Kezdőlap Címkék X és Z generáció

Címke: X és Z generáció

Az újgenerációs állásportál nemzetközi sikere

0

Már több, mint 500 cég kezdett el hirdetni a kifejezetten az Y és Z generációs munkakeresők számára fejlesztett állásportálon és applikáción, annak csupán néhány hónapos működése alatt. Az összesen több mint 1500 feltöltött hirdetés között számos nemzetközi lehetőség is elérhető a munkakeresők számára. A start-up díjat nyert a Get in the ring startup verseny nemzetközi döntőjén.

 

A startupok olimpiájaként is emlegetett versenyre a V4 Startup and Innovation Tour budapesti záróeseményén került sor. A rangos zsűriben a startup ökoszisztéma legjelentősebb szereplői között ott volt többek között Csendes Olivér, a Pioneers vezetője, John Biggs a TechCrunch főszerkesztője és Katona Bence, a Hiventures Zrt. befektetési vezérigazgató-helyettese.

A nemzetközi mezőny versenyzői egy boxringben küzdöttek meg 2017 legígéretesebb vállalkozásának kiíjáró címért. A rendhagyó versenyen a kék és piros sarokban álló startuppereknek 30 másodperc állt a rendelkezésükre, hogy 1-1 kérdésre válaszolva meggyőzzék a zsűri tagjait.

 

A Zyntern.com győzelme nem csak azért izgalmas, mert először győzött egy női vállalkozó a versenyen, hanem azért is, mert egy nagyon dinamikusan fejlődő HR területen működő startup lett a nyertes. A tavaszi lisszaboni döntőn pedig akár globális figyelmet is kaphat a magyar fejlesztés, hiszen

maga a szolgáltatás egy nemzetközi igényre ad választ

– mutat rá a portálunkhoz eljuttatott közlemény.

A Zyntern.com az Y és a Z generáció számára kínál új generációs álláshirdetési platformot, melynek segítségével egyszerűbben elérhetőek a célcsoport igényeinek megfelelő hirdetések.

A weboldal gyors és egyszerű visszajelzési lehetőséget biztosít, segítségével a munkáltatók azonnali kapcsolatot teremthetnek az álláskereső fiatalokkal.

Az egyik legújabb hazai siker startupot úgy is emlegetik, mint a magyar LinkedIn vagy az álláskeresés Tindere, az említett felületekhez hasonló felhasználói élmény miatt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!