Kezdőlap Címkék Tiencsin

Címke: Tiencsin

Hova vezet az Új Selyemút?

Kambodzsa az Új Selyemút mintadiákja, de a siker nem szembeötlő pedig kirakatnak szánják Pekingben, ahol hamarosan csúcstalálkozót rendeznek, melyre a magyar miniszterelnököt is várják. A BBC annak nézett utána, hogy mennyire eredményes ez a program ott, ahol a legrégebben és a leglelkesebben követik: Kambodzsában, melynek új miniszterelnöke nemrég Kínában járt.

15 éve kezdődött meg az óriási turista központ építése a tengerparton, de ma sem látszik még sok belőle – számol be a tudósító Kambodzsából. Szigorúan titokban készítették elő – ahogy ez már szokásos volt Hun Sen miniszterelnök birodalmában. Ő volt a világ legrégebben uralkodó kormányfője, de idén – 72 éves korában – átadta az irányítást fiának. Hun Manet miniszterelnök első útja természetesen Kínába vezetett, ahol fogadta őt Hszi Csin ping elnök is, aki felidézte a két állam kapcsolatait. Annál nem sokat időzött, hogy Peking támogatta Pol Pot véreskezű rendszerét, mely a lakosság egynegyedét – egyharmadát kiirtotta még a hetvenes években. Annál több szó esett az Új Selyemútról, amely Kína nagyszabású terjeszkedési politikájának fedőneve: a kínaiak nem fegyverrel hanem pénzzel akarják meghódítani a világot.

Kambodzsában messze ők a legfontosabb befektetők, a turisták többsége is Kínából érkezik. Számukra épülne a hatalmas tengerparti üdülő központ, melynek saját repülőtere is van. Pontosabban lesz, mert még mindig nem készült el.

A kaszinóváros a közeli Sihanoukville-ben viszont rohamtempóban épült fel, és ugyanilyen villámgyorsan csuklott össze a pandémia idején. Elmaradtak a kínai turisták, ezért leállt minden. A város tele van félkész épületekkel, a kaszinók konganak.

Kambodzsában szinte mindent a kínaiak építenek, de ez az ágazat most válságba jutott Kínában, és ennek a jelei megmutatkoznak Kambodzsában is.

A nagy tengerparti üdülő központot például egy Tiencsinben bejegyzett cég építi, mely mindössze egymillió dollárért szerezte meg a hatalmas területet. 99 évre bérlik ezt a területet Kambodzsa tengerpartján. 36 ezer hektárról volt szó eredetileg, de ehhez hozzácsaptak még 9000-et. A törvény szerint  10 ezer hektár lehet a felső határa egy külföldi földszerzésnek. Csakhogy itt minden szigorúan titkos volt – személyesen a majd mindenható miniszterelnök utasítására. Így az sem zavar senkit, hogy a kínaiak által megszerzett föld egy része egy nemzeti természetvédelmi parkhoz tartozik. Az építkezések jelentős környezetvédelmi károkat okoztak a területen, de a kambodzsai hatóságokat ez hidegen hagyta hiszen a nagy barát, Kína szerezte meg a területet – a kambodzsai kormányfő jóváhagyásával.

USA szankciók a kínai cég ellen

2020-ban Washingtonban a kínai cég ellen szankciókat jelentettek be mondván: a kínaiak semmibe veszik a helyi lakosság jogait miközben annak megélhetése kerül veszélybe. Igazában persze az zavarta az Egyesült Államokat, hogy az épülő repülőteret katonai célokra is lehetne használni – írja a BBC.

A kínai cég igazságtalannak tartja a szankciókat mondván, hogy nagy közlekedési csomópontot akar itt kialakítani, melyre szükség is lesz hiszen a tengerparti üdülő központban 1,3 millió ember élhet majd 2030-ban.

Évente hétmillió turistával számolnak, és ez a nagy forgalom egymillió embernek jelent majd munkalehetőséget.

Mindez nem kizárt, de Kambodzsa turista rekordja 2019-ben 6 millió volt, és a pandémia óta még nem döntötték meg ezt a csúcsot.

A kínaiak mindenesetre nagyon is komolyan veszik ezt a hatalmas tengerparti programot: Tiencsin első számú vezetője a helyszínre látogatott az alapkő letételére, később ő lett az Új Selyemút program gazdája.

A tiencsini cég 4 milliárd dolláros befektetést ígért a kezdetben, de senki sem tudja, hogy miből?

Egy kínai magánbefektető, aki a nemzetközi kaszinó bizniszben volt jelentős tényező ebben a régióban, jelenleg előzetesben csücsül Thaiföldön. Ahol a mianmari határvidéken üzemeltetett kaszinókat. Mianmar szintén Kína régi kliense, ahol a titokzatosság ködfüggönye mögött zajlik a biznisz. Itt van az Aranyháromszög – Laosz, Mianmar és Thaiföld határvidékén, ahol a kábítószer kereskedelem hagyományos központja helyezkedik el.

Az új miniszterelnök Nyugaton nevelkedett, de…

Hun Manet első útja Pekingbe vezetett, ahol sietett hangsúlyozni elkötelezettségét Kína és különösen az Új Selyemút program mellett. Csakhogy az Új Selyemút program kambodzsai zászlós hajója, a hatalmas tengerparti üdülő központ tönkreteszi a természetet.

Sihanoukville_Development

A környezetvédelemre a kínai építő vállalatok nemigen ügyelnek miközben szépen csendben a nemzeti természetvédelmi park 80%-át beépítik! A helyi környezetvédők megpróbálnak küzdeni ez ellen, de nem sok reményük lehet hiszen a programot maximálisan támogatják a kambodzsai hatóságok.

“Ha védeni próbáljuk a természetet, akkor azt kockáztatjuk, hogy börtönbe jutunk, sőt az életünk is veszélybe kerülhet” – mondta egy fiatal környezetvédő aktivista a BBC tudósítójának Kambodzsában.

Kína és az Omicron háborúja

A 15 milliós Tiencsin csatája  az Omicron ellen – így jellemzi a Pekinghez közeli nagy kikötőváros küzdelmét az Omicron vírusmutáns ellen a Global Times, amely hangsúlyozza: annál is nagyobb figyelem kíséri ezt a kínai fővárosban, mert február elején  kezdődik a Holdújév és akkor rendezik meg a téli olimpiát is.

Húsz Covid 19 vírusfertőzést észleltek a hétvégén Tiencsinben, és ebből kettő biztosan az Omicron vírusmutáns volt. Vasárnap ezért tömeges tesztelés kezdődött meg, mert ez „Kína első csatája az Omicronnal”- írja Peking portálja, a Global Times. A járványszakértőket azért döbbentette meg az Omicron jelentkezése a kínai kikötővárosban, mert a két fertőzött nem járt külföldön! Vagyis az Omicron vírust nem onnan hozták be, holott Kínát azért zárják el a külvilágtól, hogy távol tartsák az új vírusmutánsokat.

Ami méginkább zavarja a szakértőket az az, hogy a húsz fertőzöttből, akikből csak kettőnél biztos az Omicron, de a többieknél sem lehet kizárni azt, 15 gyerek van! 8-13 éves gyerekek kapták el a fertőzést pedig korábban ezt a korosztályt védettnek tekintették Kínában.

Vasárnap éjfélkor ezért megtiltották Tiencsin lakóinak, hogy elhagyják a várost. Csakis engedéllyel lehet távozni és érkezni Tiencsinbe, ezért a nagyváros határában ellenőrző pontokat állítottak fel, ahol mindenkit tesztelnek. Csakis azt engedik ki illetve be, akinek negatív a tesztje és rendben van az engedélye.

Minden polgárt tesztelnek Tiencsinben. Akinek nincs 24 órán belül készült negatív vírus tesztje, az nem szállhat metróra vagy buszra.

Vásárlási pánik

A 15 milliós Tiencsin lakói attól tartanak, hogy a 13 milliós Hszian sorsára jutnak vagyis lezárják az egész várost. Ez pedig azt jelenti, hogy minden családból csak egyetlen családtag mehet vásárolni, és ő is csak minden második napon.

Pánik felvásárlás kezdődött Tiencsinben, mert mindenki igyekszik bespájzolni a nehéz időkre.

A Global Timesnak arról számoltak be a helyi lakosok, hogy a szupermarketekben már a nyitás után teltház volt, és hosszú sorok kígyóztak a boltok előtt. Volt olyan piac, ahol mindent megvettek, ezért átmenetileg fel kellett függeszteni az árusítást, mert nem jött utánpótlás. A város vezetése igyekszik megnyugtatni a lakosságot: a zöldség még 3-4 napra elég, a rizs, a liszt és az étolaj 30 napig.

Az Omicron nem olyan mint az influenza

Kína egyik vezető vírusszakértője cáfolta azt a nézetet, hogy az Omicron nem okoz súlyosabb problémát, mert olyan mint az influenza. Zsang Venhung professzor szerint az Omicron vírusmutáns veszélyes. Le tudja győzni az emberek immunrendszerét! A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy az Omicron feltűnése a Peking közeli Tiencsinben veszélybe sodorhatja a téli olimpiát is. Rengeteg ember ingázik ugyanis rendszeresen Peking és Tiencsin között.

Körülbelül 100 ezren lehetnek a rendszeres ingázók, őket arra „kérték”, hogy dolgozzanak otthonról. Az a két városrész Tiencsinben, ahol az Omicron vírust észlelték karanténba került.

Ugyanakkor a vonatok menetrendszerűen közlekednek Peking és Tiencsin között – írja a Global Times.

Mi lehet a megoldás?

A villámgyors és tömeges tesztelés.

„A vírus négy vagy öt napig lappanghat, ezért a közeli napokban sok új fertőzéssel számolhatunk” – mondta egy vezető vírusszakértő Vuhanból, ahonnan a járvány elindult 2019 őszén. Jang Zsancsiu professzor szerint az a legfontosabb, hogy a járvány gócokat gyorsan megtalálják és lezárják. Ha ez sikerül Tiencsinben, akkor biztonságos lehet a Holdújév fesztivál – mondta a kínai szakértő arra célozva, hogy olyankor több mint 500 millió kel útra, hogy felkeresse őseinek szülőföldjét.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!