Kezdőlap Címkék Vas Megye

Címke: Vas Megye

Sárvári gyalogosgázolás: előzetesben a sofőr

A Vas Megyei Főügyészség pénteken indítványozta annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyalogátkelőn elütött két járókelőt múlt szerdán. Két gyalogost gázolt el a zebrán, majd elhajtott a tehetős vállalkozó.

 

A balesetben a középkorú házaspár egyik tagja életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. A sofőrt Zalaegerszegen fogták el, segítségnyújtás elmulasztásával és közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.

Mivel a gyanúsított a baleset után elmenekült, a Vas Megyei Főügyészség az eljárás meghiúsításának veszélyén túl, a szökés és elrejtőzés veszélye miatt is indítványozta az előzetes letartóztatását. A nyomozási bíró az indítványt elfogadta, a sofőrt 30 napra előzetesbe helyezte.

Lapinformációk szerint az 50 éves gázoló egy magyar-szlovén kettős állampolgárságú vállalkozó, aki többi közt Sárvár legmenőbb gasztrobárjának is a tulajdonosa. A gázolás után barátnőjének zalaegerszegi lakásában bújt el a rendőrök elől.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!