Kezdőlap Címkék Visszavonul

Címke: visszavonul

Egy időre visszavonul Gulyás Márton

0

A 168 óra információi szerint az aktivista néhány hónapra tudatosan kivonja magát a politikai közéletből.

Ez számára egyfajta politikai elvonókúra – írja a 168 óra. A lap szerint Gulyás úgy gondolja, hogy

„minden, amit az elmúlt nyolc évben tett, csakúgy, mint az ellenzéki pártok próbálkozásai, a civilek pályáján is totális bukás”.

A 168 óra úgy fogalmaz, Gulyás szerint a pártok és az aktivisták sem végezték el a közösségépítéshez elengedhetetlen terepmunkát, „ki kell józanodni ahhoz, hogy önelfogultság és helyzethibáztatás nélkül mindenki felismerje: rosszul csinálták, így nem lehet tovább”.

Ugyanakkor a lap azt is írja:

nehezen képzelhető el, hogy ne törné a fejét valamilyen kritikus akción.

Korábban azt mondta, hogy most már az Orbán-rendszerrel kell harcolni, amihez teljesen új stratégiát kell kidolgozni.

A lap úgy tudja: akkor tér majd vissza, amikor „a rendszerrel szembeni közös politikai tudáshoz megfelelő, új szótárt talált”, addig nem vesz részt a különböző „látszategyüttléteken” sem.

Gulyás Márton egyébként valóban a korábbinál jóval kevesebbet szerepelt az elmúlt hetekben, ennek ellenére a kormánymédia lejárató írásainak továbbra is gyakori célpontja volt.

Tíz éve történt – Martina Hingis bejelentette, hogy visszavonul

0

2007. november 1-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy bejelentette visszavonulását  Martina Hingis, korábbi világelső teniszező. Mai szemmel érdekes, hogy az időközben visszatért Hingis épp a napokban, a Babos Tímeáéktól elszenvedett páros vereség után hagyta abba végleg a teniszezést.

A 27 éves svájci versenyző azért döntött a visszavonulás mellett, mert még a júliusi wimbledoni versenyen megbukott egy doppingteszten. Hingis volt a legfiatalabb ranglista-első a sportág történetében.

Hingis a wimbledoni tornán produkált pozitív drogtesztet: kokaint mutattak ki a szervezetében.

A svájci teniszező azonban tagadja, hogy valaha is drogozott volna.

Az ötszörös Grand Slam-győztes Hingis másodjára vonul vissza. 2003-ban ugyanis bokasérülések miatt egyszer már szögre akasztotta ütőjét, tavaly azonban visszatért a profik közé. Az utóbbi időben kisebb csípősérülésekkel bajlódott, a világranglistán pedig csak a 19. volt. Az elmúlt egy évben – elmondása szerint – rendkívül nehéz volt lépést tartania a profikkal, ráadásul sorozatos sérülések is sújtották.

Martina Hingis 1980. szeptember 30-án született a mai Szlovákiában, Kassán. 1994-ben debütált a profik között. Karrierje során öt nagy Grand Slamet nyert. Az Australian Opent háromszor (1997,1998,1999), a US Opent és a wimbledoni tornát pedig egyszer-egyszer nyerte meg, ráadásul mindkettőt 1997-ben. Ugyanebben az évben történelmet írt, ő volt ugyanis a legfiatalabb világelső a sportág történetében, mindössze 16 évesen. A Roland Garroson kétszer is döntőbe jutott, nyerni azonban nem tudott a párizsi versenyen. Pályafutása alatt összesen több mint 20 millió dollárt keresett.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK