Kezdőlap Címkék újlakás-építés

Címke: újlakás-építés

Hatszázezer felett az új lakás négyzetmétere

0

Jövőre a jelentősen megemelkedő áfaszint miatt visszaesik a frissen piacra kerülő lakások száma, mielőtt az idén akár a tavalyi sokéves rekordot is meghaladó eredmény lehetséges a piacon.

 

Tavaly a második félévében 4800 új társasházi lakást adtak el Budapesten, s az első hat hónap 4300-as darabszámával együtt az egész éves értékesítési volumen 9100 lakás volt – utoljára 2006-ban volt ilyen magas szinten a kereslet. A csúcsidőszak 2003-2006 között az eladott újépítésű lakások száma éves szinten meghaladta a tízezret. A mélypontot pedig  2012-ben regisztrálták, amikor 1500 ingatlan talált gazdára.

Két év óta – a fővárosban akkorra már amúgy is élénkülő keresletet – a megemelt csok támogatás, illetve az 5%-ra csökkentett áfa indukálta kínálatbővülés fűti

– mutat rá az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe. Ha azonban 2020-tól újra 27%-ra emelkedik az új lakások áfája, az további áremelkedést generál ebben a szegmensben. Félő, hogy ez a mostani keresleti boom végét jelentené, s így középtávon – mivel a használt lakások árát is nagyban az újaké húzza fel – mindjobban a lakásbérlet felé terelné az embereket – áll az elemzésben.

Forrás: OTP Budapesti Újlakás Értéktérkép

A piaci boom egyik árnyoldalakként az eredetileg meghirdetett átadási dátumhoz képest, elsősorban az építőipari kapacitáshiány miatt egyre több épület átadása késik. Az OTP Jelzálogbank adatbázisában nagyjából a beruházások 80%-ában kellett a két frissítés között eltelt fél év alatt legalább negyed évvel kitolni az átadás dátumát. Emellett arról is egyre több esetben hallani, hogy a növekvő építőipari költségek mellett a beruházók és kivitelezők tapasztalatlansága, illetve a 2019 végi dátum miatti kapkodás minőségi problémákat eredményez az új lakásoknál – hívja fel a figyelmet az elemzés.

Dráguló lakások
A vásárlók egyre több pénzt kénytelenek áldozni egy új lakás megvásárlására. A tavalyi nagyjából 550 ezer Ft/ m²-es budapesti átlag után az idei átadású új lakások átlagára 620 ezer Ft/ m²  közelébe emelkedhet. 2019-ben pedig már a 660 ezres átlag négyzetméterárral kell ismerkednie a fővárosiaknak; ezen belül pedig az I., II., V. és XII. kerületekben keresők hétszámjegyű képzeletbeli árcédulákkal találkozhatnak.    

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!