Ez a hét a magyar futballsikerek jegyében telt el. Igaz, nem vagyunk ott a világbajnokságon, de nekünk nem is kell ott lennünk ahhoz, ha valahol győzni akarunk. Márpedig mindig győzni akarunk, mert mi erre vagyunk teremtve. Heti összefoglaló.
Igaz, egyelőre a stadionokkal nem túlságosan jól Horvátország labdarúgó válogatottja menetel, de ezt is a mi nevükben teszik, ha gólt rúgnak helyettünk rúgják. Nem kisebb futballszakértőtől tudjuk ezt, mint Orbán Viktor miniszterelnöktől, aki a NATO csúcson – ahol nem mellesleg többször is Trump amerikai elnök közelében fotóztatta magát – a következőket mondta: „Magyarország mindig a Duna menti futballkultúra része volt, ezért a horvátok sikere persze a horvátoké, de egy kicsit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk, hiszen ez a régió dicsősége is”.
Vagyis, ha Modric, vagy valamelyik társa gólt rúg horvát színekben, akkor azt a gólt egy kicsit mi rúgtuk. És ez így van rendjén, nem azért építettük azokat a bazi nagy stadionokat, hogy aztán ne osztozzunk a horvátok dicsőségében.
És a klubcsapataink is igen jól szerepelnek a nemzetközi porondon. Mind a négy csapatunk még versenyben van, igaz, a jövő heti visszavágók után ez már nem lesz így. A Vidi (és ez most nem becézés, a szurkolók nagy bánatára így hívják egy ideje a Videotont) és a Ferencváros döntetlent játszott, a Budapest Honvéd és az Újpest kikapott.
Ha van olyan ember, akit a részletek is érdekelnek, azok kedvéért elmondjuk: csütörtökön este a Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az izraeli Makkabi Tel-Aviv csapatával, visszavágó egy hét múlva, nem túlságosan vérmes esélyekkel. Az Újpest Bakuban játszott és egygólos előnyről végül 3-1-re kikapott az azeri Neftcitől. A Budapest Honvéd szerdán 2-1-re kikapott a macedón Rabotnicki Szkopje otthonában, a legesélyesebbnek a bajnok Vidi FC látszik, amely még kedd este játszott 1-1-es döntetlent a luxemburgi Dudelange otthonában. A BL főtáblára kerüléshez a székesfehérváriaknak négy párharcot kellene megnyerniük.
Amúgy 28 éve fordult elő utoljára, hogy a négy, nemzetközi kupában szereplő magyar csapat közül egyik sem tudta megnyerni a selejtező első mérkőzését, igaz, akkor nem luxemburgi ellenféllel, hanem például a fénykorát élő Maradonával felálló Milan volt az egyik ellenfél.
Ezzel együtt elmondhatjuk, hogy jó úton haladunk. Épülnek az újabb stadionok, hamarosan a Puskásról létesítmény is elkészül, ha tartani tudjuk a tempót, és ilyen ütemben fejlődik a magyar futball, akkor jövőre még az is előfordulhat, hogy nemcsak Horvátország, de a velünk ugyancsak baráti viszonyban lévő Lengyelország is világbajnoki döntőt játszhat. Sőt, ha jól viselkednek, még a bolgároknak is van erre esélyük, Magyarországon kívül ugyanis Bulgária volt ez egyetlen uniós ország amely képviseltette magát Erdogan török elnök beiktatásán.
A magyar fölény egyébként a török fővárosban is megmutatkozott, mégpedig azáltal, hogy nem is egy, hanem két Orbán jelent meg az ünnepélyes beiktatáson, majd az azt követő fogadáson. A magyar miniszterelnök ugyanis Gáspár fiát is magéval vitte. Utóbbiról ugyan nem lehet tudni, hogy milyen minőségben vett részt a ceremónián, feltehető, hogy nem a hamarosan országos hálózattal rendelkező Felház nevű egyház vezetőjeként domborított az Erdogan tiszteletére összegyűlt vendégseregben.
Más fontos dolog szerencsére nem történt Magyarországon, a parlamenti ellenzék – a DK kivételével – megszavazta, hogy az országgyűlési képviselők a minimálbér háromszorosát, hozzávetőlegesen havi 900 ezer forintot vihessenek haza. Mondhatnánk erre, amit Józsi bácsi szokott mondani a kocsmában Dunarettentőn: ne azt nézzük, hogy mennyit keresnek, hanem a kezüket figyeljük inkább, vagyis azt, hogy mennyit találnak.
