Dilemma

Csak ül az ember, és bambán bámul maga elé. Már gondolkodni is rest, értelmetlen ez az egész, mormogja magában reménytelenül. Talán írni kéne… megmagyarázni, hogy mi van, akkor az emberek majd jól fognak dönteni, de hamar elbizonytalanodik. Magyarázat? Ugyan már, ki kíváncsi a logikus magyarázatokra, mikor egyetlen „Pusztuljon!” tízezer lájkot hoz. Fél perc alatt. Ha ugyan nem hamarabb.

Ebben az érzelmileg erősen motivált, és rendkívül negatív kimenetelű kívánságban ugyan nincs benne, hogy mely okok miatt pusztuljon el bárki is, következésképpen másokat, azaz a politikailag máshitűeket sem lehet vele meggyőzni (a „de igen – de nem” üvöltözés a másik meggyőzésre alkalmatlan), viszont nem visz el sok időt meg energiát az elolvasása, sőt a megértése sem valami nagy kunszt, azaz bőven elég a lájkhoz, ha a kijelentés az olvasó érzelmeivel és hitével egybevág. Így aztán a szekértáborok nem változnak soha, bebetonozódásuk folyamatos. a „Pusztuljon!” felszólító módja után következik a név, és a bebetonozottak megfelelő részhalmaza már ugrik is.

Kezdetben vala a Gyurcsány. Őt utálta mindenki, a „Pusztuljon!” után mindig az ő neve következett, mégpedig abszolút automatikusan. Ez a vonal azóta is megmaradt, aki népszerűségre vágyott, az úgy elhatárolódott tőle, mint a sicc. Ilyen volt például az LMP, amelyik ott rontotta el, hogy nem csak Gyurcsánytól határolódott el, hanem Orbántól is, és ezt a nagyközönség nem bocsátotta meg neki. Ugyanígy történt az MDF-fel, pedig ők még az SZDSZ-szel is szövetkeztek, de még a Parlamentbe sem jutottak be. A magyar elit vezette nagyközönségnek akkor már az aktuális Messiás, azaz Orbán kellett, akitől azt várták, hogy jól ellátja majd Gyurcsány baját! Ez volt a legfontosabb, ami minden más megfontolást háttérbe szorított. Pusztuljon Gyurcsány, minden más érdektelen! A haza? Ugyan, kérem! Kit érdekel?

A nép a kétharmaddal korlátlan hatalmú félistenné emelte Orbánt, és Orbán el is látta, na persze 2010-ben még nem Gyurcsány, hanem az MSZP baját, mivel a 2006-ban győztes párt csak 15 százalékot kapott, pedig a baloldaliak az MSZP-n kívül nem szavazhattak másra. Ezen kívül ott volt még a szélsőjobb, azaz a Jobbik 13 százalékkal, meg még az LMP 4 százalékkal, és snitt. Így vágott neki 68 százalékkal Orbán a dolgok saját szájíze szerinti rendbehozásának. A „rendbehozás” 15 éves eredménye, illetve hát az orbáni szájíz milyensége országunkban körülnézve ma már kristálytisztán látható.

Szomorú látvány, azt mondhatom.

Orbán katasztrofális működése intézte el azt, hogy ma már rá is érvényes a „Pusztuljon!” használatának lájkszerző hatása, azaz ma már közel annyian utálják Orbánt, mint ahányan imába foglalják a nevét. Jó, jó, Gyurcsány még mindig vezet a nemes „Pusztuljon!” versenyben, de az ma már érdektelen.

A helyzetet egyszerűsítendő érkezett meg nemrég a legújabb Messiás, aki most már nem csak Gyurcsány ellen (az a kötelező minimum!), hanem Orbán ellen is építi ugyancsak hitre alapozott táborát, ami nem meglepetés, hiszen a Messiások már csak ilyenek. Ők az „Álljatok mellém, aztán egyszer majd csak jó lesz” technikával dolgoznak, ami ugyan Orbán 15 éves regnálása esetében a rokonait, barátait és üzletfeleit leszámítva a többi magyarországi lakosnak nem nagyon jött be, de a hit az hit, és az ember nem váltogatja a Messiásait! Ugyebár!

Ebből következően van Magyarországon kb. 2,5 millió ember, aki továbbra is kitart választott gyurcsányölő Messiása, azaz Orbán mellett, és van még vagy ugyanennyi, akik az óellenzéktől átpártoltak az új, szintén gyurcsányölő Messiáshoz, azaz Magyarhoz. A két Messiás már Gyurcsány DK-jának is sok volt, ahogy a többi óellenzéki pártból sem maradt semmi, így aztán két egyszemélyes párttól várhatjuk mi, magyar választók a demokráciát. Egyszemélyes párttól. Demokráciát. Bizony!

– Kösz! – vigyorogna az ember, ha a helyzet nem lenne annyira szomorú.

Ja, hogy el ne felejtsem, maradt még két „erő” a placcon, az egyik a viccpárt, a másik meg a még viccesebb párt (legalábbis a könyvdarálásból ez következik), de rájuk mi, baloldali, européer demokráciára vágyók nem számítunk, mégpedig egyrészt az igényeinkkel messze ellentétes törekvéseik, másrészt a várhatóan gyenge választási eredményeik miatt. Még ha azzal be is jutnának a Parlamentbe, ahová az óellenzék már nem, akkor sem. A rengeteg ember életét befolyásoló politika nem vicc, a szélsőjobb meg nekünk nem lehetőség, hanem veszély. Komoly és létező. Sajnálatosan.

Marad a Tisza. A konkrétum egyelőre kevés, a populizmus érthetően sok. Pusztuljon Orbán is meg Gyurcsány is (minimum követelmény), a lopást megszüntetik, a fideszesek közül a bűnösök meg lesznek büntetve, az egészségügy konkrétan kap 500 milliárdot (a GDP 0,56 százaléka, azaz sokra nem mennek vele), a többi az általános „Mindent jobbá teszünk” kategória. Hogy mikor lesz ebből hozzáértőkből alakított árnyékkormány meg program, mint amilyen Dobrevéknél volt, az egyelőre bizonytalan. Az, hogy csak és kizárólag egyedül akarnak kormányozni, nem kérdés, így aztán az a halvány lehetőség is törlendő, hogy a DK-val koalícióban alkotnának kormányt, mert egyrészt nem lépnének koalícióra senkivel, a másrészt a DK be se jut a Parlamentbe. A végeredmény a szomorú valóság, a FIDESZ nyer, igaz, hogy már nem kétharmaddal, az ellenzéke meg a TISZA egyedül. Az európai, demokrata baloldalnak marad az utcasarok.

Jól el lett ez intézve. Csak gratulálni tudok azoknak, akiket illet. Az pedig nem dilemma nekem, hogy tovább próbálkozom-e a senki által nem kért magyarázatokkal, hanem kötelesség. Ahogy kicsi korunkban tanultuk, az úttörő, ahol tud, segít.

Ha nincs értelme, akkor is.