Kezdőlap Címkék Tiltott támogatás

Címke: tiltott támogatás

Ez nem a Jobbik napja: 660 milliót bukhatnak

0

Tiltott finanszírozás miatt 331 milliót visszafizettetne a Jobbikkal a számvevőszék, és a párt ugyanekkora összegű költségvetési támogatástól is eleshetne. A Jobbik a Simicska-féle plakátcégtől kapott kedvezményes tarifa miatt kerülhet bajba. Szerdán emeltek vádat Kovács Béla ellen kémkedés miatt.

Csapás csapás hátán a Jobbiknál. Szerdán előbb az ügyészség vádat emelt Kovács Béla (KGBéla) európai parlamenti képviselő ellen kémkedés és költségvetési csalás ellen – amiután az érintett kilép a pártból -, most pedig az Állami Számvevőszék azt állapította meg, hogy idén az első fél évben

331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el.

Mint írják, az ÁSZ a jelentéstervezetben tájékoztatta a pártot, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján az idei első félévben a Jobbik összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül.

A számvevők közleményéből ugyan nevesítve nem olvasható, de egyértelmű, hogy a módosított törvényi előírás alapján a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó reklámcég árkedvezménye miatt találták meg most a Jobbikot – az Ők lopnak… hirdetések miatt változott a törvény. (Azt írják, hogy a törvény tiltja: pártok a listaárnál alacsonyabb tarifa alapján fizessenek közterületi hirdetésekért.) Ezután döntött úgy a Jobbik, hogy 1100 plakáthelyet megvásárol Simicska vállalkozásától.

Forrás: jobbik.hu

Az ÁSZ magyarázólag közli, hogy a tiltott támogatás mértékét ők állapítják meg, amelyet a párt a felhívástól számított 15 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek. Emellett a Magyar Államkincstár

a párt központi költségvetésből juttatott támogatását ugyanekkora összeggel csökkenti.

Vagyis kétszer 331,660 millióval könnyítenék meg a Jobbikot.

A Jobbiknak 15 napja van észrevételt fűzni az ÁSZ megállapításaihoz. (Az ÁSZ részletes közleménye itt olvasható.)

A párt már reagált is: szerintük az ÁSZ érdemi vizsgálat és pénzügyi dokumentumok átvétele nélkül hozott ítéletet. Közleményükben azt írják, hogy az Állami Számvevőszék futárja kézbesítette nekik szerdán a jelentéstervezetet, amely címe szerint a Jobbik 2015-2016 évi gazdálkodásáról szól, tartalmában viszont a 2017-es időszakra vonatkozó megállapításokat tartalmaz. „Az Állami Számvevőszék által megállapított tiltott vagyoni hozzájárulás megállapításának körülményei és maga a megállapítás is nonszensz, minden szakmai alapot nélkülöz” – véli a Jobbik. Hozzáteszik, hogy az ÁSZ nem folytatott le érdemi vizsgálatot a Jobbiknál sem a 2015-2016 évekkel kapcsolatban, sem a még le nem zárt 2017-es év tekintetében, hiszen maga függesztette fel mondvacsinált okokra hivatkozva a vizsgálatot szeptember 29-én.

Schön Péter gazdasági igazgató szerint

„a Fidesz az Állami Számvevőszéket felhasználva akarja anyagilag ellehetetleníteni a legerősebb ellenzéki pártot,

amely a kormánypárt egyetlen érdemi kihívója a jövő évi választásokon.”

Az LMP is közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban, melyben azt írják, hogy az Állami Számvevőszék is beszállt a kampányba, amikor megbüntette a Jobbikot, és ez elfogadhatatlan. Hozzáteszik, hogy az illegális pártfinanszírozás minden formáját elítélik, de szerintük ugyanekkora problémát jelent a kettős mérce, és az elvileg független intézmények Fidesz általi megszállása is. Az LMP ugyanis úgy véli, hogy az ÁSZ az elmúlt években már milliárdokra büntethette volna a Fideszt hasonló okok miatt, de az ő ügyeikkel nem foglalkoztak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!