Draghi: Trump megnyomta a vészcsengőt, képes-e az Európai Unió jól reagálni?

0
1374
x.com

“Az Európai Unió sokáig abban a hitben élt, hogy a 450 milliós mérete befolyást jelent a geopolitikában és a nemzetközi kereskedelemben. Idén ez az illúzió elpárolgott” – hangsúlyozta az Európai Központi Bank ex elnöke az USA – EU kereskedelmi egyezményre utalva. Kedden Mario Draghi a Lindau közgazdasági Nobel díj  találkozón beszélt. Egyéves a Draghi jelentés, mely az Európai Unió versenyképességéről lesújtó képet rajzolt.

“Az általános reakció a Draghi jelentésre kiábrándító” – nyilatkozta a Politiconak a Bruegel Intézet igazgatója. Jeromin Zettelmeyer szerint a brüsszeli bizottság ténykedése a reformok terén annyit jelent, hogy a pohárnak csak a 20%-a telt meg. Az uniós költségvetésben csak “szerény mértékben” van pénz a közös célok megvalósítására. Eredetileg közös ipari stratégia kialakításáról volt szó, de mi lett belőle? Állami támogatás a tagállamok szintjén. Közben pedig az Európai Unió energia hálózatának összekapcsolásáról és egy integrált pénzügyi rendszerről szó sem esik. Miért nem? Mert a tagállamok fővárosaiból nem jöttek kedvező reakciók Draghi javaslataira.

“A brüsszeli bizottságnak nincsen „kedve” vállalni a harcot Draghi reformjaiért” – jelentette ki a Bruegel Intézet igazgatója.

Hogy látja maga Draghi a helyzetet hiszen ő olasz miniszterelnökként is megtapasztalhatta, hogy milyen a viszony a tagállamok és Brüsszel között. Olaszország kapta a legtöbb pénzt – 200 milliárd eurót – a helyreállítási alapból, melyet a közös hitelfelvétel biztosított, és mire ment vele?

Az Európai Uniónak jobban meg kell védenie az érdekeit!

“Trump brutálisan ráébresztette Európát a helyzetre: el kell fogadnunk a vámokat, melyeket legnagyobb kereskedelmi partnerünk és régi szövetségesünk, az Egyesült Államok ránk kényszerít. Ugyanez a szövetséges arra késztet, hogy növeljük a katonai kiadásokat, ezt amúgyis meg kellene tennünk, de nem ebben a formában, amely valószínűleg nem felel meg Európa érdekeinek” – hangoztatta Mario Draghi, aki sietett hozzátenni, hogy “Kína sem tekinti egyenrangú partnernek az Európai Uniót.”

- Hirdetés -

Lehetne ez másképp is: az IMF elemzése szerint, ha az Európai Unió tagállamai lebontanák a belső akadályokat, akkor az unió egészének termelékenysége jelentős mértékben megnövekedne. Egy hétéves költségvetési periódusban ez 7%-os termelékenység növekedést jelenthetne.

A belső akadályok még jobban látszanak a hadiiparban: az Európai Unió tagállamai 2031-ig 2000 milliárd eurót szánnak védelmi célokra, de ugyanakkor a hadifelszerelések kereskedelmét 64%-os vám sújtja, a fémek esetében ez 95%! Mit jelent ez a gyakorlatban?

“Lassúbb tendereket, magasabb költségeket és nagyobb importot az Európai Unión kívülről” – hangsúlyozta Draghi, aki a Politiconak nyilatkozott.

A közös hitelfelvétel létszükséglet

“Csakis a közös hitelfelvétel finanszírozhatja azoknak az európai céloknak az elérését, melyeket a tagállamok erőfeszítései önmagukban képtelenek elérni.”

Óriási összegről van szó: 1000 – 2000 milliárd euróról minden évben!

“Európának mellékszereplőből főszereplővé kell válnia a világban”

– hangsúlyozta Mario Draghi a Politicoban.

Ukrajna támogatása lehet a kulcs

Macron francia elnök, Merz német kancellár, Meloni olasz miniszterelnök azért támogatják Ukrajnát, mert ezzel meg lehet indokolni a közös költségvetés megemelését és az előrelépést az Európai Egyesült Államok felé.

Ha az Európai Unió nem vesz fel évente 1000 milliárd eurón felüli közös hiteleket, akkor képtelen lesz kifizetni az amerikai fegyvereket Ukrajnának, és később részt vállalni a háborúban lerombolt ország újjáépítésében. A tagállamok költségvetése nem teszi lehetővé a további eladósodást. Draghi és az európai vezetők java: Macron, Merz, Meloni és a többiek számolnak a Hamilton hatással: a közös adósság hozta létre az Egyesült Államokat Amerikában, és ennek eredménye lehet az Európai Egyesült Államok is. Kimondani ezt politikai okból senki sem akarja, de mindenki tudja, hogy erről van szó. Orbán Viktor is.

A magyar miniszterelnök nemcsak Putyin megbízásából küzd Ukrajna uniós tagsága ellen hanem azért is, mert mindenáron akadályozni akarja az előrelépést az Európai Egyesült Államok felé.

Az orosz titkosszolgálat által támogatott szuverenitás ugyanis azt jelenti, hogy Orbán Viktor megőrizheti a csaknem teljhatalmat Magyarországon miközben az Európai Unió megpróbálja egyesíteni erőit, hogy versenyképes legyen a globális piacon.

Trump megnyomta a vészcsengőt, de mindenki másképp reagál rá: az Európai Unió tagállamainak többsége az integráció felé mozdulna míg Orbán épp ellenkezőleg a múlt felé, a nemzetek Európája felé, amely – épp Mario Draghi jelentése mutatott rá egy éve – annyira lemaradt a globális versenyben, hogy már csak mellékszereplő holott 450 milliós súlyával akár főszereplő is lehetne.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .