Orbán Viktor a macskaasztalnál üldögélt a NATO csúcstalálkozón Hágában, senki sem kívánta vele megosztani az étkezés bensőséges pillanatait – legalábbis ez derült ki a londoni Times által közölt ültetési rendből.
Trump volt a király a NATO csúcson, de az szóba sem kerülhetett, hogy észrevegye “barátját” a magyar miniszterelnököt. Nem személyes szimpátiáról vagy antipátiáról van itt szó hanem politikáról. Az USA elnöke 40 percen keresztül tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akivel immár harmadszor találkozott azóta, hogy átvette a hatalmat a Fehér Házban. Volodimir Zelenszkij ellen Orbán Viktor kampányt folytat Magyarországon, rá osztotta ki a fő gonosz szerepét, melyet korábban Soros György “élvezhetett” hálából azért, hogy ifjú korában anyagilag is támogatta a Fidesz vezért, aki valószínűleg kezdettől fogva kétkulacsos politikát folytatott. Ruszkik haza! – ezzel kezdte politikai pályafutását a nagyközönség előtt miközben vígan együttműködött Moszkvával.
“Azt javasoltam Trump elnöknek, hogy éppoly bátran mint ahogy Izraelt támogatta Iránnal szemben, támogassa Ukrajnát Oroszország ellen”
– nyilatkozta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök asszony, aki Orbánnal ellentétben hozzájutott ahhoz, hogy találkozhasson Donald Trumppal. Az amerikai elnök pedig sietett megerősíteni: az USA marad Európában!
Putyin pincsijének lenni jó üzlet, de kinek?
Orbán vádolta ellenfelét, Gyurcsány Ferencet azzal, hogy Putyin pincsijének szerepét játssza el, de 2009 után kiderült: Orbán ezen a téren is túldobta Gyurcsányt.
A pénzügyi érdekre már rámutatott David Pressman, az USA ex nagykövete Budapesten: Orbán 2,2 milliárd dollárt kapott Putyintól az ukrajnai háború három éve alatt az energia szállításokon keresztül. A magyar miniszterelnök ezért igyekszik blokkolni minden Oroszország elleni szankciót az Európai Unióban vagy a NATO-ban. Emiatt ültették a macskaasztalhoz, mert azt gyanítják róla, hogy Putyint is informálja a hágai NATO csúcstalálkozóról.
Orbán kitartóan masírozik előre a zsákutcában
“Férfiasabb lett a hangom, mert végülis több mint kétmillió magyar ember hangján fogom azt mondani, hogy Magyarország nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását” – jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben. A baj csak az, hogy épp az USA javasolta ezt a megoldást, melyet Putyin sem utasít el: Ukrajna nem lesz NATO tag, de beléphet az Európai Unióba, hogy a gazdasági fejlődése biztosítva legyen. Miért kell ezt túltolni? Ezt valószínűleg Putyin sem kérte Orbán Viktortól.
A magyar miniszterelnöknek kétségbeejtő bűnbak hiánya van: a tizenötéves nemzeti együttműködési rendszer szánalmas kudarc, mert Magyarország az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb államává vált.
Mindezért elsősorban nyilvánvalóan Orbán Viktor a felelős, aki szánalmas helyzetében három bűnbakot lelt: Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, Ursula von der Leyen asszonyt, a brüsszeli bizottság elnökét és Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét az Európai Parlamentben. Ők lennének a felelősek az Orbán rendszer szánalmas kudarcáért? Ezt még a leginkább elvakult Orbán híveknek is nehéz beadni. Ezért gyarapodik Magyar Péter tábora, melyet a proteszt hangulat éltet.
Innen szép győzni – mondhatnánk a futball rajongó Orbán Viktornak, aki magányos spicliként üldögélt a NATO csúcstalálkozón Hágában.