Kezdőlap Címkék Transparency Internationa

Címke: Transparency Internationa

A Transparency félreérti

Bemutatták a Transparency International rendszeresen elkészülő korrupciós jelentését a világ országairól, és a magyar szervezet illetékeseinek arra kellett rámutatniuk, hogy a korrupciós fertőzöttség szempontjából Magyarország immár az Unió leginkább fertőzött tagországa.

Természetesen a média is felkapta a témát, az újságírók együtt szörnyülködtek az elszomorító eredményen. A szörnyülködés annyiban jogos, hogy a korrupció-érzékelési indexet az adott országgal, annak hatóságaival kapcsolatba kerülők véleményének összegzéséből számítják, s az most így alakult. Ugyanakkor szerintem az állítás az eredmény félreértett értékelésén alapul.

Kiderül ez tulajdonképpen a Transparency magyarországi ügyvezetőjének a Klubrádióban elhangzott interjújából is. Martin József Péter ugyanis elmondta: amellett, hogy az intézmény által számított korrupciós indexet illetően Magyarország immár Romániánál és Bulgáriánál is rosszabb eredményt produkál (miközben az előző jelentés szerint még holtversenyben volt velük), a „hétköznapi” korrupció Romániában vagy Bulgáriában még mindig kiterjedtebb, mint nálunk,

nálunk az államilag szervezett korrupció erősebb. Merthogy Magyarországon a Fidesz-közeli cégek megszállták az államot.

A Transparency magyarországi vezetője jó irányban indul el, de nem jut el a helyes megoldáshoz. Nálunk ugyanis nem a state capture, az állam megszállása nemzetközileg ismert esetéről van szó. Nem a politikát befolyásoló vállalkozásokról, hanem a fordítottjáról: a politikai hatalom által önkényesen kedvezményezett, közpénzből felfuttatott és ugyanakkor a politikai hatalmat szükség esetén kiszolgáló vállalkozásokról van szó.

Amikor Lánczi András filozófiaprofesszor, Orbán egyik házi ideológusa néhány éve azt nyilatkozta, hogy amit az ellenzék korrupciónak nevez, az nem az, hanem a Fidesz politikájának lényege, bizonyos értelemben igazat mondott.

(Már korábban is elismertem ezt.) Amit a büntetőjog korruciónak nevez, vagyis amikor valaki pénzt vagy ajándékot ad egy közigazgatási tisztviselőnek (vagy más esetekben akár egy vállalat ügyintézőjének, anyagbeszerzőnek vagy bolti eladónak), hogy a tisztviselő, ügyintéző, eladó neki kedvező döntést hozzon (például neki adjanak egy megrendelést, megkapjon egy építési engedélyt, hozzájusson hiánycikkhez stb.), az klasszikus vesztegetés, korrupció, amely mindig kölcsönös előnyökről szól.

Ilyen is előfordul a Fidesz államában, például a Schadl–Völner ügy jellegzetesen ilyen. Amikor azonban egy közbeszerzést az előre kiszemelt pályázó nyer, mert a pályázati feltételeket is testre szabják, hogy csak ő nyerhessen, az nem kétoldalú, hanem egyoldalú ügylet, nem vesztegetés, nem korrupció a szó büntetőjogi értelmében. Márpedig ez az, ami az Orbán-rendszerben a leginkább elterjedt. Az állami döntés kedvezményezettje nem ad semmit a kedvezményért cserébe. Ő egyszerűen a politikai hatalom kedvezményezettjeként jut előnyhöz. Lánczi professzor szerint ez az orbáni állam ama törekvésének megnyilvánulása, hogy állami eszközökkel támogassa a nemzeti tőkésosztály létrejöttét. A korrupció bűncselekmény, az ilyen állami politika nem az.

Nem így van. Az orbáni államnak ez a gyakorlata valóban nem korrupció ugyan – hiányzik belőle a korrupció alapvető eleme, az előnyök kölcsönössége –, de bűncselekmény, amelyet hivatali visszaélésként, hűtlen kezelésként nevez meg a büntetőjog.

A közbeszerzésnél az állami hatóság kötelessége a közpénzek leghatékonyabb, leginkább takarékos felhasználása. Ha viszont a pályáztatásnál nincs valódi, tisztességes verseny a pályázók között, ha a feltételeket a kiválasztott kivitelező javára alakítják ki, az megvalósítja a hivatali visszaélést, a hűtlen kezelést. Miután ez – mint Lánczi professzor elismerte – a Fidesz tudatosan követett politikája, itt bűnös kormányzás folyik.

A Transparencynél ezt rendszerszerű korrupciónak nevezik, és legtöbbször így beszélnek erről az ellenzéki politikusok. Ez nem pontos jellemzés: itt nem korrupcióról, hanem rendszerszerű hivatali visszaélésről van szó. A különbség a más országokban megfigyelt korrupcióhoz képest nem mennyiségi, hanem minőségi. Nem több, hanem más. Aki mennyiségi különbségként ábrázolja a helyzetet – mint a Transparency rangsora –, az szerintem félreérti a helyzetet, félrevezeti a közönséget.

Nem fölösleges kötözködésrő, öncélú fogalmi vitáról van szó. Ha csak arról lenne szó, hogy Magyarországon több, erősebb a korrupció, mint más országokban, akkor lenne értelme a kormánytól várni a megfékezését. Ahogy az Európai Bizottság teszi. Ha viszont a hatalmon levők által rendszerszerűen folytatott hivatali visszaélésről van szó, akkor ennek visszaszorítása nem várható az Orbán-kormánytól. Ez a kecskére a káposztát esete.

Elismerem: az Európai Bizottság nem tehet mást: partnere nem lehet más, mint a hivatalban levő kormány. A rendszerszerű hivatali visszaélés megszüntetése csak a rendszer megszüntetésétől remélhető. Ez pedig nem az Európai Bizottság dolga.

Előleg és korrupció

Akkor kaphatna előleget az uniós helyreállítási alapból az Orbán kormány, ha hozzájárul ahhoz, hogy Brüsszel ellenőrizhesse: végülis kik kapják meg az uniós pénzeket – írja az általában jólértesült brüsszeli Politico.

A 7,2 milliárd eurós keret első 13%-áról van szó vagyis csinos összegről. Csakhogy ehhez Orbán Viktornak be kellene ismernie: az uniós pénzek javát a rokonok, barátok és üzletfelek kapják.

A Fidesz propaganda ezért is kapaszkodik kétségbeesetten a pedofil törvénybe, hogy elfedje a kínos igazságot: az igazi vita Brüsszel és az Orbán kormány között a korrupció miatt van!

A pedofil törvény fügefa levél

Emögé kívánja elrejteni Orbán Viktor azt a kínos tényt, hogy Magyarország azért nem kaphatja meg egyelőre a helyreállítási alapból neki járó pénzt, mert Brüsszelben úgy gondolják: a hatalom azt lenyúlja!

A nemzeti együttműködés rendszerének elmúlt időszaka aligha cáfolja az Európai Unió feltételezését. Brüsszelben az is feltűnt, hogy a Transparency International Magyarországot az EU három legkorruptabb országa közé sorolta Bulgáriával és Romániával együtt.

A Fidesz válasza erre az, hogy a Transparency International Soros György által támogatott intézmény. Csakhogy a korrupció akkoris korrupció marad, ha arra a politikai ellenfelek mutatnak rá.

Ezért van pácban Orbán Viktor ugyanis a pénzek kiutalására minden tagállamnak rá kell bólintania.

Hollandia vezetésével egy kis csoport fogadkozik, hogy csak akkor engedi a pénz kiutalását, ha ellenőrizni lehet annak útját Magyarországon.

Orbán Viktor viszont épp azért nem lépett be az Európai ügyészségbe, hogy ez ne történhessen meg.

Az Európai ügyészségbe Románia is belépett, sőt ők adják a főügyészt. Laura Codruta Kövesi Bukarestben minisztereket is rács mögé juttatott amíg az ottani korrupció ellenes ügyészség élén állt. Vele semmiképp sem kíván találkozni Orbán Viktor. Ki tudja miért ?

Pénzmosási rekord Németországban

114 914 gyanús esetet talált tavaly a Pénzügyi Felügyelet az Európai Unió legerősebb államában, ahol az ellenőrzést mintaszerűnek tartották. Eddig.

Jött a Wirecard ügy, és kiderült: az ellenőrző hatóságok ott is behunyják a fél szemüket, ha hazai cég felfutását szeretnék elősegíteni egy ígéretes piacon.

Miben látják a problémát a Pénzügyi Felügyeletnél?

„A mi nagy problémánk az, hogy Németországban a pénzmosás ügyészi kivizsgálása nincs igazán jól megalapozva” – nyilatkozta a berlini Tagesspiegelnek a Pénzügyi Felügyelet vezetője.

A müncheni ügyészség viszont a Pénzügyi Felügyeletet okolja a késlekedésért a Wirecard ügyben. Korábban a Deutsche Welle arról számolt be, hogy a Pénzügyi Felügyelet szándékosan visszatartott kényes dokumentumokat a Wirecard esetében, ezzel is hátráltatva a nyomozást a kétmilliárd eurós ügyben.

A Transparency International figyelmeztette a németeket

50%-al több gyanús pénzügyi tranzakciót regisztráltak tavaly mint az előző évben. Különösen veszélyeztetett az ingatlan szektor – hívta fel a figyelmet a Transparency International már 2017-ben. 30 milliárd eurós kétes hátterű beruházást regisztráltak a németek ingatlan piacán. Mit jelentett ez a gyakorlatban?  Azt, hogy

az olasz maffia több milliárd eurót mosott tisztára ingatlan üzletekben Németországban!

Ha lassan is, de a Bundestagban is döntésre jutottak a honatyák és honanyák. Múlt novemberben összhangba hozták a német pénzmosási törvényt az uniós irányelvekkel. Megszigorították az ellenőrzést. Ez azt jelenti, hogy a gyanús ügyleteket jelentenie kell a hatóságoknak az ingatlan ügynököknek, jegyzőknek is. A felmérések szerint a különböző maffiák a kétes pénzeik 15-30%-át fektetik be az ingatlan piacon, ahol nemcsak az adás-vétel jelent remek pénzmosási lehetőségeket, de a felújítás vagy a lakás bérlet is Németországban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK