Ki veri szét Budapestet ősszel? – 26. Másnap, és azután

0
984

Október 23-a még másnap, és napokkal később is folytatódott. Az összecsapások heve persze csökkent, a rendőrség egyre inkább ura lett a helyzetnek, és ha lassan is, de az élet visszatért a normális medrébe. Azt viszont mindenki érezte, hogy minden más lett, mint amilyen előtte volt.

A 2006-os őszi eseményeket bemutató sorozatunk utolsó fejezetéhez érkeztünk. A Független Hírügynökség egykori, szó szerint szövegeit dőlt betűkkel olvashatják.

Olasz lapszemle – Soros György neve is előkerül

Október 24-én szinte minden olasz országos napilap címoldalon hozta az előző napi budapesti zavargások hírét, és külpolitikai rovatában nagy teret szentel neki, bő képanyaggal. Kevés volt azonban az igazi elemzés, a tudósítók általában az akciók leírására és a tüntetők meginterjúvolására szorítkoznak.

„A szélsőjobb és a rendőrség összecsapása a szovjet megszállás évfordulóján, a magyar tévé szerint két halott” – írja a Corriere della Sera, amely tankos fotóival párhuzamot állít az 1956-os és a tegnap események között, bár megjegyzi, hogy a tüntetők között „kevésbé demokratikus elemek” is felbukkantak, úgymint egy Wehrmacht-sisakos motoros. Szürreálisnak nevezi a külföldi delegációk körüli pusztaságot a Kossuth téren, és fényképes interjút közöl Orbán Viktorral, aki tagadja, hogy a Fidesz állna a zavargások mögött, és aki szerint az „újrahasznosított apparatcsik” Gyurcsány veszélyezteti a demokráciát.



A Repubblica tudósítója a tőle megszokott festői leírást adja, most viszont elég drámai elemekkel: lezárt hidak, utak, reptér, ötven évvel visszaállított óráról beszél. A tüntetők eszköztáránál említi az Árpád-sávos zászlót is, és pontosan tudja, milyen szerepet töltött be „a fasizmus alatt”. Leírásába a végén irónia vegyül: a tank nem igazi, blöff, de hát veszi a világ összes televíziója. A lap idéz a „lelkileg összetört” magyar miniszterelnök TV2-beli interjújából is: „Tönkretették a közös emlék pillanatát.”

„Budapest csatatér, a békés tüntetők között szélsőségesek és huligánok is vannak” – írja a Stampa, melynek fotója egy rendőrségi kocsira felugró, símaszkos, rúddal felfegyverkezett alakot ábrázol. Megjegyzi, hogy a megemlékezésre érkezett fiatalok között ott voltak az olasz szélsőjobboldali Forza Italia tagjai is, ám azt nem írja, helyileg hol.

Az Il Giornale beszámol arról, hogy a Forza Nuova nevű neofasiszta ihletésű olasz ifjúsági szervezet militánsai Budapestre indulnak a „magyar nép megsegítésére, mely 56-ban a szovjetek ellen harcolt, most pedig a kormány és a Soros György által jelképezett financiális hatalom ellen”.

Gyurcsány: tüntetni szabad, zavargást szítani tilos

Tüntetni szabad, zavargást szítani és azon részt venni tilos, a tüntetőket védeni kell, a zavargást keltők ellen pedig a rendőrségnek határozottan fel kell lépnie – fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök október 24-én a parlamentben napirend előtt.

A miniszterelnök beszédének megkezdésekor a Fidesz és a KDNP képviselői a frakcióvezetők kivételével kivonultak az ülésteremből.

A kormányfő szerint Magyarországnak választania kell, hogy a rend, vagy rendetlenség, illetve a rend, vagy rendzavarók oldalára áll. Gyurcsány szerint a rendzavarók és a vandálok elvették az ünnepet, de nem a kormánytól, hanem az emberektől. „Rajtam akartak ütni és Magyarországon álltak bosszút” – fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány azt kérte a rendőrségtől, hogy minden törvényes eszközt használjon fel a rend visszaállítása és fenntartása érdekében, mert ez nem csak joga, hanem kötelessége is a testületnek.



A kormányfő szerint azért kerülhettek az előtérbe a vandálok és az utcán harcolók, mert Orbán Viktor ideológiát adott nekik. Már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, a reformok és a kiigazítás bejelentése előtt is a Fidesz elnöke nyílt ellenállásra és a kormánnyal való szembefordulásra buzdította az embereket például a 2002-es választások elvesztése után. Gyurcsány szerint tűrhetetlen, hogy Orbán Viktor hazafias tettnek állította be a vandalizmust és durvaságot.

A kormányfő szerint a Fidesz radikálisokkal kötött szövetséget, „a tűzzel játszottak, de a nemzetet égették meg vele” – fogalmazott Gyurcsány, aki szerint csúfos hatalmi játszma folyik Magyarországon.

A kormányfő azt mondta: könnyű a nyugalmat megzavarni és az embereket az utcára vinni. De ki fogja a békét visszaállítani és az embereket hazavinni.

Wittner Mária színre lép, Révész Máriusz kijött a kórházból

Gyurcsány Ferencet tartja felelősnek Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője a rendőrség hétfői, szerintük brutális fellépéséért. Az egykori 56-os halálraítélt szerint azért, hogy az 50. évfordulón ismét vér folyt Budapest utcáin a miniszterelnök a felelős, „az elmúlt 16 évben példátlan rendőri terrorba torkolló ünnepség” ugyanis szerinte nem következhetett volna be a legfelsőbb hatalom, Gyurcsány Ferenc akarata nélkül. Wittner Mária Gyurcsány Ferencet és kormányát lemondásra szólította fel.

Kedden délután, miután kiengedték a kórházból, bement a parlamentbe Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus október 23-án az utcai zavargások idején, egyelőre tisztázatlan körülmények között sérült meg. A fején és a kezén sérült politikus hétfőn este került kórházba, miután eszméletét vesztette a Madách tér közelében. Kedden reggel még meglátogattta őt Navracsics Tibor frakcióvezető, majd kiengedték a kórházból, ahonnan a parlamentbe indult.

Utójáték – összecsapások, oszlatás, sérültek

Minimum tíz rendőr sérült meg a kedd délutántól szerda hajnalig tartó tüntetések feloszlatása közben. A rendőrök a Kossuth téri tüntetőkkel együtt 131 embert állítottak elő, ez a szám azonban folyamatosan nőtt, mert a felvételeken szereplő rendzavarókat sorra azonosították és előállították – mondta Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitánya a szerdán, az október 23-i rendőri intézkedésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatóján.

A főkapitány szerint a rendőri intézkedéseket az indokolta, hogy az engedély nélkül összegyűlt emberek közül többen rátámadtak a rendőrökre, legelőször az Alkotmány utcánál dobálták meg őket Molotov-koktélokkal, üvegekkel.


A rendőrség speciális nyomozócsoportot állított fel, mely a dokumentációk és felvételek alapján azonosítani fogja a törvénysértőket. Eddig 131 embert állítottak elő, de számuk folyamatosan nő, leginkább szabálysértési eljárások és hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoznak. Gergényi bejelentette azt is, hogy a Kossuth tér addig marad műveleti terület, ameddig az szükséges, mivel meg kell védeni a Parlamentet.

Visszaadják a lefoglalt tárgyakat

Október 25-én, szerdán arról írt a Független hírügynökség, hogy a Kossuth téren hétfőn körbekerített és lezárt területen lefoglalt tárgyakért a rendőrség Teve utcai székházában lehet jelentkezni. Az otthagyott értékeket ezután azonosítják, és csak egy későbbi időpontban vehetik át személyes holmijaikat a térről kiszorított demonstrálók. A rendőrség a Parlament előtti tér teljes területét műveleti területté nyilvánította, így oda egyelőre nem térhetnek vissza a tüntetők. A Rákóczi szobor körüli részről egyebek mellett sátrakat és

Este ¾ 11-kor körülbelül 2-300 ember maradt a Kossuth téren, mécseseket gyújtottak, virágokat és koszorúkat rögzítettek a kordonra. A tömeg nyugodtan, békésen áll, idősek és fiatalok együtt beszélgetnek. A rendőrök a forgalmat elterelik, a környező utcákban több rendőrautó irányítja az autósokat – jelenti a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A forradalom véget ért.

A sorozat előző cikke itt olvasható.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .