Kezdőlap Címkék Szabad Tér Színház

Címke: Szabad Tér Színház

Kultúrharc a fővárosban is

A „mi színházunk” és az „ő színházuk” jegyében új pályázatot ír ki a Szabad Tér Színház igazgatói tisztére a Fővárosi Közgyűlés. Az előző ülésen négyből három vezetői megbízás átment, ez nem. Az indoklás homályos.

Új pályázatot írnak ki a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. vezetésére – döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A fővárosi szabadtéri színpadok működését irányító társaság ügyvezetői posztjára még nyáron írták ki az első pályázatot, a szakmai bizottság támogatta a társaságot 15 éve vezető Bán Teodóra pályázatát, de azt a november 27-i közgyűlési ülésen érvénytelenítették.

Karácsony Gergely főpolgármester az új pályázat kiírását azzal indokolta, hogy az új működési struktúra kialakítása miatt van erre szükség. A november 27-i közgyűlési ülésre készült előterjesztésből kiderül, hogy négy színház vezetői megbízása jár le jövő február végén. A Bábszínház, a Kolibri, az Örkény és a Szabad Tér Színház vezetésére jelentkezettek (a Bábszínház kivételével a korábbi igazgatók) pályázatát

egyaránt ellenvélemény nélkül támogatták a felkért szakmai bizottságok.

A Karácsony Gergely által aláírt előterjesztés egyedül a Szabad Tér esetében javasolta eredménytelennek nyilvánítani a pályázatot. Az indoklás meglehetősen elnagyolt. Az előterjesztésben az olvasható, hogy a színház „jövőbeli működésének strukturális áttekintése okán” javasolta a főpolgármester a pályázat eredménytelenné nyilvánítását és

„az új szempontok figyelembe vételével”

új pályázat kiírását.

Fideszes Bán Teodóra?

Bán Teodórát régóta éri az a vád, hogy a Fideszhez  közelálló művész. Két napja arról érkezett hír, hogy a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság magyarázatot vár Budapest vezetésétől a Bán Teodóra ügyében. A legnagyobb hazai színházi érdekvédő szervezet azokra a hírekre reagált, hogy a „balliberális fővárosi vezetés” nem nevezte ki újra a Szabad Tér Színházat 15 éve vezető és munkájáért többszörösen kitüntetett Bánt. Bűne az, hogy 2013-ban kinevezték a főváros kultúráért és turizmusért felelős szervezete, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének és ő a cég művészeti vezetője is. Öt éve zárt ülésen Tarlós István főpolgármester előterjesztésére a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy Bán Teodóra marad további öt évre cég ügyvezetője.

Ki kinek a színházát védi meg?

A közgyűlés mostani vitájában Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) etikátlannak és méltatlannak nevezte, hogy noha a szakmai bizottság egyhangúlag támogatta Bán pályázatát, a közgyűlés a legutóbbi ülésen nem támogatta azt.

Szerinte politikai tisztogatás kezdődött.

Elmondta azt is, hogy a parlamentben most fogadták el azt a törvényt, amely továbbra is garantálja a színházak művészeti szabadságát és anyagi kiszámíthatóságot hoz létre. Azt kérte, hogy legyen egyenlő bánásmód minden tekintetben, majd úgy fogalmazott, „ne csak az egyik színházigazgatót védjük szakmailag, hanem védjük meg a másikat is”.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) és Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester szerint is politikai tisztogatás folyik. Láng Zsolt megjegyezte azt is, hogy a fővárosi színházak tekintetében Tarlós István vezetése alatt az elmúlt kilenc évben béke volt. Szaniszló Sándor (MSZP) XVIII. kerületi polgármester Hassaynak azt mondta, hogy

a politikusnak a fideszes párttársaitól kell megvédenie a színházakat,

ugyanis nagy léptékkel haladnak, hogy a teátrumok szabadságát elvonják.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes szerint cinikusan hangzik Hassay Zsófia szájából az, hogy „hadd védjük meg a színházigazgatókat”. Ha ezt akarnák tenni, akkor nem terjesztette be volna a pártja az új, színházi támogatásról szóló törvényt, amelyet az Országgyűlés el is fogadott már.

A vita után a képviselők egyhangúlag támogatták a Szabad Tér Színház új vezetői pályázatát és a Vígszínház ügyvezetői igazgatói posztjának betöltésére kiírandó pályázatot is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK