Kezdőlap Címkék Választási ajánlat

Címke: választási ajánlat

Political Capital: Gálánsnak tűnő Botka-ajánlat

0

Az ajánlat komolynak tűnik, úgy néz ki, hogy Botka László előre akar lépni a választási együttműködésért, de több kérdés nyitva maradt – mondta a fuhu.hu-nak László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője. Szerinte tárgyalási alapnak mindenképpen alkalmas.

Első ránézésre gáláns az MSZP ajánlata, legalábbis a 2014-eshez képest, amikor a szocialistáké volt a helyek nagyobbik része – mondta László Róbert.

A PC elkészítette első elemzését az ajánlatról. Az egyéni jelöltek pártállásának aránya (azon belül is az általuk nyerhetőnek tekintett körzetek közötti aránya) legalább olyan fontos, mint a listás arányok, márpedig erről egyelőre semmit nem lehet tudni. (2014-ben a 10 mandátumot nyert jelölt közül 8 került ki az MSZP-ből, 1 a DK-ból, 1 az Együttből.) – írja Facebook-oldalán a PC.

Forrás: Political Capital

A szocialista miniszterelnök-jelölt nem tette egyértelművé, hogy

minek bázisán számolta a felvázolt százalékarányokat.

Ennek jelentősége egyetlen adatpárral is jól érzékeltethető: 2014-ben a teljes lista 69 százalékát tették ki a szocialista jelöltek, a befutó helyeknek mégis a 75 százalékát nyerték el. Amíg tehát a százalékarányokhoz nincsenek hozzárendelve a lista sorszámai, vajmi keveset tudunk a pártok tényleges parlamenti képviseleti (és frakcióalakítási) esélyeiről – írják.

Forrás: Political Capital

Az MSZP délelőtt jelentette be, hogy a közös listás helyek majdnem felét felajánlják a Jobbikon kívüli többi ellenzéki pártnak. Eszerint (harmadonként) az MSZP-nek lehetne 16-17, a DK-nak 5-6, az LMP-nek 4, a Momentumnak 2-3, az Együttnek 2, a Liberálisoknak és a Párbeszédnek 1-1 helye.

Az LMP máris reagált az ajánlatra. A párt elnöksége meg fogja fontolni Botka László ajánlatát, de

jó eséllyel elutasítja

– mondta el a Klubrádiónak az LMP szóvivője. Kanász-Nagy Máté kifejtette, a múlt erőivel, vagyis akik az elmúlt 30 évben kormányoztak, nem működnek együtt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!