekben nem – így összegezte akkor a Fehér Ház a beszélgetést – emlékeztet a CNN, amely arra is utal, hogy Biden jól ismeri Hszi Csinpinget a korábbi időkből, és tisztában van a kínai kihívással:

„Ha nem mozdulunk, akkor ők eszik meg az ebédünket!” – mondta az USA elnöke.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .