Kezdőlap Címkék ünnep

Címke: ünnep

Román szenátus: március 15. nem lesz ünnep

0

Elutasította a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa hétfőn azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényjavaslatát csak 8 szenátor támogatta, 11-en tartózkodtak, 82-en pedig a tervezet elvetésére szavaztak.

A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A romániai munkáltatók kérésre szabadnapot adhatnának március 15-én magyar alkalmazottjaiknak, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolna be a román közszolgálati televízió és rádió.

Az ügyben a végső döntést a képviselőház hozza meg.

A tegnapi ember

A fotó a tegnapi szónok Facebook oldaláról való. Még egy utolsó simítás a nyakkendőn. Nem a közönség miatt – nekik úgy is jó, ahogy van. Nem válogatósak, isszák a szavait.

De talán mégse mindegy teljesen.

Hamarosan őt szólítják. Addig még van egy kis idő, végiggondolni, hogy egy ünnepi beszédbe hányszor fér bele, hogy Soros.

Sokszor. Szerencsére rövid szó, akárhányszor el lehet mondani.

Az, hogy empíriokriticizmus, már neccesebb lenne.

Milyen könyvek lehetnek ezek? Lenin Összes Bőrkötésben? Szemelvények Rákosi Mátyás Válogatott Bölcsességeiből?

Azért nem ártana, ha lenne itt egy tükör. Bár, ki tudja. Lehet, jobb is hogy nincs.

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 26. Másnap, és azután

Október 23-a még másnap, és napokkal később is folytatódott. Az összecsapások heve persze csökkent, a rendőrség egyre inkább ura lett a helyzetnek, és ha lassan is, de az élet visszatért a normális medrébe. Azt viszont mindenki érezte, hogy minden más lett, mint amilyen előtte volt.

A 2006-os őszi eseményeket bemutató sorozatunk utolsó fejezetéhez érkeztünk. A Független Hírügynökség egykori, szó szerint szövegeit dőlt betűkkel olvashatják.

Olasz lapszemle – Soros György neve is előkerül

Október 24-én szinte minden olasz országos napilap címoldalon hozta az előző napi budapesti zavargások hírét, és külpolitikai rovatában nagy teret szentel neki, bő képanyaggal. Kevés volt azonban az igazi elemzés, a tudósítók általában az akciók leírására és a tüntetők meginterjúvolására szorítkoznak.

„A szélsőjobb és a rendőrség összecsapása a szovjet megszállás évfordulóján, a magyar tévé szerint két halott” – írja a Corriere della Sera, amely tankos fotóival párhuzamot állít az 1956-os és a tegnap események között, bár megjegyzi, hogy a tüntetők között „kevésbé demokratikus elemek” is felbukkantak, úgymint egy Wehrmacht-sisakos motoros. Szürreálisnak nevezi a külföldi delegációk körüli pusztaságot a Kossuth téren, és fényképes interjút közöl Orbán Viktorral, aki tagadja, hogy a Fidesz állna a zavargások mögött, és aki szerint az „újrahasznosított apparatcsik” Gyurcsány veszélyezteti a demokráciát.



A Repubblica tudósítója a tőle megszokott festői leírást adja, most viszont elég drámai elemekkel: lezárt hidak, utak, reptér, ötven évvel visszaállított óráról beszél. A tüntetők eszköztáránál említi az Árpád-sávos zászlót is, és pontosan tudja, milyen szerepet töltött be „a fasizmus alatt”. Leírásába a végén irónia vegyül: a tank nem igazi, blöff, de hát veszi a világ összes televíziója. A lap idéz a „lelkileg összetört” magyar miniszterelnök TV2-beli interjújából is: „Tönkretették a közös emlék pillanatát.”

„Budapest csatatér, a békés tüntetők között szélsőségesek és huligánok is vannak” – írja a Stampa, melynek fotója egy rendőrségi kocsira felugró, símaszkos, rúddal felfegyverkezett alakot ábrázol. Megjegyzi, hogy a megemlékezésre érkezett fiatalok között ott voltak az olasz szélsőjobboldali Forza Italia tagjai is, ám azt nem írja, helyileg hol.

Az Il Giornale beszámol arról, hogy a Forza Nuova nevű neofasiszta ihletésű olasz ifjúsági szervezet militánsai Budapestre indulnak a „magyar nép megsegítésére, mely 56-ban a szovjetek ellen harcolt, most pedig a kormány és a Soros György által jelképezett financiális hatalom ellen”.

Gyurcsány: tüntetni szabad, zavargást szítani tilos

Tüntetni szabad, zavargást szítani és azon részt venni tilos, a tüntetőket védeni kell, a zavargást keltők ellen pedig a rendőrségnek határozottan fel kell lépnie – fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök október 24-én a parlamentben napirend előtt.

A miniszterelnök beszédének megkezdésekor a Fidesz és a KDNP képviselői a frakcióvezetők kivételével kivonultak az ülésteremből.

A kormányfő szerint Magyarországnak választania kell, hogy a rend, vagy rendetlenség, illetve a rend, vagy rendzavarók oldalára áll. Gyurcsány szerint a rendzavarók és a vandálok elvették az ünnepet, de nem a kormánytól, hanem az emberektől. „Rajtam akartak ütni és Magyarországon álltak bosszút” – fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány azt kérte a rendőrségtől, hogy minden törvényes eszközt használjon fel a rend visszaállítása és fenntartása érdekében, mert ez nem csak joga, hanem kötelessége is a testületnek.



A kormányfő szerint azért kerülhettek az előtérbe a vandálok és az utcán harcolók, mert Orbán Viktor ideológiát adott nekik. Már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, a reformok és a kiigazítás bejelentése előtt is a Fidesz elnöke nyílt ellenállásra és a kormánnyal való szembefordulásra buzdította az embereket például a 2002-es választások elvesztése után. Gyurcsány szerint tűrhetetlen, hogy Orbán Viktor hazafias tettnek állította be a vandalizmust és durvaságot.

A kormányfő szerint a Fidesz radikálisokkal kötött szövetséget, „a tűzzel játszottak, de a nemzetet égették meg vele” – fogalmazott Gyurcsány, aki szerint csúfos hatalmi játszma folyik Magyarországon.

A kormányfő azt mondta: könnyű a nyugalmat megzavarni és az embereket az utcára vinni. De ki fogja a békét visszaállítani és az embereket hazavinni.

Wittner Mária színre lép, Révész Máriusz kijött a kórházból

Gyurcsány Ferencet tartja felelősnek Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője a rendőrség hétfői, szerintük brutális fellépéséért. Az egykori 56-os halálraítélt szerint azért, hogy az 50. évfordulón ismét vér folyt Budapest utcáin a miniszterelnök a felelős, „az elmúlt 16 évben példátlan rendőri terrorba torkolló ünnepség” ugyanis szerinte nem következhetett volna be a legfelsőbb hatalom, Gyurcsány Ferenc akarata nélkül. Wittner Mária Gyurcsány Ferencet és kormányát lemondásra szólította fel.

Kedden délután, miután kiengedték a kórházból, bement a parlamentbe Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus október 23-án az utcai zavargások idején, egyelőre tisztázatlan körülmények között sérült meg. A fején és a kezén sérült politikus hétfőn este került kórházba, miután eszméletét vesztette a Madách tér közelében. Kedden reggel még meglátogattta őt Navracsics Tibor frakcióvezető, majd kiengedték a kórházból, ahonnan a parlamentbe indult.

Utójáték – összecsapások, oszlatás, sérültek

Minimum tíz rendőr sérült meg a kedd délutántól szerda hajnalig tartó tüntetések feloszlatása közben. A rendőrök a Kossuth téri tüntetőkkel együtt 131 embert állítottak elő, ez a szám azonban folyamatosan nőtt, mert a felvételeken szereplő rendzavarókat sorra azonosították és előállították – mondta Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitánya a szerdán, az október 23-i rendőri intézkedésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatóján.

A főkapitány szerint a rendőri intézkedéseket az indokolta, hogy az engedély nélkül összegyűlt emberek közül többen rátámadtak a rendőrökre, legelőször az Alkotmány utcánál dobálták meg őket Molotov-koktélokkal, üvegekkel.


A rendőrség speciális nyomozócsoportot állított fel, mely a dokumentációk és felvételek alapján azonosítani fogja a törvénysértőket. Eddig 131 embert állítottak elő, de számuk folyamatosan nő, leginkább szabálysértési eljárások és hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoznak. Gergényi bejelentette azt is, hogy a Kossuth tér addig marad műveleti terület, ameddig az szükséges, mivel meg kell védeni a Parlamentet.

Visszaadják a lefoglalt tárgyakat

Október 25-én, szerdán arról írt a Független hírügynökség, hogy a Kossuth téren hétfőn körbekerített és lezárt területen lefoglalt tárgyakért a rendőrség Teve utcai székházában lehet jelentkezni. Az otthagyott értékeket ezután azonosítják, és csak egy későbbi időpontban vehetik át személyes holmijaikat a térről kiszorított demonstrálók. A rendőrség a Parlament előtti tér teljes területét műveleti területté nyilvánította, így oda egyelőre nem térhetnek vissza a tüntetők. A Rákóczi szobor körüli részről egyebek mellett sátrakat és

Este ¾ 11-kor körülbelül 2-300 ember maradt a Kossuth téren, mécseseket gyújtottak, virágokat és koszorúkat rögzítettek a kordonra. A tömeg nyugodtan, békésen áll, idősek és fiatalok együtt beszélgetnek. A rendőrök a forgalmat elterelik, a környező utcákban több rendőrautó irányítja az autósokat – jelenti a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A forradalom véget ért.

A sorozat előző cikke itt olvasható.

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 23. Vízágyú, vagy amit akartok

Végéhez közeledő sorozatunkban a 2006-os őszi eseményeket idézzük fel a Független Hírügynökség egykori tudósításai alapján. Amikor a sorozatot elindítottuk, Kövér László és Rogán Antal  zavargásokat jósolt az idei őszre, ez ihlette a címet is. Egyelőre szerencsére nincs jele annak, hogy zavargások, erőszakos cselekmények lennének idén ősszel Budapesten, vagy Magyarország más településén.

A sorozat mostani „epizódjában” 2006. október 23-án járunk. A Független hírügynökség eredeti, szó szerinti szöveget, akárcsak a korábbiakban, ezúttal is dőlt betűkkel olvashatják.

Motorosok a Corvin közben

Hétfőn kora délután körülbelül 5000 ember és 200 motoros gyűlt össze a Corvin közben, és a József körúton. A korábban a Bazilikánál összegyűlt emberek a Deák teret, az Astoriát és a Blaha Lujza teret érintve vonultak a Corvin közbe.
Ott elénekelték a Himnuszt, a Nemzeti dalt, és a Székely Himnuszt is, illetve továbbra is Gyurcsány Ferenc és kormányellenes jelszavakat skandáltak.

A demonstrálók megbénították a József körút forgalmát, a 4-es és 6-os villamosok csak a Moszkva tér és Blaha Lujza tér között, illetve a XI. kerület felől a Petőfi hídig közlekednek.
A József körutat és az Üllői utat a rendőrök lezárták, utóbbit a Kálvin tér és a Klinikák között. Aki a Petőfi híd felől érkezik, azt még ráengedik az Üllői útra.

Hétfőn délután kettő órakor, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke felavatta az 1856-os Forradalom és Szabadságharc műegyetem rakparti emlékművét.

Az elnök hangsúlyozta, hogy 56-ról pártszimpátia nélkül kell megemlékezni azért, hogy a forradalom eredeti szelleme még 50 év múlva is fennmaradjon. Sólyom László köztársasági elnök ünnepi üzenetében hangsúlyozta, hogy a magyar forradalom erkölcsi példát adott az egész világnak.

A megemlékezés végén a meghívott szervezetek, többek között a Magyar Rákóczi Szövetség, a 56-os Szövetség és a Recski Szövetség vezetői virágot helyeztek el az emlékműnél. Az ünnepségen határon túli magyarok is részt vettek. Fiatalok érkeztek a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, és a Vajdaságból is.

Koszorúzás a 301-es parcellánál

A Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál hétfőn délután fél 3-kor közösen koszorúztak nemzetközi delegációk, kormánytagok és az MDF vezetői. Reggel a Fidesz és a KDNP emlékezett.

Délután a nemzetközi delegációk vezetői, Göncz Kinga külügyminiszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Dávid Ibolya az MDF pártelnöke, Herényi Károly frakcióvezető, valamint a Nagy Imre Alapítvány elnökségi tagjai helyeztek el koszorút Nagy Imre sírjánál. A külföldi delegációk közül 12 állam képviselője tette le ’56 mártírjainak tiszteletére a koszorúját. A hivatalos ünnepséget követően a megemlékezők helyezték el virágjaikat, csokraikat a 301-es parcellánál.

Reggel a Fidesz részéről Navracsics Tibor frakcióvezető, Schmitt Pál alelnök, Aszódi Pál és Horváth János országgyűlési képviselők, a KDNP részéről pedig Soltész Miklós országgyűlési képviselő, Halász Zsuzsa szóvivő és Rétvári Bence fővárosi képviselő hajtott fejet Nagy Imre sírjánál.

A megemlékezéseket senki sem zavarta meg.

Könnygáz, vízágyú, kékre, zöldre színezett víz

Hétfő délután fél négy körül a budapesti Alkotmány utcánál könnygázt vetettek be a rendőrök hétfő, és felszólították az ott összegyűlt embereket, hogy hagyják el a helyszínt. Többen ugyanis megpróbáltak bejutni a Kossuth térre, ahol eredetileg a tüntetők megemlékezést és nagygyűlést szerettek volna tartani. A rendőrség azonban senkit nem engedett a térre, amióta hajnalban kiszorították onnan a demonstrálókat.

A könnygáz mellett vízágyút is bevetett a rendőrség, hogy feloszlassa az Alkotmány utcában összegyűlt körülbelül 3-4000 fős tömeget. A tüntetők egyelőre hátrálnak, néhányan azonban dobálják az egyenruhásokat – jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A tüntetők a Corvin közből érkeztek volna a Kossuth térre, ám az Alkotmány utcánál fél 4 körül szembetalálkoztak néhány száz rendőrrel és provokálni kedték őket. A rendőrség a többszöri felszólítás után kezdte meg az oszlatást. Az embereket a Roosevelt tér irányába terelik.

A Független Hírügynökség úgy tudja, a tüntetők a Bajcsy-Zsiliszky úton egy BKV buszt is megállásra kényszerítettek, az ablakait betörték, majd többen fel is másztak rá.

Zöldre és kékre színezett vízzel locsolják a vízágyúból a tüntetőket a rendőrök, hogy megjelöljék azokat, akik részt vettek az összecsapásban. A tömeg közben már kiszorult az Alkotmány utcából, a Bajcsy-Zsilinszky úton terelik őket az Arany János utca felé. A tömeg továbbra is 3-4000 fős. Többen arcukat sállal eltakarva dobálják és provokálják a rendőröket. Közben a Podmaniczky téren egy 72-es trolit támadtak meg. Az utasok, akárcsak korábban a szintén megtámadott 15-ös busz utasai, elmenekültek, azonban a tüntetők bezúzták az ablakait és a busz belsejében is megrongáltak, amit tudtak – jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A sorozat előző cikke itt olvasható:

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 22. Királyok, hercegek, grófok

Vita Németországban: legyen-e iszlám ünnepnap?

0

A német belügyminiszter javasolta ezt, de többen támadják az ötletet.

Bár a mi ünnepeink a zsidó-keresztény hagyományhoz kötődnek, de fontolóra vehetjük, hogy legyen egy ünnepnapja a muszlimoknak ott, ahol sokan élnek közülük Németországban – ezzel a javaslattal állt elő a választási kampány hajrájában Thomas de Maiziere belügyminiszter.

Vasárnap rendezik meg a tartományi választást Alsó-Szászországban, és

ennek kimenetele sokban befolyásolhatja Angela Merkel politikai jövőjét.

A belügyminiszter, a kancellár közeli bizalmasa, nyilvánvalóan elsősorban a muszlim szavazóknak küldött üzenetet. A CDU tartományi vezérkara viszont sietett elhatárolódni az ötlettől.

A CDU bajor testvérpártja,

a CSU tüzet okád:

egyik vezetője kerek perec kijelentette, hogy Németország zsidó-keresztény öröksége nem képezheti vita tárgyát. Alexander Dobrindt a legnépszerűbb bulvárlapban, a Bildben fejtette ki a véleményét. Több CDU-politikus is hasonlóképp nyilatkozott a lapnak.

Kedvezően reagált viszont Martin Schulz.

A szociáldemokraták vezetője megfontolásra érdemesnek nevezte a belügyminiszter ötletét.

Az idei választásokig a szociáldemokrata párt benne volt a kormánykoalícióban, de most ellenzékbe mennek, mert Angela Merkel nem velük kíván kormányt alakítani. A CDU-CSU partnerei a liberálisok és a zöldek lehetnek.

A kancellárnak az okoz fejtörést, hogy a menekültellenes CSU és a bevándorlókkal szemben toleráns liberálisok és zöldek között hogy teremtsen valamiféle koalíciós egységet. Ezenkívül persze meg kellene nyernie a választásokat Alsó Szászországban, hogy Angela Merkelnek az országos választáson némileg megcsappant presztízse helyreálljon.

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 21. Gála az Operaházban

2006 október 22-én. az ünnep előestéjén gálaműsor volt a budapesti Operaházban. A szónokok veretes beszédekben emlékeztek az 1956-os forradalomra.

S miközben az ünneplőbe öltözött közjogi méltóságok és más prominensek a beszédeket hallgatták, mindenki – szónok és hallgatóság – arra gondolt, hogy mi lesz holnap, október 23-án.

Folytatjuk a 2006-os őszi eseményeket bemutató sorozatunkat. A Független Hírügynökség egykori, szó szerinti szövegeit dőlt betűkkel olvashatják.

Sólyom László: sokféleképpen emlékezünk 56-ra

’56 hőseinek mindenki tisztelettel adózik, a forradalmat és szabadságharcot együtt ünnepli Magyarországgal az egész világ – mondta köszöntő beszédében Sólyom László köztársasági elnök, a Magyar Állami Operaházban tartott ünnepi gálaesten. Az 1956 -os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett vasárnap esti ünnepségen külföldi és magyar közjogi méltóságok, valamint 56-os szervezetek képviselői együtt emlékeztek.

Házelnök, miniszterelnök, köztársasági elnök és az Európai Bizottság elnöke.

A köztársasági elnök beszédében kiemelte, hogy Magyarországra 1956 óta pozitívan tekint a világ. Történelmi jelentőségű volt az a nemzeti egység, ami az ország függetlenségi vágyában megnyilvánult. Sólyom László hozzátette, ötven évvel a forradalom után, sokféleképpen emlékezünk 56-ra, ezáltal „‘sokféle ’56 van”. A köztársasági elnök szerint azonban csak „egyetlen 56-os forradalom van”, amelyiknek alapélménye a szabadság. Sólyom László Ottlik Géza szavaival zárta köszöntőjét: „aki nem volt végig jelen, nem tudhatja, hogy van ilyen boldogság – a visszanyert emberi méltóság”.

Az Osztrák Szövetségi Köztársaság elnöke szerint a magyar nép szabadság iránti vágya alapjaiban rengette meg a totalitárius rendszert. A Sztálin szobor ledöntése Budapesten, több volt, mint szimbolikus tett, „a páncélkommunizmus brutális sokkot kapott”. Az akkori győztesek morális vesztesekké váltak. Az, hogy ma Magyarország az európai család megbecsült tagja, abban a magyarok demokráciáért folytatott ötven évvel ezelőtti harcának nagy szerep jut.

Az Operaházban rendezett ünnepségen a köszöntők után a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán vezényletével Bartók: Tánc szvitjét és Beethoven: Egmont nyitányát szólaltatták meg.

56-os emlékművet avatnak az 56-osok terére keresztelt Felvonulási téren

Hétfőn este fél nyolckor avatják fel Budapesten a Felvonulási téren az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékművét – olvasható a Független Hírügynökség tudósításában.

Az eseményen részt vesznek a közjogi méltóságok, valamint beszédet mond Bocskai T. József az 56-os szervezetek képviseletében és Kosáry Domokos, a szervező 56-os Emlékbizottság elnöke.

Kosáry Domokos,, az 56-os Emlékbizottság elnöke.

Az emlékmű megalkotásáról a kabinet korábban egy kormányhatározatban döntött, ezt követően egy nemzetközi tervpályázaton választották ki az i-y Alkotócsoport Kft.-t győztesnek.

Az emlékmű a Városliget határán áll. Alapzata egy, a korabeli utcákat felidéző terület, ebből emelkednek ki a rusztikusan rozsdás, embermagasságú vasoszlopok, amelyek közé a mű harmadáig be lehet lépni. A mű tengelye mentén előre haladva aztán oszlopok mind szorosabban helyezkednek el, egyre magasabbak lesznek, anyaguk fényesebbé válik, míg végül teljesen tömör, nyolc méter magas, rozsdamentes nemesacél tömböt alkotva egyesülnek. Ez az ék töri meg a Felvonulási tér burkolatát, utalva a forradalom e helyszínen is megjelenő erejére.

Az emlékmű avatása mellett további változás, hogy a jövőben nem Felvonulási térnek, hanem 56-osok terének nevezik majd a Dózsa György út ezen szakaszát.

Korábban több ’56-os szervezet kritizálta az alkotást, véleményük szerint az nem október 23-nak, hanem a novemberi megszállásnak állít emléket. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke pedig pár napja azt mondta: nem eredeti ötlet alapján készült a mű, mert nagyon is hasonlít egy berlini holokauszt-emlékműhöz.

Aláírásokat gyűjtenek december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításához

0

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) aktivistái a megyeszékhelyen gyűjtik az aláírásokat, hogy népszavazást írjanak ki december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról.

A közreműködők eddig nagyjából tízezer ívet igényeltek, és ezeken 150 ezer aláírásnak van hely – közölte a MASZSZ pénteken az MTI-vel.

Az aláírásgyűjtés határideje november 28-a,

így csaknem nyolc hét áll még rendelkezésre ahhoz, hogy a népszavazás kötelező elrendeléséhez szükséges kétszázezer támogatót megszerezzék.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma október 12-i ülésén tárgyalja majd december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását, de csak akkor, ha a kormány és a munkaadói oldal egyaránt támogatja a felvetést. A szakszervezet szerint ez lenne a legszerencsésebb megoldás, hiszen egy költséges népszavazást lehetne elkerülni vele.

A december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kezdeményezést Bíró Zoltán magánemberként nyújtotta be. A kezdeményezéshez a MASZSZ elsőként csatlakozott.

 

Öt napig ünneplik Che Guevarát Bolíviában

0

Bolívia ötnapos állami rendezvénnyel emlékszik meg Che Guevaráról, a kommunista forradalmár meggyilkolásának 50. évfordulója alkalmából.

Az ünnepélyes rendezvények csütörtökön kezdődnek, csúcspontjukat október 9-én Vallegrande városában érik el a tervek szerint, a szintén szocialista kormányzattal rendelkező Kuba és Venezuela alelnökeinek résztvételével. Vallegrande arról híresült el, hogy először itt temették el Che Guevara földi maradványait.

Morales hétfői beszédében egyben megpróbált a bolíviai katonaság és Guevara emléke közt azzal közvetíteni, hogy kijelentette: „az antiimperializmusból született” a dél-amerikai ország hadserege, amely lépten-nyomon elkíséri őt majd az ünnepségen.

A dél-amerikai állam hadseregének több egykori tagja viszont bojkottálná a forradalmár tiszteletére rendezett ünnepélyt. Ők ugyanis arra emlékeztettek, hogy Guevara és gerillái véres harcot vívtak a bolíviai hadsereggel.

Nem sokkal korábban több magas rangú volt katonai is elégedetlenségét fejezte ki a marxista forradalmárnak juttatott tiszteletadás miatt. „Nem veszünk részt (az ünnepségen), mert politikai indíttatású rendezvényről van szó” – jelentette ki Mario
Moreira a Pagina Siete című lapnak, aki a Che Guevarával szemben harcolt bolíviai katonákat képviseli. Hozzátette: „az államnak inkább az lenne a kötelessége, hogy minket éltessen, hiszen mi védtük meg a hazát”.
A legendás forradalmár Che Guevara 1967. október 8-án került a bolíviai hadsereg fogságába, és egy nappal később bírósági tárgyalás nélkül agyonlőtték.

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 13. A Kossuth tériek az SZDSZ volt vezetőinek a segítségét kérik

Ahogy közeledett október 23-a, úgy durvult el a politikai közbeszéd. A Fidesz bejelentette: provokációnak tartja, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólal a forradalom ünnepén. Az ellenzéki párt ebben az esetben távolmaradását helyezte kilátásba.

A Kossuth téri tüntetők egykori szabaddemokrata vezetőkhöz fordultak segítségért, bebörtönzött társaik szabadon bocsájtásért. Az ORTT – a mai Médiahatóság elődje – egymillió forintra bírságolta a Hír Tv-t a Szabadság téri tudósításáért. Az indoklás szerint a műsorszolgáltató nem tájékoztatott tényszerűen és tárgyilagosan.

A Független Hírügynökség eredeti, szó szó szerinti szövegeit dőlt betűkkel közöljük.

A Magyar Nemzeti Bizottság Kőszeg és társai segítség kéri

Nemzetközi emberjogi és társadalmi szervezetekhez fordulnak a Kossuth téri tüntetők. Csütörtökön a demonstrálók egy csoportja a német IGMF emberjogi szervezet aktivistáival együtt a Markó utcai börtönhöz vonul, hogy tüntessenek a korábbi zavargások miatt fogva tartott, szerintük ártatlanul börtönbe zárt fiatalok szabadon bocsátásáért – közölte Molnár Tamás a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

A fogva tartottak szabadulása érdekében

Molnár Tamás nyilt levélben kért segítséget több egykori szabad demokrata politikustól, így Kis Jánostól, Tamás Gáspár Miklóstól, és Kőszeg Ferenctől.

Arra kérte őket, hogy a fiatalok szabadon bocsátása érdekében vessék latba nemezetközi tekintélyüket.

Takács András a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 elnöke elmondta: október 14-én szombaton, a motorosok újabb demonstációt terveznek, körülbelül 1000 motoros részvételével.

A fegyveres és rendvédelmi dolgozók is tüntetnek

Megtartja október 14-re tervezett, másfél hónappal ezelőtt bejelentett figyelmeztető demonstrációját a 42.000 tagot számláló Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége, közölte Kónya Péter a szövetség elnöke. Elmondása szerint, miután több kérdésben sem sikerült megállapodásra jutniuk a kormánnyal, nem volt más választásuk, a Parlament előtt 11 óra és dél között figyelmeztető demonstrációjukon minden rendvédelmi szervezettől százan képviselik majd a szövetséget, így összesen nyolcszázan tüntetnek majd.

Ha ezt követően sem sikerül megyezésre jutni, akkor október 24-én már a teljes tagságot mozgósítva szerveznek demonstrációt. Kónya Péter hozzátette, a tárgyalásokon több területen is sikerült kompromisszumot kötni, de nem kaptak garanciát a bérek kívánt mértékű emelésére, a pótlékok rendszerének felülvizsgálatára, illetve a bérek vásárlóerejének megőrzésére. Kónya szerint, megengedhetetlen, hogy a rendvédelmi dolgozók egy része akár 450 óra túmunkát végez egy hónapban. Sok büntetésvégrahajtási alkalmazott rosszabb körülmények között dolgozik, mint a fogva tartottak, olykor havi netto 65 ezer forintért.

Ahol Gyurcsány van, ott a Fidesz nincs

A Fidesz közölte: október 23-án délután kettőtől tartja saját megemlékezését Budapesten. A helyszín azonban még nem dőlt el – mondta a párt szóvivője, Szíjjártó Péter.

A Fidesz arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet, hogy ne szólaljon fel az 1956-os forradalom emlékére szervezett egyetlen ünnepségen sem, mert az a Fidesz szerint nyílt provokáció az emberek felé. Amennyiben mégis megszólal a kormányfő, akkor a Fidesz nem vesz részt azokon az eseményeken.

Szíjjártó kiemelte, hogy azokon a rendezvényeken, melyeken Sólyom László beszél, részt vesznek. Arra a kérdésre azonban nem tudott válaszolni, hogy ha az államfő beszél, a kormányfő pedig nem, de Gyurcsány Ferenc jelen van az eseményen, akkor részt vesz-e a Fidesz. Az biztos, hogy a parlamentbe szervezett emlékülésre nem megy el az ellenzéki párt, mert ott beszél a miniszterelnök.

Szijjártó szerint Gyurcsány Ferenc minden egyes megszólalása október 23-án nyílt provokáció az emberek és 1956 szellemisége ellen.

A Fidesz szerint ugyanis ’56-ban az akkori emberek a gátlástalanság, a hazugság és a hatalomhoz való mániákus ragaszkodás ellen harcoltak, és a miniszterelnök ma ugyanezeket testesíti meg. Szíjjártó szerint Gyurcsány ma nem kívánatos személy a magyar közéletben és súlyos tehertétel minden október 23-i szerepvállalása.

Megbírságolták a Hír TV-t a Szabadság téri tudósítás miatt

Egymillió forintra bírságolta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Hír TV-t, mert a csatorna több törvényt is megsértett az MTV-székház három héttel ezelőtti ostroma közvetítetéskor – olvasható az ORTT szerdai közleményében.

A Testület szerint a Hír TV a tényszerű és tárgyilagos tájékoztatásról szóló törvényt sértette meg, valamint a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének tiszteletben tartását előíró követelményt.

Az ORTT indoklása szerint a csatorna helyszíni tudósítója az incidenseket forradalmi eseményekként próbálta bemutatni. Eközben többször is azt sugallta, hogy a rendőrség fegyverrel fogja leverni a megmozdulást.

A határozat indoklásában az ORTT kifejti: a Hír TV forradalmi, háborús helyzetként számolt be a történésekről, miközben teljes mértékben megfeledkezett a demonstrációk törvényes kereteiről, az események jogállamban szokásos értelmezéséről. A műsorszolgáltató nem tájékoztatott tényszerűen és tárgyilagosan akkor, amikor háborúról, forradalomról, új ’56-ról beszélt.

Az ORTT – közleménye szerint – a szankció kiszabásánál figyelemmel volt a törvénysértés súlyosságára, ugyanakkor mérlegelte azt a körülményt is, hogy a Magyarországon eddig még nem tapasztalt zavargásokról való tudósítás milyen feladat elé állította a műsorszolgáltatót.

A sorozat néhány korábbi cikke itt olvasható.

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-3-politikusok-beszallnak-buliba/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet-4-hegyekbe-hordani-hazugsagot/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-6-permanens-forradalom-kossuth-teren/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-7-kossuth-teri-helyzet-fokozodik/

Ünnepi magyar viseletek

„Mindenkinek legyen egy ünnepi magyar viselete” címmel indít országos mozgalmat a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A mozgalom megálmodója a HKIK kézműipari alelnök asszonya, Katrics Krisztina, az Örökség Alkotóműhely szellemi vezetője, a magyar népművészet örök rajongója”. (MTI.)

Legyen. Viseletes is lehet az a viselet, hétköznapi. Hátha ünnepire nem futja mindenkinek. És lehetőleg ne egy viselet legyen, hanem minimum kettő. Váltás ruhának mondják az ilyet. Ameddig az egyik mosásban van, a másikat lehessen viselni.

És mindenkinek a hűtőszekrényében legyen ünnepi magyar étel. De legalább valamilyen. Fő, hogy ne korogjon az ember gyomra, és ne szédüljön az éhségtől.

Harrach Péter (KDNP) óta tudjuk, hogy sok gyerek azért nem reggelizik, mert ez náluk életforma. Vannak olyan magyar családok, akiknél pedig az ünnepi magyar életforma, hogy rosszul táplálkoznak.

Ezért alakult ki egy olyan ünnepi magyar hagyomány, hogy sokan karácsonykor, húsvétkor, valamint más sátoros ünnepek alkalmával korán reggel beállnak a sorba, hogy jusson nekik egy tál ünnepi magyar melegétel.

Jó, legyen mindenkinek ünnepi magyar viselete. Kérdés, hogy helikopterre, bulibáróként felengedik-e ilyenben az embert? Ibizára, orrot mozgatni?  Lehet egy ilyen ünnepi magyar viseletben a Magyar Nemzeti Bankban a legfőbb ügyész feleségeként havonta ötmillió forintot keresni?

Egy igazi ünnepi magyar viselethez ünnepi magyar lakás is jár. Meg persze ünnepi magyar jövedelem, olyan, amiből normálisan meg lehet élni.

És akkor már csak egy ünnepi Magyarország kellene mindenkinek. Olyan hely, amely a hétköznapokon is elviselhető.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!