Kezdőlap Címkék Vállalkozás

Címke: vállalkozás

Egy jól működő rendszer a vállalkozás lelkévé válhat

0

Egy vállalkozás megléte esetén úgy érezhetjük, nehéz feladat, ám igen kifizetődő mindent saját kézben tartani. Az elénk gördülő kihívásokkal szembenézve még inkább megerősödhet a hivatásunk iránti szenvedélyünk, különösen, ha nagyszerű szolgáltatókkal együtt dolgozva építgethetjük, fejleszthetjük vállalkozásunkat. Ennek egyik alapja egy jó és megbízható rendszer kialakítása.

Mire van szüksége egy jó vállalkozásnak?

Egy jó vállalkozás akkor sikeres, ha elhivatott, profi munkaerővel, és nagyszerű, példát mutató, szenvedélyes vezetőséggel rendelkezik. Nagyon sok múlik ugyanis az emberi erőforrásokon, hiszen a munkateljesítményt nagyban meghatározza az általános légkör. Fontos továbbá, hogy jól átlátható, megfelelően strukturált munkakörök legyenek, melyek feladatai pontosan be vannak határolva.

Bármilyen vállalkozás során alapvetőnek számít a kockázat, még a világ legsikeresebb cégeinek is van elegendő tartaléka arra, hogy jelentős veszteség esetén legyen mihez nyúlniuk. Fontos, hogy a munkavállalókat se hagyjuk cserben, és rendelkezzünk egy biztonsági alappal, ha valami miatt fel kellene függeszteni munkavégzésüket egy ideig. Sajnálatos, de szemléletes példa erre a koronavírus járvány alatti rengeteg felszámolt cég, sok elküldött munkavállalóval. Emellett egy jól működő rendszer is alapkövetelménynek számít, ha szeretnénk, hogy minden gördülékenyen menjen a vállalkozás mindennapjaiban.

Jól működő rendszer = jól működő vállalkozás

Egy vállalkozásban rengeteg különböző projekt futhat egyszerre, melyek mind-mind külön csapatokat és projektmenedzsereket igényelnek. Ezek fejlesztése, tesztelése, átdolgozása, majd implementációja nem mehet végbe a profi és hozzáértő munkaerő, valamint a rendelkezésükre álló hasznos eszközök nélkül. A managed services, azaz menedzselt szolgáltatásnyújtók ezekre a helyzetekre felkészülve biztosítanak erre alkalmas szoftvereket, programokat és egyéb okos megoldásokat a vállalkozások számára.

Manapság már alapvetőnek számít az adatok felhő alapú rendszerekben való tárolása, amely lehetővé teszi, hogy az arra engedélyt kapott kollégák hozzáférhessenek a szükséges fájlokhoz. Gyakran nem csupán egyéni fájlokat, hanem komplex rendszereket szükséges migrálni, mely kihívást jelenthet. A managed services szolgáltatásaival nemcsak a költözést, de az optimalizálást, és a fájlok maximális biztonságát is egy kézben tudhatjuk.

A rendszerben való gondolkodás, az átlátható folyamatok és az engedélyek megadása jelentősen megkönnyítheti a munkavégzést. Az egyértelmű szabályrendszerekben, jól megkomponált és logikus fájlrendszerekben nem kell hosszú perceket, órákat szánni egy-egy nekünk szükséges adat keresésére. Ezzel sok időt spórolhatunk, mely elsődleges cél a munka teljesítményének növelése érdekében.

Az adatvédelem, különösen egy vállalkozás során tárolt rengeteg üzleti titok és személyes szenzitív adat miatt elengedhetetlen. Érdemes profi védelmi hálóval biztosítani azt, hogy ne legyünk kibertámadás áldozatai. Egyre gyakoribb ugyanis a bűnözés ezen fajtája, mely gyakran visszaélhet, és zsarolhat is az ellopott adatokkal.

Ha költségeket szeretnénk csökkenteni, akkor nem elsősorban arra kell gondolni, hogy megválunk egy-egy munkavállalótól. Érdemes inkább a bérelt, licenszelt szoftvereket átvizsgálni: könnyen lehet, hogy sok olyan programot használunk feleslegesen – és fizetünk érte nagy összegeket – melyeket fejlesztők segítségével, automatizálással helyettesíthetünk.

Milyen vállalkozás profitálhat ebből?

Bármilyen olyan kis-, közép- vagy nagyvállalat számára hasznos lehet a managed services használata, aki fejleszteni és egyszerűsíteni szeretné a meglévő munkafolyamatokat. Cél lehet az alacsonyabb költségű üzemeltetés, vagy a felhőalapú adattárolásra, munkavégzésre való átállás is, melyek mind megoldhatóak a szolgáltató igénybevételével.

Javítani és fejleszteni szinte minden területen lehet, az automatizáció és a gyors elérés pedig rengeteget segíthet a munkavégzés egyszerűségén, minőségén és sebességén. Éppen ezért érdemes néha hátralépni néhányat, alaposan megvizsgálni a munkafolyamatokat és rendszereket, és belefogni azok átalakításába, egyszerűsítésébe, profi segítséget igénybevéve. Végeredményként logikus és optimalizált, biztonságosan kiépített rendszereket kaphatunk, melyekkel öröm lesz a munkavégzés!

2021-ben megéri egyéni vállalkozónak lenni?

0

Vállalkozást indítani manapság talán olyan egyszerű, mint még soha. Egyéni vállalkozóként a teljes folyamatot intézhetjük online, a szükséges dokumentumokat pedig azonnal megkaphatjuk az email címünkre. Mindezt persze akkor, ha tisztában vagyunk az adózás kulcsfogalmaival és a hivatali szakzsargonnal, ami könnyen összezavarhatja a kezdő vállalkozókat.

Eleinte még rengeteg kérdés felmerülhet

Vannak bizonyos kérdések, amiket érdemes feltenni magunknak a végső lépés előtt. Például, hogy valóban az egyéni vállalkozás indítása éri-e meg a legjobban, nem lenne-e előnyösebb például egy Bt. vagy egy Kft. alapítása? Lesz-e elég energiánk és erőforrásunk a havi könyvelési és adminisztratív feladatokra? Milyen kihívásokkal és nehézségekkel találkozhatunk egyéni vállalkozóként, és mindez megéri-e hosszú távon? Az alábbiakban ezekhez is igyekszünk egy kis iránymutatást nyújtani.

Ki az egyéni vállalkozó?

Ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, az a személy, aki egyéni üzleti tevékenységet folytat. Adószámmal rendelkezik, bevételei után kötelező járulékokat fizet az adóhatóság részére, és az iparkamara tagja. Kicsit mélyebbre ásva azonban rájövünk, hogy itt még nem ér véget a dolog. Megkülönböztetünk ugyanis alanyi adómentes és nem alanyi adómentes egyéni vállalkozót is az éves bevétele függvényében.

Az alanyi adómentesség határa évi tizenkét millió forint, ami év közben indított vállalkozásoknál időarányosan változik. Ezalatt nem keletkezik ÁFA fizetési kötelezettség, így azonban a bevétel és a havi költségek is alacsonyabbak.

Vállalkozás indítás lépései egyéni vállalkozóként:

  • A személyes adatok megadása.
  • A vállalkozás székhelyének, telephelyének meghatározása. Ha nem a saját tulajdonunkban lévő épületről van szó, akkor a tulajdonos vagy a haszonélvezők hozzájárulási nyilatkozata szükséges a székhely bejelentéséhez.
  • Tevékenységi körök kiválasztása és megadása.
  • Az adózási forma kiválasztása. Az egyéni vállalkozók vállalkozói jövedelemadó, átalányadó és a kisadózók tételes adója (KATA) közül választhatnak.
  • A vállalkozás bejelentése az illetékes iparkamara felé és a kamarai tagdíj befizetése.
  • Bejelentkezés a székhely és telephely szerinti önkormányzatnál az iparűzési adó megfizetése érdekében.

Ezt követően jelentkezhetnek bizonyos adminisztratív és adózással kapcsolatos teendők, melyek havi vagy éves rendszerességgel igényelnek odafigyelést. A KATA fizetése például havonta kötelező a NAV-nál vezetett folyószámlára, kamarai tagdíjat pedig évente, egy összegben kell fizetnünk az illetékes iparkamara részére. Az iparűzési adó fizetése és összege pedig attól függ, milyen fizetési módot választottunk.

Ha úgy érezzük, nem boldogulunk egyedül a feladatokkal, érdemes könyvelő vagy adótanácsadó segítségét kérni. Hosszú távon sok pénzt spórolhatunk meg magunknak, ha ezeket szakemberre bízzuk, így elkerülhetőek a komoly büntetéssel járó tévedések.

2021-ben is megéri egyéni vállalkozást vezetni?

Egyéni vállalkozást indítani olcsó és egyszerű, ugyanakkor megvannak a maga hátrányai is. Míg a Kft alapítás például több költséggel járhat, hiszen szükség van egy alaptőkére, illetve a cégbejegyzés és alapító okirat elkészítése is pénzbe kerül, tulajdonosa csak korlátoltan felel vállalkozása kiadásaiért. Innen a név, hogy korlátolt felelősségű társaság. Egyéni vállalkozóként ugyanakkor felelősségünk korlátlan, sok esetben a vállalkozás és saját vagyonunk sem válik el élesen, hiszen alanyi adómentes vállalkozóként még külön bankszámla létrehozása sem kötelező.

Problémát jelenthet az évi 12 millió forintot meghaladó bevétel is, amely után már 40%-os adó megfizetése kötelező. Ha ebbe a kategóriába esünk, érdemes lehet elgondolkodni a Kft alapításon, amiről kiderülhet, hogy hosszú távon jobban szolgálja az érdekeinket.

Hogyan érdemes dönteni?

Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy melyik vállalkozási forma való nekünk, az alábbi lépések segíthetnek a döntésben:

Készítsünk üzleti tervet!

Vegyük számításba a következő évünk bevételeit és kiadásait. Hány darab és milyen értékű megbízásra számíthatunk? Milyen állandó vagy visszatérő kiadásokkal kell kalkulálni? A kötelező adófizetési terheken kívül tervezzük iroda bérlését, géppark beszerzését vagy felújítását? Ezek mind befolyásolhatják év végi nettó bevételünket és az adók mennyiségét.

Kérjük könyvelő, pénzügyi tanácsadó segítségét!

Üzleti tervünk és vállalkozói ambícióink ismeretében előfordulhat, hogy egy könyvelő akár kedvezőbb vállalkozási formát is javasolhat a számunkra. Ha a havi feladatokban úgy is érezzük, hogy nincs szükségünk külső segítségre, vállalkozás indítása előtt érdemes rászánni az időt és a pénzt a konzultációra egy szakértővel.

Gondolkodjunk hosszú távon!

Egyéni vállalkozóként alacsony havi kiadásokkal számolhatunk. Hosszú távon azonban jobban megérheti egy magasabb vállalkozási forma, például egy Kft alapítása. Ha mégis inkább az előbbi mellett döntünk, érdemes nyugdíj- és egészségbiztosítással is szavatolni anyagi biztonságunkat.

Az egyéni vállalkozás tehát továbbra is az egyik legkönnyebben indítható vállalkozási forma. Ha havi egymillió forintnál magasabb bevételre számítunk, azonban lehet, hogy nem ez lesz a megfelelő számunkra. Ha bizonytalanok vagyunk, kérjük könyvelő, pénzügyi tanácsadó segítségét, aki abban is segíthet, hogyan gyarapítsuk hosszú távú megtakarításainkat és hogyan válasszuk ki a számunkra leginkább megfelelő adózási formát.

Adózási versenyképesség vállalati szempontból

Érdekes és tanulságos „játék” alaposan megvizsgálni egy-egy nemzetközi jelentést, amelyeket – tisztelet a kivételnek – általában az összefoglalók és kiemelt mutatók alapján szoktak csak elvégezni. A Világbank legutóbbi kiadványával mi nem ezt tettük: kiemeltünk belőle egy szempontot, s azt néztük meg tüzetesebben. Tanulságos eredményekre bukkantunk.

Magyarországon egy középvállalkozásnak – mint cégnek – 11 fajta adót és járulékot kell fizetnie, ezek összege nyereségének a 46,5 százalékát teszi ki. A jelentős pénzbeni hozzájárulás csak a teher egy részét jelenti, hiszen időben és energiában is elvisz nem keveset egy cég életéből. Számszerűsítve: évi 277 órára teszi ezt a Világbank által évente elkészített, az üzleti környezetet górcső alá vevő jelentése. A Doing Business 2018 (a 2017. június 30-i állapotot tükröző) összesítése és a világ további 189 országával történő összehasonlítása tíz nagyobb területen vizsgálja az adott országok teljesítményét.

Ami az adózást illeti: a legkevesebb adófajtával – összesen hárommal – Hong-Kongban kell a  vállalkozásoknak törődniük, a legalacsonyabb terhet – 18,47 százalékosat – sok helyen, 32 országban kell leróniuk, s a legkevesebb időt – 55 órát – Luxemburgban kell eltölteni az ezzel kapcsolatos adminisztrációval és egyéb tevékenységgel.

A magyar teljesítmény az adózás, mint nagy kategória az idén a 93. helyhez volt elegendő a 190-es rangsorban.

Ezt a százas skálán elért 71,49 ponttal abszolváltuk (ami gyakorlatilag nem jelent elmozdulást az egy évvel ezelőtti pontszámhoz képest). Ám az akkori 77. helyről sikerült jócskán visszaesnünk.

Mint látható Magyarországon a vállalkozásoknak három típusú adót kell fizetniük:

A vállalkozásokat terhelő adófajták száma pedig a jelentés szerint 11:

Az említett tíz kategória alapján az összesített helyezésünk ennél sokkal jobb lett (a pontszámunk azonban nem annyira): 48.-ak lettünk 72,39 ponttal.

Ez jelentős romlás a tavalyi helyezéshez képest – hét hellyel csúsztunk ugyanis hátrébb a versenyképességinek is nevezhető rangsorban. Igaz, a pontszámunk alig romlott (tavaly 73,07 volt), ami azt jelenti, hogy miközben mi gyakorlatilag egy helyben topogunk, a világ szépen elhagy minket.

Ami nem véletlen, hiszen az elmúlt egy évben összesen egy olyan reformnak nevezett intézkedés volt Magyarországon, amely könnyebbé tette a vállalkozások dolgát  – derül ki a jelentésből (elektronikus fizetést vezettek be a bírósági díjak lerovására).

Mint a grafikonból is látható, a tíz terület közül egyben értük el a maximum 100 pontot, s ezzel az első helyre kerültünk: a külkereskedelemben.

Amúgy a reformoknak nevezett változások/könnyítések száma a legutóbbi jelentés készítése óta eltelt időben 264 volt globálisan. Persze, vannak olyan országok, ahol már nincs is szükség a vállalkozás jelentős könnyítésére – ide sorolhatók a listavezetők, úgy is mint Új-Zéland, Szingapúr és Dánia, amely megőrizte tavalyi első, második és harmadik helyezését. A Koreai Köztársaság, Hong-Kong, Kína, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Norvégia, Grúzia és Svédország van még az abszolút élbolyban.

Ami a térségbeli versenytársainkat illeti: a V4-ek is megelőztek minket (sajnos, ez már mindennapos az ilyen versenyképességi listákon): a lengyelek a 27., a csehek a 30., a szlovákok pedig a 39. helyen végeztek az idén. Ennél is szomorúbb, hogy a volt szocialista országok és utódállamok közül 15 is előttünk végzett.

Az éves jelentés keretében a Világbank munkatársai összeállíítják az összes ország profilját – akit az idei, 73 oldalas, minden részletre kitérő Magyarország-jelentés érdekel, itt megnézheti.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!