Csak a legszükségesebb dolgokat árusíthatják a szupermarketek

0
1492
Facebook

Keserű pirulát kellett lenyelniük a hiper- és szupermarketeknek Franciaországban, ahol a vírus tilalom lezárja a polcok jó részét a vásárlók elől. A párizsi Le Figaro riportjából kiderül: a vásárlók enyhén szólva  nincsenek elragadtatva a korlátozástól.

Ez már aztán mindennek a teteje – fakad ki egy családanya, aki egy pár zoknit szeretett volna vásárolni a kisfiának. Párizs környékén egy szupermarketben közölték vele: a zokni nem létszükséglet!

Márpedig a hiper- és szupermarketek csakis azt árusíthatják nehogy jogtalan versenyelőnybe kerüljenek a boltokkal szemben, amelyeknek viszont be kellett zárniuk.

Azt a megoldást választottuk, hogy az árut kint hagytuk a polcokon, de rajta a tiltó felirat. A pénztárosok pedig kaptak egy listát, hogy mi az, amit nem adhatnak el a vevőknek – mondja a szupermarket menedzsere. Aki persze utal arra, hogy telefonon vagy interneten korlátlanul lehet rendelni ezekből az árukból.

Az Auchan ezenkívül azt a szolgáltatást is bevezette, hogy a vásárlók leadhatják a listát a kasszánál azokról az árukról, melyeket szerettek volna megvenni. A házhozszállítás a megoldás. Minden bolt és szupermarket az Amazontól retteg, amely Franciaországban is rakéta sebességgel növeli eladásait az interneten.

Játék piac

Ilyenkor karácsony előtt ez már fontos tétel az eladásokban a szupermarketekben, de most a játékok a tilalmi listán szerepelnek. Velük az a nagyon nagy gond, hogy többségük szezonális vagyis, ha nem sikerül eladni a karácsonyi vásárok során, akkor az üzletek nyakán maradnak. A hiper- és szupermarketek emiatt komoly veszteséggel számolnak éppúgy mint a virág piacon.

A könyvkereskedők lázadása

A könyv igenis létszükségleti cikk – állítják nem épp érdekmentesen- a legnagyobb francia könyvkereskedők, akik közös levélben fordultak Macron elnökhöz. Arra hivatkoznak, hogy a nagy francia forradalom óta a könyv olyan mint a mindennapi kenyér! Ezért a könyvesboltok bezárása sérti a franciák jogait!

Macron elnök nincs könnyű helyzetben, mert a járvány adatok riasztóak, ezért az egészségügyi vészhelyzetet februárig meghosszabbították. A kormány pedig újabb támogatási csomagot készít elő miközben Párizsban is nagyon várják a 750 milliárd eurós uniós válságkezelő alap nekik szánt euró milliárdjait.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .