Szelfikkel gyűjtöttek adományt a helyi kórháznak

0
1152
Szent Borbála/ Bridgestone

A mellrák elleni küzdelemnek szentelt kampány részeként a Bridgestone Tatabánya Kft. összesen 1,5 millió forintot adományozott a Szent Borbála Kórház Központi Radiológia – Mammográfia szakrendelésének. A tatabányai abroncsgyár dolgozói több mint 600 ezer forintot gyűjtöttek össze szelfizéssel és posztolással, ezt egészítette ki a cég 1,5 millió forintra. 

A Bridgestone Tatabányánál már hagyománynak számít, hogy a mellrák elleni küzdelem hónapjában rózsaszínbe öltöztetik a gyárat, emellett pedig a dolgozók bevonásával a rendszeres mellrákszűrés és önvizsgálat fontosságát hangsúlyozzák. Idén a gyár aulájában kihelyezett, rózsaszínre festett gumiabroncs került a kampány központjába. A cél az volt, hogy a dolgozók szelfizzenek, fotózkodjanak vele, a Facebookon megosztott fotóikra pedig minél több lájkot és reakciót – és ezzel együtt adományt – gyűjtsenek két hét alatt. A Bridgestone minden egyes lájkért egy forintot ajánlott fel a Szent Borbála Kórháznak, így tornázták fel a munkavállalók az összeget 600 ezer forint fölé, amit a Bridgestone 1,5 millió forintra egészített ki.

„Örömmel tölt el, hogy a cég dolgozóira minden egyes jó ügyért indított kampányunk során biztosan számíthatunk, októberben is lelkesen gyűjtötték az adományt a Szent Borbála Kórház számára. Januári kilométergyűjtő akciónk keretében sem voltak restek, összesen 49 000 kilométernyi távot futottak, kerékpároztak vagy úsztak azért, hogy a kórház gyermekosztályán rendszeresen vizitelő bohócdoktorokat támogathassák. Akkor is tetemes összeget, több mint 1 millió forintot gyűjtöttek össze. Biztosak vagyunk benne, hogy a támogatás ismét a legjobb helyre kerül, és hogy segíteni fogja a régiókban élők gyógyulását” – mondta el Topolcsik Melinda, a Kft. ügyvezető igazgatója.

Az intézmény a felajánlott adományt az emlőbetegségekkel foglalkozó Központi Radiológia – Mammográfia szakrendelésre érkező betegek és várakozó családtagjaik kényelmét és komfortérzetét javító felújításokra – nagyrészt a váróterem korszerűsítésére – költi.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .