Kezdőlap Címkék Választási ígéretek

Címke: választási ígéretek

MSZP-program: balra át!, a forrás homályos

A szocialisták viszonylag csendben igazi baloldali választási programot készítettek, ami mindenkinek ígér, aki az elmúlt években rosszul járt. Ismét lenne több kulcsos szja, minimálisan nettó 100 ezres kereset, duplájára emelt nyugdíjminimum, olcsó víz, áram, gáz és persze béremelés orvosnak, tanárnak, közszolgának. A forrás nem látszik kidolgozottnak.

A hét végi miniszterelnök-jelölti politikai zajongásban, és persze a kiszivárgott „karácsonyi” hangfelvétel hullámai közepette kissé elsikkadt, hogy az MSZP egyúttal nyilvánosságra hozta választási programját.

Eredetileg Botka Lászlóval tervezték a programkészítést, a szegedi „örökös reménység” bukása előtt csak az vált egyértelművé, hogy a szocialisták szakítani akarnak a piacbarát-hangsúlyos gazdaságpolitikával. Ez köszön vissza az elkészült – és az Elszántság összefoglaló címmel ellátott – választási programban.

Azzal a hangsúlyos különbséggel, hogy a túlságosan riasztóra sikerült (mert elmagyarázásában elhanyagolt) Fizessenek a gazdagok! szlogent lecserélték a szolidabb Tegyünk igazságot! hívószóra.

Miből lesz pénz?

Meglehetősen elnagyolt a programot megalapozó rész. Ami kiderül belőle, az az, hogy az MSZP lényegét tekintve a most zajló gazdasági növekedés hullámára ülne rá, célként kitűzve a 4 százalék körüli növekedés fenntartását, és persze az uniós támogatások ezermilliárdjaival számolva.

További forrás lenne a pazarlás és korrupció megszüntetése, valamint az eladósodás ellen és a növekedés érdekében Paks II felmondása. (Az új atomerőműről egyébként népszavazást írnának ki, amin a szülők – a jövő érdekében – a gyerekek nevében is szavazhatnának.)

Mire menne a pénz?

A program egyik tartópillére az EU-források összpontosítása a kkv-khez, oktatáshoz, egészségügyhöz és az egyenlőtlenség csökkentéséhez. Ugyanez az elv a költségvetési újraelosztásban.

A társadalmi igazságosság terén az adózást a teherviselő-képességhez igazítanák. Alapelv: alacsony jövedelemből a mainál kevesebbet, az átlag többszörösét meghaladóból többet elvenni, vagyis visszaállítanák a több kulcsos, progresszív adózást. A felhalmozott nagy vagyonok megadóztatása is ide tartozik.

Címszavakban a célok-ígéretek legfontosabbjai nagyobb területeken

Közszféra, oktatás, egészségügy

  • nem kereshet senki nettó 100 ezernél kevesebbet, mielőbb megközelíteni az uniós bérek átlagát
  • nyugdíj-plafon visszaállítása: a járulék felső határa 700 ezer forint, az efeletti jövedelemrészre 10 százalék, 1 milliónál nagyobb jövedelemrészre 20 százalék szolidaritási hozzájárulás
  • alapélelmiszerek áfájának csökkentése 5 százalékra
  • munkanélküliségi járadék ideje újra 9 hónap, összege fél évig a korábbi jövedelem 80 százaléka
  • tisztességes bér a közmunkásoknak + képzés a munkaerőpiacba visszalépéshez
  • hazai vállalkozások támogatása, kedvezményes tőketámogatás az induláshoz, állami mikrohitel a legkisebb cégeknek, egyszerűbb eva; a kis és közepes vállalkozások támogatása, hogy ne összeszerelő-üzem legyen az ország
  • az egészségügyi kiadások négy év alatt érjék el az EU-átlagot
  • piaci béreket az orvosoknak, jelentős emelés a többi dolgozónak
  • önkormányzati tisztviselőknek, tanároknak és közművelődésieknek átlagosan 35 százalék béremelés
  • több pénz a kórházaknak és rendelőknek, háziorvosoknak
  • támogatás az idősek családon belüli ápolásához
  • több ösztöndíjas orvostanhallgató
  • a közoktatásban GDP-arányosan 6 százalék ráfordítás
  • tankötelezettségi korhatár visszaállítása 18 évre
  • 9 éves alapképzés, 5 éves alsó tagozattal
  • diákok óraterhelésének, tanárok adminisztrációjának csökkentése
  • ismét legyen a helyi közösségeknek iskolájuk, minden településen világnézetileg semleges iskola
  • idegen nyelvi képzés megerősítése, angolból mindenki sikeresen érettségizzen, informatika alapkészség legyen
  • szakképzésben ismét több legyen a közismereti tárgy
  • a Klebelsberg Központ felszámolása
  • első diploma mindenkinek ingyenes
  • folyamatos béremelés a felsőoktatásban

Nyugdíjak

  • visszaállítanák a svájci indexálást
  • a minimál-nyugdíj a mostani duplájára, 57 ezer forintra nőne
  • korrekció az alacsony nyugdíjak felzárkóztatására, különösen a 100 ezer alattiaknak
  • évente az átlagellátás összegének megfelelő nyugdíj-kiegészítés az alacsony ellátások felzárkóztatására
  • időskorúak járadékát 50 százalékkal emelik

Jóléti kiadások

  • szociális fordulat, senki se maradhat fedél, étel, megfelelő ruházat nélkül
  • garantált szociális minimum bevezetése (bármit jelentsen is ez)
  • mindenkinek havonta 1 köbméter ivóvíz jelképes áron, 15 köbméter gáz és 30 kWóra a mai ár feléért
  • mérőórák ingyenes visszakapcsolása a szolgáltatók terhére, a kikapcsoltaknak prepaid órát adnak
  • sávos árrendszer
  • anyasági ellátásban a gyereket váróknak 6. hónapban, majd a szülés után 60-60 ezer forint támogatás
  • a családi pótlék megemelése 50 százalékkal és reálértékének megőrzése
  • a lakhatási támogatás visszahozatala
  • különféle ellátások éves indexálása
  • teljes akadálymentesítés az országban
  • bérlakás-építési program az önkormányzatokkal: 40 ezer új lakás 4 év alatt
  • otthon-felújítási alap

Vidék-program

  • spekulációs célú földvásárlás megszüntetése
  • fellépés a tisztességtelen haszonbérleti szerződések ellen
  • versenyképes birtokstruktúra, szövetkezés ösztönzése, új típusú szövetkezet
  • a területalapú támogatásokért cserébe foglalkoztatási kötelezettség

Fenntartható fejlődés

  • hangsúly a megújulókon és az energiatakarékosságon
  • épületszigetelés újraindítása
  • buszcsere-program és a buszok 25 százaléka elektromos legyen
  • Duna-Tisza-csatorna évszázados tervének megvalósítása

Külpolitika

  • Oroszország és más tekintélyelvű rezsimek helyett ismét nyugati orientáció
  • cél az EU magországaival részt venni az integráció elmélyítésében
  • az euróbevezetés optimális feltételeinek kidolgozása és csatlakozási menetrend

Új köztársaságot

  • a III. köztársaság nem létezik többé, új, IV. köztársaság
  • közvetlen elnökválasztás
  • levélben szavazás általánossá tétele mindenkinek, aki külföldön szavaz
  • új alkotmány, népszavazással elfogadva
  • antikorrupciós ügyészség és belépés az uniós ügyészségbe, intézményes korrupció megtörése, közbeszerzések átláthatóvá tétele, szigorú nyilvánossági szabályok
  • letelepedési kötvények megszüntetése, a szervezőknek 75 százalékos offshore-adó
  • a tao-sporttámogatás marad, de a felhasználásról ne a cégek vezetői, hanem az alkalmazottak döntsenek szavazással
  • összeférhetetlenségi szabályok: pénzemberek, oligarchák, érdekkijárók kitiltása az állami szervekből
  • politikusok és családtagok tényleges vagyongyarapodásának nyomon követése
  • a jogtalanul elvett közvagyon visszaszerzése
  • Alkotmánybíróság régi hatáskörének visszaállítása
  • közmédia visszaállítása
  • az önkormányzatoknak visszaadni a helyi ügyek intézését
  • a kormány ne költözzön a Várba

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!