Kezdőlap Címkék Tesco

Címke: Tesco

Éhezőket etetnek és még a környezetet is védik

Időről-időre előkerül az élelmiszerpazarlás témája – mint most is, amikor az egyik, Magyarországon is népszerű globális áruházlánc saját megelőző gyakorlatára hívja fel a figyelmet –, ám valójában keveset, s inkább csak kampányszerűen beszélünk a témáról. Pedig globális problémáról van szó, olyanról, amelynek megoldása milliók életét tehetné könnyebbé.

 

Forrás: Európai Parlament

Kezdjük talán néhány sokkoló adattal: globálisan az élelmiszertermelésnek durván a harmada, évi 1,3 milliárd tonna megy veszendőbe, s meglepő módon – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) adataiban – a fejlett és a fejlődő országok közel fele-fele arányban tehetők ezért felelőssé. Európában – az Európai Parlament által közzétettek szerint – fejenként 173 kilogramm élelmiszert dobunk ki, Magyarországon pedig – az Élelmiszerbank egyik jelentése értelmében – minden esztendőben 1,8 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe. A fenti adatok sokkolók, hát még, ha azt mondjuk, hogy csak az Európában kidobott élelmiszer mennyiége elegendő lenne 200 millió ember táplálására. S ami még meglepőbb – hogy folytassuk a furcsa tények sorát –, hogy az afrikai kontinensen és Latin-Amerikában ilyen módon elpazarolt étel 300-300 millió ember számára szüntetné meg az éhezést.

Az ételhulladékok – a morális kérdések felvetése mellett – nemcsak az olyan értékes erőforrások pazarlásához vezetnek, mint a víz, vagy a napenergia. Káros hatással van a környezetre is: a hulladékok keletkezése és ártalmatlanítása 170 millió tonna CO2 termelődésével jár. Ami egyben azt is jelenti, hogy aki hozzájárul az élelmiszerpazarlás visszaszorításához, az egyben hozzájárul a környezet védelméhez is.

Lépések minden szinten

Nem véletlen, hogy szinte minden szinten történnek lépések a probléma kezelésére. Néhány hónapja az Európai Parlament fogadott el állásfoglalást a kérdésben, s ebben felszólította az Európai Bizottságot, hogy tegyen konkrét lépéseket az élelmiszerpazarlás visszaszorítására. Azt akarják elérni, hogy a 2014-es szinthez képest

2025-re 30, 2030-ra pedig 50 százalékkal csökkenjen a jelenleg 88 millió tonna kidobott élelmiszer mennyisége az Unióban.

Az egyes államok közül is több lép: például Franciaországban törvény tiltja a négyszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű boltok számára a megmaradt élelmiszer kidobását, azt kötelezően jótékonysági célra kell felajánlaniuk.

S vannak – egyre nagyobb számban – olyan cégek, láncok, amelyek saját hatáskörben lépnek: ilyen például a Tesco Európa, amely – a régióban a szektor képviselői közül elsőként – közzétette a 2016/2017-es pénzügyi évre vonatkozó jelentését a működése során keletkező élelmiszer-felesleg és -hulladék mennyiségéről. Az áruházlánc egyébként 2014-ben indította el  áruházi élelmiszermentő programját idehaza, amelynek eredményeként

2017. augusztus végéig összesen több mint 7841 tonna adományt adtak át, ami mintegy 19,6 millió adag ételnek felel meg.

Ebben fontos partnere a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amelynek küldetése, hogy visszaszorítsa az élelmiszerpazarlást, és csökkentse a nélkülözők számát. Az Élelmiszerbank több mint 12 éves fennállása óta gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a feleslegessé vált élelmiszereket, melyek között vannak közeli lejáratú vagy csomagolás hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. Az idén mentett 5000 tonna élelmiszer közel 2/3-át ezek alkotják.

Ha ezt a mennyiségű mentett élelmiszert kamionokra tennénk, 3 km hosszan állna a sor – olvasható az egyesület honlapján

S azután vannak még ennél is civilebb kezdeményezések, amilyen például a Budapest Bike Maffiáé, amely 2014 nyara óta foglalkozik ételmentéssel. Fontosnak tartják, hogy a megmaradt, de nem felhasznált friss ételek/étel-alapanyagok ne a kukában végezzék.

Ők a vendéglátó helyekkel, mutikkal, rendezvényszervezőkkel, s civil felajánlókkal dolgoznak együtt.

Az esetek többségében maguk mennek el az ételekért, dobozokat biztosítanak a csomagoláshoz, majd az ételeket frissen kiosztják az utcán élő rászorulóknak, vagy elszállítják egy-egy intézménybe, hidat képezve felajánló és rászoruló között.

A Tesco számai. A cseh, lengyel, szlovák és magyar áruházakat tömörítő Tesco Európa a 2016/2017-es pénzügyi évben összesen 3 325 675 tonna élelmiszert értékesített, működése során pedig 60 918 tonna élelmiszer-felesleg és -hulladék keletkezett. A feleslegből régiós szinten 8143 tonna élelmiszert adományozott rászorulóknak, s ajánlott fel állatmenhelyek számára, illetve takarmányozásra. A magyar áruházlánc ezen időszak alatt 944 556 tonna élelmiszert adott el, miközben 19 233 tonna a boltokban maradt. Utóbbiból 3421 tonna el nem adható, de emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert rászorulóknak adományozott, míg 5755 tonna – részben emberi fogyasztásra alkalmas, részben sérült – élelmiszerrel állatmenhelyeknek segített. Magyarország így az áruházakban keletkező élelmiszer-felesleg 29 százalékát ajánlotta fel jótékony célra.

 

Tesco-sztrájk – egyelőre nyugalom van

0

A pénteki és szombati sztrájk után hétfőn délelőtt ültek le egymással ismét tárgyalni a szakszervezetek és a multi áruházlánc. Egyelőre nyugalom van.

A hétvégi Tesco-sztrájkot menedzselő két szakszervezet kompromisszumot ajánlott az áruházláncnak: szeptember 25-ig újabb határidőt adtak, s abban maradtak, hogy a Tesco ekkorra elkészíti azt a programot, ami alapján mérni lehet az áruházak működését. Ebből kiderülhet az is, hol van létszámhiány – írja a 24.hu.

A szakszervezetek továbbra is ragaszkodnak a 15 százalékos létszámemeléshez, de az áruházlánc jelentése alapján meg fogják vizsgálni, hogy az egyes áruházakban mekkora pluszlétszámra lehet szükség.  A szakszervezetek továbbra is fenntartják a 25 százalékos béremelési igényt, erre a követelésükre legkésőbb október 2-ig kell választ adnia az áruházláncnak.

Részsikereket is elértek, s mindezért cserébe a szakszervezetek egyelőre nem hirdetnek újabb sztrájkot. A sztrájkbizottságok azonban maradnak, működnek, és a munkabeszüntetés jogi lehetősége továbbra is fennáll.

 

 

Tovább tart a sztrájk a Tescónál

0

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) pénteken 16 órától 24 óráig sztrájkolt, szombatra pedig

10 órától 24 óráig hirdették meg a munkabeszüntetést.

A Tesco közölte, hogy ezen a hétvégén is az áruházláncot választó 3,3 millió vásárlójának színvonalas kiszolgálására fókuszál, és arra törekszik, hogy boltjai a sztrájk idején is a megszokott rend szerint működjenek, a munkabeszüntetés miatt kieső munkaerő pótlására a vállalat diákmunkát rendelt a törvényi előírásokkal összhangban.

A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen. Követelik továbbá az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.

A munkáltató tájékoztatása szerint

pénteken a Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a sztrájk miatt,

a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában volt tapasztalható valamilyen fennakadás. A szakszervezet példátlanul sikeresnek tartotta a sztrájkot, mivel a dolgozók szép számmal csatlakoztak a munkát beszüntetőkhöz.

A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Belendült a sztrájk a Tesco-nál – Frissítve

0

A Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a pénteken délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában tapasztalható valamilyen fennakadás – közölte az áruházlánc pénteken az MTI-vel. A tervek szerint szombat éjfélig tart a sztrájk.

Gyõr, 2017. szeptember 8.
Bevásárlókocsik a gyõri Tesco hipermarket áruház elõtt 2017. szeptember 8-án.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

A tájékoztatás szerint bezárt a bicskei, a kazincbarcikai, az ózdi, a paksi, a hatvani, a tapolcai és a miskolci hipermarket, Budapesten négy, Győrben kilenc, Debrecenben egy kisboltot csuktak be a munkabeszüntetés miatt. A Tesco áruházak többsége továbbra is nyitva tart, jelenleg 6 hipermarket, és több kisebb üzlet bezárását rendelték el, mert nem tudták volna a vásárlókat a megszokott színvonalon kiszolgálni – közölte a Tesco sajtóosztálya az MTI-vel. A helyzet folyamatosan változik.

A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Az MTI tudósítója az egyik legnagyobb budapesti Tesco áruházban azt tapasztalta, hogy bár a dolgozók többsége sztrájkolt, az áruház üzemelt. A kasszáknál azonban hosszan kígyózó sorokban várakoztak a vásárlók és az áruházi parkoló is tele volt gépjárművekkel.

A sztrájkolók egyike elmondta: a kasszákban fiatal, számukra ismeretlen, valószínűleg kölcsönzött dolgozók ülnek.

A munkabeszüntetésben résztvevők az áruház előtt csoportokban beszélgettek, a hangulat nyugodt volt a dolgozók és a vásárlók között is.

Nézetkülönbségek

„A Tesco csalódott, hogy a szakszervezetek a sztrájkot választották, és folytatni szeretné a megkezdett párbeszédet” – közölte a munkáltató az MTI-vel.

Arra reagált, hogy Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke pénteken délután bejelentette: már mától, pontosabban délután 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig sztrájkolnak a Tesco-Global Zrt. munkavállalói.

A Tesco közleményében kiemelte, ezen a hétvégén is az áruházláncot választó 3,3 millió vásárlójának színvonalas kiszolgálására fókuszál, és arra törekszik, hogy boltjai a sztrájk idején is a megszokott rend szerint működjenek.

Nagy a támogatottság

A munkavállalói érdekképviselet vezetője közölte a hírügynökséggel: óriási a tiltakozás támogatottsága a dolgozók körében,

a felhíváshoz már több tucat áruház csatlakozott.

Jelezte azt is, hogy továbbra is nyitottak a megegyezésre a munkaadóval és folytatni kívánják a tárgyalásokat.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkbizottságának elnöke elmondta:

a csatlakozók nem munkalassító sztrájkot indítanak, hanem beszüntetik a munkát, így az üzletek be is szüntethetik a tevékenységüket sztrájk idejére.

A legközelebbi egyeztetést a két oldal hétfőn délelőtt tartja, a szakszervezetek a kialakult helyzet függvényében döntenek a folytatásról.

A dolgozók a létszámot, a munkavállalók leterheltségét nagyobb problémának látják a bérkövetelésnél. A dolgozói érdekképviseletnek van elképzelése arról, hogy milyen ajánlatra volna hajlandó felfüggeszteni a sztrájkot, de ennek részleteiről nem kívánt nyilatkozni.

Dolgozói követelések

A szakszervezetek hétfőn jelentették be, hogy országos sztrájkra készülnek, mivel az augusztus végén benyújtott követeléseikről nem sikerült megállapodniuk a munkaadóval, de az időpontját nem közölték. A sztrájkbizottság vezetője akkor elmondta: nem fogadták el, hogy a Tesco az idei béremelés helyett inkább a jövő évi bértárgyalásokra koncentrálna, azt pedig csupán időhúzásnak tekintik, hogy a vállalat munkacsoportokat állítana föl a munkakörönkénti munkaerőhiány megállapítására. A KDFSZ elnöke hozzátette:

25 százalékos – összesen 14 milliárd forint ráfordítást igénylő – béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállaló fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen.

Követelik továbbá az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK