Dehogy lehet más a politika!

0
1155

Ki van zárva, hogy más lehessen. Ha ebben az országban ma azt álltja magáról akár csak egyetlen politikai szereplő, hogy ő másképp áll hozzá közös dolgainkhoz, az vagy hazudik, vagy fogalma sincs arról, mit beszél. Attól tartok, az első változathoz tartoznak a pártjaink.

A kormányzó pártok politikai felfogásáról aligha tételezte fel bárki is, hogy egy kétharmados győzelem birtokában majd valami más következhet. Amikor nyolc évvel ezelőtt úgy érezték, hogy a „fülkeforr” népe korlátlan felhatalmazást adott a jogrendszer fenekestül történő felforgatására, egy percig sem haboztak. Úgy születtek zsinórban a kétharmados törvények, hogy szinte levegőt sem vettek két döntésük elfogadása között a szavazógép tagjai. Brüsszel és Budapest között utazgatva egy tableten át lehetett írni az alkotmányt, meg lehetett nyirbálni az Alkotmánybíróság szárnyait, rekvirálni lehetett három és fél millió ember magán-nyugdíjpénztári megtakarításait. Úgy lehetett „vezetni” ezt az országot, hogy

az „utasokról”, a parlamentben ücsörgő ellenzéki politikusok véleményéről, tudomást sem kellett venni.

Aztán a második ciklus megnyeréséhez is elég volt annyit ígérni a népnek, hogy folytatják. És azt is be is tartották. Kihúzták több ezer kisember alól a megélhetését jelentő trafikját, úgy árulták ki a nemzet földvagyonát a tűzhöz közeli politikusoknak és pereputtyuknak, mint valamelyik bolhapiacon az ócska bútorokat szokás. Aki kapta, marta. Legyen az illető műkörmös vagy polgármester, feltörekvő nagyvállalkozó vagy további földekre éhes – de amúgy politikailag megbízható – gazda. Hogy mégsem érhesse szó a házelejét, „csak” gazdálkodók indulhattak a liciteken, amihez nem kellett más, mint egy néhány órás, gyorstalpaló, aranykalászos gazdatanfolyam elvégzését igazolni, ami még Mészáros gazdának is sikerült. A nyilvánvalóan korrupcióval szerzett vagyonok felett szemet hunyt az állami ellenőrző apparátus, mert tudták,

 a NER kormánya nemzeti burzsoáziát épít, s eközben nem válogat az eszközökben.

Aztán most itt van a harmadik ciklus. Megint a kétharmad, és a folytatás: már be is jelentették, hogy újra fogják írni a gránitszilárdságú alaptörvényt, amelyet ki tudja már hányszor „csiszolgattak”, folytatják a sorosozást, nem is eredménytelenül, hiszen egyes civil szervezetek, olyanok, mint például a Nyílt Társadalom Alapítvány már veszi is a sátorfáját. És hozzájuk hasonlóan csomagol a CEU is, Európa egyik legrangosabb egyeteme. Következik a bíróságok megregulázása.

Nem érdemes azon rágódni, vajon

a teljhatalom birtokában hajlandó lesz-e a Fidesz önként visszafogni magát,

önkontrollt gyakorolni. Másképp viszonyulni az ellenzékhez, mint ahogyan tette korábban. Aligha. És abban igazuk is van a kormányzó pártoknak, hogy ez az ellenzék még kevésbé méltó arra, hogy „szóba álljanak” vele, mint a korábbiak voltak.

Ott van mindjárt a Lehet Más a Politika. Ezer példáját mutatta fel az elmúlt hónapokban, mennyire nem gondolják ők maguk sem komolyan a nevüket. A párt miniszterelnök jelöltje szemrebbenés nélkül azt hirdette, hogy ők ugyan egymaguk is képesek legyőzni a Fideszt, de nyitottak mindenféle együttműködésre a többiekkel. Kicsit finnyáztak ugyan, amikor a Demokratikus Koalícióról beszéltek, de

arcpirító kétszínűséggel még azt is vállalták, hogy elmennek a gyurcsányi barlangba „tárgyalni”.

A tárgyalási szándék persze kamu volt, de arra jó, hogy a delegátus Don Quijote azt nyilatkozza ezek után, hogy azért nem jutottak semmire, mert a házigazda részeg volt, és őket meg sem kínálta. Aztán valami hasonló kamutalálkozót összehoztak a Jobbikkal is.

Beszéltek persze összefogásról még az utolsó percekben is. Azt nem ellenezték, hogy valaki az ő érdekükben visszalépjen, de a kölcsönösség nem tartozik a „lehetséges más politika” fogalomkörébe. Most vált igazán nyilvánvalóvá, hogy eszük ágában sem volt megakadályozni a Fidesz újabb kétharmadát, sőt! Elég lett volna, ha a kormánypárti „nagyasszony” milliárdos fia önmérsékletet tanúsít, de nem tette. És jól tette. Mert ha ő is visszalép, most ott ülhetne a párt inkvizítorai előtt, akik a Rákosi-korszak vérbírái módján – ha nem is halálos – de

kemény büntetéseket szabnak ki azokra, akik úgy gondolták, az ellenzéknek nem egymás, hanem a fő ellenség ellen kell összefognia.

Ötéves eltiltást kapott, aki a XVIII. kerületben visszalépett a szocialista jelölt javára. Kétéves eltiltást kapott a korábbi társelnök, mert a visszalépéseket szorgalmazta, és voltak mások is, akik a pártbíróság elé kerültek, mert úgy gondolták, talán meg lehet állítani a fideszes úthengert. Akkor lehetett volna más a politikájuk, ha felül tudtak volna emelkedni- az ország érdekében – a kicsinyes pártérdekeiken. De nem tudtak.

A kutyából nem lesz szalonna, a farkasból bárány. Ezt tudta mindenki, aki nem egészen értette mit akar a Jobbik a cukisággal. Küldhetett Vona üdvözlőlapot a hanukát ünneplő zsidó közösségnek, attól még a kemény mag nem szakított az antiszemitizmusával. Beszélhettek dolgos cigányokról, meg jóravaló romákról, attól még senki nem gondolta, hogy a jobbikosok a keblükre ölelnek majd minden cigányembert, aki szemben jön velük a falu főutcáján. De ez

a cukiság sem tartott sokáig, az első adandó alkalommal egymásnak estek a középre húzók és a szélsőségesek.

Jelképesen előkerültek a gárdamellények, a délvidéki polgármester előbb csak frakcióba akarta sorozni a híveit, mire az elnökség másik fele fegyelmit követel ellenük. Borítékolni lehet a végeredményt.

Ott vannak a Liberálisok. Még meg sem melegedett a fenekük alatt a parlamenti fotel, máris felálltak, szakítottak azokkal, akiknek a vállain belovagoltak a T. Házba. Nem tisztünk igazat tenni a torzsalkodó „kicsik” között: vajon a Párbeszédnek (a nagyobbik kicsinek) van-e igaza, amikor anyagiassággal vádolja őket, vagy amazoknak, akik azt sérelmezik, hogy

ugyanolyan kirekesztően viselkedett velük a másik kicsi, mint az a mai politikai életben megszokott az erősebb és a gyengébb között.

Egy biztos, hogy az ellenzéki oldalon ugyanúgy folynak a harcok, a kiszorítósdi, mint a másik oldalon, velük szemben.

Miért lehetne más a politika a szocialisták táborában, mint bármelyik más párt esetében? Amikor mostanában kiderült, hogy a korábbi elnök bizonyos formai hibákat követett el, amikor egyezséget kötött az elnökség tudta nélkül az összefogás érdekében, vannak, akik a körmére akarnak koppintani. Nem elég, hogy belátta, nem sikerült komoly tényezőként a parlamentbe juttatni a pártját, a tetemre hívás sem marad majd el. Mint ahogyan biztosan vannak, akik úgy gondolják, ezzel el is lehetne intézni a vereség tanulságainak levonását.

Az exelnök a bűnbak, nincs semmi látnivaló, tessék továbblépni!

Valóban nincs semmi látnivaló, amit a budapesti szervezet tisztségújítása is pontosan igazol. A volt elnököt – ha minden jól megy és működik a szokásos kamarilla politika – sikerül feljebb buktatni, a helyére, beülhetett egy „kipróbált”, régi káder. Kívülről kicsit sárosnak tűnik, az első menetben kijelölt miniszterelnök-jelölt egyenesen árulónak nevezte, de ezen úgy tűnik mindenki túltette magát.

Ettől persze a budapesti szocialisták biztosan nem követnek majd „más politikát”,

mert az új műsorhoz általában új művészek kellenének. Ilyenek pedig se égen, se földön nem látszanak. Hogy készül-e új műsor országos szinten? Hamarosan kiderül. Ha így volna, kellemes „csalódást” okoznának a híveiknek.

A legvalószínűbb forgatókönyv: kormányoldalon és ellenzékben minden marad a régiben. Ott, ahol április 7-én ki-ki abbahagyta. Mi meg próbáljuk nekik elhinni, hogy esetleg más lesz a politikájuk. Ha most még nem is, de majd, valamikor. Ezentúl. Egyszer…

 

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..