Kezdőlap Címkék Ujhelyi

Címke: Ujhelyi

Orbán ne jöjjön haza Brüsszelből, amíg ezt el nem intézi!

„Orbán Viktor ne akarjon anélkül hazajönni az európai állam- és kormányfők holnapi csúcstalálkozójáról, hogy nem rendezte el a keleti vakcinával beoltott mintegy kétmillió magyar utazási korlátozásainak kérdését!” – erre szólította fel a miniszterelnököt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerdai online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP európai politikusa elmondta a kormány hibája és felelőssége, hogy a keleti vakcinákat – uniós engedély hiányában – az EU nem fogadja el teljeskörű védettséget biztosító oltásnak, ezért érdemi korlátozásokkal kell szembenézniük az ezekkel oltott százezreknek, ha munkavállalás, ingázás, tanulás, családlátogatás vagy épp egyszerű kirándulás miatt át akarják lépni egyes országok határait. Ujhelyi rámutatott, hogy bár a kormánynak lehetősége és kötelessége lenne bilaterális megállapodásokat kötni a Magyarország számára releváns országokkal, az Európai Unió tagjai közül eddig mindössze hét országgal sikerült csak ilyen egyezséget kötni.

A képviselő a sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Tanács eheti ülésén a járvány kezelése lesz az egyik kiemelt téma, benne a hatályos európai covid-igazolvány rendszerének esetleges felülvizsgálata. Szerinte ez a megfelelő fórum arra, hogy

a magyar kormányfő végre megoldást érjen el a mintegy kétmillió magyar érintett számára.

Emlékeztetett rá, hogy – kormányzati lépések hiányában – neki kellett például lobbiznia az Európai Bizottság elnökénél, Ursula von der Leyenél azért, hogy támogassa az úgynevezett Egészségbiztonsági Bizottságban (Health Security Committee) annak napirendre vételét, hogy a két keleti vakcina után beadott harmadik európai oltást már teljes körű védettségnek ismerjenek el az EU-ban. Ebben a testületben a magyar kormány delegáltja ül és neki van jogosultsága a kérdést az asztalra tenni, ez azonban ismeretei szerint eddig még nem történt meg. Emlékeztetett, hogy Gulyás Gergely miniszter a legutóbbi Kormányinfón újságírói kérdésre azt mondta: utánanéz a történteknek, de meglepődne, ha a kormány nem tett volna kezdeményezéseket az ügyben. Ujhelyi ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy tudomása szerint

a magyar kormány eddig nem élt javaslattal és ennek konkrét részleteiről, illetve a kormánydelegált személyéről is egyelőre hiába érdeklődött írásban a Miniszterelnökséget vezető miniszternél.

Az online sajtótájékoztatón Ujhelyi arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy érjen el érdemi eredményt a keleti oltások elismerésével kapcsolatban az Európai Tanács eheti ülésén.

A Fidesz kormányfője eddig csak akkor próbált meg vétóval élni, amikor a saját politikai érdekei úgy kívánták.

„Ilyenkor persze meglehetősen bátor, hiszen Moszkva tapsol Önnek. Most azt várjuk, hogy a magyar kormány a kétmillió magyar honfitársunk érdekében addig ne álljon fel a tárgyalóasztaltól, ameddig nem születik az ügyükben valós megoldás!” – fogalmazott az MSZP EP-képviselője.

Mi szociális Európát akarunk, a Fidesz még Európát sem!

Világos utat rajzolt fel az MSZP tegnapi tisztújító kongresszusa azzal kapcsolatban, hogy milyen Köztársaságot képzel el és milyen igazságos, szolidáris, szabad és zöld Magyarországot ajánl a polgároknak – kezdi nyílt levelét Ujhelyi István EP képviselő.

Hiteles és jó csapat állt össze ennek képviseletére, amely – bizonyos vagyok benne, hogy – kellő motorja és erősítője lesz a kormányváltáshoz elengedhetetlen ellenzéki együttműködésnek. A párt európai parlamenti képviselőjeként számomra különösen fontos volt, hogy a kongresszus által elfogadott állásfoglalásban jelentős hangsúlyt kapott az európai közösséghez való viszonyunk, az Európai Unió jogos kritikája mellett az európai értékek és az Unió melletti határozott kiállás. Az MSZP álláspontja és ajánlata tehát világos és egyértelmű: egy szociális Európai Uniót akarunk!

Az európai egységes piacnak csak akkor vannak esélyei a dinamikusan fejlődő globális versenytársakkal szemben, ha erősödnek az EU föderális elemei.

A tagállamok gazdaságpolitikájának jelenlegi „összehangolását” szerintünk a közös gazdaságpolitikának kell felváltania. Ezért támogatjuk a költségvetési- és bankuniót, valamint az adójogszabályok harmonizálását a káros adóverseny mérséklése érdekében. Az MSZP egyik stratégiai célja, hogy Magyarország mielőbb csatlakozzon a megreformált euró-övezethez, és már most rögzítse a forint árfolyamát az euróhoz. Az MSZP támogat minden olyan megoldást, amely közelebb hozza az Európai Uniót az emberekhez azzal, hogy a támogatások mind nagyobb része közvetlenül jut el az önkormányzatokhoz, civilszervezetekhez és vállalkozásokhoz.

Támogatjuk a jogállami mechanizmust és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, az uniós források felhasználásának ellenőrzése ugyanis nem Magyarország, hanem annak jelenlegi korrupt politikai vezetői ellen irányul. Ugyanakkor fontos, hogy síkra szállunk az EU reformjáért is annak érdekében, hogy jobban érvényesüljenek a munkavállalói jogok, megszűnjön Európában a szegénység, valamint a természet kizsákmányolása. Azt valljuk, hogy Európának szociális piacgazdaságot kell építenie! Ennek fontos eleme lehet az európai minimálbér, amelyet valamennyi tagállamban egységes szabályok alapján állapítanának meg. A biztonságos megélhetést segítő időskor érdekében szükség van az európai minimál-nyugdíj szabályainak megalkotására is.

Az MSZP egyik sikertörténete az Európai Egészségügyi Unió várható létrehozása, amelyben aktív kezdeményező szerepet vállaltam Brüsszelben: már nemcsak az S&D-frakció, de az Európai Parlament többsége és most már az Európai Bizottság elnöke is az átfogó reform-elképzelés mellett áll.

Az Európai Unió legfontosabb pillére a béke és a fejlődés, az egymásnak feszülésből és feszítésből csak a háború(skodás)ba vezet az út, abból pedig láttunk már eleget az elmúlt évtizedekben. Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy Magyarország az EU tagjaként is megőrizte nemzeti identitását, kulturális értékeit, egyúttal érdemben gazdagította Európa civilizációs örökségét is.

Az MSZP európai víziója tehát világos és pontos. Szemben a jelenlegi kormánypárttal, amely nemhogy szociális Európát nem akar, de valójában Európát sem. Kelet felé kacsintgatva azt mondják: „erős nemzetállamok laza szövetségére” van csak szükség, nem pedig a föderálisabb irányra.

Azt persze elfelejtik hozzátenni az álnemzeti nagyképűségtől elvakulva, hogy mi legyen majd például az erős román nemzetállammal, amely – a fideszeshez hasonlóan – visszautasítja majd, hogy beleszóljanak a dolgaiba. Hiszen miért ne tehetné, ha ez az alapelv.

A Fidesz egy olyan Európát akar, ahol neki mindent szabad (lopni, csalni, hazudni, megfélemlíteni, eltaposni), mindenki más pedig „adja meg a kijáró tiszteletet”.

Ezt a pozíciót az utcai gyermekgalerik frusztrált vezetői szokták felvenni, amíg fel nem nőnek, vagy el nem porolja őket a házmester. Ideje felnőni, ideje korszakot váltani. Az MSZP készen áll, hogy ennek részese legyen.

Bukás után hallgatás – 2019. június

Az még érthető, hogy Kálmán Olga főpolgármester-jelölti aspirációja okán hallgat az MSZP. Talán jobb is, ha nem szólalnak meg, mert Gyurcsány képes megvilágosodni és akkor odalesz az eddig kialkudott tíz polgármesteri helyük is a fővárosban.

Ezek a helyek nem a DK-t érintenék, a Momentum kapná őket, úgyhogy ez már nem okoz nekik olyan fejfájást. Gyurcsánynak elég volt az ATV-ben felvállalni: igenis a körülmények a választás éjszakájához képest megváltoztatták véleményüket. Noha elébb azt mondta, hogy nem mondják fel a korábban kötött megállapodást.

Mérlegeltek, és döntöttek

Az MSZP sunnyogva hallgat, maguk elé tolják Karácsony Gergelyt, aki derekasan állja a sarat, jobban és tisztességesebben, mint azt bármelyikük is tenné a pártszövetségben.

Ujhelyi István, akinek a választási kudarc miatt legnagyobb a felelőssége, még betámadta Gyurcsányt, mert szerinte a DK ellopta az ő választási programjukat, s azzal ért el saját maguk által sem várt sikert, bár az eredeti gondolat leginkább európai pártcsoportjukat illeti. Ez arrafelé szokásos tempó.

Valamivel le kellett ráznia magáról a rosszul sikerült választás kampányfőnöki felelősségét.

Egyiknek sikerül, másiknak nem

Nagyon jól tudják az MSZP-ben, hogy minden szocialista és szociáldemokrata párt a szociálisan érzékeny, gondoskodó Európával kampányolt. Igen ám, de mégha úgy is lett volna, hogy ez az MSZP találmánya, mitől van az, hogy azonos program és jelszavak mellett az egyiknek hatalmas sikert, a másiknak letaglózó bukást hozott? Úgy látszik, nem a jelszavak döntöttek. Egyikük szájából csak panelek hangzottak el, míg volt, akik érthető egyszerűséggel meg is tudták magyarázni, mit értenek a kampányszlogenek alatt.

Tóth Bertalan pártelnök a választási eredmény tükrében csak a korábbi megállapodás betartását emlegette mint legfontosabb – pártja számára utolsó szalmaszálként elővett – vezérfonalat. Elnapolta a felelősség vállalását ő is, még elnézést sem kért csalódott, megcsappant létszámú választóitól. Pedig megérdemelték volna. Igaz, így nem vállalva a vereség felelősségét,

prolongálhatta kényelmes vezetői pozícióját legalább az őszi önkormányzati választásokig.

(Olvasóink között végzett nem reprezentatív felmérés  eredménye alapján 73 százalék szerint  az MSZP vezetésének azonnal le kellett volna mondania.)

Ha emlékezetem nem csal, a választást megelőző hetekben nemigen hallottunk mást, mint hogy csak a Párbeszéd és az MSZP szövetsége volt képes összefogásra, míg a többi pártot önző módon a saját érdekei vezérlik. Igaz, ezt úton-útfélen hangoztatták – persze a „pozitív” üzenetküldés jegyében -, ezzel próbálták magukhoz kötni a már nagyon régen teljes ellenzéki összefogást óhajtó baloldali választókat.

Közben az MSZP képes volt védelmébe venni Bangóné patkányozását. Sőt, a kampányfőnök két napig rodeózott a médiában a patkánykormány szlogennel. Aztán amikor rájött, hogy nagyot koppant, elhallgatott.

Jávor nélkül még nagyobb bukás?

Amikor pedig érzékelték, hogy ez valamiért most nem jön be, azoknak a nem keveseknek lelkére igyekeztek hatni, akik az MSZP-re már nem, de Jávor Benedek bejutására szívesen adnák szavazatukat. A közvélekedés szerint ha Jávor Benedek nem olyan népszerű a választók között, még az ötszázalékos eredményt sem biztos, hogy eléri a pártszövetség. Eszerint a nulla százalékos, eredetileg zöld színekben versenyző Párbeszéd segítette be az Európai Parlamentbe a baloldaliság letéteményeseit. (Ezt közvélemény-kutatás feladata lesz igazolni vagy cáfolni.)

Azzal teljesen egyetértek, hogy azt az egy parlamenti helyet az MSZP-nek kell betölteni. Nem létezhet olyan indok, amiért erről le kellett volna mondani a pártnak. Még Jávor Benedek kiesése sem az.

Az persze nem meglepő, hogy a szocialisták természetesen a nyilvánosság bevonásával vívtak néhány csörtét ezért az egy pozícióért. Alkotmánynapi látványos tűzijáték Szanyi elkeseredett, de nem csak a maga szempontjából szókimondó nyílt levele.

Arra most nemigen térnék ki, amikor választási gyűlésen másik baloldali párt ellen uszítottak, már csak azért sem, mert akkor az érintett párt vezetői – tőlük valójában szokatlan bölcsességgel – nem reagáltak a hátbatámadásra. Tudták, ha bármit szólnak, azzal ismét elégedetlenséget szítanak: az okos enged, szamár szenved elvét alkalmazták. Hát bejött.

Mély hallgatás az újabb konkurens láttán

Néhány nap eltelt Kálmán Olga színre lépése óta. A DK bejelentése után mély hallgatásba burkolóztak, nem hivatalosan csak annyit mondott valaki, „mondtam nekik, hogy meglépik, de nem hallgattak rám.” Az időközben kibocsátott kör-sms arra utasította őket, hogy senki ne nyilatkozzon, küldje az érdeklődőket a sajtóosztályhoz. Mi erre várunk türelmesen, miközben néhány MSZP-közeli média átkokat szór Gyurcsány fejére.

Igaz, ő mérlegelt és döntött.

Újhelyi: Magyarország nem maradhat zöld-képviselet nélkül az EP-ben!

Olyan időt élünk, amikor az emberiség jövője – ha úgy tetszik: megmaradása – a környezeti fenntarthatóság és a klímavédelem prioritásként való kezelésén múlik.

Olyan időt élünk, amikor az Orbán Viktor vezette illiberális kormány elutasítja a klímapolitika területén kitűzött uniós célokat, csak hogy a német autóipari cégeknek kedvezzen. Olyan időt élünk, amikor a Fidesz vezetői már nem is tagadják, hogy számukra a gazdasági nyerészkedés fontosabb, mint a környezetvédelem. Olyan időt élünk, amikor a Fidesz holdudvarának eszement véleményformálói már arról beszélnek: a klímaváltozással való riogatás valójában a „sorosista összeesküvés” hazugsága, csak hogy elfedjék vele a migráció problémáját. Olyat időt élünk, amikor Magyarországon évente tizenhatezer ember hal meg a légszennyezéssel összefüggő megbetegedések miatt, de a Fidesz európai parlamenti képviselői nem szavazzák meg azt az állásfoglalást, amely megfékezné a légszennyezés súlyosbodását. És olyan időt élünk, amikor egy ilyen sorsfordító időszakban a magyar választók döntése értelmében sajnos nem lesz magyar tagja az Európai Parlament zöld frakciójának.

Kötelességemnek érzem, hogy az MSZP-Párbeszéd piros-zöld szövetségének egyetlen európai parlamenti képviselőjeként – az eddig vitt szakterületeim mellett – felvállaljam a környezeti fenntarthatóság ügyének aktív képviseletét is Brüsszelben. A klímavédelem és a környezettudatosság elsődleges kell legyen a következő években, ebben pedig a szociáldemokrata frakció visszatérő tagjaként innovatív szereplő akarok lenni: ezért jelentkezem a környezetvédelemmel foglalkozó parlamenti szakbizottság egyik tagjának.

Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa az elmúlt években példamutató munkát végzett ezen a területen, politikusi és szakmai örökségének továbbvitele ezért nemcsak lehetőség, de kötelesség is.

Felhívtam és arra kértem Benedeket, hogy amennyiben jövőbeli munkája megengedi majd, úgy észrevételeivel segítse a munkámat. Magyarország nem maradhat zöld-képviselet nélkül az EP-ben, különösen nem akkor, amikor a Fidesz-kormány felelőtlenül kiárusítja környezetünket és jövőnket a nagytőkének.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznegyvenhatodik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Ujhelyi István tiszta vizet öntött a medencébe

Ujhelyi István rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Szegeden, hogy megcáfolja a fideszes propaganda hazugságait a „luxus” ingatlanáról. A sajtót beengedte a házába és a kertjébe, mindenki ellenőrizhette, hogy tényleg 34-40 milliót költhetett-e csak a felújítására.

Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint az ingatlan összesen nem ér 30-40 millió forintot, amennyit a Szeviép egyik vezetőjének állítása szerint a cég 2008-ban a felújítás finanszírozására fordított. Ujhelyi szerint valószínűleg egy vádalku felajánlásával vették rá a hazugságra.

Ujhelyi István elmondta, 2002-ben feleségével költöztek az 1980-as években házgyári technológiával épült szőregi házba. Az épület földszintje 80 négyzetméteres és ugyanekkora területű a beépített tetőtér.

A politikus leszögezte, a Szeviép vezetője által elmondottakból egy szó sem igaz, mivel a ház felújítása évekkel korábban történt meg, a rekonstrukció költsége pedig töredéke volt a 30-40 millió forintos összegnek.

Az épületet, amelyet mint mondta, még túlozva sem lehet luxusvillának minősíteni, 2004-ben újították föl, ekkor kicserélték a nyílászárókat is. Később az épület külső hőszigetelést kapott, a melléképületet is kifestették, újraburkolták és az elektromos rendszerét is kicserélték – közölte a politikus, a munkákról 300-600 ezer forint közötti számlákat bemutatva.

A házhoz nem tartozik wellnessközpont, sem medence, sem konditerem, mint azt a fideszes média állította. A melléképületben van egy évekkel ezelőtt elromlott pezsgőfürdő, amelyet drága lenne kibontani, egy szauna és két kondigép, amit használtan vett egy konditeremtől. A telket – ahogy a városrészben sok más területet – egykor rózsakertészek használták, így a kert végében van egy az öntözővíz tárolására használt kisebb tó, a kertet ma is ebből locsolják – mondta Ujhelyi István.

Az EP-képviselő hangsúlyozta, 18 éves kora óta a nyilvánosság előtt végzi munkáját, soha nem kellett elbújnia az emberek elől, országgyűlési képviselőként azok között élt, akik megválasztották. Hozzátéve: egyetlen egyszer sem vádolták meg azzal, hogy korrupt politikus lenne.

Ujhelyi István természetesnek nevezte, ha politikai tevékenysége miatt támadják, azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy a házában gyermekeiről az ablakon keresztül vagy drónnal felvételeket készítenek, ezért felszólította az újságírókat „álljanak le családja zaklatásával”. Ebben az ügyben megtette a feljelentést.

Újhelyi István, lábbal lefelé a Köztársaság téren

0

Lábánál fogva lóg a Köztársaság téren Újhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője. Szerencslére csak bábu formájában, de a látvány így is gyomorforgató.  

A tettet egy szélsőséges írásairól elhíresült portál követte el. nevüket itt és most nem reklámozzuk, ők – Felakasztottuk Ujhelyit – A Köztársaság térnél megtaláljátok  – címmel tették közkinccsé, hogy mit tettek.

Itt tartunk jelenleg, idáig jutottunk.

Az esetről Facebook-oldalán Újhelyi István is beszámolt. Mnt írja, „Orbán Viktor gyűlöletpolitikája ide juttatta az országot: immár nem is annyira burkoltan fenyegetnek akasztással. Az elmúlt hetekben számos uszító, gyűlölködő, tettlegességgel fenyegető üzenetet kaptam, amiért hazafias módon kiálltam Magyarország és a magyar emberek érdekeiért az orbáni rezsimmel szemben… Ez utóbbi akció nyilván már nem maradhat megfelelő hivatalos következmény nélkül.”

Újhelyi szerint az eszement gyűlölködés, ami Magyarországon és a végletekig megosztott magyar nemzeten belül zajlik, szintén nem maradhat következmények nélkül. Rendszerváltás kell, különben végleg belesüllyedünk ebbe a gerjedő polgárháborúba.

Láttunk már ilyen képeket, hatvan évvel ezelőttről, amikor a Köztársaság akasztottak. Van, akiben ez szép emléket idéz és ezek közé ide tartozik a portál is, amelynek a nevét juszt sem írjuk le, de akit nagyon érdekel, az Újhelyi István Facebookos posztjában megtalálja.

Mi, anélkül, hogy nevet említenénk, csupán annyit tennénk hozzá: te tetted ezt, király!

A szocialisták tényleg igennel szavaznak

0

„A Magyar Szocialista Párt elnökségének mai döntése értelmében a párt Európai Parlamenti képviselői meg fogják szavazni a Sargentini-jelentést. Ez hazafias kötelességünk a magyar emberek és Magyarország érdekében” – írja Újhelyi István szocialista EP-képviselő a Facebookon.

 

A Magyar Szocialista Párt elnökségének mai döntése értelmében a párt Európai Parlamenti képviselői meg fogják szavazni a…

Közzétette: Ujhelyi István dr. – 2018. szeptember 10., hétfő

A Független Hírügynökség délelőtti értesüléseit Újhelyi István Facebook-posztjában megerősítette. Mint akkor megírtuk, az MSZP Elnöksége eldöntötte, hogy igennel szavaz a szerdai voksoláson Strassbourgban.

Úg tudjuk, Jávor Benedek, a Párbeszéd képviselője is az igen gombot nyomja majd meg. Az LMP holnap sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra döntését. Úgy tudni, a Jobbik tartózkodni szándékozik.

Ugyancsak Újhelyi István jelentette be először, hogy az Európai Parlament Jogi Szakszolgálata arra az álláspontra jutott, hogy a „magyar ügyben” a szavazásnál a tartózkodás nem befolyásolja a végeredményt, ezzel a jogi vita le is zárult. A Fidesz hiába próbált egy 1979 óta érvényben lévő szabályt kijátszani! – írta.

A tartózkodás nem lesz „nem”?

0

„Bennfentes információim szerint az Európai Parlament Jogi Szakszolgálata néhány perccel ezelőtt arra az álláspontra jutott, hogy a „magyar ügyben” a szavazásnál a tartózkodás nem befolyásolja a végeredményt, ezzel a jogi vita le is zárult. A Fidesz hiába próbált egy 1979 óta érvényben lévő szabályt kijátszani!” – írja a Facebookon Újhelyi István.

 

❗️❗️❗️BREAKING NEWS❗️❗️❗️Bennfentes információim szerint az Európai Parlement Jogi Szakszolgálata néhány perccel…

Közzétette: Ujhelyi István dr. – 2018. szeptember 10., hétfő

 

A Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselőjének információját hivatalosan még nem erősítették meg, azt a parlament elnökétől várják a  mai nap folyamán. Megfigyelők szerint ez annyit jelenthet, hogy meglesz a 7. cikkely szerinti eljárás elindítására a lehetőség. Ehhez a képviselők kétharmadának a jóváhagyása kell.

A Fidesz ugyanakkor azt állítja, hogy különleges szavazás lévén, a tartózkodást a nemek közé kell elszámolni. Ezt próbálja elérni Strasbourgban.

Holnap lesz az Európai Parlamentben a magyar jogállamiságról szóló Sargentini-jelentés vitája, majd szerdán szavaz róla a parlament. Ha kétharmaddal megszavazza, akkor elindulhat a 7. cikkely szerinti eljárás.

A Fidesz és a kormány úgy próbálja beállítani a szavazást, hogy az Magyarország ellen irányul és kizárólag a menekültügy miatt kerültünk „veszélybe”. Ám a jelentés általában az emberi jogi helyzettel és a demokrácia állapotával foglalkozik, s nem az országot, hanem a kormányt bírálja.

Az MSZP elnöksége ma dönt arról, hogy megszavazza-e a jelentést, ám a FüHü úgy tudja, a válasz igen lesz. A Párbeszéd képviselője, Jávor Benedek hasonlóan voksol majd, miként a Demokratikus Koalíció is így döntött. Az LMP holnap jelenti be döntését, a Jobbikról eddig úgy lehetett tudni, hogy nem vesz részt a voksoláson.

Megfigyelők nem csak Magyarország számára látják kiemelkedően fontosnak a szerdai szavazást. Az Európai Unió és maga a Néppárt jövőjét is befolyásolni fogja az, ahogy elemzésünkben olvasható.

Beszélgetések Európáról és Magyarországról

0

Sajátos akciót hirdetett Szegeden  Újhelyi István, az MSZP parlamenti képviselője: taxisnak állt és vállalta, hogy elfuvarozza az érdeklődőket a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) helyszínére, közben pedig Európáról, Magyarországról és az aktuális közéleti kérdésekről beszélgetett az utasokkal.

Az utasokat fuvarozó képviselő egy napjáról készült  összefoglaló itt látható.

Bréking nyúz, 2018. 08. 19. – Tudósítás a másik valóságból

0

Nem túl erős az alternatív valóság mai felhozatala, érezhető, hogy még mindig nyár van, háromnapos ünneppel súlyosbítva. Migránsokról legföljebb kitalálni lehet híreket, de ahhoz fantázia kéne, így hőseink kénytelenek Kálmán Olgára és Újhelyi Istvánra fanyalodni. Meg persze Soros György is játszik, ő kihagyhatatlan a csapatból, Isten tartsa meg még jó sokáig közöttünk, egészségben.

 

Kálmán Olgán lovagol az Origo

„Kálmán Olga mellőzöttségét, úgy tűnik, minden alapot nélkülöző nagyzolásban vezeti le. A Hír TV-től kirúgott, a jobboldali kormány elleni elkötelezettségéről és végtelen elfogultságáról híres műsorvezető legutóbbi Facebook-videójában „több százezres” követői számról beszélt a hivatalos oldalát illetően, azonban a valóság ennek csak a töredéke – 21 ezer. Kálmán tehát igyekszik magát jóval népszerűbbnek beállítani, mint amennyire valójában az. De kár a gőzért, mivel eddig egyetlen ellenzéki csatorna sem kívánta alkalmazni a kirúgott műsorvezetőt, sőt Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója egy interjúban néhány napja kijelentette, hogy nem akarja visszavenni az ATV-t korábban Simicska Hír TV-jéért otthagyó riportert. (Origo: Kálmán Olga már a számokkal is gondban van).

Pár­tot ala­pít Soros György Ma­gyar­or­szá­gon

A Ripost cikkének, hogy rögtön az első mondatból kiderüljön, hogy Soros György nem alapít pártot Magyarországon. Hanem, idázzük a Ripostot: „Pár­tot ala­pít a Soros-féle Mig­ra­tion Aid nevű szer­ve­zet, hogy ne kell­jen adóz­nia a spe­ku­láns tá­mo­ga­tá­sai után.”

De ez nem egy új hír, maga a Migration Aid közölte ezt korábban. „A Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott a Migration Aid, hogy ezzel új dimenzióba lép a hatalommal vívott harcuk. Stílszerűen Éjjeli Őrség lesz a nevük, mint anépszerű orosz vámpír-trilógiának.

Vagyis, most már az oroszok is be lettek keverbe a képbe, és ezúttal persze a rossz oldalon állnak. Nem mindig rosszak ők, amikor Paks 2-t építenek a mi pénzünkön, akkor jók, de ha egy orosz filmből kölcsönöznek nevet a Ripostnak nem tetsző valakik, akkor vámpírok. És rosszak.

„A Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott a Migration Aid, hogy ezzel új dimenzióba lép a hatalommal vívott harcuk. Stílszerűen Éjjeli Őrség lesz a nevük, mint a népszerű orosz vámpír-trilógiának.” (Ripost: Pár­tot ala­pít Soros György Ma­gyar­or­szá­gon) 

Újhelyi, a főbohóc, avagy a 888 megvédi a Magyar Időket

„A szocialisták brüsszeli politikusa szerint Szent István is Soros-ügynök a kormánypártok logikája alapján. Hogy mindez miért is kívánkozott ki Ujhelyiből augusztus 20-a előtt, annak megfejtését rábízzuk az olvasókra. Az MSZP Európai Parlamenti képviselője – aki egyben a világ cirkuszművészetének nagykövete is – úgy gondolta, hogy a nemzeti ünnepünk alkalmából érdemes lenne kedélyes, „olcsó tréfát” űzni Szent István nevével egy kis kormánykritika kedvéért, de a ballib „humor” helyett (vagyis inkább mellett) végül a sivalkodást és a blődséget választotta:

„Először úgy gondoltam, hogy augusztus 20-a előestéjén kedélyes viccet csinálok abból: vajon a Magyar Idők mikor üzeni meg egy kultúrharcos cikkben a Szent István királyunk emlékét őrzőknek, hogy vége a dalnak, mert egy virtigli Soros-ügynök támogatóinak nincs bocsánat a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Végül elvetettem a kedélyeskedést: nem csak azért, mert történelmi nagyjaink emlékével nem illik olcsó tréfát űzni, de az orbáni abszurd is bármennyire komikus, mégiscsak véresen komoly és mindannyiunk bőrére megy.” (888: Ujhelyi István ismét bizonyította, miért ő az MSZP főbohóca.)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!