Címke: trump
Trump kész katonai erővel fellépni a törökök ellen
Pompeo külügyminiszter szerint Trump elnök kész katonai erőt is bevetni a török invázió ellen. Erről a CNBC televíziónak beszélt amikor elemezte a helyzetet Szíriában....
Erdogan új iszlám államot akar Szíriában
Az izraeli ynetnews véleménye szerint a törökök évek óta készülődnek arra, hogy megfojtják a kurd autonómiát, amely legyőzte az Iszlám államot. A portál szakértőjének...
Trump szankciókkal akarja megállítani a törökök offenzíváját
"Trump nem adott szabad jelzést Erdogannak Szíriában!" - közölte Mike Pence alelnök, aki arról is beszámolt, hogy Trump felhívta a török elnököt. Határozottan kérte:...
Egy tahó és egy barbár
Abban nagyjából már kezd közmegegyezés kialakulni a civilizált világban, hogy Trumpnak inkább börtönben és a történelem szégyenpadján volna helye semmint az elnöki poszton.
Elnöki győzelem...
Moszkva hibrid háborút folytat a Nyugat ellen
Ennek elit alakulata a GRU , a katonai hírszerzés 29155-ös csapata - állítja a New York Times, amely hosszú cikket szentel a témának. Már...
„Az USA kivonulása Szíriából katasztrófa lenne Izrael számára”
A republikánus szenátor abból az alkalomból nyilatkozott az ynetnews izraeli portálnak, hogy Trump elnök jelezte: az Egyesült Államok fokozatosan kivonja a csapatait Szíriából és...
Iráni hacker akciók az USA-ban
Az amerikai elnökválasztási kampány iránt érdeklődő iráni hackerek próbálkoztak augusztusban és szeptemberben azzal, hogy feltörjék a kódokat az Egyesült Államokban.
Ezt Tom Burt, a Microsoft...
Rakéta kísérlet a tárgyalások bejelentése után
Észak Korea két rakétát lőtt ki - valószínűleg tengeralattjárókról - közölte a védelmi minisztérium Szöulban. Mind Dél Korea mind pedig Japán tiltakozott mondván: Észak...
Az USA megerősíti Szaúd Arábia légvédelmét
Joseph Dunford vezérkari főnök bejelentette Washington megerősíti Szaúd Arábia légvédelmét. Eza z USA egyik válasza a néhány nap előtti dróntámadásra amely Szaúd Arábia legfontosabb...
Észak Korea üdvözölte Trump új tárgyalási javaslatát
"Bölcs politikai döntésnek" nevezte az USA elnökének elképzelését arra, hogy miképp lehetne kimozdítani a holtpontról az amerikai koreai tárgyalásokat Kim Myong Gil főtárgyaló. A...



























