Kezdőlap Címkék Szemerkényi

Címke: Szemerkényi

Orbán csak a furkósbotból ért

Balogh S. Éva, az Egyesült Államokban élő történész, a Yale Egyetem volt professzora, a Hungarian Spectrum angol nyelvű blog szerzője a Független Hírügynökségnek adott interjújában meglepőnek és nagyon komoly jelzésnek tartja, hogy a State Department pályázatot írt ki a magyarországi vidéki médiumok számára. Szerinte úgy tűnik Szemerkényi Réka volt washingtoni nagykövet csábította el a Trump kampánycsapat volt emberét, Carter Page-t Budapestre, ami miatt kihallgathatják. Viszont az EU nincs ahhoz hozzászokva, hogy valaki csak a furkósbotból ért.

Két olyan fejlemény történt az utóbbi időben az amerikai-magyar kapcsolatokban, amelyek akár Washington (legalábbis a State Department szintjén) egy keményebb állásfoglalást is jelenthetnek Budapesttel, jobban mondva az Orbán-kormánnyal kapcsolatban. Az itteni nagykövetség ügyvivője a MUOSZ-ban szokatlanul élesen bírálta a magyar médiahelyzetet és az amerikai külügyminisztérium kb. 180 millió forint értékű pályázatot írt ki vidéki médiumok támogatására a tárgyilagos tájékoztatás céljából. Mi a véleménye erről?

Ami a 180 millió dollárt illeti, bizony meglepett az egész.

Ez egy nagyon komoly jelzés és ugyan pár napba belekerült a kormánynak, hogy érdemben válaszoljon, adva az ügy komolyságát a reakció aránylag még mindig mérsékelt. Nem tudom, hogy meddig lehet azzal takaródzni, hogy Trump emberei még nincsenek ott. Először is Wess Mitchell személyében már újonnan kinevezett vezetője van a régiónak (Nuland helyett), másodszor, ami ennél is fontosabb, kevés diplomáciához értő embere van Trumpnak. Egyszerűen nem tudja betölteni az állásokat megfelelő emberek hiányában. Különben is, az Egyesült Államokban nem szokás lecserélni egy egész garniturát.

Ahogy magyarul mondják, Trumpnak nincs „holdudvara.”

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a Trump-féle kampánycsapat egyik embere (Page) Budapesten magyar tisztségviselők (pl. Szemerkényi Réka) segítségével találkozott orosz hivatalos személyekkel, akkor annak lehetnek következményei?

Végig gondoltam kérdését Carter Page-el kapcsoltam és beszéltem is jól informált ismerősökkel a témáról. Arra a következtetésre jutottunk, hogy Page budapesti látogatását valószínűleg át fogja vizsgálni a Mueller team és akkor bizony Szemerkényit is ki fogják hallgatni.

Természetesen Szemerkényi megtagadhatja a tanúskodást, de nem hiszem, hogy ezt megkockáztatná, hiszen jelenleg egy jó nevű amerikai kutatóintézetnél dolgozik.

Szerintem a kihallgatás akkor is megtörténne, ha Page nem találkozott volna orosz nemzetiségű emberekkel Budapesten. Page tanúvallomásából nagyon úgy tűnt, hogy Szemerkényi csábította Page-t Budapestre és gondolom, kíváncsiak lesznek arra, hogy miért.

Nemcsak Washington, hanem úgy tűnik, az Európai Unió is bekeményít. Most éppen Lengyelországgal szemben, de nincs kizárvam hogy a két „fekete bárányt” Varsót és Budapestet egy csomagként kezeli. Elképzelhető, hogy Brüsszel komolyabb lépésekre szánja el magát a két országgal szemben?

Én már nagyon régen várom, hogy az EU mozduljon és

most valóban lehetséges, hogy Lengyelország után Magyarországra kerül a sor.

Az az érzésem, hogy Juncker et al attól fél, hogy ha túl erőteljesen esnek Orbánnak, akkor a magyarok az EU ellen fordulnak. Azt hiszem, hogy rosszul gondolják. Nem beszélve arról, hogy Brüsszelben még most sem értik, hogy Orbánnal nem lehet a diplomáciában szokásos módon beszélni. Ő csak a furkósbotból ért. Ehhez meg azok nincsenek hozzászokva.

Ez volt ma – 2017. november 13.

0

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnrészesség gyanújával egy személyt őrizetbe vett Alstom-ügyben; a román szenátus elutasította a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára; a soproni VOLT fesztivál a Depeche Mode koncertjével indul majd június 26-án.

Újabb gyanúsított Alstom-ügyben

A Független Hírügynökség értesülései szerint egy újabb gyanúsítottja van a nagyberuházási botránynak. Azt még nem lehet tudni, hogy közszereplőről van-e szó. A Központi Nyomozó Főügyészség a bűnrészességgel gyanúsított személyt őrizetbe vette, lakóhelyén házkutatást tartott.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2016 szeptembere óta nyomoz az M2-es és az M4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt.

Román szenátus: március 15. nem lesz ünnep

Elutasította a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa hétfőn azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényjavaslatát csak 8 szenátor támogatta, 11-en tartózkodtak, 82-en pedig a tervezet elvetésére szavaztak.

A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A romániai munkáltatók kérésre szabadnapot adhatnának március 15-én magyar alkalmazottjaiknak, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolna be a román közszolgálati televízió és rádió.

Mészáros-részvények: „persze, ez gáz, de nem a tőzsdéé”

Hónapok óta tartó irgalmatlan vágtázásban vannak a Mészáros Lőrinc tulajdoni körében álló tőzsdei cégek részvényei. A Konzum, az Opus és az Appeninn több száz, sőt, ezerszázalékos növekedést értek el, egyértelműen a politikai hátszélre felkapaszkodva. Nem bizonyítható, de nem is zárható ki, hogy létezhet olyan informális személyi kör, amely időben értesül(t) arról, milyen céget vásárol(t) Mészáros Lőrinc birodalma. Egy tőzsdei szereplő szerint „persze, ez gáz, de nem a tőzsdéé”.

Szemerkényi Réka mégis kulcsszerepben?

Nem valószínű, hogy Szemerkényi az új munkahelyéről bármilyen hatást tudna gyakorolni mérvadó washingtoni körökre. A mérvadó esetünkben annyit jelent, hogy aki meg tudná győzni a Trump-adminisztrációt: viseltessen kegyesebben Orbán Viktor és az ő kormánya iránt.

Budapesti kémtörténetek ide vagy oda, jelen pillanatban úgy tűnik, Washington inkább bekeményít Orbánékkal szemben. Kirívó példa erre a budapesti ügyvivő nemrégi beszéde a MUOSZ-ban, amelyben sokkal nyíltabban, mint egyik elődje, a Szabadság-téri sétájáról elhíresült Andre Goodfriend, az elemi sajtószabadságot kérte számon. És ami teljesen példátlan: pályázatot hirdetett az amerikai külügyminisztérium a vidéki magyar sajtónak. Ilyen amerikai lépés aligha történt még meg egy szövetséges állam irányában.

Legalábbis mindig ezt a választ kaptuk amerikai illetékesektől, amikor felvetettük a Szabad Európa Rádió magyar adásának újraindítását.

Bejelentették a 2018-as VOLT első fellépőit

A soproni fesztivál a Depeche Mode koncertjével indul majd június 26-án. A zenekar magyar fesztiválon először lép színpadra, de többször koncerteztek már Magyarországon, és mostanában kifejezetten gyakori vendégnek számítanak – legközelebb 2018. februárjában zenélnek majd a Papp László Budapest Sportarénában. Lobenwein Norbert, a VOLT alapító-főszervezője ennek kapcsán elmondta, hogy Dave Gahanék évek óta a fesztiválozók kívánságlistájának élvonalában szerepelnek.

Szemerkényi Réka mégis kulcsszerepben?

Nem valószínű, hogy Szemerkényi az új munkahelyéről bármilyen hatást tudna gyakorolni mérvadó washingtoni körökre. A mérvadó esetünkben annyit jelent, hogy aki meg tudná győzni a Trump-adminisztrációt: viseltessen kegyesebben Orbán Viktor és az ő kormánya iránt.

Szijjártó Péter és Szemerkényi Réka
MTI Fotó: KKM

Tavasszal váltott ki meglepetést, hogy az Orbán kormány a kívül állók számára váratlanul visszahívta washingtoni nagykövetét. Az Index akkor külügyminisztériumi forrásaira hivatkozva azt írta: szimplán hülyeségnek minősítették (mármint ezek a források), hogy a lex CEU megfelelő amerikai kommunikációjának hiánya okozta volna Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet vesztét, de az is legfeljebb ürügy lehetett, hogy csak nem jön össze az áhított Trump–Orbán-találkozó: valójában egy nagyon régi történet előre látható és logikus kifutásáról van szó.

A régi történet alapja pedig az, hogy

„Szijjártó Péter és Szemerkényi Réka csendesen, de nyíltan gyűlölik egymást.”

Kifúrták hát az utolsó atlantistát is a hepciáskodó „diplomáciát” gyakorló külügyből. Jóval előbb már a másikat, Németh Zsoltot is mellékszereplővé degradálták. Jöhetett a még keletibb nyitás, a diktátorokkal ékesített birodalmak majmolása és a Soros-bomba bevetése a Nyugat ellen. Orbán a már megszokott úriemberi modorában „nőügynek” minősítette egykori közvetlen munkatársának a menesztését.

Aztán ismét váratlanul felbukkant Szemerkényi. Méghozzá nem akármilyen ügy szereplőjeként. Carter Page-et, Donald Trump amerikai elnök Oroszország-ügyi külpolitikai szakértőjét ugyanis még a múlt héten hallgatta meg a Robert Mueller különleges ügyész által vezetett bizottság, amely azt vizsgálja, hogy Moszkva miképp avatkozott be a tavalyi amerikai elnökválasztásba.

Hivatalosan Carter Page 2016 augusztusában (vigyázat: még javában dúl az amerikai elnökválasztási kampány) azért utazott Budapestre, hogy ott találkozzon Szemerkényi Réka egykori washingtoni nagykövettel (!) és más magyar kormányzati képviselőkkel. Az FBI azonban azt hiszi, hogy

ez csak egy félrevezető „fedősztori” és Page igenis találkozott legalább egy orosz „diplomatával”.

Az amerikai orosz szakértőre azért álltak rá az FBI emberei, mert a kampány alatt kétszer is járt Moszkvában. Budapesti útjáról egyébként a vizsgálóbizottság előtt elég kitérő, helyenként ellentmondásos válaszokat adott.

Valószínűleg nem Mueller vizsgálati körébe tartozik az a kérdés, hogy Szemerkényi Réka milyen közvetítő szerepet vállalt a budapesti melóban. Az viszont érdekes, hogy a leváltott washingtoni nagykövet nemrégen a CEPA, a washingtoni Európai Politikai Elemzések Központja nevű intézet ügyvezető alelnöke lett. A Központról azt írják, hogy pártsemleges think-tank. Egyik alapítója és sokáig első számú embere éppen az a Wess Mitchell, aki a State Department európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárságának új vezetője lett. Azt is mondhatnánk róla, hogy

ő a legrangosabb amerikai tisztségviselő, aki még tudja, hol van Magyarország.

Mitchell azt a Victoria Nulandot váltotta fel, akivel az Orbán-kormány viszonya az idők során a hűvösből kifejezetten ellenségesbe fordult át.

Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza a Klubrádiónak nyilatkozva azt mondta, nem hiszi, hogy Szemerkényi az új munkahelyéről bármilyen hatást tudna gyakorolni mérvadó washingtoni körökre. A mérvadó az esetünkben annyit jelent, hogy aki meg tudná győzni a Trump-adminisztrációt: viseltessen kegyesebben Orbán Viktor és az ő kormánya iránt.

Sőt, más washingtoni források szerint,

amennyiben Szemerkényinek tényleg volt közvetítő szerepe Page és az oroszok között, akkor ez akár a munkahelyébe is kerülhet.

Budapesti kémtörténetek ide vagy oda, jelen pillanatban úgy tűnik, Washington inkább bekeményít Orbánékkal szemben. Kirívó példa erre a budapesti ügyvivő nemrégi beszéde a MUOSZ-ban, amelyben sokkal nyíltabban, mint egyik elődje, a Szabadság-téri sétájáról elhíresült Andre Goodfriend, az elemi sajtószabadságot kérte számon. És ami teljesen példátlan: pályázatot hirdetett az amerikai külügyminisztérium a vidéki magyar sajtónak. Ilyen amerikai lépés aligha történt még meg egy szövetséges állam irányában.

Legalábbis mindig ezt a választ kaptuk amerikai illetékesektől, amikor felvetettük a Szabad Európa Rádió magyar adásának újraindítását.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!