Lapszem – 2018. május 15.

0
915
Facebook

Ma a Zsófiák és a Szonják ünneplik a névnapjukat. A Zsófia a görög Szophia névből származik, jelentése: bölcsesség. A Szonja szintén görög eredetű, a Szófia orosz becézett alakjából önállósult. Olvassák el, hogy mit olvastunk a megmaradt országos napilapokban!

Magyar Hírlap: Gulyás Gergely szerint tíz évre szóló Budapest-stratégiát tervez a kormány

A Magyar Hírlap Gulyás tegnapi miniszteri meghallgatását idézi, ahol a politikus elmondta: a Miniszterelnökségen 6 államtitkár és 1 kormánybiztos dolgozik majd, illetve az egyik államtitkár kormánybiztosként is feladatot kap. A stratégiai államtitkárság létrejöttét a kabinetrendszerrel magyarázta; a szerv feladata az előkészítés lesz, és ez tölti be a parlamenti államtitkárság szerepét is, Orbán Balázs vezetésével.

Gulyás Gergely a területi közigazgatásért felelős államtitkárságról szólva jelezte: a Tuzson Bence által vezetett egységhez nemcsak a kormánymegbízottak, kormányhivatalok és járási hivatalok tartoznak, hanem az építésügy, a közbeszerzések és az építésügy is. Utóbbi később jó eséllyel nem fog – jegyezte meg.

Népszava: Megint téma a Sorsok Háza

Nincs új információm – közölte a Népszavával Heisler András, a Mazsihisz elnöke arra a hírre reagálva, hogy hamarosan megnyílhat a több, mint három éve elkészült, azóta üresen álló Sorsok Háza.

Ezt – további konkrétumok említése nélkül – a hvg.hu írta az „ügyet ismerő kormányközeli forrásokra” hivatkozva. Tény: Lázár János, aki a kormány nevében ragaszkodott ahhoz, hogy a zsidó szervezetek egyetértése nélkül ne nyissák meg az emlékközpontot, már nem miniszter. Keresték a Sorsok Háza szakmai vezetésével megbízott Schmidt Máriát, de nem sikerült elérni.

Magyar Idők: Nincs mérgező tej az áruházláncok polcain

Tovább dagad a hét végén kirobbant tejszennyezési botrány – olvasható a Magyar Időkben. Miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a megvásárolt, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt (UHT) tejet csak akkor fogyasszák el, ha meggyőződtek a csomagolás sértetlenségéről, kiderült, hogy több áruházláncot is azzal zsarolt meg valaki, hogy bizonyos tételeket szándékosan megmérgez.

Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője a lapnak elmondta: a hét végén több üzletlánc és a hatóság ügyfélszolgálata is megkapta azt a bejelentést, amely szerint valaki szándékosan szennyezett be egyes UHT tejeket.

A Nébih ezt követően azonnal felvette a kapcsolatot az illetékes nyomozó hatósággal, illetve az áruházláncok közreműködésével lekerültek a polcokról az esetlegesen érintett termékek. Az igazgató jelezte, bár az ügy több mint ötvenezer dobozos tejet érint, így azok vizsgálata szinte lehetetlen, a nyomozás jelen állása szerint csupán fenyegetésről van szó, mérgezés nem történt.

– Máig egyetlen szennyezett terméket sem találtunk, és megbetegedés sem történt. Ezért a Nébih és a Nemzeti Nyomozó Iroda is fenyegetésként kezeli az esetet – fogalmazott Helik Ferenc. Arra a kérdésre, hogy pontosan mely áruházak kapták meg a zsaroló levelet, nem adott választ, a folyamatban lévő nyomozás érdekei miatt ugyanis bővebb információt nem adhat ki a hatóság.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .