Kezdőlap Címkék ügyintézés

Címke: ügyintézés

Mégsem nyílik mindenkinek a Cégkapu

0

Januártól mégsem kötelező a Cégkapu használata a gazdálkodó szervezeteknek, a jogszabály 2018-ra átmeneti időszakot vezetett be, a cégek jövőre is a képviselőik Ügyfélkapuján keresztül kommunikálhatnak az adóhatósággal – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV csütörtökön.

Bár eredetileg kötelező elektronikus kapcsolattartást rendelt el a jogszabály, az adóhatóság most mégis azt közölte, hogy „a vállalkozások adóügyeiket továbbra is a lehető legkényelmesebben, elektronikusan intézhetik, az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás az adóügyek intézésében, és 2018-tól a cégek is használhatják még az Ügyfélkaput”.

Az átmeneti időszak 2018 egészére kiterjed, ezalatt a cégek választhatnak, hogy változatlanul

az eddig is használt Ügyfélkaput veszik-e igénybe

a kapcsolattartásra. Ez időben a NAV kizárólag az adózótól Cégkapun keresztül érkezett ügyekben küldi a válaszüzenetet a Cégkapun keresztül, minden más esetben az Ügyfélkaput használja.

A jogszabály szerint augusztus végéig kellett regisztrálnia minden gazdálkodónak a Cégkapuban – az egyéni vállalkozók kivételével. Január elsejétől pedig ezen keresztül ment volna a kapcsolattartás minden hivatallal az adóügyek mellett például az önkormányzati eljárásokban, bírósági perekben is.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!