Kezdőlap Címkék Simicskó

Címke: Simicskó

Lapszem – 2018. május 12.

0

Ma a Pongrácok ünneplik a névnapjukat. A hétvége ezúttal kellemes időt hoz: sok lesz  napsütés, szórványosan fordulhat csak elő zápor, zivatar, esetleg felhőszakadás. A csúcshőmérséklet 24 és 29 fok között várható. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő. Lapszemlénk következik.

 

Népszava – Lasszóval fogják a tartalékosokat 

Önkéntes tartalékos századokat hoznának létre az ország valamennyi járásában, de alig találnak jelentkezőket. A honvédség már az iskolákban is népszerűsíti a honvédelmi táborokat – olvasható a lap riportjában, amely beszámol arról, hogy az ország valamennyi járásában, területi elven önkéntes tartalékos századok megalakítását szervezik. A lap példákat is hoz:

Heves megyéből mindössze 23 tartalékos tette le az esküt a tavaly októberben Szentendrén rendezett központi ünnepségen.

Igaz, ennek a megyének emblematikus önkéntese is akadt, Pajtók Gábor kormánymegbízott. Esete nem egyedi, miután Simicskó István 2016-ban, akkori honvédelmi miniszterként egy nyilvános eseményen megkérte őket erre. Ám a lap által megkeresett kaposvári és a siófoki járásban féltucat, 250 és 1000 fő közötti települése polgármesterét kérdeztük meg, de egyik helyen sem tudtak önkéntes tartalékosok jelentkezéséről beszámolni.

A 18 és 65 év közötti, büntetlen előéletű, egészségügyi és pszichikai szempontból is alkalmasnak talált magyar állampolgárok kiképzése évente 120 órát vehet igénybe, a képzés idejére tiszteletdíjat, amellett, hogy szerződéskötéskor bruttó 31 215 forint üti a markukat, azért pedig hogy „rendelkezésre állnak”, évente bruttó 127 500 forintot kapnak, amikor pedig szolgálatot teljesítenek, külön alapilletményre jogosultak. A honvédelmi törvény értelmében 3 szerződött éven belül maximum 6 hónapra hívhatók be szolgálatra. – Legalábbis békeidőben – teszi hozzá az egyik toborzó iroda munkatársa, aki hivatalos adatokat nem mond, s a létszámról sem nyilatkozik.

Magyar Idők – Meghódították az idősek és szépkorúak a netet

Újabb programmal bővül az idősügyi infokommunikációs program: a szépkorúak számára mostantól elérhetővé válik a bűnmegelőzési Skype-konferencia és a demenciát csökkentő infokommunikációs játék nagy része is – tájékoztatta a lapot Jeneiné Rubovszky Csilla, a programért felelős miniszteri biztos. Az idősek saját otthonukban, saját internet-hozzáféréssel használják a világhálót, és már több Facebook-csoportot is az érdeklődési körüknek megfelelően hoztak létre. Így az új támogató szolgálatnak már biztosan van ötezer lelkes tagja.

Az idősügyi programhoz az idén százezer idős csatlakozik majd. 89 diszpécserközpont jött létre, ahol összesen több mint ezer közfoglalkoztatott segíti a mindennapi kommunikációjukat és biztonságukat.

Az internetes elérés mellett április elején életmentő állapotmérő karpereceket is juttattak számukra: a bankkártya méretű eszköz orvosi segítség nélkül, néhány perc alatt képes felmérni a szív- és érrendszeri állapotunkat.

Magyar Hírlap – Sorsdöntő választás: szakadhat a Jobbik

A Jobbik ma tartja kongresszusát, amelyen új vezetőket választanak a küldöttek. A tét nem kevesebb, mint a párt jövője – írja a lap, amely szerint a párt csúfosan megégette magát a választáson, emiatt lemondott Vona Gábor. A megüresedett pártvezetői székért hatalmi harc indult a néppárti és a radikális szárny között. Utóbbi képviseletében Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere már a választás másnapján bejelentkezett a posztra. Nem sokkal később Vona megnevezte jelöltjeit: Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont látta volna szívesen a párt élén egy duális irányítási szisztémában. A két héttel ezelőtti kongresszus azonban az elnök-elnökhelyettes rendszer mellett döntött, Toroczkai mellett pedig Dúró Dóra lett a jelölt a helyettesi posztra. A másik szárny jelöltjei közül Sneider maradt a vezető, Gyöngyösi a helyettesi poszton. Toroczkaiék néppárti keretek között vinnék tovább a radikális politikát, Sneiderék korrekcióval vinnék tovább Vona Gábor örökségét. Bár Sneider Tamás közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy „a Jobbik egységét semmi sem veszélyeztetheti”,

nem lehetetlen, hogy a jobboldali párt kettészakad a mai kongresszust követő hetekben

– írja a lap, kifejtve: ha Toroczkaiék nyernek – az ásotthalmi polgármester habitusát, nézeteit ismerve – bizonyára radikálisabb útra lép a párt. Ha pedig marad a jelenlegi kurzus a Jobbik élén, vélhetően a másik szárny, azaz Toroczkaiék nem hagyják annyiban a további „cukisodást”.

Nehéz a dolga az óvodásnak…

„Több mint 50 millió forintból korszerűsítettük a Napsugár Óvodát Őrmezőn. A felújítás során sor került a homlokzat utólagos hőszigetelésére, a lapostető hő-és vízszigetelésére, illetve a műanyag nyílászárók cseréjére. Nagy örömömre szolgál, hogy számos óvoda újult meg az elmúlt időszakban Újbudán, hiszen mindannyiunk számára fontos, hogy a jövő nemzedéke megfelelő környezetben nőjön fel.”

Ezt írta Simicskó István honvédelmi miniszter a Facebook oldalán, és ezt a szöveget hallgatták az őrmezői óvodások. Akiknek ezen idő alatt a miniszteri mese helyett inkább kis vödörrel és plüss állatokkal kellett volna játszaniuk.

Nem ez az első eset, volt már máskor is ilyen. Például amikor tavaly decemberben egy felújított útszakasznak kellett örülniük a kirendelt kicsinyeknek Csepregen. Még le is térdepeltették őket, hogy nagyobb legyen az öröm. Mindezt utóbb azzal próbálták magyarázni, hogy ez egy Luca-napi népszokás: a hagyomány szerint a fiúk ilyenkor házról házra jártak, és lopott szalmán térdepelve bő termést és jószágszaporulatot kívántak a családoknak, amiért cserébe almával, dióval, kaláccsal kínálták őket.

A történetből a lopott szalma napjainkat idézi, a többi a régmúltat.

És valljuk be, az sem volt piskóta, amikor 2016. októberében a zákányi óvodások a magyar-horvát határnál szolgálatot teljesítő katonáknak énekeltek. A kicsik amellett, hogy eldalolták Weöres Sándor „Nincs szebb a virágnál” című megzenésített örökzöldjének néhány strófáját, ajándékkal is kedveskedtek az egyenruhás bácsiknak: nemzetiszínű szívecskéket vittek nekik, ezzel is fokozva a harci kedvüket.

„Jön már, jön a század! /Nézd a katonákat!/ Fegyverük, vaskezük /védik a hazánkat.”

Nincs ebben semmi rossz, a gyerekek tanulékonyak, ha kedvük tartja, legközelebb majd a rezsicsökkentésről dalolnak, vagy rímekbe szedik a Stop Soros törvénycsomag legfontosabb megállapításait.

Nem az van, amire egyébként minden normális ember gondolna: hogy ezekben az esetekben megfelelési kényszerrel küzdő óvónők agyament akciójának lehettünk tanúi, akik félreértelmezett lojalitásból vezényelték ki óvodásokból verbuvált regimentjüket a katonákhoz, a miniszterhez. Ellenkezőleg: tiszta szívből jön ilyenkor a meggyőződés, ehhez kérnek engedélyt a felsőbbségtől, valamint a szülőktől.

Két évvel ezelőtt a mórahalmi óvodások a kormányablakról szavaltak. Nyilván ez is benne van a mindennapjaikban, erről beszélgetnek játék közben, vagy éppen a délutáni alvás előtt, mielőtt eljönne hozzájuk az álommanó. És azon sem csodálkozna senki, ha néhány szülő azt kérné az óvodától,

hadd legyen a gyerekének kormányablak a jele,

mert ez egyenes út az iskolaérettséghez, arról nem is szólva, hogy ez a kiegyensúlyozott fejlődés záloga és egyben alapköve.

Így élünk ma Magyarországon, így nőnek fel a gyerekeink. És amikor abban reménykedünk, hogy ennél már nincs lejjebb, mindig egy jön egy miniszter, vagy egy államtitkár, hogy bebizonyítsa nekünk: igenis, van.

Két sorosozás között 500 millió

Az újvidéki Magyar Szó fél éves költségvetését kapja ajándékba a magyar kormánytól (magyarországi adófizetőktől).

Névlegesen fejlesztésre menne a támogatás, de hát azt is tudjuk, hogy dübörög a határon túliak mozgósítása a jövő évi választásokra. Belgrád sem panaszkodhat: áfa címén az összeg 20 százaléka a szerb költségvetésbe megy.

Az 500 milliós támogatásra vonatkozó kormányrendelet a múlt hét végén jelent meg hivatalosan, Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes aláírásával. A FüHü megpróbált tudakozódni a várományosnál, az Újvidéken (meg Szabadkán és Zentán) székelő napilap illetékesénél, de választ nem kaptunk. Vajdasági magyar ellenzéki körökből viszont azt megtudtuk, hogy

az alig néhány ezer példányszámban megjelenő napilap 2016-os pénzügyi tervében összegként 377 millió dinár szerepel. Azaz magyar forintra lefordítva: 957 millió HUF.

A már említett ellenzéki örök, amelyek hivatalosan még nem foglaltak állást az ügyben, nem tudják, hogy a Magyar Szó mihez kezd ezzel a pénzzel. A történethez hozzátartozik, hogy a lap teljes mellbe dobással támogatja, sőt propagálja az itteni legnagyobb magyar pártot, a Vajdasági Magyar Szövetséget, amely kitűnő kapcsolatokat ápol a Fidesszel és a Szerbiában egyeduralkodó Szerbiai Haladó Párttal.

A lap csak akkor kerül skizofrén helyzetbe, amikor a migránsokról (a menekült szó ennek a lapnak a hasábjairól is eltűnt) van szó, a szerb politika feléjük (az EU felé igazodás miatt elsősorban) ugyanis, látszólag legalábbis, sokkal megengedőbb.

Azonban mégis csak győz a nemzeti összefogás szelleme és a Magyar Szó már évek óta élen jár Vajdaságban a „migránsbűnözés” leleplezésében. Ezért kár volt még 500 milliót kiadni, megy ez magától is, nemzeti önszorgalomból.

Mint ahogy szorgalmasok voltak azok a magyarországi illetékesek is, akik Szent István napja alkalmából tisztelték meg a szerb közvéleményt magvas hazai gondolataik megosztásával. Így Pintér Attila, a belgrádi magyar nagykövet a kormánypárti Politikának nyilatkozva

kitért Soros György akcióira is és megítélése szerint a Soros-hálózat folyamatosan támadja Magyarországot, támogatja a migránsok Európába telepítését, ami – Pintér véleménye szerint – rossz politika, amely „ellentétben áll Magyarország érdekeivel”.

Simicskó István honvédelmi miniszter, aki nemcsak Budapesten, hanem néhány órával korábban Szabadkán (pontosabban Palicson) is méltatta az államalapítót, már nem pendítette meg a vajdaságiakat és az anyaországiakat egyaránt gyötrő Soros Györgyöt.

Viszont Pásztor István, a VMSZ elnöke már az újabb 500 milliós adomány tudatában mondhatta:

„Egy határon túli magyar politikusnak, pártelnökként sokszoros felelősséggel, az a legnagyobb jó, ha… nem éreztetik azt, hogy kilincselni és kuncsorogni kell Budapesten, mert

a támogatást nem alamizsnaként adják, teherként és nyűgként élve meg a határon túl élő magyarságot, hanem azért, mert a közjogi értelemben egységes magyar nemzet közös építkezésének ez a módja.”

Akkor most már világos: az 500 millió forint azért megy a Magyar Szónak, hogy a közös nemzeti építkezésben részt vegyen. És ugyan ki tehet arról, hogy a közös építkezésbe beletartozik a Fideszre való szavazás propagálása is. Így kerek a nemzet.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!