Kezdőlap Címkék Sorsok Háza

Címke: Sorsok Háza

Még nem biztos, hogy az EMIH-é marad a Sorsok Háza

Amíg nincs adminisztratívan végrehajtva a döntés, még minden visszafordítható. Tehát én még mindenre látok reményt – ezt nyilatkozta többek között a Független Hírügynökségnek Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Heisler állítja: nekik nincs dolguk a másik zsidó szervezettel,az EMIH-hel. Azért sem, mert a Sorsok Házát – szerinte – nem szabad zsidó kézbe adni, már csak azért sem, mert a holokauszt nem zsidó kérdés, hanem nemzeti ügy.

  • Hibás döntést hozott a kormány
  • Nem lehet halottakon vitázni
  • A Mazsihisznek van bázisa, tradíciója
  • Szavakban van csak zéró tolerancia
  • A vallásba nem avatkoznak bele

Próbálom megfejteni, és a megoldás többféle is lehet, de ön biztos segít majd nekem, hogy melyik a helyes irány. A miniszterelnök hét eleji parlamenti megszólalásáról van szó, amikor is kérdésre válaszolva azt mondta, semmi nem sürgős a Sorsok Házával kapcsolatban. Ebből arra is lehet következtetni, hogy mintha egyet hátralépett volna, és a konszolidáció irányába tartana. A másik megoldás viszont az, hogy immár sikerült a kormányzatnak megosztani a zsidó szervezeteket, tehát a konfliktus adott, és innen kezdve a Sorsok Háza ügy zsidó belügyként is kezelhető, pedig többek véleménye szerint nagyon nem szabadna annak tekinteni. Szóval akkor melyik a helyes megoldás?

Én javíthatatlan optimista vagyok, ezért az első verziót preferálom. Vagyis született egy döntés, hitem szerint egy hibás döntés, és most ez a miniszterelnöki beszéd gyakorlatilag egy folyamat lassítását jelenti. Azaz Orbán Viktor lehetőséget teremt a korrekcióra. Már csak azért is, mert a holokauszt nem zsidó, hanem nemzeti ügy. Zsidók szenvedték el, a világháborút pedig az egész ország. A holokauszt nemzeti ügy, ezért az erre történő emlékezésről a nemzetnek kell gondoskodnia: az egész ország emlékezetkultúrájának a részévé kell válnia. Ezért gondolom, hogy hibás elvi döntés az, ha egy holokauszt múzeumot bármelyik zsidó szervezet kezébe adják. A  Mazsihisz soha nem is kérte a kormánytól a múzeum felügyeletét, kezelését, vagy tulajdonát, mert ez soha nem lehet zsidó szervezet feladata. Ez a mi határozott álláspontunk.

Olyan tárgyalás ezek szerint nem volt, amelyben a Mazsihisz azt kérte volna, hogy a Sorsok Háza irányítása a kezébe kerüljön, és ilyen szándéka a kormánynak sem volt?

Nem hogy nem volt ilyen, de minden megnyilvánulásunkban igyekeztük jelezni, hogy a múzeum a kormány kompetenciájába tartozik. Néhány évvel ezelőtt Schmitt Mária átadott Lázár János akkori miniszternek egy nagyjából nyolcvan oldalas anyagot, amelyet Lázár János kiküldött vagy két tucat magyarországi szervezetnek, köztük nekünk is. A címzettek között voltak nem zsidó szervezetetek, például a Magyar Tudományos Akadémia, vagy a Történelemtanárok Egyesülete. Az anyagot mindenki értékelhetetlennek tartotta. MI két dolgot fűztünk hozzá: az egyik megállapításunk az volt, hogy nem szabad egy városban két holokauszt múzeumot csinálni – egyébiránt a világban nincs is erre példa. Sem Washingtonban, sem pedig Jeruzsálemben, Varsóban, Berlinben, vagy Moszkvában, ezek a nagyvárosok mindegyike egy holokauszt központtal rendelkezik.

És miért nem?

Mert ha két holokauszt központ van, akkor a két intézmény között verseny alakul ki, kihez melyik terület tartozik. Márpedig halottakon nem szabad vitázni. Ezért javasoltuk, hogy csak egy ilyen intézmény legyen Budapesten; fejlesszék a Páva utcát, vagy a józsefvárosi múzeumot, hogy melyiket, azt a kormánynak kell eldöntenie. Annyit leírtunk a kormányzatnak, hogy szerintünk a józsefvárosi helyszín alkalmas. De nem kértük, hogy ott legyen, mert ez nem a mi kompetenciánk, a kormányé és erre mi nagyon tudatosan figyeltünk. Amúgy – és ez nagyon fontos, mert sokszor ér bennünket a jobboldali sajtó részéről ez a vád – mi soha nem állítottuk le a projekt folyamatát, sőt inkább segíteni, katalizálni akartuk a beruházást. Mindössze azt kértük: kapjunk egy olyan forgatókönyvet, amelyből kiderül, mi lesz az intézmény üzenete. Hogy lássuk, vajon a hiteles történelmet mutatja-e be. Soha nem kaptunk ilyet. Higgye el, mi soha nem tettünk keresztbe a projektnek, sőt több ízben jeleztük a kormány tisztségviselőinek, nem tartjuk jónak, hogy megállt a folyamat: mert ráég a kormányra – ezt a kifejezést használtuk – és ráég a zsidó közösségre is, hiszen mindenki tőlünk kérdezte, mi lesz a Sorsok Házával. Még nemzetközi segítséget is próbáltunk adni, például a washingtoni Holokauszt Központ igazgatójának személyében, aki eljött Budapestre tárgyalni a kormánnyal, és bár a megbeszélés jó hangulatban zajlott – ott voltam én is – utána sajnos nem történt semmi.

Lázár János azt mondta – kormányberuházás lévén, ezt gesztusként kell felfogni – hogy addig nem lesz a múzeum megnyitva, amíg meg nem egyeznek önökkel a tartalomban.A zsidó közösséggel, és nem a Mazsihisz-szel. Ezt mondta!

De mi történt ezek után? Mi történt, hogy most hirtelen másként alakultak a dolgok?

Azt ugye tudjuk, hogy a folyamatot – ismétlem –nem mi, hanem a Lázár János és Schmitt Mária között vita akasztotta meg.

Most viszont Lázár János veszített, kikerült a kormányból.

Igen, kikerült. És miután Lázár már nem volt, Schmitt Mária meg tudta nyerni magának a kormányzatot.

Most tehát a kormány döntött és az EMIH kezébe adta a Sorsok Házát. Ön úgy ismeri a miniszterelnököt, hogy visszautaljak a beszélgetésünk korábbi szakaszára, mint aki hajlamos arra, hogy visszalépjen a saját döntéseitől?

Orbán Viktor erős politikus, ritkán szokott visszalépni, de volt már rá példa. Még velünk kapcsolatban is. Talán emlékszik a Homan Bálint szobor ügyére, amely egy nyilvánvalóan hibás elképzelés volt. Ott visszalépett a miniszterelnök, amit nagyra értékelek; három héttel a szobor felállítása előtt még azt nyilatkozta, hogy az emlékmű állni fog, aztán képes volt megváltoztatni véleményét.  Olyan emberek, akik kollaboráltak a megszálló hatalmakkal, nem kaphatnak szobrot Magyarországon, és ilyen Homan Bálint, valamit Horthy Miklós – jelentette ki Orbán Viktor.

Ezek szerint bízik abban, hogy megváltoztatja azt a döntést, amely a Sorsok Házát az EMIH kezébe adja?

Arra ugye semmi nem utal, hogy Schmitt Mária korábbi elképzeléseiben bármi változás következett volna be, és ezért a kormányzat mostani döntését a zsidó közösség elementáris felháborodása kísérte, de a felháborodás kiterjedt külföldre is. Éppen ezért azt gondolom, hogy miután ezek a jelzések eljutottak a magyar kormány illetékeseihez, megvizsgálják, mi legyen a helyes út. Nem tudom miként fognak dönteni, de bizakodó vagyok.

Az ugye nem várható, hogy az EMIH-től visszavegyék a Sorsok Háza kezelését…

Én ezt nem tudhatom, de abban sem vagyok biztos, hogy minden a bejelentés szerint Egyelőre egy kormányhatározatról hallhattunk; ami még nem szerződés. Elvileg minden további nélkül van lehetőség a módosításra. Ez a határozat megszületett, de egy határozattal még nem lehet tojást festeni, ahhoz előbb szerződést kell kötni. Amíg nincs adminisztratívan végrehajtva a döntés, még minden visszafordítható. Tehát én még mindenre látok reményt.

Nem tudom rokonszenves-e a zsidó közösség számára, de talán nem mindenkinek, hogy ön nagyon doktriner álláspontot foglal el akkor, amikor az EMIH vezetőjével való találkozásról esik szó. Ön ugye határozottan elzárkózik ettől. Miért?

Ez nem a személyes álláspontom, hanem a vezetőségé, amelyet, amikor ez a krízishelyzet előállt összehívtam. Az a közösségi véleményünk, hogy jelenleg nincs dolgunk az EMIH-hel. Nekünk dolgunk a magyar kormánnyal van. Ha megkeresnek bennünket, akkor a magyar kormánynak partnere lehetünk. Mi szívesen segítjük a kormányzatot, de nem azzal, hogy át akarnánk venni a projektet. Az álláspontunk változatlan: ez a projekt ne legyen zsidó kézben. Ez nem a zsidók dolga, hanem a magyar társadalomé.

De miben tudnak segíteni?

A szakmai ismeretekben, hiszen van egy zsidó múzeumunk, egy nemzetközileg elismert levéltárunk, rengeteg adat, dokumentum, ismeret és intellektuális háttér, megvan a helyes történelemszemlélet, és itt vannak mögöttünk azok a nemzetközi kapcsolatok, amelyeket tudunk katalizálni, hogy ezt az egész kérdést megnyugtató módon meg lehessen oldani.

Beszéltünk arról, hogy ön nem akar találkozni az EMIH vezetőjével. Azt sem gondolja, hogy az EMIH-nek dolga lett volna önökkel?

Az EMIH-nek minimálisan akkor kellett volna tájékoztatni bennünket a történtekről, amikor felkérték őket erre a feladatra. Azt, hogy mi ezt egy sajtótájékoztatóból tudjuk meg, kész helyzet elé állítva bennünket, nem tartottam ízlésesnek, és akkor finoman fogalmaztam.

Ha most keresné meg az EMIH, hogy üljenek le tárgyalni, nemet mondana?

Még egyszer hangsúlyozom: nekünk velük nincs dolgunk. Egy ilyen paktumba, kívülről, nem kívánunk beszállni. Mi nem akarunk ez ügyben az EMIH-hel tárgyalni.

Azért sem, amiről az elején már szó esett, hogy ha két zsidó szervezet kezd el tárgyalni a Sorsok Házáról, akkor abban a pillanatban zsidókérdéssé válik az ügy?

Ezért is. Meg azért, mert azt gondolom, hogy a magyarországi tradíciókkal rendelkező zsidó közösség a Mazsihisz mögött van. Nekünk van bázisunk, nekünk vannak tradícióink, ennek a közösségnek van történelmi integrációja. És ez a közösség az, amely az emlékezetpolitikai kérdésekbe hitelesen tud belenyúlni, illetve hitelesen tudja képviselni.

Mit szól egyébként ahhoz, hogy Schmidt Mária történészeket is meg tud annak nyerni, hogy a zsidótörvények nem feltétlenül vezettek a holokauszthoz? Ami egyben azt is jelenti, hogy történelmi vitává silányítják azt, ami hatalmas bűne az akkori kormányzatnak, azaz a holokausztban való tevékeny részvételt.

Számunkra a jelentős nemzetközi intézmények és személyiségek a mérvadóak. Azok, akik kevésbé vannak a helyi politikától befolyásolva. A Jad Vasem a holokauszt kérdésében egy olyan intézmény, amelyiknek a véleménye megfellebbezhetetlen. A washingtoni Holokauszt Központ – noha szintén kormányintézmény – képes függetlenül működni, és ugyancsak megkérdőjelezhetetlen a véleményük. Úgy tudom, készülnek egy olyan kiállításra, amelyik az Egyesült Államok felelősségét fogja bemutatni, azaz mi az, amit megtettek a holokauszt idején, és mi az, amit nem. Fontos, hogy kormány által működtetett intézmények is képesek lehetnek a független gondolkodásra. A magyar holokauszt központnak – most nevezzük így – hitelesen kell működnie, függetlenül a politikai érdekektől, nem pedig a napi politikának kitetten.

Mintha ezen a téren is árnyaltan fogalmazott volna az említett beszédében Orbán Viktor; azt mondta, hogy a magyar kormány emlékezetpolitikája példamutató, de elismerte azt, hogy a hajdani magyar kormányoknak van felelősségük a holokauszt borzalmaiban.

Ez pozitív nyilatkozat volt, és szerintem ezt kell lebontani a Sorsok Házára és a többi emlékezetpolitikai kérdésre.

Azt is mondja Orbán, hogy nálunk zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, ugyanakkor Brüsszelben rejtett antiszemitizmussal találkozhatunk, hiszen az Unió támogat olyan szervezeteket, amelyek szembe mennek az izraeli kormánnyal. Ön szerint igaz ez a két állítás?

A jobboldali sajtóban, nem pusztán Magyarországon, divatos irányzat, hogy aki támadja az izraeli kormány politikáját, az antiszemita. Ez nyilvánvalóan nincs így. Izrael mára egy olyan országgá vált, ahol különböző nézetű, irányultságú kormányok működnek, és mindnek természetszerűleg létezik ellenzéke. Az izraeli kormány működésének bírálatától még senki sem válik antiszemitává, vagy zsidóellenessé.

Nem válaszolt a kérdés másik felére, arra tudniillik, hogy tényleg zéró tolerancia van Magyarországon az antiszemitizmussal szemben?

Szavakban az van. A gyakorlatban létező, erős antiszemitizmus van Magyarországon. Az antiszemita incidensek száma – csak verbális incidensről beszélhetünk – nem növekszik, de az antiszemitizmus intenzitását a zsidó közösség egyre erősebbnek érzi. Tehát valami egészen biztosan nem stimmel, és hogy ez ne így legyen, azért nagyon sokat kell tenni a kormánynak, egyházaknak, az oktatásnak és nekünk, zsidóknak is.

A Soros ellenes szélsőséges támadások erősítik az antiszemitizmust?

Amikor az első plakátok megjelentek, mi egyértelműen érzékeltünk egy ugrást. Mára – úgy érzem – inkább belefásult az ország a Soros ellenes kampányba. Persze a veszélye ugyanúgy létezik, mint eddig. A gyűlöletbeszéd bármikor átcsaphat bármelyik kisebbségi közösségre. Mi változatlanul ellenezzük a kampányt, rossz emlékeket idéz.

Visszatérve a Sorsok Házára: a héten Frőlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija , hangsúlyozottan nem a Mazsihisz képviseletében, leült vitatkozni Köves Slomóval, az EMIH vezetőjével. Ez törést mutat? Azt hogy van egy másik irányvonal a Mazsihiszen belül, mint amit ön, illetve az elnökség képvisel?

A zsidó közösségek soha nem centrálisan, hanem sokközpontúan szerveződtek. Ezért a sok központ között mindig is volt vita. A Mazsihisz-ben – mint ahogy egy normális demokratikus szerveződésben – különböző irányzatok érvényesülnek, és mindig valamelyik irányzat többséghez jut, aminek következtében a szervezet a többségi döntés által megszabott irányba halad. Elnökségem alatt elindítottunk egy új stratégiát, amely stratégia a világra nyitott zsidóságról szól. Magyarországon, a kutatás szerint nagyjából 100-160 ezer zsidó él, közülük maximum a tíz százalékot tudjuk megszólítani. Az említett stratégiának az a célja, hogy kilencven százalékból is segítsük a visszatalálást gyökereinkhez. Van, aki úgy értékeli, hogy a nyitásunk a vallásunk felhígításához vezet. Állítom, hogy nem, mert ez nem vallási, hanem közösségszervezési kérdés. Nos, ilyen vonatkozásban van belső vita a Mazsihiszben.

Ugye ez az alapvető vita ön és Frőlich Róbert között…

Nézze, én vallási kérdésekbe nem szólok bele. A Mazsihisz stratégiája nem vallási kérdésekről szól, azaz nem beszélünk női rabbikról, nem beszélünk a neológiának a lazításáról. Megismétlem: vallási kérdésről nem beszélünk, csakis közösség építésről. Mondok példát is: a mi vallási törvényeink szerint az a zsidó, akinek az anyukája zsidó. Ehhez mi nem akarunk hozzányúlni. Ez a vallás ügye. Mi azt mondjuk: a mi közösségünkhöz tartozik mindenki, aki ide tartozónak érzi magát. Az is, aki negyed, vagy aki fél zsidó, akinek csak az apukája, vagy a nagypapája az. Más kérdés, hogy aki a vallási törvényeink szerint nem zsidó, akkor az nem hívható fel a Tórához. Nekünk ezzel nincs dolgunk, ellenben van a közösség szervezésében feladatunk. Olyan hidakat kell építenünk, ahol képesek vagyunk átjárni a szekuláris zsidók, a vallástól távolabb lévők irányába.

Mi lesz a sorsa a Sorsok Házának – és a történelemnek?

A 70. helyett talán a 75. évfordulóra megnyílik a magyar holokausztot bemutatni hivatott Sorsok Háza. Amelynek már a nevét is vitatják az érintettek között, a tervezett szemlélet pedig kiverte a biztosítékot. A magyar szégyen gyökerei mélyre nyúlnak.

Most már a 75. évforduló a céldátum a Sorsok Háza megnyitására. „A magyar kormány határozott szándéka, hogy 2019-ben, a holokauszt 75. évfordulóján méltóképpen emlékezzünk közös nemzeti tragédiánkra” – fogalmazott a napokban Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Másfél hete ismét teljes bizonytalanságba burkolózott a hányatott sorsú holokausztbemutató intézmény.

Képviselői kérdésre a parlamentben mondta azt Orbán Viktor, hogy „akartunk csinálni még egy emlékmúzeumot, én szeretném, hogy ha ez működne, de

hogyha nincsen béke e körül az ügy körül, akkor semmi sem hajt bennünket,

kivárhatjuk, amíg ezek a viták nyugvópontra jutnak, és utána higgadtan megpróbálhatjuk ezt megvalósítani, én ezt javasolnám mindannyiunknak”.

Pedig az EMIH személyében megtalálták azt a zsidó szervezetet, amely nem tesz fel kellemetlen kérdéseket, nem ragaszkodik a történeti hitelességhez. Az új felállás nem csak a Mazsihisznek nem tetszik, külföldön is tiltakozást váltott ki. Az öt éve tartó kötélhúzás esetleges befejeződése se hessenti el azokat a súlyos kifogásokat, amelyek – felmérés híján csak sejthetően – nem csak a zsidó közösség, hanem a jó érzésű közönség többsége körében övezi az elképzelést. Amelyről nagyon keveset tudni, mert Schmidt Mária nem hajlandó részleteket elárulni.

Akik megismerkedhettek a tematikával, azok szemében sokakat már az elnevezés se tetszik, mondván: egyáltalán nem a sorsuk volt életükben a későbbi áldozatoknak a tömeges kiirtás. Vitatják a csak a gyerekek tragédiáját bemutató szűkített történéssort, bár ez még valamennyire talán védhető is. Mindezekről legutóbb kedden az ATV-ben beszélt György Péter esztéta, egyetemi tanár.

Az viszont már évekkel ezelőtt kiverte a biztosítékot – határon túl is -, hogy a Schmidt-féle „történelem”-szemlélet jegyében – a Szabadság téri „német megszállási emlékmű” szellemében – az 1944. március 19-e utáni kiindulóponttal tálalnák a történéseket. Tagadva azt, hogy egyedüliként a megszállt európai országokban az intakt magyar közigazgatás egésze egy emberként mozdult meg az elhurcolások végrehajtása érdekében. És hogy

majd’ negyedszázados alapos előkészítés előzte meg a hazai holokausztot a magyar állam által.

Érdemes tehát áttekinteni az iskolában amúgy tanultakat, hátha sikerül egyértelművé tenni a magyar állam visszavonhatatlan felelősségét nem csak a végkifejletben, hanem ezek megágyazásában.

Általában a numerus clausust (a. m. zárt szám) szokás első lépcsőfokként említeni, de volt más előzménye is. Mégpedig 1883-ban, amikor tiszaeszlári zsidó honfitársainkat vádolták meg egy kislány, Solymosi Eszter meggyilkolásával. A következő évben – a kor egyik legtekintélyesebb jogásza és politikusa, Eötvös Károly rendkívül alapos munkája és hatásos védőbeszéde eredményeképpen – felmentéssel végződő per rendkívülisége, hogy alighanem

az első olyan büntetőügy a világon, amelyben egyértelműen antiszemita szellemben emeltek vádat.

Megelőzte a kor leghírhedtebb ügyét, a francia katonatiszt, Alfred Dreyfus vezérkari százados 1894-es hazaárulási kirakatperét.

Mélyre kúsznak tehát a gyűlölet gyökerei a magyar társadalomban és államgépezetben. A magyar holokauszton belül az 1920-as

numerus clausus tehát már termékeny talajra hullott.

Ebben a törvényben a felsőoktatásba (pontosabban a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti közgazdaság-tudományi karra és a jogakadémiára) beiratkozásban a nemzetiségek országon belüli arányát vezették be. Nemzetiségnek minősítették a zsidókat, 6 százalékos arányszámot állapítva meg rájuk, annak ellenére, hogy a kiegyezés óta jogilag nem idegen etnikumnak, hanem izraelita vallású, egyenlő jogokkal rendelkező magyar állampolgároknak számítottak.

A törvény nem vonatkozott visszamenőlegesen az egyetemistákra, valamint nem érvényesült az 1919 előtt keresztény hitre tértekre, illetve az első világháborúban résztvevőkre sem. A törvény hatására a zsidó származású hallgatók aránya 36-ról 8 százalékra csökkent, majd 1928-ban nemzetközi nyomásra eltörölték a törvény nemzetiségekre vonatkozó kitételét.

Már ezzel a törvénnyel, pontosabban az ezt övező közhangulattal megmutatkozott, mi várható. Mindennaposak lettek a „zsidóverések” az egyetemeken (elsősorban is a budapesti jogi karon).

Az első zsidótörvény (1938) „A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” címet viselte, és kimondta:

a szellemi szabadfoglalkozású pályák állásainak legfeljebb húsz százalékát

foglalhatják el zsidók. A végrehajtást az orvosi és az ügyvédi kamara mintájára létrehozott szakmai tömörüléseknek kellett felügyelniük. A törvény szintén 20 százalékban maximálta a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál a zsidók létszámát. Mentesség ekkor is volt (az I. világháborúban és az ellenforradalomban különböző érdemeket és kitüntetéseket szerzettek, a hősi halottak özvegyei és gyermekei, az 1919 augusztusa előtt kitértek, valamint ezek gyermekei, ha nem tértek vissza a zsidó vallásra).

Ez volt első komoly lépés a teljes szegregáció útján azzal, hogy a törvény

faji alapon különítette el a zsidókat a társadalom többségétől.

És nincs megállás, a következő évben becikkelyezett második zsidótörvénynek („a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”) már nem csak címében jelent meg a célkeresztbe vett közösség, hanem lényegében

a hitleri nürnbergi törvények nyomvonalán haladva

már faji megközelítésben meghatározta, ki számít zsidónak, bár a vallási hovatartozás is megmaradt. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt. Nem vont hatálya alá egyes, igen bonyolultan meghatározott, megkeresztelkedett és/vagy vegyes házasságból származó csoportokat sem.

A törvény újabbat szorított az életlehetőségeken.

A szellemi pályákon 6 százalékban maximálta számukat, kitiltotta őket az állami közigazgatási és igazságügyi apparátusból, középiskolai tanári karokból. Nem tölthettek be színházaknál és lapoknál olyan állást, amely befolyással volt az adott intézmény vagy orgánum szellemi irányvonalára. A jogszabály tovább korlátozta az egyes vállalatoknál alkalmazható zsidók számát, és visszaállította a numerus clausust az oktatásban. Az engedélyköteles ipari és kereskedelmi ágazatokból a kizárták őket, a már kiadott engedélyeket fokozatosan vissza kellett vonni. Jelentősen megnehezítették a mezőgazdasági ingatlanvásárlást is.

Ennek következtében egyes adatok szerint több, mint 90 ezren vesztették el állásukat, a családtagokkal együtt körülbelül 220 ezer ember életkörülményei romlottak. Ekkor váltak tömegessé a kereskedések, gyárak, kisüzemek, egyéb vállalatok átadása „rendes keresztény” strómanoknak.

A harmadik zsidótörvényt már a zajló háború idején fogadták el, és a legszemélyesebb magánéletbe hatolt be. „A házassági jogról szóló 1894:XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről” címet viselő jogszabály már mindenkit zsidónak minősített, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.

Megtiltotta a vegyes házasságokat,

és büntetni rendelte a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot. (Pontosabban zsidó férfi nem folytathatott szexuális kapcsolatot keresztény nővel, de fordítva nem volt tiltott).

Egyéb jogszabályok is születtek ebben az időben. Kiterjesztették a teljes tilalmat a mezőgazdasági ingatlanok megvásárlására, a meglévőket pedig kártalanítással az államnak kellett átadni. Emellett bevettről elismertre fokozták le a zsidó felekezetet, elvették a hitközségek oktatási és szociális intézmények költségvetési támogatását.

És mindeközben a tettek mezejére léptek, hogy kétség se legyen, mik az akkori állam szándékai. Kamenyec-Podolszkijban került sor az első olyan holokauszt-bűncselekményre,

amelyben a magyar hatóságok aktívan vettek részt.

Már javában zajlott a Szovjetunió elleni háború, amikor elhatározták, hogy a revízióval az országhoz csatolt területeken élők – és az addig relatív (élet-)biztonságot nyújtó országba menekült üldözöttek – „rendezetlen” státuszát felszámolják. A minisztertanácsi határozat nyomán 1941. július 15-én megindult a magyar állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidók összegyűjtése, kiutasítása és kitelepítése. A kitelepítéseket augusztus 9-én a német katonai hatóságok ellenkezése miatt be kellett szüntetni. (Nem emberiességi okból tiltakoztak a nácik, hanem mert nehezen tudtak megbírkózni „saját” ottani áldozataik kiirtásával is.) E szűk hónap alatt 19 426 személyt deportáltak.

A tömegmészárlásra augusztus végén három nap alatt került sor. A végrehajtó parancsnok, a háborús bűnökért később kivégzett Friedrich-August Jeckeln SS Obergruppenführer jelentéseiből tudjuk, hogy 23 600 zsidót lőttek agyon három nap leforgása alatt a Kamenyec-Podolszkijban lévő gettóban. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötszámjegyű.

A Magyarországról deportáltak közül 2-3 ezer ember sikeresen visszajutott ide.

Összesen 15-16 ezren haltak meg a kivégzésekben,

illetve a deportálás során velük szemben tanúsított embertelen bánásmód következtében.

Ezt nevezte „idegenrendészeti eljárásnak” Szakály Sándor történész, a Veritas Intézet vezetője 2014-ben az állami hírügynökségnek nyilatkozva.

A legismertebb holokausztkutatónak sem tetszik a Sorsok Háza

0

Randolph Braham szerint a kormány a Horthy-korszakot akarja rehabilitálni. Levelében Schmidt Máriát „ádáz nacionalista holokauszt-torzítónak” nevezi.

A magyarországi holokauszt legelismertebb kutatója, az amerikai történészprofesszor Randolph Braham Heisler Andrásnak, a Mazsihisz elnökének írt egy nyílt levelet abból az alkalomból, hogy a kormány nemrég bejelentette: hamarosan megnyílik a Sorsok Háza. Az intézmény az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (Köves Slomó egyháza) tulajdonába kerül.

Braham most azt írta: köszönetét és háláját fejezi ki „azért a bátorságért, amellyel a holokauszt magyarországi fejezetének történelmi integritását” Heisler és a Mazsihisz több vezetője megvédte. Mint írja, nagy érdeklődéssel követi a szervezet „folyamatos és megalapozott ellenszegülését az úgynevezett Sorsok Háza megnyitása ügyében, „amelyet látszólag „a holokauszthoz kapcsolódó múzeumként” képzelt el és tervezett a Terror Háza igazgatója ‒ aki

egykor holokauszttudósnak indult, ám végül ádáz nacionalista holokauszt-torzítóvá vált.”

Braham szerint „ez a holokausztmúzeum része annak a hosszú távú történelemtisztogatási tervnek, amelyet az Orbán Viktor által vezetett kormány kezdeményezett a Horthy-korszak rehabilitációja végett. Ennek a kormánynak az intézkedései világosan jelzik a szóban forgó korszak története megtisztításának (azaz meghamisításának) a kurzusát.”

Azt is írja: emiatt az Orbán-kormány törölni akarja a tankönyvekből és a kollektív emlékezetből azt a tényt, hogy „Sztójay Döme kormányának tagjai ‒ valamennyiüket, alkotmányosan, Horthy Miklós államfő nevezte ki ‒

meghatározó szerepet játszottak a magyar zsidóság megsemmisítésében.

Még az SS-t is meglepte az a buzgóság, lelkesedés és sebesség, amellyel ezek a vezetők a „végső megoldást” valóra akarták váltani ‒ még a gyorsan előrenyomuló szovjet erők megérkezése előtt.”

Braham szerint magától értetődő, hogy ha ez nem tükröződik a múzeumban, akkor a zsidóság vezetői ezt ellenezni fogják, „még akkor is, ha arra egy rabbi „kóser” jóváhagyási pecsétjét is rányomták” – ezzel Köves Slomóra utal.

Mint írja: „Ünnepélyes felelősség ez, amelyben mindannyian osztozunk, nemcsak a holokauszt történelmi integritásának védelme, hanem a mártír áldozatok emlékének megőrzése érdekében is.

A Mazsihisz korábbi közleménye szerint a kormány becsapja a Mazsihiszt és Izrael kormányát, amikor a magyar zsidóságot képviselő szervezet hozzájárulása nélkül kívánja átadni a Sorsok Házát. Karsai László történész az üggyel kapcsolatban néhány napja a Független Hírügynökségnek azt mondta: a Sorsok Háza koncepciója történelemhamisító.

Randolph L. Braham a magyarországi holokauszt legnagyobb kutatója. Véleménye fontos, igazodási pontot jelent sokak…

Közzétette: Heisler András Mazsihisz elnök – 2018. szeptember 25., kedd

Árulással vádolják Köves Slomó egyházát

0

A legnagyobb magyarországi zsidó szervezet „A MAZSIHISZ nem árulja el a magyar zsidó közösséget” című közleményében reagált arra a hírre, hogy a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Zsidó Hitközség lett a tulajdonosa és működtetője a sok vitát kiváltó Sorsok Házát. (A Sorsok Háza körüli vitákról és az azzal kapcsolatos fejleményekről a Független Hírügynökség is beszámolt.)

A MAZSIHISZ szerint az utóbbi hónapokban végképp világossá vált, „mi fontos nekünk és mi fontos a Köves Slomó által vezetett Egységes Magyarországi Izraelita Zsidó Hitközségnek.” Szerintük a helyzet egyértelmű: az EMIH-nek nem a történelmi hitelesség, nem a magyar zsidó közösségi emlékezet és nem a magyar zsidóság a fontos, hanem a közpénzek és ingatlanok megszerzése.  Ez világos stratégia, ami szembe megy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) törekvéseivel és a magyar zsidó közvélemény értékrendjével.

A MAZSIHISZ egyik alapintézménye a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. A legjelentősebb holokauszttal foglalkozó nemzetközi intézmények természetes partnere. A MAZSIHISZ elkötelezett a holokauszt hiteles bemutatásában, ezért

a Sorsok Háza néven Köves Slomó és Schmidt Mária által most meghirdetett koncepciót elutasítja és attól elhatárolódik,

nem hajlandó a múlt megtagadásával a jövőt feláldozni.

A közösségi emlékezet és a hiteles történelmi kutatások megerősítésére, bátorítására, a Mazsihisz 10 millió forintos induló összeggel pályázati keretet különít el, hogy segítse a kutatók, intézmények, civil szervezetek munkáját.

A MAZSIHISZ feladatának tekinti a Tórához, a kulturális örökségünkhöz közelíteni a magyar zsidó közösség tagjait, érdekvédelmi munkával megteremteni az otthonosság légkörét, erősödő intézményeinkkel a tanulás, a gyógyulás és a tájékozódás lehetőségeit.sor

Üzent a MAZSIHISZ a kormánynak: nem ezt ígérték!

0

Pénteken jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy 2019-ben megnyílik a Sorsok Háza. Az intézmény az Egységes Magyar Izraelita Hitközségnek tulajdonába kerül, a működtetésre az állam adja a pénzt. A MAZSIHISZ szerint az EMIH bevonása nem garantálja, hogy a Sorsok Háza hitelesen, őszintén és felelősen szóljon zsidó honfitársaink százezreinek jogfosztásáról és kiirtásáról.

Örülünk, hogy a magyar kormány négy év után ismét foglakozik a Sorsok Házával, a magyar holokauszt, a magyar történelem legnagyobb tömeggyilkosságának kérdésével – így kezdődik a MAZSIHISZ nyilatkozata a Sorsok Házáról. Mint írják, a mindenkori magyar kormányzatnak kötelessége ennek a nemzeti tragédiának az emlékezetét torzítások nélkül fenntartani.

A Köves Slomó vezette Egységes Magyar Izraelita Hitközségnek (EMIH) bevonása a legkevésbé sem garantálja, hogy a Sorsok Háza hitelesen, őszintén és felelősen szóljon majd zsidó honfitársaink százezreinek jogfosztásáról és kiirtásáról – folytatódik a közlemény.

Bár az EMIH része a sokszínű magyar zsidóságnak, de semmiképpen sem képviseli azt.

Az eddigi tervekben a MAZSIHISZ épp erre a hitelességre nem látott megnyugtató garanciákat és ebben a tekintetben a friss bejelentés sem hozott érdemi változást. A sajtótájékoztatón elmondottak ugyanazt a koncepciót tartalmazták, amelyet Schmidt Mária 2015-ben már közzétett, és amit sem a hazai, sem a nemzetközi szervezetek nem fogadtak el – írják.

A közlemény szerint a MAZSIHISZ által fenntartott Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár komoly intellektuális háttérrel rendelkezik, évtizedekre visszatekintő, rendszeres együttműködést tart fenn a jeruzsálemi Jad Vasem (a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága) Intézettel éppen úgy, mint a washingtoni Holokauszt Múzeummal. Intézményünk a magyar holokauszt kutatásának nemzetközi hírű centruma. Az itt felhalmozott iratanyag és tudástőke egyedülálló.

Azt is írják: Szövetségünket nem a tulajdoni viszonyokkal kapcsolatos döntések foglalkoztatják. Változatlanul a történelmi igazsághoz ragaszkodunk, a múlttal való szembenézést tartjuk fontosnak, mert mindez nem csak a magyar zsidóság érdeke, hanem a teljes magyar nemzeti közösségé.

A közlemény így zárul: “A hatalomtól független, a magyar zsidó hagyományokat őrző szervezetként érdekeltek vagyunk a holokauszt hiteles bemutatásában.

Ebben a kormány számíthat közösségünkre.

A kormány döntése számunkra csalódást okozott,

nem ezt ígérték sem nekünk, sem az izraeli kormánynak.

A Sorsok Házától függetlenül egyértelművé kívánjuk tenni, sehol a világon nem a kormányok döntik el, ki képviseljen egy vallási közösséget.”

Miért fontos Orbánnak Schmidt Mária?

0

Most – az LMP Fideszhez való bekötöttségének szálait megismerve – legalább annyit megértettem, hogy miért olyan fontos Orbánnak Schmidt Mária, hogy annak ellenére, hogy amihez nyúl az sz@rrá válik, és bármit tesz, azt egészen alpári botrányok követik, mégis ragaszkodik hozzá. Nekem tényleg fejtörést okozott, hogy miért éri meg Orbánnak, ez a sok botrány és lejáratás, ami ennek a nőnek a közéleti tevékenységét kíséri.

Gondoljunk csak a Sorsok Házára, amelyet 8 milliárdért építettek meg és azóta ott rohad üresen a Józsefvárosi pályaudvar helyén, csak azért mert Schmidt hazug, szerecsenmosdató koncepcióját egyetlen hazai és nemzetközi zsidó szervezet sem hajlandó elfogadni és a nevét adni hozzá, vagy a botrányos, velejéig aljas német megszállási emlékműre, amelyet mind a mai napig nem avattak fel. De említhetem a 15 milliárdot felemésztő 56-os emlékévet is, amely ugyancsak botrányról-botrányra bukdácsolt, nevetségessé téve az egész megemlékezés sorozatot, és amelynek a végén egy szégyenletes bírósági perből is vesztesen került ki a magyar állam álláspontját képviselő intézmény, mert a Terror Plaza kutatói még arra is képtelenek voltak, hogy azonosítsák, hogy ki szerepel a megemlékezések középpontjába helyezett pesti srácot ábrázoló fényképen.

De felidézhetjük Tom Lantos családjával vagy Anne Applebaummal való ízléstelen konfliktusát az I. világháborús megemlékezés kudarcát és persze a Terror Plaza körüli botrányokat és hazugságokat és a sor vég nélkül folytatható. Ráadásul ezek a botrányok nemcsak szégyenteljesek, mivel mindig a történelmi hazugság és a teljes szakmai dilettantizmus lepleződik le ilyenkor, hanem az adófizetők sok tízmilliárd forintját emésztik fel, teljesen értelmetlenül.

Ám most kiderült, hogy Schmidt nem a történelmi hazugsággyár gátlástalan működtetése és a politikai ellenfelekkel szembeni kíméletlen aljassága, hanem az ellenzéki pártok bomlasztása, lejáratása és tagjai egy részének felvásárlása miatt fontos Orbánnak. „Politikai közéletünk legzüllöttebb figurájáról” (a la Eörsi István) most éppen az derült ki, hogy az ő feladata bebizonyítani, hogy ebben az országban nem lehet más a politika, és ha létrejön egy párt amely ezt tűzi zászlajára, akkor ő képes szívós munkával – a mi pénzünkön – felvásárolni a párt néhány politikusát és így szétzülleszteni.

De nyilván nem az LMP az egyetlen párt, ahol bomlaszt és rothaszt. Éppen úgy, mint a bolsevikok. Zsarolás, felvásárlás, bomlasztás, lejáratás – ugyanezekkel az eszközökkel dolgoztak az ellenség kinyírása érdekében a politikai titkosszolgálatok a pártállami diktatúra idején. Schmidt Mária a NER államvédelmi hivatala és erre a mocskos munkára még ebben a rendszerben is nehéz jelentkezőt találni. Hát ezért csinálhat azt Schmidt, amit akar, kavarhat megszégyenítő botrányokat a kormány körül, nyírhatja ki állami segédlettel korábbi üzleti partnereit és szórhatja el számolatlan, teljesen értelmetlen, hazug célokra az adófizetők milliárdjait. Mert Orbán is tudja, hogy az alapos munkához idő és pénz kell.

Szerző: Vásárhelyi Mária, Forrás: Facebook

Még kétezer év kell ahhoz, hogy ne utáljanak bennünket – interjú Frölich Róberttel, a Dohány utcai Zsinagóga főrabbijával

  • A Mazsihisz más irányba megy, mint ahogy ő szeretné

  • A hagyomány az egyik legfontosabb eleme a zsidóságnak

  • A Sorsok Háza ügyében nem szabad engedni

  • A Soros ellenes kampány antiszemita felhangú

  • Élnek a zsidó-ellenes toposzok

 

Tulajdonképpen most te ki vagy?

Frölich Róbert, elsősorban férj és apa, másodsorban a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.

Miért mondtál le és miről?

Tulajdonképpen az országos főrabbi pozícióról mondtam le.

De le lehet arról mondani?

Mindenről le lehet mondani. Engem megválasztottak, és ameddig úgy éreztem, hogy van erőm ahhoz, hogy azokat a folyamatokat, amelyek a Mazsihisz-ben elindultak kicsit tudjam lassítani, vagy esetleg gátat tudjak nekik szabni, addig csináltam. De nekem országos főrabbiként az volt a feladatom, hogy azt a neológiát, amit egyrészt otthonról, másrészt iskoláimból hoztam magammal, amelyet szolgálok harminc éve, azt továbbra is óvjam és védjem. Amikor ez már nem ment tovább, fölálltam, jöjjön más és csinálja helyettem.

Mi a különbség a zsidó és a zsidó között?

Zsidó és zsidó között nagy különbség nincs, mondhatni semmi. De a vallási irányzatok között viszont már óriási különbség van. Ne menjünk messzire, csak itt Magyarországon létezik az ortodoxia, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség, létezik a neológia képviselőjeként a Mazsihisz. Azon kívül létezik két reform hitközség, a szim salom és a Bét Orim. Létezik a chabad, az EMIH, ez utóbbi önmagát status quo ante hitközségnek deklarálja magát, szerintem messze van tőle. De ez egy másik kérdés. És ezek csak a magyarországi irányzatok. Szerte a világban még számtalan van. Különböző ortodox és nem ortodox csoportosulások.

Ezek szükségszerűen szemben állnak egymással?

Nem. Leszámítva persze tényleg a szélsőségesen vallásos, mondhatni fundamentalista zsidó csoportokat, a többi békésen megfér egymással. Az a fajta szembenállás, ami Magyarországon tapasztalható, ez a világban nem jellemző. Ez valami turáni átok lehet, hogy aki nem én vagyok, azt már rögtön gyanúsan szemlélem, gyanakodva figyelem, nem szeretem. A világban máshol ezek a különböző csoportok legföljebb nem vesznek tudomást egymásról, de békében meg vannak egymással.

Te, mint országos főrabbi képviseltél egyfajta irány, a Mazsihisz, a világi szervezet pedig egy másik irányt képvisel?

Pontosan ezt mondom.

És ez az ellentét annyira feszítő, főrabbiként már nem tudtad ellátni a feladatodat?

Amikor már a lelkiismeretemmel nem tudom összeegyeztetni a mozgást, akkor nem mozgok tovább.

Mi ennek a konfliktusnak a lényege?

Ott csúcsosodik ki, hogy a Mazsihisz világi vezetése meghirdette a sokszínű magyar zsidóság politikáját. Amivel nekem rabbiként nincs is semmi bajom, az én templomomba is különböző emberek járnak, mi is sokszínűek vagyunk. De, amikor a sokszínűség örve alatt a vallási sokszínűséget próbálják beterelni a neológiába, azt már nem tudom elfogadni. Amikor már arról van szó, hogy nőket hívnak fel a tórához, megtörtént eset, az egyik budapesti zsinagógában Eszter könyvéből és egy nő olvasott föl, ez már az én tradicionális neológiámmal maximálisan szemben áll. Amikor azt mondják, hogy hát azért lehet, hogy ennek van létjogosultsága, akkor az én, hangsúlyozom az én neológiám és az én vallási neveltetésem erre azt mondja, hogy ez azért már nem fér bele.

Nem lenne foglalt a szó, akkor azt mondanám, hogy te ehhez képest, az újítókhoz, vagy az új vonalhoz képest egy ortodox rabbi vagy.

Alighanem itt van valóban a választó vonal, mert én a neológiát úgy képzelem el, mint egy modern ortodoxiát, ami a vallásában tradicionális, minden egyéb megnyilvánulásában, műveltségében, tudományában, kultúrájában, minden egyes aspektusában modern, 21. századi.

Te magadat modernnek tartod?

Igen, mitől ne lennék az? Ugyanazokat a kütyüket használom, mint bárki más, ugyan úgy elbóklászom az interneten, mint bárki más. Élek a 21. században, a 21. század vívmányaival, ugyanakkor a vallási törvényeimet úgy tartom meg, ahogy azt megtartottam ezelőtt negyven évvel, amikor még ezek a kütyük nem is léteztek. Azt gondolom, hogy, igen én egy modern ember vagyok.

Csak bizonyos napokon nem használod ezeket, ahogy te nevezed, kütyüket?

Péntek estétől szombat estig gyakorlatilag Frölichéknél beköszönt a kőkorszak.

Míg ez az új vonat átlépi ezeket a határokat?

Az új vonalnak talán inkább az amerikai konzervatív mozgalom lehet a viszonyulási pont, amelyik viszont borzasztó sokrétű. Megfér benne az én irányzatom, de megférnek benne a reformok is. Attól ő még konzervatívnak nevezi magát. Ez a kettő azért mégsem ugyan az. Nem passzítható össze.

Azt gondolnám én naivan, hogy tulajdonképpen egy vallási szervezet, és mint ilyen a fő irányvonalat a főrabbinak kell meghatároznia, vagy ebben tévedek?

Adott esetben kivételesen tévedsz. A Mazsihisz, és itt van az első komoly nézeteltérés köztem és a Mazsihisz világi vezetésének a felfogása között. Majd az idő eldönti, hogy kinek van igaza. Nem akarok pálcát törni fölötte, és nem mondom azt, hogy az enyém az üdvözítő igazság. Én úgy képzelem, hogy a Mazsihisz az egy zsidó felekezet, jogállásilag egy egyház. A világi vezetés ezzel szemben úgy képzeli, egy ernyőszervezet. A kettőt nem csak retorikájában más, funkciójában is eltér. Egy ernyőszervezet magára vállal olyan feladatköröket, amit egy egyháznak szükségszerűen nem részei. Egy egyháznak viszont kellene olyan funkciókat ellátni, amit egy ernyő szervezetnek nem. Ezt a kettőt nem lehet összepasszítani. Vannak egymásnak ellentmondó érdekek. Egy egyházi érdek és egy ernyő szervezeti érdek. Szükségszerűen olykor konfrontálódik egymással.

Vegyünk egy konkrét példát. Oktatás.

Oktatási példa. Az oktatással, ha van egy zsidó iskola és per pillanat van a Mazsihisz fenntartásában egy darab oktatási intézmény, a rabbi képző. Abszolút konkrét a példa: meghirdették a rektori pályázatot, második fordulót lett végül is döntő, ahol két pályázó volt: egy rabbi és egy világi. A pályázati kiírásnak egyik jelölt sem felelt meg 100%-ig, egyik se volt egyetemi tanár. Az egyetemi tanács úgy döntött, hogy a rabbi legyen a rektor. Ha mi egyház vagyunk, akkor azt mondom, hogy az egyházi hagyományok, a zsidóságban különösképpen, Tevje óta tudjuk, hogy a hagyomány egy fontos dolog, ha azok logikus hagyományok, azokat tovább kell vinni, azokat folytatni kell. A rabbi képző 140 évében mindig rabbi volt a rektor. Ergo az egyetemi tanács jól döntött az é meglátásom szerint, amikor azt mondták, hogy igen, legyen rabbi rektor. A Mazsihisz vezetősége elé került a kérdés. A vezetőségben három szavazó képes rabbi volt. Mind a három amellett érvelt, hogy igen, legyen rabbi a rektor. Ráadásul volt ott egy oktatási szakember, ő is amellett érvelt, hogy igen, legyen a rabbi a rektor. Ezzel ellentétben a Mazsihisz vezetősége a világi jelöltet szavazta meg, megváltoztatva az egyetemi tanács döntését és szembe menve a három rabbival. Lehet, hogy jól döntöttek, újra mondom.

Bár ezt nem így gondolod.

Abszolút nem így gondolom. De fölrúgtak egy 140 éves hagyományt. Egy egyháznál ez elő nem fordulhat.

Ezek az ellentétek, amiket látom, hogy ha nagyon toleránsan képviselsz olyan értelemben, hogy azt mondod, lehet, hogy neki van igaza. Miközben tehát hiszel a saját igazadban, elfogadod, hogy nem feltétlenül neked van százszázalékikg igazad. De ezek elegendő okot nyújtanak arra, hogy ne harcoljál?

Nézd, amikor már a mindennapjaimat őrli föl a harc, akkor azért elgondolkodom, hogy csináljam-e tovább?

Ez annyira egy erős belső késztetés?  Hogy már az is ebbe az irányba tol, ha világi rektort választanak?

Nem csak ez. Ez csak egy kiragadott példa. Számtalan ilyen eset volt. Kisebb és nagyobb. Erkölcsi dolgok, etikai dolgok, vallási dolgok. És amikor már otthon is ez a harc őrli föl a napjaimat, a gyerekeimmel sem tudok másról beszélni, hogy mi van bent a Síp utcában, akkor észbe kell kapni és azt kell mondani, hogy megálljunk. Mert ez már egészségtelen. Azt gondoltam én, egyrészt a saját jól felfogott érdekemből, életemben először harminc év után önző vagyok és fölállok. Másrészt pedig, amikor már nem tudok tovább azonosulni, akkor már a lelkiismeretem sem engedi, hogy maradjak. Ha maradok, akkor folytatódnak a harcok és az senki nem jó. Nekem se jó, a világi vezetésnek se jó, a hitközségnek végképp nem.

Ha kilépsz a harcból, onnantól kezdve ezek a dolgok nem zavarnak?

Dehogynem. Azzal, hogy én a Dohány utcai rabbi maradtam, én egy másik színtérre helyeztem a működésemet, oda ahol előtte is voltam. Két közösségről beszélgetünk. Az egyik a Mazsihisz, ez a zsidó felekezet. Igen ám, de ennek van egy nagy tagközössége, a Budapesti Zsidó Hitközség. Ami több mint 200 esztendős. Azért ez egy viszonylag egy komoly életkor. A Budapesti Zsidó Hitközségnek a temploma a Dohány utcai zsinagóga. Én a Budapesti Zsidó Hitközségben vagyok rabbi. Országos főrabbiként a Mazsihisz Országos főrabbija voltam. Most a Budapesti Zsidó Hitközség rabbija vagyok, ami voltam előtte is. Leszámítva azt a rövid két hetet, amikor ki voltam rúgva.

Mert, hogy volt ilyen is.

Volt ilyen is az életemben, vicces volt. Most egy egészen más síkon mozgok. a Budapesti Zsidó Hitközség az egy hitközség, ezen nincs vita: nincs vita azon, hogy ez most egy ernyőszervezet, népfront, bélyeggyűjtő egylet, sportklub, vagy valami más. Nem: ez egy hitközség. És a BZSH úgy is működik, mint egy hitközség. Ezek a fajta csatározások, azt hiszem azok eltűntek. Az hogy a Mazsihisz merre megy, persze, hogy érdekel, de harcoljon más most már.

Innen kezdve az egyéb, a kormánnyal folytatott harcok sem érdekelnek? Például a Sorsok Háza körül kialakult vita?

Azt gondolom, függetlenül attól, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága, a mindenkori kormányzattal egy hitközségnek illik jó viszonyt ápolni, vagy legalábbis nem állandó konfrontatív viszonyt fönntartani. A Dohány templomban én elfogyasztottam 26 év alatt legalább négy polgármestert. Ezek között volt baloldali és most van jobboldali, és mindegyikkel ragyogó viszonyt ápoltunk. A hívők mindegyike eljött. Ha baj volt és mentünk, hogy gyerekek kellene egy kis segítség, akkor segítettek. Nyilván mindegyiknek más-más attitűdje volt. Volt olyan polgármester, aki egy évben kétszer összehívta a kerületi lelkészeket: beszéljük meg, hogy mik az egyházak problémái. Akkor tényleg mindenki elmondta a hasfájását és a polgármester megoldotta, amit lehetett. Ezek jó dolgok voltak. Nem az volt az érdekes, hogy ki baloldali és jobboldali. Ha most ezt kicsiben meg lehet csinálni, akkor azt gondolom, hogy nagyban is meg lehet csinálni. Nyilván vannak olyan esetek, lásd a Sorsok Háza, ahol nem lehet elmaszatolni. Én leadtam azt az irományt, amely mintegy öt centi vastag papírhalmaz volt, hogy ez lesz a Sorsok Háza. Erre azt mondta a Mazsihisz, hogy ez semmi. Tényleg semmi nem volt. Semmi nem volt; érthetetlen és értelmezhetetlen volt az egész. Ráadásul nekünk megvan a magunk jól felfogott véleménye arról, hogy mi történt a holocaust idején, miért történt, hogy történt és ez nem csak egy szubjektív vélemény, a történészek ma már, ha nem föltétlen elfogultak, alátámasztják a mi igazságunkat. Ez esetben viszont, én azt gondolom, nem szabad nekünk engedményt tenni. A Sorsok Háza ügyében az, hogy a Mazsihisz következetesen kiállt amellett, hogy nem csúsztatunk, nem hamisítunk, nem bagatellizálunk, azt jól tette, igaza volt.  Valamikor nincs igaza, persze. Nem lehet egy bizonytalan helyzetet állandóan fönntartani.

Ezzel azt mondod, hogy kevésbé konfrontatív politikát kellene a kormányzattal folytatni, mert én nem látom ezt a konfrontációt?

Igazából nagy konfrontáció nincs. Mi volt konfrontáció? Volt 2014-ben a bojkott, az volt az első komoly ügy. A mások nagy port fölvert a Sorsok Háza. Azon kívül csak ilyen „pitiáner” ügyekben. Ezek nem vernek ilyen nagy port. A Hóman szobor, amikor lementünk Székesfehérvárra, fáklyás hanuka tüntetésre. Ezekben a dolgokban igenis föl kell vállalni akár a szembenállást is. De idézem most a Mazsihisz elnökét: értékek mentén kell együttműködni és konfrontálódni, ebben ővele nincs vitám Az elveinket azt védeni kell. Ha az elveink engedik, akkor együttműködni. Nagyon vékony határ az együttműködés és a kollaboráció között.

Szerinted a Soros ellenes kampánynak van antiszemita felhangja?

Föltétlenül,  ez nem is nem kérdéses.

Tehát az helyes, hogy a Mazsihisz ebben az ügyben megszólalt?

Abszolút. Nem tudok jobb szót: amikor  egy vigyorgó zsidót tesznek ki a plakátokra, hogy ő az ellenség, ez nem tud nem antiszemita hangot megütni. Hiába mondják, hogy ez nem az. Hiába mondják, hogy Izraelben is a Soros ellen vannak. Az, hogy Izraelben Soros ellen vannak, az egy egészen más aspektus. Ott ugye azért vannak ellene, mert a palesztinokat támogatja. A palesztinokat támogató Soros ellen vannak. Ez egy összemosás, kibújás a felelősség alól. A Soros kampánynak lehet, hogy nem volt a célja, hogy antiszemita kampányt gerjesszenek, de hogy volt antiszemita felhangja, az biztos. Félreérthetetlen, hát hány olyan képet láttál, hogy büdös zsidó, meg a a Dávid-csillag fölrajzolva a Soros-plakátra.

Egyébként szerinted erősödik az antiszemitizmus?

Hangosabb.

Nem erősödik, csak hangosabb?

Nem tudom. Ugyan azt gondolom és érzem most, amit éreztem nagyjából a rendszerváltás környékén. A rendszerváltás előtt az volt az állítás hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus. Emlékszel biztos a nagy dumára, hogy antiszemitizmus nincs, csak antiszemiták vannak. Persze, hogy nem volt, mert le volt fojtva. A rendszerváltással, a szólásszabadsággal kinyílt a szelep és előjöttek a hangok. Nyilván előtte is megvoltak, csak akkor suttogtak egymás között. Most meg már bátran ki lehet mondani.

Pláne az internet világában.

Az óriásit lökött rajta, hiszen anonim, így még csak vállalni sem kell a felelősséget azért, amit leírok. Nyugodtan lehet teleszórni a gyűlölettel, a hazugságokkal, konspirációs teóriákkal? Tele szemetelni a világhálót. Nem ezt érzem most. Inkább azt, hogy az egyes emberek, a rossz gazdasági helyzetük miatt minket találnak meg, mint a bajok fő okozóit.  Meg a migránsokat, meg az összes többit. Mert mi mindig kéznél vagyunk.

Manapság hátrány zsidónak lenni?

Szerintem, nem. Miért lenne hátrány?

Másképp kérdezem. Ma is élnek azok a toposzok, azok a sztereotípiák, amik a zsidókkal kapcsolatos. Harácsolnak, minden értelmiségi pozíciót elfoglalnak, övék az újság…

2018 Magyarországán ez fölöttébb izgalmas, hogy harácsolnak, hogy az újság az övék és minden. Ez szép volt így… A toposz él, persze, valóban a gondolkodásban ez benne van. Tulajdonképpen durván kétezer éve tart a tréning, abban, hogy hogy kell a zsidót utálni. Kell még legalább kétezer év, hogy megtanulják, hogyan kell nem utálni. Az a baj, hogy nekünk nincs annyi időnk.

Hosszú évek után megnyílhat a Sorsok Háza?

Lázár János már nincs a kormányban, hogy útját állja a nyitásnak. Zoltai Gusztáv tanácsadói státusza is megszűnik.

A Független Hírügynökség információi szerint a hónap végén lejár Zoltai Gusztáv tanácsadói megbízatása. Zoltai Lázár János tanácsadója volt 2014 szeptembere óta, és miután ő már nem miniszter, így Zoltai szerződése is lejár.

Az viszont továbbra is kérdés, hogy mi lesz a Sorsok Házával, amely korábbi hírek szerint a Lázár János és Schmidt Mária közötti ellentétek miatt nem nyílhatott még meg. Most viszont egyre többen beszélnek arról, hogy miután a fék, amelyet Lázár személye jelentett, kikerült a rendszerből, hamarosan megnyílik a Sorsok Háza.

Úgy tudjuk, hogy a projektet Szita Szabolcs, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatója veheti kézbe.

A dolog érdekessége, hogy eredetileg is ő volt az, hogy aki felvetette, hogy a Józsefvárosi pályaudvaron hozzanak létre egy emlékhelyet.

Ugyanakkor továbbra is tartja magát a hír, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nem járul hozzá ahhoz, hogy a Sorsok Háza Schmidt Mária koncepciójának megfelelően nyíljon meg. A projektet magát is többek között a Mazsihisz tiltakozása miatt állította le Lázár 2015-ben. Most viszont, ha a kormány végül úgy dönt, akkor a Sorsok Háza a Mazsihisz partnersége nélkül is megnyílhat – már se Lázár, se Zoltai nem tudja ezt megakadályozni.

Lapszem – 2018. május 15.

0

Ma a Zsófiák és a Szonják ünneplik a névnapjukat. A Zsófia a görög Szophia névből származik, jelentése: bölcsesség. A Szonja szintén görög eredetű, a Szófia orosz becézett alakjából önállósult. Olvassák el, hogy mit olvastunk a megmaradt országos napilapokban!

Magyar Hírlap: Gulyás Gergely szerint tíz évre szóló Budapest-stratégiát tervez a kormány

A Magyar Hírlap Gulyás tegnapi miniszteri meghallgatását idézi, ahol a politikus elmondta: a Miniszterelnökségen 6 államtitkár és 1 kormánybiztos dolgozik majd, illetve az egyik államtitkár kormánybiztosként is feladatot kap. A stratégiai államtitkárság létrejöttét a kabinetrendszerrel magyarázta; a szerv feladata az előkészítés lesz, és ez tölti be a parlamenti államtitkárság szerepét is, Orbán Balázs vezetésével.

Gulyás Gergely a területi közigazgatásért felelős államtitkárságról szólva jelezte: a Tuzson Bence által vezetett egységhez nemcsak a kormánymegbízottak, kormányhivatalok és járási hivatalok tartoznak, hanem az építésügy, a közbeszerzések és az építésügy is. Utóbbi később jó eséllyel nem fog – jegyezte meg.

Népszava: Megint téma a Sorsok Háza

Nincs új információm – közölte a Népszavával Heisler András, a Mazsihisz elnöke arra a hírre reagálva, hogy hamarosan megnyílhat a több, mint három éve elkészült, azóta üresen álló Sorsok Háza.

Ezt – további konkrétumok említése nélkül – a hvg.hu írta az „ügyet ismerő kormányközeli forrásokra” hivatkozva. Tény: Lázár János, aki a kormány nevében ragaszkodott ahhoz, hogy a zsidó szervezetek egyetértése nélkül ne nyissák meg az emlékközpontot, már nem miniszter. Keresték a Sorsok Háza szakmai vezetésével megbízott Schmidt Máriát, de nem sikerült elérni.

Magyar Idők: Nincs mérgező tej az áruházláncok polcain

Tovább dagad a hét végén kirobbant tejszennyezési botrány – olvasható a Magyar Időkben. Miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a megvásárolt, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt (UHT) tejet csak akkor fogyasszák el, ha meggyőződtek a csomagolás sértetlenségéről, kiderült, hogy több áruházláncot is azzal zsarolt meg valaki, hogy bizonyos tételeket szándékosan megmérgez.

Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője a lapnak elmondta: a hét végén több üzletlánc és a hatóság ügyfélszolgálata is megkapta azt a bejelentést, amely szerint valaki szándékosan szennyezett be egyes UHT tejeket.

A Nébih ezt követően azonnal felvette a kapcsolatot az illetékes nyomozó hatósággal, illetve az áruházláncok közreműködésével lekerültek a polcokról az esetlegesen érintett termékek. Az igazgató jelezte, bár az ügy több mint ötvenezer dobozos tejet érint, így azok vizsgálata szinte lehetetlen, a nyomozás jelen állása szerint csupán fenyegetésről van szó, mérgezés nem történt.

– Máig egyetlen szennyezett terméket sem találtunk, és megbetegedés sem történt. Ezért a Nébih és a Nemzeti Nyomozó Iroda is fenyegetésként kezeli az esetet – fogalmazott Helik Ferenc. Arra a kérdésre, hogy pontosan mely áruházak kapták meg a zsaroló levelet, nem adott választ, a folyamatban lévő nyomozás érdekei miatt ugyanis bővebb információt nem adhat ki a hatóság.

Schmidt Mária züllöttségben, történelemhamisításban pótolhatatlan

0

Azért az elképesztő, hogy az, hogy milyen sorsa lesz a 7.5 milliárd ft.(!) közpénzből felépített “Sorsok Házának”, attól függ, hogy éppen most ki az erősebb kutya: Lázár János vagy Schmidt Mária.

A két fővazallus két évvel ezelőtt összeveszett és azóta ott áll üresen a milliárdokból felépített, hatalmas épülettömb. Ez pedig újabb bizonyítéka annak, hogy ennek a kurzusnak sem a Holokauszt emlékezete, sem az elköltött milliárdok nem fontosak, hiszen mindez áldozatául eshet két Orbán körüli politikai oligarcha személyes gyűlölködésének.

Ha nem jut egyezségre Lázár és Schmidt, akkor ott rohad meg az épület és már nem fontos a Holokauszt sok tízezer gyermekáldozatainak sorsa sem. Utóbbinak persze akár örülhetünk is, hiszen a schmidti koncepció valójában a meggyilkolt gyermekek történetének meghamisítása lett volna, ezért tiltakozott ellene a MAZSIHISZ és ezért menekült ki egymás után az összes ismert holokauszt kutató a nemzetközi tanácsadó testületből. Elsőként a Jad Vashem két történésze, aztán szépen, komótosan mindenki; Tom Lantos özvegyétől Szász Jánosig.

Ez a kormány nemcsak a közpénzeket tekinti játékszernek, amellyel szabadon garázdálkodhat, hanem a közös történelmi emlékezetet és a Holokausztot is. Bármit csinálnak az soha nem a dologról magáról – jelen esetben a Holokauszt gyermekáldozatainak emlékezetéről – szól, hanem kizárólag a politikai haszonszerzésről, a közpénzek szervezett lenyúlásáról és ócska személyes ambíciókról és indulatokról. És mivel mindezt hét éve mindenféle következmény nélkül tehetik, már leplezni sem próbálják, hogy a Sorsok Háza sorsa egy személyes politikai leszámolás függvénye.

Az, hogy Schmidt mellesleg a MAZSHISZ-t is szeretné belerángatni ebbe a szégyenletes marakodásba, ugyancsak megszokott tőle. Azt szereti, hogyha fröccsen a sár, akkor lehetőleg minél többeket bemocskoljon. Eörsi István idejekorán figyelmeztetett, amikor “politikai közéletünk egyik legzüllöttebb alakjának”, “történelemhamisításra szakosodott üzletasszonynak” nevezte Schmidtet. Nyilván ezért tartja Orbán. Mert ezek a személyes tulajdonságai éppen egybevágnak azzal, amire a kormánynak szüksége van.

És, hogy züllöttségben, történelemhamisításban pótolhatatlan, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy annak ellenére bíznak rá újabb és újabb feladatokat és az ezekhez rendelt milliárdokat, hogy eddig minden általa vezényelt projekt botrányba, köznevetségbe vagy közfelháborodásba torkollt. Schmidtben Lázár kemény ellenfélre talált, mert egyszerre hevíti a tébolyodott hatalomvágy, a kielégíthetetlen pénzéhség és a személyes bosszúvágy. És senki ne legyen biztos abban, hogy ezt a meccset Lázár nyeri meg, aki egy olyan emlékközpontot szeretne, amelynek koncepcióját az összes, az ügyben érintett felek támogatják.

Én nem emlékszem olyan esetre az elmúlt hét évből, amikor egy ilyen konfliktusban a konszenzusra törekvés és a józanság győzedelmeskedett volna a konfliktus gerjesztés és az erőfitogtatás felett. Mint ahogy olyanra sem, amikor a hazugság fölé kerekedett az igazság.

Forrás: Vásárhelyi Mária, Facebook

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!