Kezdőlap Címkék Színházi Kritikusok Céhe

Címke: Színházi Kritikusok Céhe

Pogány Judit kapja 2019-ben a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját

0

A Színházi Kritikusok Céhe egy emlékezetes alakításokban gazdag életpályájú, önmagával a kíméletlenségig igényes, a közönséget maximálisan tisztelő nagy művész előtt tiszteleg az életműdíjjal – kezdi közleményét a Színházi Kritikusok Céhe

Pogány Judit több mint fél évszázada lépett először színpadra. Pályája felét a Csiky Gergely Színházban töltötte. Neve összeforrott azzal a korszakkal, amit kaposvári csodának szokás nevezni. Együtt indult Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással, s meghatározó színésznője volt Babarczy Lászlónak, Gazdag Gyulának és Gothár Péternek is. 1978-ban Zsámbékival együtt a Nemzeti Színházba szerződött, de két évvel később visszatért Kaposvárra. 1994-től egy évtizeden át szabadúszó művész, 2004-től az Örkény Színház tagja.

Alighanem a legsokoldalúbb magyar színésznő.

Játszott gyerekprodukciókban, operettben, musicalben, komédiákban, monodrámában. Igazi lételeme a tragédia, amelyben szélsőséges, nehéz körülmények között élő nők igazságát tudja ábrázolni. Alakításai soha nem egyoldalúak, a legmélyebb pokolban tengődők életében is felfedezi a humort, de a komédiások tragikus énjét is megmutatja. Maximalista. A legkisebb epizódfeladatot is alázattal és odaadó, elmélyült munkával formálja meg.

Színházi szerepeinek száma meghaladja a 160-at, s mintegy félszáz filmben és húsz tévéjátékban szerepelt. Nevét azok is ismerik, akik nem látták színpadon, hiszen számos animációs sorozat az ő hangjának is köszönhetően lett népszerű filmen vagy hangoskönyvként.

Van művész, aki sorsunk részévé válik, akkor is, ha ez nem áll szándékában.

Pogány Judit úgy beleépült az életünkbe, hogy lényegében magunkra emlékezünk, amikor szerepeit és munkáit próbáljuk felidézni. Látjuk a filmjeit, halljuk a hangját, s tudjuk, akkor volt velünk – ezer alakja közül épp abban az egyben –, amikor ez meg ez volt fontos nekünk. S már-már megnyugtató, és sokak számára vigasztaló is kicsit, ha tudjuk, hogy ebben a joggal sikeres, nagy és teljes életben nem ment azért semmi se könnyen, s „papírja”, például, máig nincsen. Van persze helyette számos díja, hazai és külföldi elismerése, s egy velünk szoros közelségben élt élete.

Bravúros mozgású, csipogó Pinokkióját hosszú időn át játszotta nagy sikerrel. Aztán egyszer csak megérett egy másként megnyilvánuló énje is: pályájának feledhetetlen állomása Charlotte Corday mély és sötét megszólalása a kaposvári Marat/Sade előadásban. Szerepeinek száma felsorolhatatlan. De volt ő önkormányzati képviselő is a rendszerváltás első éveiben, amikor hivatalnokokkal kellett szót értenie. S mai kollégái is ismerik kínosan pontos munkamódszerét, mindenre kiterjedő felkészültségét. Kérlelhetetlen igényessége elsősorban önmagával szemben nyilvánul meg. Az önkritikus aggodalom legyőzését jelenti, amikor – ahogy mesélik – premier után, végre, utolsónak érkezik meg öltözőjéből az ünneplők közé. A „kaposváriság” egyik jelképe ő, noha hosszú ideje Pesten dolgozik már.

Mindent képes eljátszani, és mindent el is tud játszani.

Okossága, ami a legjobb rendezőket sosem zavarta, ha kell, varázsütésre olvad el, egy-egy leépült figura kedvéért. Raktárában élére hajtogatva áll minden, ami egy alak megépítéséhez szükséges, s ha valami nem lenne ott, megkeresi, s meglesz az is. Hatalmas készlettára tán annak is köszönhető, hogy nem „töröl”, fájón és hibátlanul emlékszik mindenre, ami vele valaha is történt. Lehet, hogy megbocsát, de feledni nem fog, mert nem tud. Akire ránéz, azt óhatatlanul föl is méri, látsszék bármily szelídnek a pillantása. Megítél, s közben megörökít.

Gyermekeink gyerekkorába Vuk hőssé válása, unokáink estéibe Bogyó és Babóca számos, lélekkel és koloratúr technikával elmesélt kalandja épült be, neki köszönhetően. Hangja a haza egy része, viszik magukkal a külföldre menők. Ha visszajönnek, miatta is jönnek vissza. S akkor majd látják, hogy itt van, megvan, színpadon van, csodás szakmai teljességben.

Az életműdíjat Pogány Judit a Színikritikusok díjának átadó gáláján veszi át, amelyen az évad legjobbjait 15 kategóriában ismeri el a Színházi Kritikusok Céhe. A nagyközönség számára is nyitott eseményre szeptember 22-én 20 órai kezdettel kerül sor a Katona József Színházban, a gála rendezője Markó Róbert.

Zsűrielnök voltam a Pécsi Országos Színházi Találkozón

Lehet átkozni a Pécsi Országos Színházi Találkozót, és lehet agyba-főbe dicsérni. Zsűrielnökként végig ültem a 18. fesztivál, 14 előadásból álló versenyprogramját. Azt gondolom, valahol a kettő között van az igazság. Láttunk néhány csodát, de bizony láttunk csapnivaló produkciókat is, amelyekről nem értettük, hogyan is kerültek bele Regős János és Térey János válogatásába.

 

A színházi szakma legrangosabb seregszemléje, vagy ki tudja milyen szempontok alapján összeválogatott, hevenyészett mustra, amire még a politika is rányomja a bélyegét? Mondják ezt is, és azt is. Vannak lelkes hívek, és vannak olyanok, akik már csak legyintenek az egészre, hogy hol van ez attól, amit valaha Jordán Tamás kitalált? Azaz a szakma és a közönség közös örömünnepétől, amikor temérdek színházi ember ücsörög a pécsi teraszokon, flangál a sétálóutcán, fellépés után még ott marad napokig. Nézi a kollégákat, hajnalig dumál, eszik, iszik a fesztiválklubnak kinevezett étteremben, ahová nehéz beférni, és a színészek még főznek is, országos esemény a POSZT, ahonnan akár naponta élőben is ad az akkor még tényleg közszolgálat, és csaknem annyian várják kiket is díjaznak, mint egy fontos focimeccs végeredményét.

No hát ez tényleg nincs, és idén, sajnálatos módon, a gyerekprogramok is elmaradtak. Az alapító Jordán tíz év után abbahagyta a fesztivál igazgatást, amiről maga is úgy gondolta, hogy a rendezvénysorozat elfáradt kissé, nemzetközivé pedig nem lett a mustra, pedig a kezdetekkor azt tervezték, hogy a tizedikre fokozatosan azzá válik. De zajlottak tovább a fesztiválok, amelyeket botrányok is kezdtek kísérni, főleg attól kezdve, hogy a Magyar Teátrumi Társaság bevásárolta magát a POSZT-ba, ami kapásból azzal a felhanggal járt, hogy a jobboldal lenyúlta az eseményt. És a válogatásban, a díjkiosztásban voltak is erre utaló jelek. Amikor például Vidnyánszky Attila Isten ostora című rendezése halmozta a díjakat, volt például nagy felhördülés, szerintem joggal, én bizony azt az előadást be sem válogattam volna. De most viszont nem válogatták be a pazar Bánk bán rendezését, ami szerintem a Nemzetiben az eddigi legjobbja, és a díjazottak között lett volna helye. Ez jelzi, hogy nem döccent még helyre a szakmai értékrend, bár Kővári Zsuzsa, Magyar Attila, Szűcs Gábor, 2016-ban azt tűzték ki célul, hogy helyreállítják ezt, és nem lesz több botrány, például olyan, mint amikor a Színházi Kritikusok Céhe Csáki Juditot jelölte a zsűribe, de mégsem mehetett. Tény, ami tény, az utóbbi időkben elmaradtak a botrányok. Bár, hogy Alföldi Róbert nem is olyan sokkal a POSZT kezdete előtt, az érvényes szerződés dacára, nem léphetett fel a Zsolnay Kulturális Negyedben, az azért a fesztivál szempontjából sem volt szerencsés, főleg úgy, hogy azon játszott Alföldi, a III. Richárd fajsúlyos címszereplőjeként. Ez nem hozta könnyű helyzetbe a zsűrit, mert, ha nem szavaz Alföldire, minősíthetik gyáva nyúlként, ha rászavaz, mondhatják, hogy direkt, eleve, provokációs céllal hozta a döntését. Az a helyzet, hogy a zsűri szinte egységesen, jobbnak találta Kocsis Gergelyt a Katona József Színház A kaukázusi krétakörében, mint Alföldi kétségtelenül nagyszerű alakítását, és ez teljesen független volt attól, hogy kit sorolnak be erre vagy arra az oldalra. Szóval, szakmai döntés született, akkor is, ha ezt nem hiszi el mindenki.

Ahogy egységes volt a Csanádi Judit jelmeztervezőből, Falussy Lilla dramaturgból, Rockenbauer Zoltán művészettörténészből, Trokán Péter színészből, Szabó K. István rendezőből, Szamosi Zsófia színészből, Zsuráfszky Zoltán koreográfusból és jómagamból álló zsűri abban is, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rosmersholm produkciója legyen a legjobb előadás, és benne Imre Éva a legjobb színésznő.

POSZT

A poklok legmélyebb bugyraiba jutott el ez a produkció, megmutatva az önmagát kereső, de önmagából kifordult embert. Tette ezt közel sem kellemesen, fájdalmasan a vesénkbe látva, ütős szarkasztikus humorral, bámulatos színészi alakításokkal, fenséges díszletben, rejtélyesen eredeti világításban, Andriy Zholdak lenyűgöző rendezésében. Sokan köpni-nyelni nem tudtunk, akkora hatással volt ránk, miközben igaz, ami igaz, többen nem bírták a „kiképzést”, és elhagyták a nézőteret.

A zsűri tagjai persze soha nem hagyták el a nézőteret előadás közben, de például nem igazán akadt közülünk, aki a gyakran kiváló teljesítményt nyújtó Horváth Csaba két produkciójával együtt tudott menni. Azt végképp nem értettük, miért kellett tőle kettő. Azt sem, hogy a Katona remek A kaukázusi krétakör előadása mellé miért kellett egy sokkal gyengébbet, a Berlin, Alexanderplatz címűt is tőlük hozni, pláne úgy, hogy Pesten fogószínpadon játsszák, Pécsen viszont a Kamaraszínházban ez nem állt rendelkezésre.

Fotó: Éder Vera

A Migránsoook- Avagy túlsúlyban a bárkánk székelyudvarhelyi előadása esetében viszont azt nem sikerült megoldani, hogy a színpadra helyezett nézőtér íve megfelelően emelkedjen, így nem láttuk a játék jelentős részét. Miközben dermesztően fontos a problémafelvetés, és mindannyian lényegesnek tartottuk, hogy ennek a fesztivál is helyt adott, sem a darab, sem az előadás nem bizonyult elég acélosnak. Kell, hogy legyen majd még ebből a témából igazán jó dráma, húsba vájó előadás. Fejezzük be a jókkal, ezért most beszélek még egy rosszról, a Nagyváradi Szigligeti Színház A kaukázusi krétakör előadásáról. Ez amúgy az elmúlt években feljövőben lévő színház avíttas, évtizedekkel ezelőtti játékstílusú, gyenge előadása volt, érthetetlen, miért került a POSZT-ra. Adódott még egy A kaukázusi krétakör előadás, a Miskolci Nemzeti Színház sokkal figyelemreméltóbb produkciójában, Szőcs Artur rendezésében, Láng Annamária nagyszerű Gruse alakításával.

Remek társulati összmunka jellemezte az újvidékiek súlyos történelmi traumákról beszélő, Borisz Davidovics síremléke című produkcióját. Kiváló ötletekkel, érdekes mozgásokkal volt teli a debreceniek groteszk hangvételű Három nővére. Veszettül jól szórakoztunk a kecskemétiek, ugyancsak ötletes, nagy svunggal előadott, Béres Attila által rendezett, Csárdáskirálynő előadásán. Elejétől végéig kidolgozottnak, végig gondoltnak, erősnek bizonyult a Katona A kaukázusi krétakör előadása, Székely Kriszta rendezésében. Az Illatszertár nyíregyházi előadása szintén úgy kiváló társulati munka, Mohácsi János irányításával, hogy jellegzetes karakterek is kiragyognak belőle. A Radnóti Színház III. Richárd előadása pedig Pécsen is méltán jókora sikert aratott, vitathatatlanul erőteljes előadás, bár elmarad Andrei Seban nagy rendezéseitől, például a Ványa bácsitól, a Suttogások és sikolyoktól, de akár a Hedda Gablertől is. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tetszetős, mutatós formavilágú, érdekes világítású, figyelemre méltó, de kissé üres Hedda Gablere, pedig elmarad Keresztes Attila jó néhány kiváló rendezése mögött.

POSZT

Szóval elég vegyes volt a válogatás, zsenialitáshoz közelítőt és csapnivalót egyaránt láttunk. A hangulat amúgy jó volt. Napról napra hajnalig sokan zsúfolódtak össze a színészbüfében, meg az előtte rögtönzött szabadtéri kocsmában. Voltak igazi, mély beszélgetések, kedélyes diskurzusok, sörözések, borozások, eszmecserék és rögeszmecserék. Szóval zajlott az élet.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK