Kezdőlap Címkék Szakbizottságok

Címke: szakbizottságok

A EP baloldali demokrata frakciója is nemet mond a Fidesz jelöltekre

0

A Zöldek és a Renew Europe frakció után az Európai Parlament baloldali-demokrata frakciója sem szavazza meg a Fideszes jelölteket a parlamenti bizottságok vezető posztjaira – áll Molnár Csaba EP-képviselő, delegációvezető közleményében.

Az EP baloldali-demokrata frakciója (S&D) ma reggel tartott ülésén a Demokratikus Koalíció EP-képviselőinek javaslatára úgy döntött, hogy nem szavazza meg a Fidesz által jelölt politikusokat a Parlament szakbizottságainak vezető tisztségeire. Az ok egyszerű: az európai politika irányításában nem vehetnek részt a közös Európa ellenségei, az európai integráció rombolói.

Putyin emberére nemet mondanak

Az S&D frakció egyértelmű jelzést küld Orbán Viktornak:

aki a jogállamiság lebontásával putyini diktatúrát épít Európa közepén,

annak nincs helye az EP meghatározó posztjain sem. Európa ellenségeiek mi nem osztunk lapot – ezt pedig Ujhelyi István tudatta a Facebookon.

A képviselő közölte, hogy az Európai Szocialisták és Demokraták (S&D) csoportja ma reggeli frakcióülésén – Ursula von der Leyen Európai Bizottsági elnökaspiráns meghallgatása előtt – rendkívüli napirendi pontként szavazott arról, hogy a frakció milyen álláspontot képviseljen az Európai Néppárt (EPP) fideszes bizottsági jelöltjeivel kapcsolatban.

A liberálisok és a Zöldek is

Mint ismeretes, a Fidesz öt képviselőjét jelölték különböző európai parlamenti szakbizottságok alelnöki posztjaira, melyek közül Deutsch Tamás költségvetési ellenőrző bizottságban betöltött alelnöki posztja önmagában az európai értékek arcul csapásával érne fel Ujhelyi szerint. Felháborító és megengedhetetlen, hogy az Európai Unió ellen hazug hadjáratot folytató Orbán-rezsim katonáit ültessék fontos pozíciókba az Európai Parlamentben.

Tegnap este az EP liberális frakciója (Renew Europe – RE) nevében a Momentum tudatta, hogy se a Fidesz, se a PiS (a lengyel Jog és Igazságosság) jelöltjeit nem szavazza meg a bizottsági elnöki illetve alelnöki posztokra. A képviselőcsoport egyhangú döntést hozott, amit Dacian Cioloş frakcióvezető azzal indokolt, hogy a frakció a jogállamiságot és a demokráciát támogatja, ezért a 7-es cikkely szerinti eljárás alá tartozó országok kormányzó pártjainak jelöltjeit nem szavazzák meg.

Azt javasolják, hogy az EPP és az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja (amelynek tagjai a PiS képviselői) állítson olyan jelölteket, akik valóban tiszteletben tartják a közös európai értékeket.

Ugyanilyen egységes nemről határozott a Zöldek frakciója is.

Öten indultak a helyekért

A Fidesz öt EP-képviselőjét jelölte parlamenti szakbizottság alelnöki tisztségére. Trócsányi László az alkotmányügyi, Bocskor Andrea a kulturális, Deutsch Tamás a költségvetési ellenőrzési, Hidvéghi Balázs az állampolgári jogi bizottság, Gál Kinga a biztonság- és védelempolitikai albizottság elnökségében kerülne a vezetésbe. Arról már korábban döntöttek az EP-ben, hogy a fideszeseket a négy alelnöki posztok közül általában az utolsóra sorolták be, elnöki helyet pedig egyáltalán nem kaphatnak. Az EP 22 bizottságának, és albizottságának elnökségeit szerdán választják meg.

Az egyszerű többséget igénylő javaslatok elfogadásához az EPP-nek szüksége van a szocialisták és a liberálisok támogatására, egységes igen hiánya esetén a Zöldekére is. Jelen helyzetben a néppárt – ha tagjainak zöme megszavaznák a fideszesek posztjait – a tőle jobbra álló euroszkeptikus, sőt, EU-ellenes frakcióktól kaphat segítséget. Ez azonban rendkívül kellemetlen lenne, és veszélyeztetné például Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság élére.

Hírek szerint a Fidesz ebbéli helyzete megosztja az EPP-t is. Ezért az a valószínű, hogy a magyar politikusok nem kapnak bizottsági vezetői helyeket ma délután.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!